Délmagyarország, 1993. április (83. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-23 / 94. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. ÁPR. 23. • A kubai vezetés logikája szerint Moszkva Havanna adósa Kuba valójában hitelezője s nem adósa volt a Szovjetuniónak, amely számára a két szuperhatalom létezésének korszakában rendkívüli stratégiai jelentősséggel bírt a szigetországbeli katonai jelenléte. Ezt a meglepő, ám a kubai vezetés logikájába illeszkedő kijelentést Raul Castro, a kubai fegyveres erők minisztere tette az El Sol de Mexico elntu napilapnak adott interjújában. A 61 éves Raúl Castro, aki a kubai forradalom győzelme, 1959 óta áll a védelmi minisztérium élén, s fivére után a párt- és állami vezetés második embere, az interjúban kijelentette: „Mindig hálával emlékezünk a fegyverzetre, amelyet térítésmentesen kaptunk a Szovjetuniótól, de a reális megítéléshez hozzá tartozik, hogy a szocialista és kapitalista világrendszer konfrontációjának korszakában katonai együttműködésünk nagy előnyt jelentett Moszkva számára." Ezért inkább volt szövetségese lehetne a szigetország adósa tette hozzá, utalva ezzel az Oroszországgal szemben fennálló hatalmas (egyes szakértők szerint mintegy 20 milliárd dollár értékű), s máig rendezetlen kubai adósság kérdésére. Raúl Castro szerint 1990 óta - mióta Gorbacsov meghirdette a kapcsolatok dezideologizálását és az árucsere világpiaci árakra való helyezéMajd meglátjuk. Izrael tiszteletben tartja-e kötelezettségvállalásait, vagy mint szokta, fittyet hány a nemzetközi határozatoknak - mondta Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke szerdán Damaszkuszból Kairóba érkezve, miután a zsidó állammal tárgyaló arab felek a béketárgyalások jövő keddi folytatása mellett foglaltak állást. Reméljük, az Egyesült Államok valóra váltja ígéreteit - tette hozzá anélkül, hogy akár az izraeli, akár az amerikai kötelezettségvállalásokat illetően részletekbe bocsátkozott volna. Hanan Asravi, a palesztin tárgyalóküldöttség szóvivője • A felmérés szerint él még a nosztalgia a múlt bizonyos előnyei iránt és széles körű az aggodalom a jövőt, elsősorban a napokban életbe lépő árreform várható következményeit illetően, ugyanakkor a szakszervezetek konfrontációs stratégiája sem népszerű. A nyugalom és a rend 20 százalékkal az első a múlt ama vonásai közül, amelyek a maival összehasonlítva jobban tetszettek az embereknek, majd az olcsóbb élet, a munkahely, a holnap biztonsága következik a felsorolásban. Á legellenszenvesebb vonások között az első helyen a szabadság hiánya és a hazugság szerepelt (44 százalék), a másodikon a hiány és a szegénység (31 százalék). A félelmet csak 7 százalék emiitette. E fejezet tükörképeként jelenleg az emberek a szabadságot becsülik a legjobban (42 százalék), ezt követi az áruválaszték bősége (23 százalék), de az elért életszínvonalat csak 9 százalék értékeli nagyra. Ezután a következik a föld felosztása (7 százalék), majd csak az ötödik helyen maga a sét - nem érkezik orosz fegyver a szigetországba. Pedig még léteznek a Szovjetunió széthullása előtt kötött szerződések, például egy 40 darab MIG 29-es gép szállítására vonatkozó megállapodás, ám ebből csupán egy repülőrajnyit kapott Kuba. A politikus megerősítette, hogy az orosz-kubai csapatkivonási szerződés értelmében az itt állomásozott gépesített lövészdandár utolsó katonái ez év közepén távoznak. A szigeten lévő orosz rádióelektronikai állomás (hírszerzési lehallgató központ) „megszüntetése vagy fennmaradása pedig további elemzés és kormányközi megbeszélések tárgya". Ugyanakkor értésre adta, hogy az Oroszország területén kívüli legnagyobb ilyen létesítmény további működtetéséért alaposan megkérik majd az árat. Az interjúban Raúl Castro elismerte, hogy a kubai hadsereg, különösen a légierő és a haditengerészet túlméretezett, az ország jelenlegi gazdasági teherbíróképességéhez viszonyítva. Az állandó katonai készenlétet az „amerikai agreszszió" lehetőségével indokolta, s kijelentette, hogy a totális népi háború katonai doktrínája - a lakosság nagy tömegeinek felfegyverzése - alapján a meglévő haditechnikával is képesek szembeszállni az esetleges betolakodóval. „Eszközeinket ebben az esetben az optimális pillanatban, meglepetésszerűen, jól körülhatárolt célpontok ellen vetjük be, ott, ahol az ellenség a legkevésbé számít rá" - fejtegette a miniszter. Ammanban hasonlóképpen nyilatkozott az amerikai felelősségvállalásról, és közölte, hogy a palesztinok az elkövetkező hét folyamán konkrét intézkedéseket várnak. Felfedte, hogy a delegáció egyes tagjai nem mondta meg, kik - felmentésüket kérték a kilencedik tárgyalási fordulón való részvétel alól, ha ki nem is vonulnak a küldöttségből. A delegációból Gasszan Hatib elmondta, hogy ö és a Palesztin Néppárt (volt kommunista párt) egy másik tagja, Szamir Abdallah pártjuk döntése értelmében nem vesznek részt a jövő kedden esedékes washingtoni fordulón. A jordániai demokrácia (5 százalék). A negatív jelenségek között az első helyen a drágaság, az életszínvonal alakulása áll (33 százalék), ezt követi a korrupció (17 százalék), és a politikai élet romlottsága (12 százalék). A munkanélküliség és annak veszélye csak ezután következik 10 százalékkal, míg 7 százalékkal szerepel az emberi kapcsolatok romlása, hattal a holnap bizonytalansága és csupán öttel a bűnözés. • Az állítólag a biztonsági minisztériumból kiszivárgott értesülés szerint az elnök azt fontolgatja, hogy megbénítja a képviseleti hatalmi szervek működését az egész országban, mégpedig azért, hogy így manipulálhassa a szavazás eredményét. A forrás szerint egyes katonai vezetők felajánlották, hogy csapatokat küldenek Moszkvába az elnök megsegítésére, amit Borisz Jelcin állítólag el is fogadott. Az államfő környezetében a kiszivárogtatás szerint felmerült olyan lehetőség is, hogy kozákokból és bűnöző elemekből verbuvált bandákat vessenek be a képviseleti szervek semlegesítése céljából. Az elnöki sajtószolgálat csütörtök délután a leghatározottabban cáfolta, és durva rágalomnak minősítette a híresztelést. Az esetleges rendkívüli kongresszus összehívása kapcsán a parlamant hivatalos lapja, a Rosszijszkaja Gazeta csütörtökön mindössze annyit tudatott, hogy az orosz parlaOlasz hozta hamis dollár A magyar bűnüldözés történetének legnagyobb pénzhamisítási ügyét leplezték le április 20-án Miskolcon. A rendőrök által lefoglalt 425 darab hamis százdolláros piaci értéke több mint 3,7 millió forint. A hamisított bankjegyeket egy olasz állampolgár hozta he az országba. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság március végén kapott értesítést a Nemzetbiztonsági Hivataltól, hogy Miskolcon hamis, százas cfmletű USA-dollárok forgalombahozatalát tervezik. A rendőrség sajtó hasonló szándékot tulajdonított a napokban a küldöttség vezetőhelyettesének, Szaeb Orekatnak arra az esetre, ha a PFSZ a részvétel mellett foglal állást anélkül, hogy a Washingtontól korábban kért biztosítékokat megkapná. Ő maga a döntéshozatal napján nem nyilatkozott. Asravi asszony azt mondta, hogy ha a tárgyalások elől bizonyos akadályok el is hárultak, „továbbra is elégedetlenek vagyunk az eddig elért eredményekkel". Sürgette Washingtont, hogy kötelezze Izraelt a megszállt területeken gyakorolt politikájának beszüntetésére, arra, hogy tartsa A jövőt illetően a felmérés résztvevőinek alig négy százaléka mondta, hogy meggyőződése szerint a dolgok jó irányban mennek, 45 százaléka vélte hasonlóan, de meggyőződésének említése nélkül. 33 százalék úgy foglalt állást, hogy a dolgok rossz irányba mennek, 11 százalék meg éppenséggel mély meggyőződésének nevezte ezt. Az életszínvonalat illetően a megkérdezettek 53 százaléka félt kissé vagy nagyon • • ' ment két háza hétfőn különkülön tart ülést, kedden pedig együttesen tanácskozik. Az újabb kongresszusról a lap nem tett említést. A kormány lapja, a Rosszijszkije Vesztyi ugyanakkor azt írta, hogy a szuperparlament tagjai már megkapták a Moszkvába szólító meghívókat. Az újság már azt is tudni véli, hogy a kongresszus összehíterve az volt, hogy az eladókat és a vevőket az. üzletkötés során fülelik le, azonban az olasz állampolgárságú Grilli Mauro Lancia típusú gépkocsija Miskolctapolcán „belefutott" egy közúti ellenőrzésbe. Mivel túl nagy volt annak a kockázata, hogy az eladók gyanút fognak és a hamis pénz kikerül a rendőrség ellenőrzése alól, a rendőrök az azonnali intézkedés mellett döntöttek. A gépkocsi átkutatása során a Lanciából 402 darab hamis 100 dolláros került elő, majd további 23 darabot találtak Mauro személyi motozásakor. Grilli Maurót és a kocsi másik két utasát, Lehoczki Béla és Zeidler Nikolett magyar állampolgárokat őrizetbe vették. tiszteletben a genfi IV. konvenciót. Izrael több mint három hete blokád alatt tartja a megszállt területeket, ahol kedden - a damaszkuszi arab döntés napján - két palesztin meghalt, és több mint hatvan megsebesült izraeli katonák lövéseitől. Előző nap tizenkilenc lakóházat romboltak le a megszálló erők a Gáza-övezetben palesztin fegyveresek után kutatva. A PFSZ döntése a tárgyalási részvétel mellett nehéz volt, de realista - mondta, és hozzátette: a palesztin nép számára nehezen elfogadható elhatározás egyhangúlag született, éspedig azért, hogy újabb esélyt adjanak a békefolyamatnak. attól, hogy mit hoz a holnap, 47 százalékuk vélte úgy, hogy egyáltalán nincs vagy nemigen van mitől tartania. Az ártámogatások május elsejével esedékes megszüntetésével kapcsolatban a megkérdezettek 7 százaléka volt biztos és 42 százaléka bízott abban, hogy megbirkózik vele. A kormány reformprogramja által megkövetelt áldozatokkal öt százalék értett egyet teljesen, 47 százalék nagyjából, 46 százalék pedig kisebb-nagyobb mértékben ellenezte őket. A hivatalos hírügynökség által rendelt felmérésben elhangzott egy kérdés arról is, hogy mi lenne a legjobb megoldás az életszínvonal növelésére. A válaszlehetőségek közül 40 Százalék értett egyet azzal, hogy a több munka, 23 jelölte meg a kormány jobb gazdaságpolitikáját, mint opciót, 18 százalék a privatizálás és a magánkezdeményezés erőteljesebb ösztönzését - és csak 3 százalék mondott igent az IRSOP által megkérdezettek közül arra, hogy a sztrájkok és tüntetések kényszeríthetik rá a kormányt a helyzet javítására. ín? vásának célja a népszavazás esetleg Jelcin számára kedvező - eredményeinek érvénytelenítése. Emellett a lap vélekedése szerint fontos szempont az is, hogy a képviselői testület együtt legyen, felkészülve az államfő bármilyen lépésére. Konsztantyin Zlobin, a parlamenti sajtószolgálat főnöke a Nyezaviszimaja Gazeta érdeklődésére elmondta: Ruszlán A német csoport vezetője a 63 éves ifjabb Martin Bormann volt: apja Adolf Hitler helyettese volt, és őt tartják felelősnek a több millió európai zsidó meggyilkolásának megszervezéséért. - Ez volt első látogatásom Izraelben... De remélhetőleg nem az utolsó - idézte a tel-avivi újság Bormannt, aki teológus, és Hitler keresztfia. A német csoport egy távol eső, dél-izraeli településen találkozott a Holocaust túlélőivel. A találkozót Dan Bar-On, a Beersheba Egyetem szociológia tanára szervezte, aki arra volt kíváncsi, hogy milyen kapcsolat alakulhat ki a két csoport között. Izraeli tartózkodásuk alatt a németek felkeresték a Holocaust áldozatainak emléket állító, jeruzsálemi Jad Vasem emlékművet is. Ezzel kapcsolatban ifjabb Bormann, aki 1945-ben még csak tizenöt éves volt, így nyilatkozott az újságnak: - Szomorúságot éreztem, főleg amikor arra a helyre érkeztünk, ahol a meggyilkolt gyermekek neve volt olvasható. Rengeteg név fel volt sorolva... Úgy éreztem, hogy több ezren lehetnek, akikről semmit sem tudunk. Egész családokat irtottak ki... Apja halálával kapcsolatban - akinek földi maradványait sohasem találták meg - kijelentette, hogy valószínűleg a Führer bunkerében Hitlerrel együtt halt meg 1945-ben. Haszbulatov valóban beszélt az utóbbi napokban a kongresszus összehívásáról, de ezt arra az esetre helyezte kilátásba, ha az elnök a népszavazás után egyoldalú lépéseket tenne. Zlobin határozottan kijelentette, hogy egyelőre semmiféle hivatalos lépés nem történt a kongresszus összehívása céljából. Egykori német háborús bűnösök kilenc leszármazottja - köztük Martin Bormann birodalmi vezető fia - négy napot töltött Izraelben, hogy találkozzon a haláltáborok kilenc túlélőjével, akik annak idején gyermekként járták meg a poklot. Apjához fűződő viszonyáról így vallott: - Az eltelt évek alatt megtanultam különbséget tenni a magánember, a politikus és a náci tiszt között. Gyermekeinek jó apja volt, de mint ember, ismeretlen a számomra. Akkoriban tudtam a magas tisztségéről, de arról nem, hogy valójában mit is csinál. Mint vallásos ember csak azt mondhatom: egyedül az Isten ítélhet felette, én nem. Idősebb Bormann Hitler tanácsadója és magántitkára volt a zsidók megsemmisítéséről készített terv végrehajtása idején. Nürnbergben 1946-ban távollétében halálra ítélték. Széles körben úgy tudják, hogy a berlini bunkerben öngyilkosságot követett el, ám egy paraguayi újság az idén arról számolt be, hogy nemrégiben feltárt rendőrségi akták szerint gyomorrákban hunyt el 1959-ben Paraguayban. Megbilincselt nagymama A németországi Duisburgban a szó szoros értelmében megbilincselte nagymamáját egy hároméves kislány. A 67 esztendős, nyugdíjas asszony beleegyezett, hogy unokája béklyóba verje egy játszás közben talált bilinccsel. Miután az acél karperecek leoldásához szükséges kulcs nem került elő, a közeget hívták segítségül, azonban a rendőrök sem tudták visszadni a „fogoly" mozgásszabadságát. Végül a tűzoltók oldották meg a problémát, csavarvágó segítségével. Fiút szült a hermatrodita Egészséges fiút szült egy hermafroditaként született anya Izraelben. A Jediot Achronot című lap csütörtöki jelentése szerint ez a második alkalom a világon, hogy egy eredetileg férfi ivarszervekkel (is) rendelkező nő gyermeknek ad életet. A hölgy, aki külsőleg eredetileg férfi és női jegyekkel is meg volt áldva, úgy döntött, hogy életét mégis nőként akarja leélni, ezért az orvosok még gyermekkorában eltávolították heréit, és nőiességét hormonokkal erősítették. Természetes úton történő megtermékenyülésre még ennek ellenére sem lett volna képes, niivel szervezete nem termelt petesejteket. Ezért férje spermáját és egy női donor petesejtjeit lombikban egyesítették, és a fejlődésnek indult embriót ültették be az asszony méhqbe. Palesztinok az arab döntés után • Román közvélemény mm * • * • •• ww i x ' Mult, jovo es sztrájk Románia lakóinak 35 százaléka érzi úgy, hogy élete jobb és 7 százaléka, hogy sokkal jobb lett a korábbihoz képest az 1989 decemberi fordulat nyomán. Viszont ugyancsak 35 százalékuk szerint az élet most kevésbé jó, 22 százalék szerint pedig éppenséggel sokkal rosszabbá vált - tűnik ki az IRSOP román közvéleménykutató intézet reprezentatív, 1056 személy megkérdezése alapján, április 5 és 10 között készült felméréséből, amelynek eredményét a napokban tette közzé a megrendelő, a Rompres hírügynökség. Senki nem tud semmit - találgatnak Az orosz parlament sajtószolgálata csütörtökön azt állította, hogy Borisz Jelcin a népszavazás napján elnöki kormányzás bevezetésére készül. Az esemény közeledtével mind keményebb hangvételű kampányban ezzel összefüggésben egyre gyakrabban hallani azt, hogy a referendum másnapjára, hétfőre Moszkvába rendelték az orosz népképviselőket. Bormann fia Izraelben