Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-31 / 75. szám

SZERDA, 1993. MÁRC. 31. GAZDASÁGI MELLÉKLET III. Élmény a vezetés - egy más dimenzióban Kicsi a bors, de... BMW Z13 Fotó: BMW AG Presse Még mindig BMW. Kör alakú fényszórók, vesét formázó hűtőrács Az először Genfben megjelenő Z13-as tanulmány egy háromüléses limuzin középmotorral és a BMW-re jellemző hátsókerék-meghajtással. Vezetőülését az együléses (monoposto) versenyautókhoz hasonlóan középen helyezték el, az utasok félig a vezető mellett, félig mögötte ülnek teljes értékű üléseiken. A Z13 különleges kompakt méreteivel is kitűnik, hossza 3440, szélessége 1640, magassága 1320 mm; összehasonlításképpen a BMW 316i méretei 4433, 1698, 1393 mm. Mégis, szokatlan arányainak köszönhetően más, ugyanekkora autókkal összehasonlítva, nagyon felnőttnek hat. CWértéke ebben a kategóriában figyelemreméltó: 0,34. Külsejét egyenlő mértékben jellemzi a komolyság és bizonyos egyéniesség, amint az minden BMW-modell sajátja. Feltűnő optikai jellemzője a BMWtipikus kör alakú fényszórók és a vesét formázó hűtőrács mellett a rövid, meredek orr, a hátsó rész markáns tömbje és a karosszéria következetesen rövid túllógása az első kerekek előtt és a hátsók mögött. Ez azt jelenti, hogy a mozgékonyság érdekében az autó tengely- és nyomtáva a lehető legnagyobb. A 16 colos kerekek helyzete és nagysága a sportos eleganciát hangsúlyozza: egyidejűleg fordulékonyságra utal, a fordulókör átmérője 10 m alatt van. A Z13-at egy hátsó tengely előtt keresztben elhelyezett, 1100 köbcentiméteres, soros, négyhengeres, vízhűtéses motor hajtja, amely a nagy lökettérfogatú motorkerékpárok barátai között a legnagyobb népszerűségnek örvend. A BMW K 1 100 RS és LT négyszelepes hajtóművéről van szó, természetesen Motronic vezérléssel és szabályozott, háromutas katalizátorral felszerelve. A motor jeleggörbéjét az autó igényeihez igazították, a Z 13-ban a legnagyobb teljesítménye 60 kW/86 LE. így az autó tíz másodperccel rövidebb idő alatt gyorsul álló helyzetből 100-ra. Végsebessége kb. 180 km/óra. Ez majdnem pontosan megegyezik a 60-as évek legendás 2002tijének adataival! A fogyasztása viszont öt-hat liter között lesz, szuperbenzinből. Az ilyen meggyőző menetteljesítményekhez és a kis fogyasztáshoz a furfangos kialakítású motor-váltó együttes is hozzájárul. Ehhez a Z13-ba beépített CVT-váltó (CVT = Continous Variable Transmission - fokozatmentesen változó áttétel) ideális áttétel-vezérlése elsőrendű feltételeket kínál. Centek és pfennigek Megyénk az elmúlt esztendőben az újonnan alakult külföldi érdekeltségű gazdasági társaságok rangsorában a hetedik helyen állunk, a bejegyzett törzstőke azonban mindössze 309 millió forint. Ez azt jelenti, hogy csak a minimális összeggel alapítottak céget térségünkben, ami nem kifejezetten komoly befektetéseket jelez. Látni kell azt is, hogy ennek a pénznek csak kétharmada szerepel devizában. S amivel igazán nem büszkélkedhetünk: a megyébe a tavaly Magyarországra behozott külföldi tőkének csak 4 ezreléke jutott, s ezzel csak tizennyolcadikok vagyunk a húszas listán. Az egy lakosra jutó devizában jegyzett törzstőke tekintetében sem áll jobban Csongrád megyeE nem túl előkelő helyezés okait vizsgálva elsősorban térségünk földrajzi fekvését kell említenünk. A főként Nyugatról beáramló dollárok és márkák többnyire a Balaton feletti „háromszög"-ben találnak gazdára, hozzánk már alig jutnak el. Mondhatnánk úgy is, hogy Csongrádig érve centekre és pfennigekre „fogynak". Ugyanígy nem kedvező a befektetők számára, hogy megyénkből hiányzik az a magas szervezettségű ipar (gépgyártás, műszeripar), amelynek hagyományaira oly szívesen építenek az üzletemberek. Elriasztja őket déli szomszédunk bizonytalan belpolitikai helyzete is. Az ott folyó háború Európából nézvést hozzánk túl közelinek látszik. Márpedig a tőke csak a nyugodt helyeket szereti, a bizonytalanokról elmenekül. Sovány vigasz, hogy a háború miatt több „jugoszláv" üzletember megyénkbe tette át székhelyét, s nálunk alapított céget. Ok ugyanis zömmel a kereskedelembe fektetnek pénzt, amely bármikor mobilizálható, s amellyel könnyen továbbutazhatnak, egyik napról a másikra. Komoly termelő beruházásra érthetően ők sem gondolnak. A déli konfliktus, sajnos, az olaszokat is másfelé irányította. Két éve még bízhattunk Itália pénzében (több kecsegtető tárgyalás folyt), azóta azonban reménybeli partnereink nagyobb része nemigen vállalja a háborús területen történő átutazást és áruszállítást. Inkább Baranya felé kerülnek, s ott meg is maradnak. Hozzánk lírából is kevés jut. Számottévő külföldi tőke tehát alig van a megyében. Néhány kivétel: Szentesen a Hungaropanol, Hódmezővásárhelyen az Alföldi Porcelángyár, a Metripond és a Primex. Szegeden inkább kis értékkel részes külföldi társaságok vannak, bár a Molnár Sándor nevével fémjelzett „birodalomban" megjelentek a FAK-tagországok pénzemberei is. Bizakodásra, Csongrád megye eléggé leszakadt helyzetének megváltoztatására csak az adhat okot, hogy térségünk a kereskedelem „ugródeszkája" lehet Jugoszlávia, Románia, sőt a FÁK felé. De ez egyelőre csak a jövő. Vass István Péter Létminimum Régtől fogva jól tudom, épeszű közgazdász már soha nem lesz belőlem, ennélfogva nem bonyolódtam bele létünket érintő számításokba. Ha őszinte akarnék lenni, ezt az utóbbit inkább létünket fenyegető számításoknak mondanám, de nem akarok belebonyolódni. Magas ez nekem, mint ökörnek a vasárnap. % A napokban azonban belecsöppentem egy cikk kellős közepébe. Azt irja az újság, nyolcszáz forinttal emelkedett a létminimum összege. Ha az életszínvonal emelkedik - Istenem, de rég volt! -, az jó dolog, ha a létminimum, az nagyon rossz. Diákkorunkban ugyan hitetlenkedtünk, amikor a kapitalista világ létminimum alatt élőiről tanultunk, mert szent meggyőződéssel hittük, ha valaki alá megy, az olyan, mintha a tenger vize alá menne: elpusztul. A létminimum az volt akkor még, legalább a mi eszünk szerint, ami szükséges, de nem elégséges a tartós életben maradáshoz. Eleven cáfolat: hányan élnek ma a létminimum alatt? Azt is irja az újság, az átlagos magyar családban, ahol két felnőttre két gyerek „esik", statisztikai számítások szerint a létminimum februárban 42 ezer 900 forint volt. Száz forint híján 43 ezer! Nettóban, természetesen, de ezt nem az újság írja, hanem én teszem hozzá. Mert létminimum szerintem csak nettóban értendő, mindenféle tupír nélkül. És ekkor állt meg bennem az ütő. Ha időközben gyermekeink nem önállósodtak volna, akkor mi éppenhogy megálltunk volna a létminimumon. Amikor se könyv, se más nincsen, csak a puszta megélhetés. Magamat hozom példának, inert éppen a napokban hallottam, mennyi a Szegeden élők átlagfizetése. Siralmasan alacsony. Azt is írja az újságunk, egy hónap alatt, januártól februárig emelkedett nyolcszáz forinttal a létminimum összege. Bár harsogják az infláció csökkenését, ha egyetlen hónap alatt ennyit emelkedik valami, akkor legalább csöndben illik maradnunk. Vágtat a versenyló, pedig lovasa rég leesett már. Azt már az adózás bevezetése pillanatától sírom, ennek az országnak a sírbaeresztő kötele az irtózatos vívmányként beharangozott, világszínvonalú adórendszer lesz. Ráadásul úgy akartuk elkerülni a világbotrányt, hogy megtettük pénzügyminiszternek az adózás új rendszerét még a régi átkosban kifundáló atyafit, pedig értelmes népek azonnal átlátták, a kormány sírbaeresztő kötele is lehet. Senki nem hitte el annak idején a hivatalosok közül, hogy csökkenti az emberek munkabéli teljesítményét, ha a telhetetlen papzsákból kapzsi kéz nyúl ki, és beszedi a maga adóját, de azt már tapasztalta mindenki, a munkanélküliek száma együtt emelkedik a létminimummal, hogy stílusosan mondjam. Kiszabadult a szellem a palackból. Azt is olvasom az újságban, talán a szerencsejátékokat szervező részvénytársaságnak nem lesznek fizetési gondjai. Talán? Annak a cégnek, amelyik alig csinál mást, mint beszedi a szerencsekergetők pénzét? Azt viszont nem olvastam, csak hallottam, a vágtató infláció megteremtette ugyan fémpénzben is a kétszázforintost, de a kereskedelem nem akarja befogadni. És miért nem? Azért, mert a pénztárgépeknél nincsen elég rekesze a fióknak! Annyira meglódult tehát az infláció, már a boltok se tudják hová tenni. Süket embernek halovány reménység. Horváth Dezső Ez a város legillatosabb irodája. Aki itt dolgozik, annak nem sok gondja lehet a kozmetikumokra - gondolná az ember, de hatalmasat téved. Cselovszki Jánosnénak, a Florin Rt. vezérigazgatónőjének nemcsak az irodáját lengik körül légies illatok, hanem minden gondolata ott jár, ami más hölgyeknek csak szórakozás. Nem véletlen, hiszen a nagy múltú cég ebből él. - Melyik a kedvenc illata? - Természetesen a Florin kozmetikumokra esküszöm. - Ezt a vezérigazgató mondja, vagy a hölgy? - Mindkettő. Ha más parfümöt, vagy krémet használok, azt csak azért teszem, hogy legyen összehasonlítási alapom. - Van kedvenc illata? - Talán szakmai ártalom, de nincs. A friss-kesernyés illatokat kedvelem, de nem ragaszkodom évekig egy termékhez. - Több mint húsz éve kezdett a cég elődjénél, az Universalnál... - ...azután 79-ben főmérnök lettem. Ennyi esztendő alatt persze a cég is sokat változott. Kisszövetkezetből szövetkezet lettünk, majd tavaly részvénytársasággá alakultunk. kozmetikumokat értékesítjük. A fejlesztésekben a temészetes összetételű kozmetikumok felé fordultunk. Az év közepéig környezetvédelmi okokból kiváltjuk a freont, s más hajtógázzal hozzuk forgalomba a termékeinket. Annak idején Magyarországon mi próbálkoztunk először a pumpás dezodorokkal, de ezt a környe-' zetkímélő megoldást nem fogadta el a hazai piac. Egyelőre az rt. zárt alapítású, a szövetkezeti üzletrészek alakultak át részvénnyé. Az az igazság, hogy nehéz olyan külső befektetőt találni, aki piacot is tudna hozni. Ezért azután egyelőre magunkban maradunk. - Mi okozza most a legtöbb a gondot? - A banki kamatokkal nehéz birkózni. De a hazai fogyasztók szemléletváltozására is szükség lenne. Csak azért mert valami külföldi, még nem biztos, hogy jobb is. Ráadásul egyre több olyan termék kerül be az országba, amelyiket senki sem vizsgál be. A feketekereskedelemmel pedig nem versenyezhet egyetlen adófizető cég sem. Szóval, a mainál sokkal erősebb hazai piacvédelemre lenne szükség. Rafai Gábor Illatos út a részvénytársaságig - Úgy tudom, vegyész, A vezérigazgatói székben a szakmát hasznosítja inkább, vagy az üzleti érzékét? - Nem volt idegen a menedzselés tőlem, hiszen főmérnökként elég hosszú időt töltöttem a vezérkarban. Hetvenkilencben, amikor átvettem a szövetkezetet, mégis minden másként alakult. Megnőtt a felelősségem. így azután ma már elsősorban üzletasszonynak érzem magam, s csak másodsorban vegyésznek. - Hogyan alakult a Florin termékek piaca? - Úgy gondolom, minden hasonló hazai cég látványos piacvesztéssel küszködik az utolsó két-három évben. Mi a középosztály vékonyabb pénzű vásárlóinak gyártunk kozmetikumokat, háztartási vegyiárut, gyógyászati termékeket. De az életszínvonal éppen itt zuhant a leglátványosabban. Nem is csoda, ha három év alatt húszhuszonöt százalékkal szűkültek a piacaink. És akkor még nem is beszéltünk a hatalmas reklámkampánnyal betörő külföldi termékekről. - Mit fogad el mostanában a piac? - Természetesen a jó minőséget. Akad egy réteg idehaza is, amelyik már meg is tudja ezt fizetni. Ezért dolgozunk most egy exkluzívabb gyógykozmetikai családon. - A fejlesztés ebben a szakmában alapvető kérdés! - Igen, mert divat jellegű iparágról van szó. A fertőtlenítő szereink kivételével folyamatosan cserélnünk kell a termékeinket. De ma még Magyarországon ezt finanszírozási gondok nehezítik. Nem igazán működik még az a szisztéma, ami nyugaton már jól bevált: egy induló, jó reklámmal, viszonylag magasabb bevezető árszintet lehetne elsémi. - Mit tervez az idén a részvénytársaság? - Először is több új terméket. Igyekszünk a piacainkat is bővíteni, a régiek mellé új, külföldi partnereket keresni. Többek között ezért is léptünk be tavaly a Dunawell Kft.-be, amelyen keresztül az itt, licence alapján gyártott Wella Cselovszki Jánosné: Erősebb - Azért csak beszéljünk. A Florin mintha kicsit visszahúzódott volna a reklámtól. - Ezt azért nem mondanám, de gondolja el, hogy tavaly többe kerültek a hiteleink kamatai, mint az egész évi nyereségünk. Márpedig egy intenzív reklámhadjáratra hatalmas összeg elmenne. Fotó: Schmidt Andrea piacvédelemre lenne szükség! - A hazai vásárló viszont azt veszi a polcról, amit a tévében lát! - így igaz. Nyugat-Európában már fordulni látszik a kocka. A vásárlók úgy érzik, hogy a termék árában velük fizettetik meg a hatalmas reklámköltséget is. Szóval, nekünk is gyorsan meg kell találnunk a helyes arányt.