Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-08 / 106. szám

SZOMBAT, 1993. MÁJ. 8. Két göndör meg egy egyenes Fotó: Enyedi Zoltán Házasság, sok hűhó után A Sok hűhó ment a kisszínházban. Játszott benne egy „nagyon aranyos csaj, gyönyörű hanggal, de borzalma­san kifestve". Dobos Kati volt az illető színésznő, aki pedig a fenti kritikát mondta, Németh József. Akkor is­merkedtek meg. Jóska Szegeden ven­dégszerepelt Pál Tamás meghívására, nem ismert senkit, nem tudott mit kezdeni magával, beült hát megnézni a Shakespeare-darabot. A házassá­gukat valójában Györkéi Sándornak köszönhetik, aki megérdeklődte, nem volna-e elég kettejüknek egy színész­lakás. Akkor már mindkettőjüknek volt egy gyerekük; Jóskáé Attila, most 18 éves, a konziba jár zongora szakra, Katié Zsófi, negyedikes a Karolinák­nál. Négy és fél éve született a közös gyermek, Márk. - Jóska, hogy vezetett az út a tornateremből az opera-színpadra? - Hosszan és kanyargósan. Solton születtem, Kunszentmiklóson jártam gimnáziumba. Édesanyám nevelt, mert apám elesett a fronton. Atle­tizáltam, ifjúsági bajnok, válogatott voltam. Elvégeztem Pesten a Test­nevelési Főiskolát, két évig tanítottam tornát a SOTE-n. Közben az egyetemi énekkarban és a KISZ művészegyüt­tesben énekeltem, a Bartók konzer­vatóriumban tanultam. Ezután követ­kezett a Szovjetunió; Moszkvában és Leningrádban tanultam énekelni ösztöndíjasként. Két évig az Opera­házban voltam, majd öt évig a pécsi színházban. Ott kezdődött énekesi pályafutásom. Azután Németor­szágba, később Grazba szerződtem három-három évre, majd jött Szeged és Kati. - Hobbi? - A vadászat. Van, aki az istent imádja, én a természetet. Soltra járok, vagy a Mecsekbe. Sportolni is szok­tunk, szeretünk síelni. Sajnos, szinte semmire nincs időnk. K. G. Németh József mindkét fia örökölte tőle göndör haját. Attila, ez már biztos, még valami mást is: a zenei tehetséget. Zongora szakra jár a konziba, énekel, két éve zenét szerez és dal­szöveget ír. Nemrég, a KI MIT TUD vokál kategóriá­jában megnyerte a megyei döntőt, ezzel bekerült az országos elődöntőbe. - Hogyan készül egy­egy dal? - Először a zenét szer­zem, a jaizrock áll hozzám közel. Azután írok rá egy angol nyelvű fantom-szö­veget, csak a ritmus ked­véért. A magyar szöveg az utolsó lépés. - Melyik zenei műfajt szereted a legjobban? - A napokban, amikor a Don Carlost néztem a té­vében, jöttem rá, hogy az operát. Talán azért, mert a színházat is nagyon sze­retem. A kedvenceim Verdi és Puccini. A könnyű­zenében pedig Máté Péter és az LGT. - Mik a terveid a jövőd­del kapcsolatban? - Április 27-én felvé­telizek a színművészeti fő­iskolára, musical szakra. Nagyon nehéz bekerülni, mert csak négy évente indítanak osztályt. Sokat várok a KI MIT TUD-tól is ­mindenképpen a zenei pá­lyán szeretnék maradni. A kisebbik gyermek, az egyenes hajú Zsófi nagyon csendes kislány. Ő is pró­bálkozik a zenével; egy éve zongorázik. Gyakorolni nem szeret, de ha már szépen tud játszani valamit, bor­zasztóan élvezi. Jól érzi magát a Karolináknál, mert remek közösséget talált ott. Márk, a legfiatalabb a család rendcsinálója. Két rendetlen gyermek után ő pakol. Sőt, az is előfordul, hogy a szülei és a szom­szédok után is. Egyszer raj­takapták, hogy a ház füg­gőfolyosóján lepattan a kis­biciklijéről és megigazítja a szomszéd lábtörlőjét. Keczer A konyhában is magas a mérce - Állati jól főz - szögezi le a tényt feleségével kapcsolatban a legnagyobb kritikus, a férj. - De magas is a mérce, mert édesanyám remekelt a konyhában. - Nehéz elképzelni Dobos Katalin színművésznőt fakanállal a kezében... - Pedig mindennap főzök. Az ötttagú családból hárman, vagyis Jóska, Attila és én, itthon ebédelünk. Szerencsére könnyen megy a dolog, mivel nem csinálok belőle nagy ügyet és van érzékem hozzá. - Hogy telt a mai napod? - Háromnegyed hétkor keltem, elkészítettem a gyerekek kakaóját, miközben sorban fölébresztettem őket. Először Zsófit, mert ő korábban ment iskolába, majd fél nyolckor Márkot és Attilát. A kicsit fél kilenckor átvittem az óvodába. Utána mosni kezdtem, az egyik adagot a másik után pakoltam a mosógépbe. Mind e közben odakészítettem az ebédet. Fél kettőre próbálni mentem a Tantuszba, ahol a József és testvérei színpadi adaptációjára készülünk a Szegedi Színkörrel. És hát most értem haza, fél nyolckor. - Mikor jut időd a háztartás egyéb nyűgeire? - Na, szerencsére az egyebekbe már besegít a család. Jóska például szívesen vásárol, ha megkérem. Attila nagyon sokszor leszalad reggelente és megveszi a legszükségesebbeket. Márk meg imád rendet rakni. Szívesen veszem, mert az is valami, hogy a száraz ruhákat összehajtogatja és a helyükre teszi. Takarítani nem szeretek, hetente kétszer jön egy „segítség". Számíthatok mindkét nagymamára is, akik mindent megtesznek az unokáikért. - Gyereknevelés, szereptanulás...? - Szerencsére jó a memóriám, ezért ritkán fordul elő, hogy itthon, este a konyhában kell tanulnom. Egyedül Márk születésekor voltam olyan, mint az űzött vad, folyton úgy éreztem, hogy nem tudok eleget tenni az összes feladatomnak. Aztán rájöttem: fontossági sorrendet kell fölállítani, amiben az elsők a gyerekek. Különben szeretek rohanni, kapkodni, ez az életelemem. Reggel beindulok, s ha napközben véletlenül egy programom kiesik, akkor hirtelen nem tudok mit kezdeni magammal. Dobos Katiról már sokat írt a Délmagyar. De nem biztos, hogy mindenki tudja: tizenegyedik éve, pesti, pécsi kanyarok után, s amióta Zsófi megszületett - Szegedre szól a szerződése. Szereti a várost, nem szívesen menne el. Fekete Vegyél egy Bán kot! Zsófi és Márk hol békes­ségben, hol háborúságban él a gyerekszobában. A hálószobában helyet kellett szorítani a zongorának és az íróasztalnak, s rontja az összképet egy sglyzóáll­vány is. Ami a testnevelés szakos Németh Józsefnek azért máig nélkülözhetetlen eszköze. A bicikli is oda­bent, a krumpli és a sza­bolcsi alma viszont a füg­gőfolyosón. Jóska Mario del Monacót idézi, mit mondott a nagy öreg, hogy kell élnie egy operaénekesnek. Otthon béke, csend és nyugalom legyen, egy férjet kiszolgáló asszony, no és megfelelő A Kárász utca 16.-ban lakni - ideális állapot egy művészházaspár számára. Mert Németh József csak ódaszól nagyobbik fiának este 8-kor, hogy „szaladj már le a sarokra, vegyél egy Bánkot", azaz helyesbítve: egy előző napi Népszabad­ságot, amiben a pesti Bánk bán-premier kritikája talál­ható, s perceken belül ott az újság. Ez egy belvárosi lakás előnye. A Dobos-Németh házaspárnak a nagy össze­kerüléskor, ezelőtt tíz évvel, a Dózsa György utcában bérelt lakást a színház, két teljes esztendeig, majd onnan két hónapra - ami­távolság a gyermekektől. Hogy még véletlenül se járjon arra az operaénekes, ahol esetleg bacilusok fészkelnek. Képzeljük el, hol és hogy kéne élnie Németh Józsefnek, ha csak a mini­mális alapfeltételeket sze­retné biztosítani magának! Az álmok különben már testett öltöttek egy ház képében, ami az utóbbi három évben épült Buda­pesten, a Balatoni úton. - Ha ez a ház valahol egy erdő közepén állna! ­sóhajt a családfő, s így folytatja. - Nem élnék vá­rosban, ha nem lennék ennyire a színházhoz kötve. F. K. bői tíz lett - a Pillich Kál­mán utcába költöztek, át­menetileg. Akkor már ígéret formájában megvillantotta a Kárász utcai lakást a ta­nácsi vezetés, ami be is következett, hét évvel ez­előtt. A 130 négyzetméteres, háromszobás polgári kör­nyezet első pillantásra idilli. Ám menet közben kiderül: egy prózai színésznő, egy operaénekes, három külön­böző korú, nemű és ér­deklődésű gyerek - ha légköbméterben mérve ele­gendő is esik egyre - azért nehezen fér meg. Attila szorong a lichthofra néző cselédszobában, miközben

Next

/
Thumbnails
Contents