Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-11 / 108. szám

6 RIPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. MÁJ. 11. Újabb milliárdok munkahelyteremtésre • Ki fizeti a villanyszámlát? Házibuli a senkiföldjén Sarok, bejárat nélkül (Fotó: Gyenes Kálmán) A Miniszterelnöki Hivatal Közönségkapcsolati Irodájának a napokban a foglalkoztatáspolitikáról közzétett tájékoztatója mint arról inár beszámoltunk - azt jelzi clóre, hogy várhatóan az idei esztendő lesz a „csúcs" a munkanélküliségben. A 900-950 ezer fős munkanélküli tömegnek minél több álláslehetőséget teremtendő idén újabb milliárdokat fordft a költségvetés a foglalkoztatáspolitikai kiadásokra. A; aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöket preferálják. Míg a Foglalkoztatási Alapból 1991-ben 1117 millió forintot használtak fel képzésre és átképzésre, addig tavaly már 2,8 milliárdot. Átképzésben az elmúlt esztendőben kb. 58 ezren részesültek. 20-30 százalékuk tudott közvetlenül utána elhelyezkedni. Közhasznú munkára két évvel ezelőtt 557 milliót fordítottak,s ebből átlagosan 11 438 embert foglalkozattak. Tavaly közel 1.8 milliárd forint felhasználásával több, mint húszezer közhasznú munkahely létesült. A részmunkaidős foglalkoztatásra 1991-ben 138 millió forintot költöttek, 35 700 főre. Az elmúlt esztendőben az arányok eltolódtak; több, mint 400 millió forintból 24 ezer részmunkaidős foglalkoztatásáhozjárultak hozzá. A munkanélküliek vállalkozóvá válását segítendő a munkaügyi központok (főleg JászNagykun, Békés és Csongrád megyékben, valamint a fővárosban) 1071 főnek 22 millió forintot osztottak ki. Tavaly mintegy hatezer ember kapott ilyen segítséget,s az egy főre jutó támogatás összege ötvenezer forint körül volt. Munkahelyteremtő beruházásokra tavalyelőtt 1182 milliót fizettek ki, segítségével 1991-92-ben közel kilencezren jutottak álláshoz. Tavaly az összeg már 3 milliárd forint volt, s ebből 10 500 munkahelyet teremtettek, további 20 ezret pedig a közeljövőben vehetnek igénybe. Azoknak a munkaadóknak, akik munkanélkülieket foglalkoztatnak, támogatásként 1991-ben 13 milliót fizettek ki (összesen 930 fő munkahelyére). Egy évvel később az e célra fordított összeg már 314 millió forint volt (11600 ember munkálkodtatására). A költségvetésből az aktív eszközökre fordított kiadások alakulása 1989-től meredeken felfelé ívelő pályát mutat: az 1989-es évben még kétmilliárd forint volt az összeg, tavaly már tizenkét milliárd fölé ment, idén pedig a tervek szerint 18-20 milliárd között lesz. Sz. M. • Sikerült elérnünk, hogy a Püspök utcai oldal felől is kaptunk házszámot, az egyest - meséli Molnár László, a földszinti lakó. - Az ismerősöknek vagy a hivatalos személyeknek már ezt a címet adjuk meg. Nem kérdezem, miért. Innen, a pici l-es tábla alól könnyű észrevenni a szomszéd ház, a Püspök utca 3. másfél méterre lévő kapuját. Kis okoskodás után általában benyitnak és - bátraké a szerencse célba is érnek. Ezzel rendben is volna a dolog. Rendben is volt. Közösségi emberek a nagy közösben. Vagy inkább a senkiföldjén. A lakóközösségi toborzók viszont mostanában inkább a tulajdonról szólnak. - A Püspök utca 3.-ban úgy döntöttek, megveszik a házat folytatja Molnár László. - A bejárat további közös használatában, úgy gondolom, minden további nélkül meg tudunk egyezni. Csakhogy! A mi házunk második emeletét utólag húzták föl, és csakis a Püspök utca 3. felől lehet megközelíteni, de úgy ám, hogy végig kell menni a szomszéd épület alsó függőfolyosóján, ez 15-20 méter, aztán a túlsó végében fölmenni, ott is a legfelső szintre, és visszagyalogolni a mi második emeletünkre. Használnunk kell tehát egy magánház folyosóit, lépcsőházát és villanyait. És az áramszámla nem a legkisebb tétel a családok költségvetésében! Bizony, volt idő, amikor az állam még keresett lakásmegoldást, és abból ilyen képtelen dolgok is születtek. Megerősít ebben Juhász Antal önkormányzati képviselő, az IKV felügyelő bizottságának elnöke, és gyorsan megnyugtat, alig néhány ehhez hasonló'eset fordulhat elő a városban, a Püspök utcai történetből nem lehet általánosítani. A villanyszámla ügyében pedig meg kell egyezni. A kényszerű használókat fizetésre kötelezni tudniillik nem lehet. - A hátrányos helyzetbe került l-es szám alatti lakóknak elvitathatatlan joguk van az átjárásra is - szögezi le. A tilalmon kívül eső területen miért lehet megvenni az egyik házat, s miért nem a másikat? - kérdezem. - Mert azok a lakók valószínűleg nem kérték ezt. Nem hiszem, hogy volna akadálya annak, hogy ők is tulajdonosok legyenek a házukban. Az én véleményem egyébként az, hogy a listákat - bővítésnek, átszerkesztésnek semmi értelme - meg kell szüntetni. A bérlő jelentkezzen vevőként ha akar -, s egyedi esetek sorozatában kell dönteni vételárról, hitelkonstrukcióról. A vevők nem tolonganak. Nem is mindig van miért. Molnár László körbevezet lakásában. A parketta is mállik, nemcsak a vakolat, az ablak szinte kiesik tokjából. Itt legyen tulajdonos? Reménykedik, bérleményét - 29 év után - ismét felújítják. Fölösleges azonban a bizodalom, az IKV felügyelő bizottságának elnöke felvilágosít, az 1993-as felújítási alapban egy fillér sincs, nem jutott, a tavalyról áthúzódó munkákat még be tudják fejezni. Kilencvenhét millió forintra volna szükség, a májusi közgyűlés talán megszavazza. Addig marad a pincében a víz, ázik a padlás. A harmincadik évben is. Úgy látszik, időbe telik, amíg igazi kapukat lehet nyitni a tulajdonosok előtt. Ódor József A kótttégvetésMI ai aktív tukózftkra (ordított kiadótok alakulása pilléid R 20 1980 1981 196E Ádám nővér, és a többiek A kétévesforma kisfiú csendben üldögélt, amolyan mindent megbocsátó mosollyal az arcán. Nyugalmából nem lendítette ki sem a szomszéd ágyban fekvő csaknem folyamatosan síró kislány, sem a fiúcska, aki állandóan mamát kiabált. A hatágyas kórteremben ketten voltak csendben: a mosolygós, meg az infúziós kissrác, aki egyet szeretett volna mindennél jobban: aludni. Az anyja tehetetlenül nézte a sikertelen küzdelmet, s próbálta lefoglalni a többi gyereket. Nem ment a pótmamaszerep, meg hát amikor a legkisebbet kivette az ágyból, hogy babusgassa, a nővér észrevette s rászólt, hogy nem szabad. Délután legfeljebb ha félórákra lett csend, a kisfiú nem sokat pihenhetett, s a mama még csak nem is háboroghatott. A két nővér az izzadásig rohangálta magát, cikáztak a szobák között. Gyógyszert vittek az egyiknek, átöltöztették, aki pepisilt, megitatták a szomjast, fürdettek, osztották a vacsorát, s míg az egyiket megetették, a másik lesodorta az éjjeliszekrényre készített falatokat. Végenincs trappolás szobáról szobára, gyerektől gyerekig, s ha még az előírt ellátás meg is valósul, az időből s az energiából legfeljebb csak egy-egy buksisimogatásra futja. • Fekete Judit, Szolnokon és Szegeden is dolgozott gyermek-és csecsemőosztályokon. Volt egy esztendő, amikor, hogy többet lehessen együtt a saját gyermekeivel, csak éjszakai műszakot vállalt. A csinosabbja diszkóban táncol - Ketten voltunk 40 gyerekre - emlékezik vissza a közelmúltra. - Én voltam szakképzett, a műszaktársam segédápoló. Háromóránként etettünk, pelenkáztunk, gyógyszert adtunk. Mire a végére értünk, kezdhettünk mindent elölről, ráadásul azzal a gyötrő tudattal, hogy valahol valamit mindig ki kellett hagyni. Nem végeztünk tökéletes munkát, pedig egyvégtében tettük, ami a dolgunk, percnyi megállás nélkül. Feszült voltam, hiszen rajtam a felelősség, bármi jelzést azonnal észlelnem kell, mert percek alatt történhet tragédia. A pluszfeszültség meg abból fakad, hogy az ember a lelkét jobban beleadja, hiszen gyerekek, az élet csírái vannak rám bízva. S ha - ahogyan mondani szokás - lelkiismeretes vagy, akkor beleszakadsz, annyit dolgozol. Három műszakban végzünk idegil'eglelkileg-fizikailag megterhelő munkát - fillérekért. Kevesen vagyunk, sok a szakképzetlen. De lehet-e csodálkozni, hogy ilyen feltételek mellett, egy csinosabb fiatal lány inkább elmegy egy diszkóba táncolni a nővéri fizetése többszöröséért. Persze sokakat csak a fehér köpeny bűvöl el, s aztán jönnek rá, mire is vállalkoztak. Az ágytálat hordani nem szégyen, nem megalázó. Én úgy gondolom, ezzel is az embert szolgálom, mert - bármennyire is nagy szavaknak hangzanak az ápolói munka szeretet és szolgálat, vagy ha úgy tetszik: szolgálat emberszeretetből. Mintha az anyád lenne Judit ma már nem gyakorló nővér, megfelelő végzettséggel - amit a munka mellett szerzett - szeptembertől ápolás-lélektant oktat az Egészségügyi Főiskolán. Nem az ágytál-undor tette őt pályaelhagyóvá, hanem az. hogy állandó szerepzavarral küszködött. Az élet minden területén 100 százalékot akart nyújtani. A családjának és a betegeknek. Ez pedig nem ment, valakik mindig hiányt szenvedtek, mert az asszonyi erő is véges, még ha annyian ennek ellenkezőjét hiszik is. Juditnak most az a reménye maradt, hogy évek múlva tán meghonosodik itthon is az a gyakorlat, ami külhonban természetes: az ápolási ismereteket oktatók hetente kétszer dolgoznak a betegágy mellett is, éppen azért, hogy ne szakadjanak el a betegtől. Persze a gyakorlat, a rutin igen sokat jelent, de az a belső plusz, az a veleszületett többlet-jóság, ami sugárzik ebből az életteli fiatalasszonyból, nem nélkülözhető e pályán. Ezt a szolgálatot más ne csinálja, csak az, aki Judithoz hasonlóan úgy gondolja, hogy a nővérnek minden betegére úgy kell tekintenie, mintha a saját édesanyja, gyermeke feküdne a betegágyon. Nem készülnek örömjelentések - Jöjjön 4 óra után, akkor már nyugalmasabb lesz mondja a telefonba Ádám „nővér", amikor bekéredzkedek az intenzív osztályra vele beszélgetni. - Bár itt nálunk kiszámíthatatlan, mikor nem történik váratlan esemény fűzi hozzá gyorsan, nehogy csalódás érjen, ha mégsem bírnánk szót váltani. Tartom magam az utasításhoz, s fél öt tájban érkezem a SZOTE belgyógyászati intenzív osztályára, ahol az előcsarnokban úgy tűnik, nincs rendkívüli esemény. Ádám még visszaszól a „körszobába": ha valamire szükségük van, szóljanak nyugodtan az „irgalmatlan" nővéreknek. - Milyen nővért mondott? kérdezem, mert nem hiszek a fülemnek. - Hát irgalmatlant - ismétli meg Horváth Adám, az intenzív osztály népszerű Ádám „nővérkéje". - Mert ugyebár a nővér szó az irgalmas nővér elnevezésből maradt ránk, én meg átkereszteltem őket irgalmatlan nővérnek. A nővérkéknek kevésbé, a betegeknek tetszik, tudják, hogy viccelődöm. • Tréfás kedvűnek mondják, ez igaz, ami az intenzíven meglehetősen abszurdnak tűnik, hiszen ha valahol, itt a legkevésbé van „vevő" a humorra. - Na látja, ez a baj - zökken le Ádám egy székre, miután még elintézett egy mentőszállítást -, hogy minden ember azt hiszi, az intenzív osztály a temető előcsarnoka, ahova azt kellene felírni: „ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" Nem a szomorú vég a jellemző nálunk, még akkor sem, ha valójában a legsúlyosabb esetek kerülnek ide. Persze, ha készülnének és megjelennének az újságokban örömjelentések is, akkor másképpen vélekednének az emberek. Olvasott maga már ilyet, hogy: köszönetet mondunk az intenzív osztály orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért, hogy életben tartották szeretett hozzátartozónkat. Visszatérve a viccelődésre. Éppen azért kell, mert a betegben az a tény, hogy intenzív osztályra került, halálfélelmet, hihetetlen feszültséget szül. Ezt valamilyen módon oldani muszáj. Higgye meg, az ember az itt eltöltött 12 év után már tudja, mikor engedhet meg magának egy viccesebb, könnyedebb mj>»datot. Akik magukon kivül vannak • Magán kívül van még férfi ápoló a klinikákon ? - „Magunkon kívül" csak néhányan vagyunk, akik erre a szép-keserves pályára adtuk a fejünket. Meg ne kérdezze, hogy orvos akartam-e lenni? Nem, sohasem, én mindig a beteggel akartam „barkácsolni", vele közvetlen kapcsolatban lenni. A betegek többsége - kivált az idősebbek - nem is hiszi el, hogy „nővér" vagyok, doktornak vélnek, s ebből annyi előnyöm származik, hogy nagyobb a tekintélyem, mint a nővérkéknek. Egyébként állítom, hogy ez nem női szakma. Szükség lenne mindenütt mindkét nemre, csak hát se presztízse, se anyagi megbecsültsége nincs e pályának. Ádám nővér pedig még „könnyen" beszél, hiszen nem családfenntartó, havi 16 ezerből nehezen is lehetne az. Bár minden évben elképzeli, olyan szakma után néz, ahol nagyot lehet szakítani, ám tudja, sehol sem érezné olyan jól magát, mint a betegei között. Ő csak ahhoz ért, hogyai) kell egy beteget újraéleszteni, milyen apró jelekre kell azonnal ugrani, nehogy pillanatot is késsen a segítség, miként lehet a betegnek reményt adni egy-egy jó szóval. A 12 órás műszak végéhez közeledvén, óvatosan ugyan, de elmondható, hogy nem történt semmi rendkívüli esemény. Zavartalanul beszélgethettünk Horváth Ádámmal, amíg nővértársai ott benn, a körszobában a „pulpitusról" figyelték a betegeket. A béke szigetének tűnt pénteken délután az intenzív. Nem hoztak új beteget, nem kellett senkit sem újraéleszteni. Kalocsai Katalin