Délmagyarország, 1993. április (83. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-29 / 99. szám
CSÜTÖRTÖK, 1993. APR. 29. BELÜGYEINK 3 Ma még zavartalanul (?) játszanak (Fotó: Schmidt Andrea) • Néhány héttel ezelőtt olvashattak lapunkban arról, hogy a Béke Utcai Altalános Iskola tőszomszédságában egy vállalkozó régi épületet vásárolt, amit fel akar újítani. Az átépítési munkálatokhoz az iskola udvarának egy részét kívánja felvonulási területnek használni, s itt szándékozik a bontásPer a Béke ellen nál kitermelt hulladékot elszállítani. Az iskola vezetése és a szülők döntő többsége tiltakozó levélben fordult a város jegyzőjéhez, mondván, hogy az iskola udvarán folytatandó építkezési és szállítási munkálatok veszélyeztetik a gyermekek testi épségét, egészségét. Cikkünk megjelenése után a szegedi közgyűlés is foglalkozott az üggyel. Akkor dr. Tóth László, az önkormányzat jegyzője válaszolt az egyik képviselő interpellációjára, s elmondta: az önkormányzat illetékes irodája ugyan kiadta a felújítási engedélyt a vállalkozónak, az iskola udvarán felvonulási terület létesítését azonban nem engedélyezte. A kiadott engedély arra jogosítja fel az LP Szervező és Szolgáltató Kft.-t, hogy az állványozást elvégezheti akkor, amikor az iskolában szünetel a tanítás. Az LP Szolgáltató és Szervező Kft. jogi képviselője, dr. Vass László, hűen korábbi ígéretéhez, pert indít a szegedi önkormányzat és a Béke Utcai Altalános Iskola Igazgatósága ellen, a telki szolgalmi jog megállapítására. A kft. bírósági úton akarja elérni - építési engedélyére hivatkozva hogy az iskola udvarának egy részét még a tanítás ideje alatt igénybe vehesse felvonulási területként. A ritkaságszámba menő per tárgyalása holnap, pénteken lesz. K. K. • Egy névtelen levél nyomában Összeesküvés a Vidia ellen? (Folytatás az 1. oldalról) kilábalni a csődhelyzetből, magyarázkodásra kényszerül. • Mi igaz abból, hogy az igazgatóság felmondta a kollektív szerződést? - A palotaforradalmat egészen biztos, hogy a kollektív szerződés március végi felmondása váltotta ki. Erről tudni kell, hogy a korábbi vezetés azt követően szavaztatta meg, hogy tavaly nyáron öncsődöt jelentett a részvénytársaság. Nyilván nem véletlenül született meg egy privilegizált kör érdekeit előtérbe helyező kollektív szerződés. • Mondjon erre egy példát! - Egy vezető korábban más cégnél ledolgozott éveit vidiás szolgálati időnek kellett elfogadni. A végkielégítések összege emiatt már másfél-két millió forint körül mozgott. • Ön szerint vidiás ember írta a levelet? - Azt gondolom, sokan járnának jól a cégen belül, ha felszámolnák a Vidiát. De külső cégek spekulációja is benne lehet a levegőben. • Igaz az, hogy Molnár Sándor még mindig nem fizette ki a Vidiát? - Az összes munkásgyűlésen ez a kérdés hangzik el elsőként. Molnár Sándor mindannyiszor elmondta, hogy az AVÜ-vel magánjogi szerződést kötött, amelyben mind az eladót, mind a vásárlót kötelezettségek terhelik. A vita még nem zárult le. • Hogy áll jelenleg a Vidia Rt.? - Nagyszabású átalakítási terv megvalósításán dolgozunk, a hitelezők teljes bizalmával a háttérben. • A Vidia üzleteit járva a dolgozók nem titkolták: a helyzetet bizonytalannak látják, úgy gondolják, bármikor megtörténhet velük, hogy az utcán kötnek ki. Az árut is csak bizományba veszik meg. Nem tudnak semmi biztosat, állandóan egymástól kérdezgetik, ki mit hallott. De aláírásgyűjtés biztos, hogy nem volt. A szegedi Bakay Nándor utcai kirendeltségen Freiburger László így kezdte: - Én huszonnégy éve dolgozom a Vidiánál, de sokunknak a fél élete itt telt el. Ha el kellene mennünk, még a kereskedelem közelébe se kerülhetnénk. • Hogy érzik magukat a már egy éve tartó rendezetlen helyzetben? - Úgy, mint a rendőr, aki benne van a vízben, az úszógumi meg, amit bedobtak neki, lassan süllyedni kezd. Fekete Kláia • Szeged lett Fortuna kegyeltje Örömkönnyek a liftajtóban Talán nem is lennénk magyarok, ha bizonyos dolgokból nem vonnánk le képtelen következtetéseket. Az a hlr járja ugyanis most a Széchenyi téri platánok alatt, úgy van „megcsinálva", hogy eddig Budapesten nyerték a lottón a nagy pénzt, most pedig a szegediek következnek. Hogy aztán melyik megye, vagy város arról már nem hallottunk... - Badarság az egész - jelentette ki derülve az egyértelműen rosszindulatú híren Tarnay Tamás, a Szerencsejáték Rt. 3-as Számú Területi Igazgatóság vezetője, aki Nyerges Zoltánnal együtt a tegnapi második nagy nyeremény felvételének körülményiről faggattam, mivel a nyertes teljes inkognitót kért. • Lassan már rutinja lesz a csillagászati összeg kifizetésében. Pontosan menynyit vágott, vagy vágtak zsebre a szerencséslek)? - kérdeztem Tarnay Tamástól. - Magam sem gondoltam volna, hogy alig több mint egy hónap különbséggel ismét ekkora összeget kell kifizetni. Most is egy ember, illetve egy család vette fel a nyereményt, amely pontosan 99 millió 304 ezer forint volt. A milliók fölötti sallangot készpénzben vitték el. • Hány szelvénnyel játszottak? - Most 25 darab szelvényt töltött ki a családfő, de a legtöbbször ennél is többel játszik. • Milyen variációt alkalmaz? - Nagyon szorította az idő, mert szerdán este vásárolta a szelvényeket, így „hasra ütve" ikszelte be a számokat. De nagy előszerettel alkalmazza a számismétlődéseket és az ikerszámokat is. • Szerencsésnek mondta magát a család? - Eddig csak kisebb nyereményekkel dicsekedhetett. A legnagyobb összeg tízezer forint volt, amit egy hármasért kaptak. • Mire fordítják ezt az egyszerű halandónak szédületesnek mondható összeget? - Maguk sem tudják. • Hogyan fogadták a 16. hét péntekjén az , örömhírt? - Amikor először felkereste igazgatóságunkat a szerencsés pár, azt hittük az első olyan emberekkel találkozunk akik nagy nyugalommal tudják elkviselni a szerencséjüket - veszi át a szót Nyeges Zoltán. Azonban csak a liftajtóig tartott ez az erőltetett közömbösség, mert mindketten sírva fakadtak. A félj bevallotta: három napig nem tudott aludni. • Az igazgatóság területén tapasztalható szerencsesorozatból milyen következtetést lehet levonni? - tettem fel a búcsúkérdést az igazgatónak. - A legkézenfekvőbbet: az élet bebizonyította, hogy a területünkön érdemes lottózni. Süli József MDF-zárszámadás • A szegedi kelés bécsi Kislányok vámszedője A Magyar Demokrata Fórum 1992. évi pénzügyi zárómérlege 430 millió 268 ezer forint bevétel, 432 millió 933 ezer forint kiadás mellett 2,6 millió forintos hiányt mutat - derül ki a Magyar Közlönyben közzétett mérlegből. A pártnak tavaly tagdíjakból 10,2 millió, az állami költségvetésből pedig 245 millió forintos bevétele volt. Az úgynevezett egyéb hozzájárulások 36,7 milliót tettek ki. Az MDFet tavaly a Befor Kft. 12,7 millióval, a Deák Ferenc Alapítvány 6,4 millióval, a Lakitelek Alapítvány 5,3 mii-' lióval, az Euro-Hungária Alapítvány pedig 1,5 millióval támogatta. Magánszemélyektől összesen 1,5 millió forint folyt be a pártkasszába. Propagandatevékenységből 1,5 millió, a párt gazdálkodásából pedig A katolikus hívők részvétele a közelgő társadalombiztosítási választásokon nemcsak állampolgári, hanem keresztény kötelesség is. Olyan megbízható jelölteket kell választani, akik a biztosítottak szempontjait, és nem politikai érdekeket képviselnek, akik minden magyar állampolgár szociális biztonságáért és nemzetünk jövőjéért dolgoznak - húzza alá a Magyar Katolikus Püspöki Kar szerdán kiadott nyilatkozata. A dokumentum rámutat: a Püspöki Kar kötelességének érzi, hogy hazánk társadalmi-politikai átalakulásának jelen244 ezer forint volt a bevétel. Egyéb - nem részletezett - bevétel címen pedig 136 millió forint folyt be a párt számlájára. A kiadásokból a személyzeti költségek - munkabérek, tbköltségek, napidíjak - 101 millió forintot tettek ki. Társadalmi szervezetek számára 10,7 milliót, míg külföldi intézmények, szervezetek, illetve személyek számára 3,1 millió forintot utaltak át. A sajtó- és propagandaköltség 62,7 millió, a választásokkal kapcsolatos kiadás pedig 18,1 millió forint volt. Az úgynevezett általános költségek adók, illetékek, épületek fenntartása, bérlete, valamint a különféle kiadások - összesen 147,7 milliót tettek ki. Az egyéb tevékenységekre pedig 86,6 milliót költött tavaly a Magyar Demokrata Fórum. A pártkasszában az év végén majdnem 70 millió forint volt, amely még-az 1991. évi halmozott többletből származik. tősebb állomásainál hallassa szavát. Ilyen a közeljövőben sorra kerülő társadalombiztosítási választás is, amikor egy fontos, új intézmény létrehozásáról és választott testületének összetételéről dönt az ország. Ez az intézmény az egészségügyi és a nyugdíjbiztosítás megújítását irányítja, a befolyó biztosítási díjak minél hatékonyabb felhasználásáról gondoskodik. A társadalombiztosítás önkormányzata a társadalmi stabilitás megőrzésének eszköze, az egyén javát és a közjót mozdítja elő. (Folytatás az 1. oldalról) Vajon miért nem szóltak a gyerekek? Trenyik kérte erre őket, mondván, akkor baj lenne és őt becsuknák. Végül is egy iskolai farsangi mulatság okozta a volt vámos vesztét. Az egyik család megkérte, hogy fotózza le kislányukat a rendezvényen. Ő azonban inkább másokra villogtatta vakuját. Emiatt az ismerős gyerek megsértődött és bosszúból kitálalt a szülőknek. Azok nyomban körbeszaladták a baráti kört és faggatóra fogták a A frontvonal nem pártok között, hanem az egyes pártok belsejében húzódik, mint ahogyan a régi MSZMP-ben is volt bázisa a pozitív gondolatoknak - példaként a gyes bevezetését említette -, csak akkor a kommunista fegyvertárat volt kénytelen használni mindkét oldal. Ezzel kapcsolatban szólt arról is, hogy maradéktalanul vállalja régi megnyilvánulásait, ám nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ő maga is, ha marxista szurkálást kapott, akkor ezen a nyelvezeten volt kénytelen visszavágni. Akkor sem, ma sem az ideológia a lényeg, szögezte le, '94-ben tulajdonképpen a fogyás és a hanyatlás megállításáról kellene szavazni. Magyarország ma „a világ leggyorsabban elvénülő országa", rohamosan növekszik az eltartandó népesség száma, kevés a dologra fogható kéz, és azok között is egyre több a kényszerű munkanélküli. többi kiskorút. A rossz sejtés beigazolódott, együtt tettek feljelentést a rendőrségen. A szegedi bíróságon zárt ajtók mögött tárgyalták az ügyet ám az ítélethirdetés nyilvános volt. Néhány szülő is végighallgatta azt. Trenyik Pált ötrendbeli, folyamatosan, felügyelete alatt álló személy Nem pártokban gondolkodom, Magyarországon a pusztulás és a megmaradás erői mérkőznek, s ma, ezt meg kell mondanom, az előbbiek az erősebbek - jelentette ki Fekete Gyula író-politikus a piarista gimnáziumban tegnap azon a beszélgetésen, amelyet érdeklődő szegediekkel és az újságírókkal folytatott a magyar közállapotokról. De nemcsak öreg, hanem rosszul szerkesztett is az ország. Dél-Koreában a munkába álló korosztályok születési aránya kétszerese a Ratkócsúcsnak, s még így is százezerszámra hívják be a vendégmunkásokat. Magyarországon az öregek viszik a szólamot: érdekérvényesítő képességük igen jó, a gyerekeké pedig szinte nulla. A sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak és egy kísérlet miatt 4 év fegyházbüntetésre ítélte. Öt esztendőre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság nem találta megalapozottnak a vádat a kábítószerrel való visszaélésben - a szülők és az ügyészség szerint kábítószeres kólával nagycsaládosok politikai befolyását gyerekeik létszámának léptékében kellene megtöbbszörözni. Egész Európára igaz a fogyás tendenciája - talán a lengyeleket, az albánokat és az íreket leszámítva. Sok futurológus a civilizáció végét jósolja, a Ház talán már össze is dől, vagy iszlám főnöke lesz, mire átléphetjük a küszöböt. itatta le a gyerekeket - ezért e vád alól felmentette Trenyiket, aki az ítélet ellen enyhítésért fellebbez. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A szülők a bíróság folyosóján elégedetlenkedtek, lelkük háborgott. Szerintük a bűnös többet érdemelt volna. V. Fekete Sándor Az okokat elemezve kiemelte, a 4-5 éves ciklusokban gondolkodó politika a rövid távú érdekeket szolgálja ki, a gazdaság sem törődik a tíz évet meghaladó megtérülésekkel. Magyarországon 30 éve kulturális népirtás is folyik: a rádió amerikai moslékkal degenerálja hallgatóságát. • Mucsi Mihály, a szegedi Magyar Út Kör elnöke az Arpád-alapítvány létrejöttét jelentette be az újságíróknak. Alapító tagjai Kunszabó Ferenc, Raffay Ernő és Mucsi Mihály. Célja: minden magyar diák látogasson el életében legalább egyszer Ópusztaszerre (amelynek nevét Szermonostorra kellene változtatni). A kuratóriumba hívták Józsa Fábiánt, a Belügyminisztérium politikai államtitkárát, aki már igent mondott a felkérésre, Szörényi Leventétől még nem érkezett válasz. A héttagú testület elnöke Fekete Gyula lesz, akit Mucsi Mihály a Magyar Rádió és Televízió felügyelőbizottságának élén látott volna legszívesebben, mint a véleménye szerint legalkalmasabb személyt, és sajnálkozott, hogy a Parlament erre a kinevezésre nem utasította a kormányt. Ó. 1. • Püspöki kar a tb-választásról Keresztényi kötelesség • Magyar Úton az Árpád-alapítvány m Fekete Gyula író közállapotainkról Amerikai moslék egy vénülő országban