Délmagyarország, 1993. április (83. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-01 / 76. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. ÁPR. 1. „Védd a magyart, de hogyan..." IS OLVASÓSZOLGÁLAT címmel olvastunk cikket a DM március 13-i számában. „Hazai termék - hazai munkahely" jelszóval a KDNP is ragasztott ki falragaszokat. Vajon miért? Bármennyire is pozitívan értékeljük a nyugat-európai országokba irányuló exportot, mégis azt kell látnunk, hogy a korábban jó eredményeket elérő - de elsősorban a KGST piac felé orientálódott - gazdaságok, iparvállalatok termelése csökkent, sokan csődbe jutottak, a munkanélküliség megnőtt. De ma már a versenyképes termelőket is az. a ve- v szély fenyegeti, hogy elvesztik a háttért biztosító hazai piacot. A külföldi cégek több milliós reklámhadjáratával ugyan ki tudja felvenni a versenyt?! Ma a hazai termékek kiszorulnak, további munkahelyek szűnnek meg. Természetesen nem célunk a külföldi tőke visszaszorítása, hiszen az Európai Közösség felé igyekszünk. De fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy nem mindig Válasz igaz az, hogy „minden szép és minden jó az ami külföldi". (A franciák, németek „tűzzelvassal" védik és vásárolják saját termékeiket!) Ezeknek a figyelemfelhívó plakátoknak az a célja, hogy védelmet szerezzünk termékeink és a munkahelyek számára. Természetesen - ahogyan olvassuk -joga van a magyarnak azt vásárolni, amit akar, joga van a kereskedőnek azt tartani, amit akar, joga van..., joga van... stb. Amiért mi nem értjük meg^ egymást az az, hogy a mi szóhasználatunkban a „kötelesség" szó áll az első helyen, aztán ha annak eleget tettünk a közjavára, hangoztathatjuk jogainkat is. Kötelességünk a munkahelyek megóvása, újak létesítése. Ezért nem demagógia ez: „Hazai termék - hazai munkahely!" Di. Ladányi Gabriella a KDNP városi szervezetének elnöke a gabonaipartól LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 481-460 Háttérben egy panelnegyed Telefonigénylő lévén rendszeresen olvasom az újságban megjelenő, fejlesztéssel foglalkozó cikkeket. A március 18-án megjelent cikket olvasva ismét felvetődtek régi kételyeim: kik, és milyen szempontok szerint döntenek arról, hogy mely területeket fejlesztik? Tudom, mindenki azt szeretné, ha a saját városrészét fejlesztenék először. Valami azonban mégis szemet szúrt. A tavalyi fejlesztés során csaknem Szeged egész panelnegyede, valamint Újszeged kapott telefont. A legutóbbi cikk szerint most a Nagykörúton belüli területek'következnek, és a beruházás mértéke 100 millió forint körüli. Gondolom, Újszeged elszórt családi házas területe sem volt kisebb pénzigényű fejlesztés. Viszont egyszer sem esett szó az új toronyhoz igen közel eső, s talán az egyetlen kimaradt panelrész fejlesztéséről: a Rókusi körút, Körtöltés utca, Damjanich utca és Kossuth Lajos sugárút által határolt területről. Elhiszem, hogy Újszeged telefonhelyzete sokkal régebben vár megoldásra és a bekötés nem szociális kérdés. Mégis kérdezem: lévén ez a terület is panelnegyed, ahol egy házban tucatnyi vagy még több lakás van, azaz - véleményem szerint - a beruházás költsége is jóval kevesebb mint egy magánházas övezeté, valamint az ott lakó sok- és kisgyermekes családok miatt is érdemes lenne a területre egy kis figyelmet fordítani, miért szorul mindig háttérbe? Dr. Kovács Zsolt A tb és a fürdőjegy Tisztelt dr. Bottka Sándor István! Örömmel és érdeklődéssel olvastam cikkét a Délmagyarország március 18-i számában „Haladás a gabonaiparban" ctmmel. Bár nem érzem magam válaszadásra méltónak, hiszen a „gabonaipar urai" feltehetőleg másutt találhatók, és nem a Csongrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál, mégis úgy gondolom, hogy problémaérzékeny, őszinte hangvételű, „szakmailag megalapozott" felvetése válaszsorokat kíván. Cikkében emlfti, hogy megszűnt a barna rozsliszt és a grahamliszt forgalmazása. Nos, az öt évre visszatekintő termelési adatok alapján az úgynevezett teljes kiőrlésű búzalisztünk gyártási mennyisége szinte változatlan, évente átlag 40 tonnát állítunk elő ebből a termékből, s ami igazán jó hír, 1993-ra ennek a mennyiségnek a duplája, 82 tonna konkrét megrendelésünk van már, ami jelzi az igények növekedését. Jól elverte a port szegény önkormányzaton Sandi szerkesztő úr a szombati számban. Nem más következtetésre jut, mint arra, hogy a két és féléves vajúdás után megszült lakáseladási rendelet nem másra jó, csak arra, hogy a múltbéli érdemekkel szerzett tanácsi (önkormányzati) bérlakások jó elvtárs bérlői másfél milliókat keressenek e lakások megvételén, majd nyombani továbbadásán. Első olvasatra egészen logikus is a levezetés, s kell hozzá egy kis fejtörés, hogy a gondolatmenet hibájára rájöjjünk. Ekkor azonban mindjárt több helyütt való sántítást is felfedezhetünk. Mindenekelőtt azt, hogy Teljes kiőrlésű rozsliszt előállításában az elmúlt két év adatait figyelembe véve havonta 1 tonna igény jelentkezett, amelyet maradéktalanul kielégítettünk. Többet is tudnánk termelni, ám a fogyasztói megrendelések behatárolják a lehetőségeinket. Az elmúlt hónap teljes kiőrlésű liszt hiányát az okozhatta, hogy a dóci csomagoló üzemünket Szegedre telepítjük. Ezért a továbbiakban nem kell Mórahalomról Dócra vinni a lisztet csomagolni, hanem közvetlenül Szegeden lehet tasakba rakni, és értékesíteni. Remélem, az intézkedés nemcsak „kolosszális", hanem ésszerű is. Végezetül remélem, elfogadja pontosításomat, nevezetesen azt, hogy mi elsődlegesen és mindenek felett a Vevőt tartjuk a „gabonaipar urainak", és mint ilyen urat, jó egészségben és hosszú időn keresztül kívánjuk szolgálni. Dr. Tráser Ferenc igazgató olybá tűnteti fel a rendeletet, mintha az előzmény nélkül való volna, holott a korábbi lakáseladási rendeletnek bizony ez jelentős szigorttója, mivel mindezideig 15 vagy 30 százalék volt a vételár (a forgalmi értékhez képest), mellyel szemben az azonnali fizetés eseténi 50 százalék átlagosan több, mint kétszeresre emelést jelent. A következő döccenő az, hogy aki megveszi másfél millióért a lakást, majd eladja három millióért, vajon hol hajtja álomra a fejét, miután bezsebelte a három milliót? Ezen a három millión vesz egy másik lakást, s akkor ugyanott van, mintha el sem adta volna a korábbi lakását. Kislányomnak, aki 1982ben született, tavaly áprilisban kezdődtek izületi panaszai, melyek egyre súlyosabbá váltak. Hosszabb előzmények után kerültünk Budapestre, az ORFI gyermekreumatológiai szakrendelésére. Ekkor a kislányom már jóformán járásképtelen volt, a diagnózis egy elég ritka betegség: fiatalkori krónikus izületi gyulladás, seronegatív formája. A gyulladás sajnos több izületét érinti. Egy hónapos bennfekvséses kezelés után „futott" elém a folyosón. Azzal bocsátottak el bennünket, hogy napi fél-egy órát tornázzon, heti 3-4 alkalommal ússzon. Ez év januárjáig kaptunk a gyereknek fürdőjegyet, majd sajnálattal közölték velünk, hogy tovább nem tudják biztosítani, mert a tb nem kötött szerződést sem a termálfürdővel, sem a Forással. (A termálba egy havi gyermekbérlet A legnagyobb bukfenc azonban nem is az előzőekben van, hanem abban, hogy a jó elvtársak, vagy a jó-elvtárs-pereputtyok nem várták ezt a rendeletet, mert ők már réges-régen öröklakás tulajdonosok akár a Tisza Lajos körúton belül is. Az effajta bérlők bizony már az ántivilágban megvették lakásaikat, méghozzá mind 15 százalékos áron, s úgy lehet, azok között vannak, akik felháborodva biztatják Sandi szerkesztő urat, hogy ugyan recscsentsen már rá erre a tökéletlen önkormányzatra, micsoda gondatlan rossz gazda módjára herdálja el a verejtékkel szerzett városi vagyont, s képes még a lakások volt tulajdonosainak is (akik ára ezer forint felett van, s mivel egyedül nem engedhetem, hozzájön a sajátomé is.) Kalocsai Katalin riportjában olvastam, hogy a „tb azt az elvet vallja, hogy nem azt kell meggyógyítani aki beteg, hanem annyit kell gyógyítani, amennyi pénz van". Tisztelettel kérdezem, hogy aki vagy akik ezt az elvet vallják, akkor is ezt tennék, ha az ő gyermeküket fenyegetné a veszély, hogy tolókocsiban kellene leélni az életét?! Nem dramatizálni akrom helyzetünket, de egyre jobban az a meglátásom - gondolom nem állok ezzel egyedül -, hogy egyre több „kapu" záródik be a beteg emberek előtt. (Név és cím a szerkesztőségben) • Az elsősorban mozgásszervi betegségben szenvedők - zömében nyugdíjasok, mozgáskorlátozottak, de mindenképbérlőkként maradtak volt tulajdonukban, mikor azt ellopták tőlük az elvtársak) a jelen forgalmi érték feléért eladni a lopott holmit. Szilvasy László a tökéletlen önkormányzat hasonló képviselője • Egy szóval nem állítottam, hogy a két és féléves vajúdás után megszült lakúseladúsi rendelet csak arra jó. Azt állítottam, hogy arra is jó; s ezt fenntartom. Amennyiben pedig Szilvúsy képviselő úrnak birtokában van azon „elvtársi bérlők" teljes névsora, akik már az ántivilágban megvásárolták a bérlakásaikat mégpedig 15 százalékos áron -, ezúton kérem, bocsássa szerkesztőségünk rendelkezésére. közlés végett. Gondolom, ez a „lista", amennyiben létezik, egyetlen jelenlegi önkormányzati képviselő vagy vezető nevét sem tartalmazza. Sandi István pen az alacsony jövedelemmel rendelkezők értetlenül vették tudomásul, hogy a Szegedi Vízművek és Fürdők termálfürdője március l-jétől az illetékes szakrendelés által kiállított (támogatott, a beteg részére általában ingyenes) gyógyfürdőutalványokat nem fogadja el arra való hivatkozással, hogy a Társadalombiztosítás megyei igazgatósága megállapodást nem kötött. A fürdőutalvánnyal rendelkezőket a városi gőzfürdőbe (tisztasági és gyógyfürdő) irányítják, amelynek elsősorban műszaki állapota erősen megkérdőjelezhető, és zsúfoltsági állapot előidézése sem kívánatos. Kevesek előtt ismert, hogy a gyógyfürdőellátások szabályait a 26/1993. (II. 12.) Korm. r. úgy módosította, hogy: - meghatározta a társadalombiztosítási támogatással rendelhető fizikoterápiás kezeléseket (gyógyfürdőellátásokat), amelyek száma 9 db (termálgyógymedence, iszappakolás, orvosi gyógymasszás stb.); - megkötést alkalmazott azzal, hogy: a társadalombiztosítás megyei szervei gyógyfürdőellátásra - a csoportos gyógyúszás kivételével - megállapodást azzal a szolgáltatóval köthet, amely az előbbiek szerinti (9 db) gyógyfürdőellátások közül legalább négyfajta kiszolgálására alkalmas. Feltehető, hogy a megállapodás megkötésének elmaradása fenti rendelkezésen alapszik. A rendelet alkalmazása (értelmezése) azonban téves és indokolatlan is. A rendelet ugyanis a szolgáltató jogi személyére vonatkozik és nem anA február 23-i lapszámban olvastam A fűtőérték és a sütemény cfmű Nyilas Péter tollából megjelent cikket, erre szeretnék reagálni. Mi, makkosháziak értetlenkedve „vettük tudomásul", hogy „...csakugyan változik a földgáz fűtőértéke, ám korántsem olyan mértékben, hogy az a háztartásokban érezhető lenne." Ha ez így igaz, akkor megkérdezném a Dégáztól, hogyan lehetséges az, hogy például a teavíz egyszer X idő alatt forr föl, másszor pedig majdnem a duplája szükségeltetik ehhez? A leves egyszer csak „pöszörög" a fazékban, másik időpontban pedig vigyázni kell rá, nehogy kifusson? Hajlamosak lennénk arra, hogy megfogadjuk az illetékesek tanácsát, miszerint „...a készülékre gyanakodjunk", ekkor azonban egy újabb bökkenővel találjuk magunkat szemben: hogyan lehetséges, hogy a gáztűzhely rózsái „...szinte maguktól is elállítódnak" naponta többször, utána maguktól rendbejönnek és másnap kezdődik élőiről az elállftódás és a rdndbejövés úgy, hogy nem is nyúltunk a A város ékességének számító Széchenyi tér mostanában a kutyatartók napi találkozóhelye lett. Egy-egy parktükörben a felnőttek és a gyerekek póráz nélkül sétáitatást, idomítást végeznek, futtatnak. Egyik nap két parktükörben öt kutyát számoltam össze hat személy kíséretében. A jelzett ebek nak üzemegységeire. Márpedig a Vízművek a rendeletben szereplő fizikoterápiás kezelések szinte mindegyikével rendelkezik, ha nem is azonos üzemegységekben. Logikátlan a rendelkezés ilyen értelmezése azért is, mert a szakrendelés az egyes fizikoterápiás kezeléseket nem összevontan (egy utalványon), hanem külön-külön írhatja ki, amit a beteg külön-külön vehet igénybe. Nem hihető, hogy a megállapodást kötő feleknek érdeke volna annak mellőzése, mert a tb-igazgatóságnak érdeke kell, hogy legyen a kevésbé költséges megelőzés és rehabilitáció a sokkal költségesebb táppénzes kifizetéseknél, vagy kórházi ellátásnál, a szolgáltató vállalatnak pedig a fürdő kihasználtsága, a forgalom és árbevétel növelése. Fentiekkel ellentétes értelmezés esetén pedig járható útnak látszana a Forrás Gyógyszálló és a termálfürdő közötti együttműködési szerződés létrehozása. Előbbi ugyanis a megállapodáshoz szükséges legtöbb feltétellel rendelkezik, a hiányzó kezeléseket a termálfürdőn keresztül biztosíthatná a támogatásból származó bevételek szerződésben rögzített megosztásával. Úgy érzem, sokak nevében is, hogy újra kellene gondolni a rendelet alkalmazását a gyógyfürdő ellátást támogató és szolgáltató felek között, minden fél és a betegek érdekeit is szolgáló megállapodások megkötésével. Di. Dalogh Géza készülékhez. Akkor velünk, többezres tábort alkotó háziasszonyokkal csak a képzelet játszik? Érdemes volna a gázkonvektorokkal rendelkező lakástulajdonosokat is meginterjúvolni, lenne hozzáfűznivaló a gáz fűtőértékéhez, mivel a maximumra állított készülékek alig-alig tartják melegen a lakásokat. A Démászhoz is volna kérdésünk: mi az oka az állandó áramingadozásnak? Igen ritka, hogy 220 V-ot kapnának a háztartások (legalábbis mifelénk). Ezt azok tudják leghamarabb lemérni, akik például órával egybeépített rádiótulajdonosok, ugyanis a hálózatra kapcsolt készülékek órái rendre késésben „szenvednek". Ez az ingadozás minden árammal működő háztartási készüléknél, sajnos, megfigyelhető: rádió, mosógép, hajszárító és nem utolsó sorban a villanyok üzemeltetésénél. Környékünkön az utóbbi években többször is végeztek méréseket és az eredmény általában 185 V volt. (Név és cím a szerkesztőségben) szükségletüket leginkább itt végzik el. Lehet, hogy ez a cél? Nem vagyok kutyaellenes, csupán a kulturált jószágtartást hiányolom, mert amit a kutya a gazdi lakásában nem tehet meg, azt ne legyen neki szabad megtenni a közterületeken sem. Kószó lenö „Elvtársi lakásakció" avagy hol a hiba a levezetésben? Egyszer forr, másszor „pöszörög Kutyavilág a Széchenyi téren