Délmagyarország, 1993. április (83. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-08 / 82. szám

CSÜTÖRTÖK, 1993. ÁPR. 8. BELÜGYEINK 3 Felfüggesztették Vásárhely első emberét Munkatársunk érdeklő­désére szemérmetlen puccs­nak és törvénytelen eljá­rásnak nevezte dr. Rap­csák András hódmezővá­sárhelyi polgármester a tegnapi közgyűlésen tör­ténteket. Információink szerint a város lakói közül igen sokan - akik a helyi televízió segítségével kö­vették az eseményeket ­együttérzésükről és támo­gatásukról biztosították őt. Álljon itt közülük egy jel­lemző vélemény: „Inkább adósságban ússzon a vá­ros, mint szennyvízben!' (Fotó: Enyedi Zoltán) /Jy t évvel ezelőtt a Nagy Szabadság Akció beindításának J leginkább kézzelfogható jele az volt, hogy a legtöbb magyar állampolgár - ha akarta - a világ összes országára érvényes útlevelet vehetett kezébe. Jóllehet akkor köztudott volt, hogy a passzus érvénye öt évre szól, azt senki nem gondolta, hogy 1988-ban ezzel az intézkedéssel egy bombát is bekapcsoltak - 1993 elejére időzítve. Időközben a kezdeti nagy útlevél-láz alábbhagyott, s minthogy már nemcsak a megyeközpontokban, hanem ki­sebb városokban is bejelenthették az emberek igényüket a kék könyvecskére, az ügyintézési idő 8-10 napra rövidült. Sőt, sürgős esetben - némi plusz illeték fejében - szinte azonnal útlevélhez juthatott a honpolgár. Minthogy ez az eléggé el nem ítélhető gyakorlat az át­kos múlt csökevénye volt, természetesen meg kellett változ­tatni. Az irányítás ugyan továbbra is a Belügyminisztéri­um kezében maradt, de azt nem lehetett hagyni, hogy min­denféle kis városi kapitányságokon útleveleket osztogassa­nak. Ehelyett most a központi önkormányzatok gyűjtik az igényeket, küldik a fővárosi nagy osztogatóba, s nem telik bele 6-8-10 hét, már el is készült az új útlevele a polgár­nak. Látjuk tehát, hogy az ügyintézés ideje (bár hivatalosan 30 nap) ugyan valamelyest meghosszabbodott, a produk­tum azonban szebb, mint a korábbi. Sőt. A magyar nyelv­tanra valamit is adó polgártárs számára szívmelengető, hogy mostmár a világ összes országába érvényes a pasz­szus, nem - helytelenül - országára...Még egy biztató jel: legalább telefonon érdeklődhet a honpolgár a dolgok állá­sáról. Igaz, napközben nem sok reménnyel kecsegtet a tár­csázás, ám éjjel-nappalos a műszak. Annyi kísérő jelenség esetleg elképzelhető, hogy netán kicsi közvetlenséggel megkérdezik a telefonálótól: részeg-e. Ez azonban effajta hivatali viszonyban teljesen természetes kérdés. Hisz, ha valaki képes éjszaka telefonálni, annak két oka lehet: 1. Részeg. 2. Sürgős neki az útlevél. Megjegyzem, utóbbit nem feltételezték. A kicsinyég elhúzódó teljesítésről pedig nem csupán a hivatal tehet. A letűntek bűne, hogy öt évvel ezelőtt éppen öt évre érvényes útleveleket adtak ki, s hogy akiknek - so­kaknak - mostanában jár le, némileg kifogásolható mó­don ugyan, de meg akarják újítani. Ráadásul a tárca első embere kijelentette, a passzus il­letéke a közeljövőben akár 5000-7000forintra is emelked­het - a jelenlegi ezerrel szemben. Ezt hallván újabb hon­polgárok rohanták meg a hivatalokat. A magyar ember fil­léreskedő természetére bizton lehet építeni. Egy négytagú családnál ugyan potom húszezer lehet az illeték-különb­ség, ám egy csomó kisstílű inkább sorbaáll 1-2 napot, mintsem lemondjon rongyos húszezerről. Igaz, most be­jelentették: mégsem emelnek... f-t ondolom, olyan megfontolás is van a dolgok mögött, —J hogy ha annak a sok izgő-mozgónak egy-két hóna­pig nincs útlevele, legalább nyugton marad egy kicsit. Hisz oly ritka manapság a „nyugi" - nem igaz? Kicsit azért belémhasított a kétség. Hisz azt írom az imént: megfontolás. Lehet, hogy az is ritka? m A „colt -íüresz az övből is előrántható • Szemzőágak zsebimportja Mit kell tenni a védjegyes barackéit? A köztudatban szatymaziként jegyzett Szeged környéki őszibarack termőtáj újabb fejlődési szakasza kezdetéhez járulhatnak hozzá a szerdai és az ahhoz hasonló szakmai tanácskozások és bemutatók. A Szatymazi művelődési házban legalább százötven érdeklődőt köszöntött a falu polgármestere, Szűcs László. A régi szép időkre vissza­emlékezve jegyezte meg, hogy az innen kirajzó gépkocsik sokasága látta el őszibarackkai a kétszáz kilométerre lé­vő városok piacait, sőt exportra is jutott. A mezőgazda­ság megváltozott új körülményei között önként adódik az ötlet, hogy e tájon sok embernek lenne érdemes ismét a barackra alapozni a jövőjét. (Folytatás az 1. oldalról.) vonatkoznak - valóságtartalma kivizsgálást nyerjen egy fe­gyelmi eljárás során. 1. Egyes közgyűlési hatá­rozatok végre nem hajtása. 2. A közgyűlés szándékos félrevezetése, megtévesztése. 3. Egyes beruházások köz­gyűlési jóváhagyás nélkül tör­tént beindítása. 4. Tisztázatlan kivitelezői szerződés kötések. 5. Képviselői interpelláci­ókra adott válaszok hatalmi szóval történő manipulálása. 6. A képviselői tisztség el­látásához szükséges adatok, információk visszatartása. 7. A Földrendező- Földki­adó Bizottságok működési feltételeinek nem megfelelő biztosítása. 8. Közgyűlési hozzájárulás nélküli perindítások. 9. Sorozatos munkahelyi fegyelemsértések (szabadság, betegállomány). 10. Hivatali gépkocsi ma­gáncélú, térítésmentes igény­bevétele. 11. Hivatali vezetői jogai­nak rendeltetésellenes gya­korlása. 12. Egyes hatósági jogkö­rök elvonása. 13. A testülettel mint mun­káltatóval szembeni cinikus, emberi és jogi normákat sér­tő magatartás. 14. A városházi garázs fel­robbanásával kapcsolatos munkajogi és anyagi kárté­rítési felelősség kivizsgálása. 15. A polgármesteri eskü­jében vállalt kötelezettségek sorozatos megszegése: „meg­bízatásomhoz híven, pártat­lanul, lelkiismeretesen járok el". A díszteremben szinte meg­fagyott a levegő. Az állítások elhangzása után dr. Rapcsák András átadta az ülés levezeté­sének jogát Nóvák Imre pol­gármester-helyettesnek, majd távozott a teremből. A „kábu­latból" először dr. Ilovai Zol­tán képviselő ébredt fel, aki el­mondta: nagy teher nehezedik most a közgyűlésre, s nagyon meg kell fontolni, hogyan dönt ebben az ügyben. Szerinte a polgármesternek, a saját jól felfogott érdekében, tisztáznia kell magát, s választ kell adnia a felsorolt súlyos vádakra. Ir­hás József etnikai szószólónak Az időjárás gátolta, hogy az elsőre beígért időpontban, már­cius elsején nem nyitott kapu­kat a röszkei úton a „ Piac centrumban " a nagybani zöld­ség- és gyümölcspiac. Nem a környezet kialakításában ját­szott szerepet a szokottnál zor­dabb tavasz-elő, hanem a zöld­ségfélék beérését, így a való­san érzékelhető zöldségpiaci forgalmat befolyásolta a hideg időjárás. A húsvétot követően, április 14.én, szerdán azonban kapukat nyit a virágpiac mel­lett a zöldség és gyümölcspiac is. A Dávid és társa kft beruhá­zásában készült piac-centrum új ága az egy hektáros terleten lévő, csatornázott, közvilá­gítással ellátott, aszfaltozott te­rület. A zöldség- és'gyümölcs­piac megfelelő infrastruktúrá­val ellátott, Köjál-engedéllyel rendelkező létesítmény, amely az igények szerinti ütemben bővíthető tovább, egészen há­rom és fél hektáros alapterüle­tig. A tervek szerint fedett csarnok is készül majd 1500 négyzetméteres alapterülettel. és Marzsinai Zoltán képviselő­nek is hasonló volt a vélemé­nye. Herczeg Mihály szerint ennél sokkal fontosabb kérdé­seket kellene tárgyalnia a kép­viselő-testületnek, mert mint mondta: a fegyelmi eljárás ren­geteg időt elvesz a valós prob­lémáktól, amelyek megoldásra várnak. Hegyi Mihály és Szabó Nándor képviselők szünetet kértek a döntés meghozatala előtt, hogy át tudják gondolni azt, hogy hogyan szavazzanak. Válaszlépésként az ellenzék azonnali döntést javasolt. Ezt a közgyűlés megszavazta, mire tíz képviselő (egy emdéefes, nyolc kisgazda és az időközben megérkezett Szabó Nándor) ki­vonult a teremből. A bennma­radok egyszerű szótöbbséggel - tizenöt igen, egy nem és egy tartózkodás mellett - megsza­vazták, hogy 1. a közgyűlés a fenti állítások kivizsgálására fegyelmi eljárást indítson a polgármester ellen; 2. a kép­viselő-testület dr. Rapcsák András polgármestert a fe­gyelmi eljárás jogerős befeje­zéséig állásából felfüggeszti, mivel jelenléte zavarja a té­nyek tisztázását. A következő lépés a fegyelmi bizottság tagjainak megválasztása lett volna, de Nóvák Imre szünetet rendelt el. Jó félórás pihenő után tértek vissza a képviselők az üléste­rembe. Az első percek esemé­nyei közé tartozott, hogy Nó­vák Imre polgármester-helyet­tes átadta az ülés levezetésének jogát Nagy-György János al­polgármesternek, majd ó is tá­vozott a teremből. így, egy fő Elképzelhető, hogy két darab csarnokot is felépítenek, ha a forgalom ezt indokolja. Egye­lőre a bevezetés időszakában bizonyítania kell a piacnak, oda­vonzani a nagybani termelőket és kereskedőket, a megfele­lően, európai színvonalú kultú­rált körülmények közötti üzlet­kötésre. Tény, hogy az új piac e pil­lanatban nem egyedüli a vá­rosban, nagybani kereskedés másutt is folyik. Rosszízű pletykák helyett valósan a kor­szerű piac követelményei és a piaci vis/bnyok döntik el, hol érdemes üzletet kötni. A virág­piaccal közös helyen, de elkü­lönített, elkerített térségben áp­rilis 14-én nyíló nagybani zöldség- és gyümölcspiac Ma­gyarországon a legolcsóbb helypénzekkel dolgozik. Sőt, a bevezetés időszakában a nyitás napjától április 25-ig ingyenes a helyhasználat a röszkei úti, Mihálytelek tőszomszédságá­ban lévő nagybani zöldségpi­acon. híján, határozatképtelenné vált a T. Közgyűlés, és nem tudta megválasztani a fegyelmi bi­zottság tagjait. Dr. Dubecz György jegyző ezek után tör­vényességi bejelentéssel élt, el­mondta, hogy a fegyelmi eljá­rás kezdeményezése törvény­szerű, a felfüggesztésre viszont a fegyelmi bizottság tagjai tesznek javaslatot. így a máso­dik pontként megszavazott ha­tározat törvényt sért. Dr. Hor­váth László erre megjegyezte: a dr. Dubecz által tett törvé­nyességi észrevételt majd a köztársasági megbízott bírálja el, s ő adjon erre vonatkozóan visszajelzést. Ezek után újabb szünet következett. A harmadik félidőben Alácsi Aurél képviselő bejelen­tette, hogy a szünetben tanács­koztak a jogi bizottság tagjai és a jegyző, s a következő állás­pontra jutottak: először is a közgyűlés határozatképtelen, másodszor: dr. Rapcsák And­rás polgármesterjelen pillanat­ban fel van függesztve az állá­sából. Dr. Horváth László kér­te a jegyzőt, hogy már holnap küldje el a képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyvet a köztársasági megbízottnak. A viharos közgyűlés végén abban állapodtak meg a jelen­lévő képviselők, hogy jövő hé­ten kedden folytatják az ülést. Szabó C. Sziláid A történtek után olyan sze­mélyiségek véleményét kér­deztük meg, akiknek álláspont­ja az általuk betöltött funkció • Szél István, a földművelés­ügyi hivatal főelőadója az égy évvel ezelőtti tanácskozást fel­idézve elmondta, hogy az alap­helyzet hasonló. Talán a gyü­mölcsök piacán még erósösött is a verseny, a hazai fogyasztó­kért méginkább meg kell küz­deni. Eredmény új fajták és el­járások nélkül aligha érhető el. A termőtáji kísérletek nélkül is tíz év, míg hivatalosan közter­mesttésbe kerülhet egy fajta. Kivárni nincs idő, a szemző­ágak zsebimportja viszont a növényi betegségek terjedé­séhez vezethet, s könnyen elő­fordul a fajtakeveredés. Ezen ellentmondások átmeneti keze­lésére szolgálhatnak a közvet­len egyetemi-termőtáji kapcso­latok. A Budai és a Szél család közös, öthektáros új ültetvé­nyében fél hektár a közcélt is szolgáló fajtagyüjtemény, szin­tén ugyanekkora parcella jutott az alany és koronaforma kísér­leteknek. A Flóra őszibarack alapít­vány öt évig száz-száz ezer fo­rintnyi segítséget nyújt a szö­vettenyésztéses alanyok, új faj­ták dél-alföldi elterjesztéséhez. Tájkörzetünk nemzetközi szin­téren való újbóli megjelenésé­nek színtere a nyárvégi stutgar­ti kertészeti kiállítás lesz. A szép barack mellé addig még ki kell találni azt a márkajelet, amely egy tetszetős csomago­miatt (is) mérvadónak tekin­tendő. Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke: - Se hivatali, se egyéb ok­ból nincs közöm a hódmezővá­sárhelyi polgármestert érintő közgyűlési határozathoz. Nem kívánok állást foglalni, mert ez csakis a hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselők és a város lakosságának ügye. A vásárhelyi polgármesternek a nyilvánosság egyes fórumain elkövetett, személyemet sértő, valótlan állításait bíróság elótt cáfoltam, jogi úton elégtételt szereztem. E hónap elején kap­tam kézhez a polgári peres el­járást lezáró bírósági ítéletet, mely Rapcsák Andrást arra kö­telezi, hogy tőlem elnézést kér­jen, valótlan állításait a nyilvá­nosság megfelelő fórumain helyreigazítsa, s pénzbüntetést fizessen. A vásárhelyi polgármester­rel kapcsolatos hírről dr. Lip­pai Pál, Szeged megyei jogú város polgármestere is lapunk munkatársától értesült. Tekin­tettel, hogy a vásárhelyi köz­gyűlés döntésének sem tartal­mát, sem hátterét nem ismer­(het)te, azon véleményének adott hangot, hogy ez a döntés szabálytalan volt és ezt más procedúra szerint kell lebonyo­lítani. Az önkormányzat jegy­zőjének mindenesetre tudnia kellett volna, hogy az ilyen ha­tározathozatalnak az önkor­mányzati törvény szerint is más a menete. (Mint később kiderült, a jegyző, dr. Dubecz György tudta ezt, s meg is tette a plénum előtt erre vonatkozó észrevételét. - A szerk.) • Az ügy kapcsán megpróbál­tuk elérni dr. Farkas László köztársasági megbízottat is. Telefonos próbálkozásaink azonban meddőnek bizonyul­tak. Értesüléseink szerint az ál­lamtitkár úr gyengélkedik, ezért nem találtuk telefonkö­zelben. Megtudtuk azonban, hogy a vásárhelyi közgyűlés jegyzőkönyve mindenképpen a Köztársasági Megbízott Hiva­talába érkezik, az erre vonatko­zó jogszabályok szerint nyolc napon belül. De lehet, hogy korábban is... láson idővel beivódhat a köztu­datba. Szabó Zoltán a kertészeti egy­etem munkatársa és egy kere­tészeti eszközökkel kereskedő kft. ügyvezetője előadásában kifejtette, hogy ma csak in­tenzív módszerekkel lehet gaz­daságos a termesztés. A men­nyiséget és minőséget befo­lyásoló tényezők többek között a termőhely megválasztása, a talaj tápanyag ellátottsága, az öntözés, a fajták, az oltványok és a telepítés technológiája. A termésmennyiséget nem szabad csak a metszésre bízni, kézi ritkítással célszerű be­állítani a fák terhelését. A ki­támasztással vagy lekötözéssel gyorsabb a korona kialakítása, s ezzel együtt a termőre for­dulás. A kiültetés utáni máso­dik évben pár kiló termést adó fákról diakép tanúskodott. A következőkben olyan cé­gek ajánlották hasznos porté­káikat melyek maguk is üzletet remélnek az őszibarackter­mesztés fellendülésében. Az olasz metszőollók, az övtáská­ból előrántható, mindig kéznél lévő „colt"-fűrész, a hatásos növényvédőszerek alapos is­mertetőjét követően az elektro­sztatikus permetezés előnyiről is szó esett. A csomagolással foglalkozó előadásból kiderült, hogy a fejlett világban a ter­mészetben lebomló anyagok számítanak korszerűnek, s is­mét hódít a papír. T. Sz. I. • A Röszkei úti centrumban Nagybani zöldségpiac nyílik

Next

/
Thumbnails
Contents