Délmagyarország, 1993. április (83. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-17 / 89. szám
2 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. ÁPR. 17. Megkezdődött a Fidesz V. kongresszusa Debrecenben, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban pénteken délután megkezdődött a Fidesz V. kongresszusa. A tanácskozáson a csaknem 4700 fiatal demokratát mintegy négyszáz küldött képviseli. A küldöttek a tervezettnél félórával később, délután fél négykor megkezdődött kongresszuson nagy többséggel elfogadták az előkészítő bizottság napirendi javaslatát. Elsőként Bankós Andrea elnökségi tag ismertette az országos tanács beszámolóját. Az előadó szerint az elmúlt esztendőben csökkent a pártban az Országos Tanács politikai szerepe, ami a korábbi döntéshozatali munka helyett főként a befolyásolásra korlátozódik. A 46 tagú, 40 százalékban önkormányzati képviselőkből álló testület Felfüggesztették a Torgyán József ellen folyó pert szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Független Kisgazdapárt elnökét hatóság nagy nyilvánosság előtt történt megsértésével, továbbá rémhírterjesztés vétségével vádolják. Mint ismeretes: tavaly júniusban a Kisgazdapárt Belgrád rakparti székháza elleni „támadás" után Torgyán József a Nap-tévében úgy nyilatkozott, hogy az ellene irányuló „puccskísérletet" a hadsereg, a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal fegyveres emberei hajtották végre. A pártelnök ilyen tartalmú levelet küldött valamennyi Budapesten akkreditált külföldi nagykövetnek is. A pártelnök a tárgyalás elején bejelentette: jogi képviselőjét, Tímár Györgyöt csak iratbetekintési jogkörrel hatalmazta fel, védőként nem kívánja megbízni, mivel az eljárást nem büntető-, hanem politikai pernek tekinti. Torgyán a bíróság előtt is megismételte korábbi kijelentéseit: továbbra is állítja, hogy a „puccs" a Mj^H^HMMHMHHB Pár órára ismét összeállt a hajdani szövetkezet, a szatymazi Finn - Magyar Barátság. Az átalakulás mai kínjaival küszködő faluban visszatolták az időt. Most tartották azt az összejövetelt, amit tavaly ilyenkor kellett volna. Kényszerből tették, hiszen tavaly nem dönthettek az aranykoronák osztásáról, mert a földrendező fórum csak mostanra kapott hiteles választ a szövetkezet jelölte földalapok nagyságának helyességéről. Káruk mégsem lett az időhúzásból, hiszen a tegnapi közgyűlésen az igazságnak és józan parasztésznek is megfelelő döntést sikerült hozniuk. A törvényre tekintettel, de mégis maguk között osztották el a földtulajdonra jogot kínáló aranykoronákat. A pénteki közgyűlés - ahol pár órára ismét szavazati lehetőséget kaptak a téeszből időközben munkáját hátrányosan befolyásolta viszont, hogy tagjainak 21,7 százaléka kicserélődött. A Fidesz parlamenti frakciójának belső munkamegosztása jelentősen módosult - erről már Deutsch Tamás beszélt. A frakció helyettes vezetője elmondta: tevékenységük elsősorban arra irányult, hogy az ellenzéki pozícióból adódóan fokozottabb mértékben legyenek ellenőrzői a kormány tevékenységének, szakmai munkájukkal pedig megőrizzék a Fidesz elmúlt három évben kivívott népszerűségét. A frakció az elmúlt fél évben nagy hangsúlyt fordított arra, hogy tevékenységében érvényesüljenek a kormányzati munkára való felkészülés szempontjai. hatóságok fegyveres akciója volt. 25 tanút kért megidézésre, akik - állítása szerint - alátámasztják vádjait. Az ügyész cáfolta Torgyán Józsefet. Véleménye szerint a pártszékház elleni „támadás" az FKGP-n belüli viszály része volt, abban nem vettek részt sem rendőrök, sem katonák, sem nemzetbiztonságiak. A vádirat szerint a pártelnök kijelentéseivel elkövette a hatóság nagy nyilvánosság előtt történő megsértésének, illetve a rémhírterjesztés vétségét, mivel kijelentései alkalmasak voltak arra, hogy a hatóságok iránti bizalmat aláássák. A bíróság végül úgy döntött: mivel a négy rendőrtiszt említett vallomása szorosan összefügg az üggyel, a Legfőbb Ügyészség tényfeltáró vizsgálatának hefejeztéig a tárgyalást felfüggeszti. Torgyán József tudomásul vette a döntést, az ügyész viszont fellebbezést jelentett be. ••HHHMiHHMH kiváló tagok - 14 aranykoronában határozta meg az alkalmazottaknak járó föld értékét. Ráadásként a vagyonnevesítés szabályait ismerte el a leendő földosztás alapjául. Az eddigi téves felfogás szerint, ugyanis, minden alkalmazottnak és földnélküli tagnak 2o és 3o aranykorona kötelezően jár, de a szatymaziak utánajártak s kiderítették, hogy az ilyen célra jelölt földalapot a korábbi helytállás alapján is szét lehet porciózni. A kései osztozkodások hangulatához képest békés közgyűlés mondotta ki az erre irányuló szándékot. (A szatymaziak aranykorona szerző hadműveletére későbbi lapszámunkban még visszatérünk.) Majoros Tibor • Három hónappal azután, hogy fényes ünnepségek közepette az Egyesült Államok 42. elnökévé iktatták be Bili Clintont, szertefoszlott az eufória és az első száz nap elteltével rendezett közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a megkérdezetteknek mindössze 49 százaléka elégedett a demokrata párti elnök hivatali ténykedésével. Ez az eddigi legrosszabb eredmény, amelyet ebben az évszázadban a Fehér Ház lakója az első száz nap után elért. Még a balszerencsés Gerald Ford is, aki kizárólag Nixon lemondása miatt került a Fehér Házba, ennél nagyobb népszerűséget tudott felmutatni az első Postabankok megállapodása A Postabank és Takarékpénztár Rt. pénteken Budapesten bankszámla-megállapodást írt alá a román Commerciale Societe Banc Post SA (a román Postabankkal). A bankszámla-megállapodás értelmében a Postabank Rt. hazánkban folyószámlát nyit román partnere részére. A két bank vezetői a megállapodástól azt remélik, hogy a számlán lévő összegeket fedezetként tudják majd felhasználni, és ennek révén egyrészt csökkenthető lesz a Postabank ügyfélkörébe tartozó magyar exportőrök romániai szállításainak fizetési kockázata. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn és kedden általános vitát tart Boszniáról, amelyen a világszervezet sok tagállama készül kifejteni álláspontját. Ez a kompromisszum alakult ki a csütörtök esti ülésen, miután az el nem kötelezett államok nem tudták elérni, hogy azonnal szavazzanak a Szerbia elleni új rendszabályokról. A BT a hét elején - orosz kezdeményezésre és amerikai támogatással - április 26-ra, az • A szerbiai helyzetről szólva Antall József annak a nézetének adott kifejezést, hogy Milosevic „pragmatikus politikus, aki egyaránt megjátssza a nacionalizmust és a kommunizmust", és arra számít, hogy a Nyugat előbb-utóbb elfogadja, hogy kész tények elé állították. „A szerb célok kezdettől fogva egyértelműek: szervesen Szerbiához akarják csatolni mindazokat a területeket, ahol szerbekkisebbségben élnek. Most szemünk előtt jön létre a Nagy-Szerbia" - állapította meg a kormányfő, kijelentve: Magyarország több más országgal együtt időben felhívta a veszélyekre a Nyugat figyelmét, ám az akkor az Öbölháborúval volt elfoglalva. „Ha a nemzetközi közösség 1991 tavaszán egységesen, szilárd állásponttal lépett volna fel, amelyet világosan értésére adott volna a szerbeknek és a horvátoknak, talán elkerülhető lett volna a katasztrófa" mondotta. Az etnikai tisztogatásról, a vajdasági magyarságot esetleg fenyegető veszélyről szólva Antall József kijelentette: reméli, hogy ilyen fejlemény nem következik be. „Szerbiának a jövő érdekeire is gondolnia kell. Nyilvánvaló, hogy Belgrádnak szüksége lesz a jóviszonyra Magyarországgal" - mondotta, de megállapította, hogy „a határokon kívül élő ötmillió magyar közül jelenleg a vajdasági magyarokat fenyegeti a legnagyobb veszély ". A szomszédos országokban élő magyarság helyzetét a legkedvezőbbnek Ausztriában és Szlovéniában minősítette, kifejezve azt a reményét, hogy Ukrajna is jó úton halad majd. Mélyponton Clinton elnök népszerűsége száz nap után - vele a megkérdezetteknek legalább a fele elégedett volt. Nem is beszélve Jimmy Carterről, aki 63 és Ronald Reaganról, aki 67 százalékos népszerűségi rátával „startolt". Az adminisztráció-váltás körüli zavarokra utal a La Republica című olasz lap washingtoni tudósítója, megállapítva, ennek • Vasárnap indulnak Nagyváradról a Romániai Magyar Demokrata Szövetség listáján megválasztott parlamenti képviselők és szenátorok Budapestre, ahol az Országgyűlés meghívására tesznek látogatást. A szeptemberi választásokon az RMDSZ országosan a szavazatoknak mintegy 7,5 százalékát szerezte meg. Listáján 12 szenátor és 27 képviselő jutott be a román parlamentbe. Az RMDSZ tagja a Romániai Demokratikus Konvenciónak, a demokratikus ellenzék pártszövetségének. A román parlamentben jelenleg folyik a költségvetési vita, amelyben az RMDSZ képviselőcsoportja aktívan részt vesz. A frakció eddig oroszországi népszavazás utáni időpontra halasztotta a Szerbia elleni határozat elfogadását, hogy ne nehezítsék a nacionalista, a szerbeket pártoló ellenfeleivel küzdő Borisz Jelcin elnök helyzetét. A BTben képviselt öt, el nem kötelezett ország azonban mielőbbi szavazást igényelt, de javaslatuk érvényesítéséhez hiányzott a szükséges többség. Az el nem kötelezettek elérték viszont, hogy a BT előtt két napon át szót kap az ENSZ egy A Romániában éld kétmillió és a szlovákiai hatszázezer magyar helyzetét viszont úgy ítélte meg, hogy „alkotmányjogilag nem megnyugtató". Részletesen szólt a miniszterelnök Magyarország és a szomszédos országok viszonyáróL „A nehézségekkel küszködő kormányok mindig bűnbakot keresnek. Az egyes szomszédainknál hatalmon lévő ultranacionalisták számára kényelmes megoldás, ha Magyarországot ellenségként tüntetik fel" - állapította meg, határozottan leszögezve: Magyarország elkötelezte magát a nemzetközi közösség előtt, hogy nem teszi vita tárgyává a határokat. „Támogatjuk a külföldön élő magyarok szövetségeinek igényeit, a nemzetközi fórumokon is, de egyetlen esetben sem próbálkozunk azzal, hogy mi diktáljuk politikájujele többek közt az is, hogy több tucat külföldi diplomata vár arra, hogy átadhassa megbízólevelét Clinton elnöknek. A Fülöpszigetek nagykövete pedig meg sem érhette ezt a napot időközben infarktusban elhunyt. A kormányzati munka eredményességét késleltető kül- és belpolitikai nehézségek mellett állítólag az elnök házasságával is problémák merültek fel. Washingtoni pletykák szerint ugyanis állítólag „gyakoriak a veszekedések Bili és Hillary között" és egyes botrány lapok már nyíltan „a Fehér Házban külön felállított ágyakról" írnak. Budapesten az RMDSZ vezérkara számos módosító indítványt terjesztett be. Hétfőn az ortodox húsvétra való tekintettel a bukaresti parlamentben szünnap van, s kedden, amikor a vita folytatódik, az RMDSZképviselők és szenátorok visszatérnek a román fővárosba. A Gheorghe Funar kolozsvári polgármester vezette Román Nemzeti Egységpárt csütörtöki sajtóértekezletén sor tagállama. Várhatóan felszólalnak majd a mohamedán országok képviselői, valamint egy sor európai.állam, köztük a délszláv köztársaságok s végül magatartásának megvédésére kényszerül majd Jugoszlávia kormánya. Az MTI értesülése szerint a BT tagjai ebben a vitában nem szólalnak fel, nézetüket majd a 26-ára kitűzött szavazáson fejtik ki. Az orosz nagykövet egyébként máris jelezte, hogy akkor ők sem fogják akadályozni a kat" - jelentette ki a kormányfő. A Szlovákiával a bősi erőmű kérdésében kialakult vitáról szólva aláhúzta: jószomszédi viszonyt kívánunk létrehozni a szomszédos országgal, nem próbálkozunk meg Szlovákia elszigetelésével, sőt ellenkezőleg, arra törekszünk, hogy harmonikus integrációt alakítsunk ki vele a térségben. Az ország helyzetéről szólva a miniszterelnök leszögezte: a gazdasagi reformok már hoztak eredményeket, így a' tulajdonviszonyokban, a külföldi befektetésekben, ámde a jelenlegi kormány örökölte a kommunistáktól az ipar csődjét, s most neki kell vállalnia a népszerűtlen intézkedések meghozatalának terhét. A „Csurka-ügyre" vonatkozó kérdésre válaszolva megállapította: aránytalannak tartja a külföldön erre fordított figyelKokain és revolver Mintegy 10 millió márka értékű kábítószert foglaltak le a lengyel vámosok. A közel száz kilogramm kokain egy holland állampolgár Mercedesében elrejtve utazott. A sofőrnél ráadásul töltött revolver is volt - természetesen fegyverviselési engedély nélkül. Az utóbbi idők egyik legnagyobb kábítószercsempész ügyében tovább nyomoz a rendőrség, ugyanis alapos gyanújuk szerint a holland csak egy láncszeme volt annak a bandának, amely Gdanskon és Szczecinen át szállított rendszeresen kábítószert Németországba. máris támadást intézett az RMDSZ parlamenti csoportjának tervezett budapesti látogatása ellen. Ioan Gavra, a párt alelnöke kijelentette, hogy a magyar Országgyűlés NagyMagyarország parlamentjét akarja újra létrehozni. Ezt bizonyítja szerinte, hogy Szlovákiából és a Vajdaságból is meghívták már a magyar nemzetiségű képviselőket. A Vremea, a kormányt támogató Szocialista Munkapárthoz tartozó Adrián Paunescu szenátor lapja pénteki számában hosszú dolgozatot közöl, amelyben a magyar kormány és az RMDSZ közötti kapcsolatokra vonatkozó február 26-i nyilatkozatot támadja. Szerbia elleni embargót keményen megszigorító döntés elfogadását. Budai Iván, a magyar ENSZ-képviselet helyettes vezetője a csütörtöki ülésén rámutatott: egyetért a BT soros elnökének álláspontjával, hogy méltányos kompromisszumról van szó, amely módot ad arra, hogy a tagállamok nyíltan kifejthessék nézeteiket a tovább romló boszniai helyzetről és nem szenved sérelmet a BT tekintélye. met. „Senki sem kételkedhet érzelmeimben" - hangoztatta az antiszemitizmus kérdéséről szólva. „Teljességgel egyértelmű álláspontot foglaltam el". Leszögezte: az MDF legutóbbi kongresszusán az általa folytatott centrum-politika kétharmados támogatást kapott. Megállapította: a szélsőséges jelenségek az egész világban felütik fejüket, a volt kommunista országokban is, de Magyarországon nincs esélyük a sikerre. „Csurka felelőtlen kijelentéseket tett, amelyeket azóta részben visszavont. Ne essenek tévedésbe, a szélsőjobb gyűlölködő retorikája mindekelőtt a másik oldalnak kedvez, a baloldal manipulátorai használják ki azokat" - mondotta. Az 1994-es választások esélyeiről, a „litván szindróma" lehetőségéről szólva Antall József kijelentette: ilyen veszély mindazokban az országokban fennáll a volt szocialista táborban, amelyekben a gazdasági reform nem párosul a szociális problémák, mindenekelőtt a munkanélküliség enyhítésével. „Magyarországon is sok a csalódott ember. Ez nyilvánul meg például abban, hogy az időközi választásokon nagy, akár 75 százalékos is volt a távolmaradás. A volt kommunisták természetesen nem hagyják ki azt a lehetőséget, hogy kihasználják a lakosság csalódottságát. Nem hiszem azonban, hogy ezek az erők Magyaroszágon is ugyanolyan sikert érnének el, mint Litvániában. A választópolgárok, amikor szavazataikat elhelyezik az urnákban, emlékezni fognak arra, hogy mi tisztességes politikát folytattunk" - mondta az interjúban Antall József. Felfüggesztették a Torgyán-pert A „kicsik" még hajlamosak a méltányos kompromisszumra.... Elosztották az aranykoronákat Szatymazon • Antali-interjú a Le Figaróban A „litván szindróma" „A Nyugatnak nem szabad elfelejtkeznie Közép-Európáról" - jelentette ki Antall József miniszterelnök abban a terjedelmes interjúban, amelyet pénteki számában közölt a tekintélyes francia lap, a Le Figaro. A lap külpolitikai rovatvezetőjének, Charles Lambroschininek adott interjújában - amelyet a lap már első oldalán idéz - a kormányfő egyaránt foglalkozott nemzetközi kérdésekkel, így a szerbiai helyzettel, Magyarország és a szomszédos országok viszonyával, és a magyar belpolitika kérdéseivel. A lap az interjút ezzel az alcímmel közli: „A magyar miniszterelnök szerint rövidlátó politika lenne magukra hagyni gazdasági nehézségeikkel az új demokráciákat. Jugoszlávia megmutatta, hogy a hibát lehetetlen kiküszöbölni.'"