Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-30 / 74. szám

KEDD, 1993. MÁRC. 30. MŰSOR 11 MAI D M HOROSZKÓP T KOS: Ma könnyen le­het, rosszul áll hozzá a MERLEG: Kitűnően érzi magát. Amibe dolgokhoz. Nem kötik le a ki- nemrég belefogott, az is meg­csinyes feladatok. nyugtató ütemben halad. y BIKA: Kirobbanó ér­zelmi megnyilvánulásra számíthat, ami Önt is mélyen érinteni fogja. ni I IKREK: Ma senki se tudja felbosszantani, mert lelkileg kellően felvérte­zi magát. Ritkák az ilyen na­pok. SKORPIÓ: Fontos, hogy idejében tudjon cselekedni, a megfelelő pilla­natban. Igazodjon a körülmé­nyekhez! ~7r\ NYILAS: Bizonytalan­—kodás helyett döntse el, mit akar. Semmiképp se ma­radjon távol szeretteitől. & RÁK: Pihenten kezdi a napját, amely viszont meglehetősen unalmas lesz. Pálját ne hanyagolja el! Sl OROSZLÁN: Ma egy önt érintő döntésről ér­tesülhet. A felszabadultság ér­zése tölti el és teszi könyeddé. BAK: Félgőzzel is ered­ményeket érhet el. Így hát feltűnés nélkül, nyugodtan lazíthatna most is. VÍZÖNTŐ: Több élet­tére lenne szüksége. Csak akkor nyugodhat meg, ha ki tud szabadulni a falak közül. np SZŰZ: Ez a nap egészen jól telhet el ha megtartja magának a kritikai megjegy* zéseket és csak a jót keresi. X HALAK: Helyes dön­tése haszonnal jár, bár lehet, hogy csak később. Igent vagy nemet kellene mondania. HA ÉN MAZDA LENNÉK ÚJ JAPÁN SZEMÉLYAUTÓK, TEHERGÉPKOCSIK ÉS ALKATRÉSZEK TELJES VÁLASZTÉKA SZEGED, KÖZÉP FASOR 41-43. Tel./fax: 62/433-626. Nyitva tartás: H-p: 8-16-ig, sz: 8-12-ig. SZÍNHÁZ KAMARASZINHAZ 19 órakor: Vőlegény. Vaszy l. bérlet. Jegyváltás - korlátozott szám­ban - a bérletes előadásokra is lehetséges. Mozi KORZÓ: Egy asszony illata. Színes, m. b. amerikai film. Kezdés: délelőtt 10 órakor. Az utolsó mohikán.Színes ameri­kai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 óra­kor. BELVÁROSI: Egy asszony illata. Színes, m. b. amerikai film. Kezdés: délután fél 5 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM. Örök­mozgó Szegedi Filmmúzeum: Németország nulla év. Olasz­német film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és 8 órakor FÁKLYA: Bumeráng. Szí­nes, m. b. amerikai film. Kez­dés: este 6 és 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉ­KA: Mindenki jól van. Színes olasz filmvígjáték. Kezdés: délután 4 és 6 órakor. 1984. Színes angol film. Kezdés: este 8 órakor. MAGYAR TV TV 1 5.40: Falutévé - adótippel 6.00: A Reggel - közérzeti hírműsor 8.10: Alternatív gyógyászat 8.30: Közjáték 8.35: NAPKÖZI Benne: 9.00: Pokoli paradicsom. Brazil kalandfilmsorozat 10.00: Fri­derikusz-show (ism.) 11.20: Játék 12.00: Hírek 12.05: Kép­újság 16.00: Délutáni egyenleg 16.10: Sztravinszkij: Menyeg­ző - balettfilm 16.40: Képúj­ság 16.45: Cimbória 17.00: Macedónia, a Balkán fekete báránya - dokumentumfilm 17.50:' Pénzvilág 18.00: Nap­közi 18.40: Esti mese: Derű és ború. Angol rajfilmsorozat 19.05: Szerencsekerék. Vetél­kedő 19.35: Katolikus krónika godt nap éve - lengyel film A megrendítő filmalkotás egy fiatal lengyel özvegyasszony és egy amerikai tiszt őszinte sze­relmének története a II. világ­háborút követő hónapokban. 22.50: Hírösszefoglaló TKTV 7.30: Képújság 8.00: Agro TV Vikend (ism.) 16.30: Képújság 17.00: TKTV Kedd Délután: Ásványbörze. Mentálhigiénés képzés a JGYTF-en. Az MSZP Cs. M.-i szövetségi tanácsa alakuló ülése. Előzetes a Papíron SC országos táncver­senyéről. Fizika és feladatok ­Tisza-parti Ált. Isk. 18.00: TKTV Délután-Után 18.30: Fiatalok képernyője 19.00: Szív TV 1. Duna TV csator­náján: 7.30: Képújság 8.00: Film Szív TV 2. (ism.) VTV Szeged 17.00. Képújság 18.30: VTV Híradó 18.40: Lélektől lélekig. Vallási műsor: interjú, dr. Habsburg József főherceggel és főtisztelendő Tempfli József nagyváradi megyés püspökkel. 19.10: Vikend fiataloknak közben: VTV Híradó 19.00: Műsorajánlat 19.10: Baba­mama torna 19.35: Gyermekek képernyője 20.00: Különjárat ­Pop, rock 20.40: Úrilány szobát keres - magyar film­vígjáték 22.10: Egészségma­gazin 22.35: Mindennapi jóga TELIN 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Aktuális 21.05: Oscar­díj-átadás Minden év márciu­sában kiosztják az Oscar-díjat. Az idei jelöltek között is szá­mos ismert sztár található, sok magyar néző ismeri a díjra jelölt filmek többségét. 22.40: Közjáték (ism.) 22.45: Sport­varázs. Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák. 0.25: Híradó 0.30: BBC-híradó TV 2 6.00-10.00: Napkelte 10.00: Parlamenti Napló 16.05: Mű­sorismertetés 16.10: Korfordu­ló 17.00: Híradó 17.05: Civil kurázsi 17.30: Szombathelyi virtuózok 17.39: Pif és Her­kules - francia rajzfilm 17.50: Elektor kalandor 18.00: Híradó 18.10: Regionális híradó 18.25: Műsorajánlat 18.30: Zöldpont 19.05: Zöld brigád ­francia-NSZK tévéfilmso­rozat 7/2. rész: A Leonard­kódex 55' Megmagyarázha­tatlan dolog történik a toszká­nai kolostor könyvtárában: a régi, értékes kódex lapjain egyre halványodik, majd telje­sen eltűnik a tinta. Még titok­zatosabb, hogy az üggyel fog­lalkozó kutatónőt ismeretle­nek megfenyegetik. 20.05: Stúdió '93 20.55: Virágok 21.00: Szokolay Sándor szer­zői estje a Mátyás templomban 21.50: Műsorajánlat 22.00: Es­ti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: A Független Színpad ­Egy lázadás anatómiája HBO 17.30: Babar: A segélycsapat ­francia rajzfilm 18.00: Állati viselkedés - amerikai vígjáték 19.30: Mozimánia: Clint East­wood - amerikai dokumentum­film 20.30: A törvényenkívüli Josey Wales - amerikai film 22.15: Testvérszövetség -ame­rikai dráma DUNA TV 16.00: Hírek, műsorismertetés 16.05: Városbújócska - ma­gyar film 17.45: A boldog csa­lád - német tévéfilmsorozat 18.35: Mesesarok 18.45: Hírek 19.00: Magyar filmtörténet. Egy bolond százat csinál La­tabár Kálmán ismét brilirozik a kettős szerepben, a a főpin­cér és az elegáns, frakkos gróf. 20.40: Dialógus Krzysz­tof Zamussival a lengyel film­hét keretében 20.50: A nyu­6.00-8.00: és 16.00-19.00: Képújság. 19.00-23.00: Szív TV, benne: Baba-mama torna. 19.35: Gyermeke képernyőjee. 20.00: Különjárat. 20.40: Úri­lány szobát keres c. magyar film. 22.10: Egészségmagazin. 22.35: Mindennapi jóga VTV Vásárhely 9.00: Képújság. 10.00: A VTV magazinműsora (ism.). 11.00: Ator, a harcoló sas (ism.). 17.00: Képújság. 19.00: Szív TV 1. 23.00: Képújság. MŰHOLD EUROSPORT 11.00: Sí vb 12.00: Atlétika 13.00: Labdarúgás 14.00: Te­nisz 18.00: Labdarúgás 19.00: Szörfösök magazinja 19.30: Eurosport-hírek 20.00: Tenisz 22.00: Ökölvívás 23.00: Kick­boksz SUPER CHANNEL 13.30: Belföldi tudósítások 14.00: Videodivat 14.30: Arc­képcsarnok 15.00: Dzsem 16.30: Élő videoshow 18.30: Bonanza - sorozat 19.30: Dan­te - sorozat 20.00: Eco-rekord 20.30: Helyszín 21.00: Belföl­di tudósítások 21.30: Média te­levízió 22.00: Hírek 22.30: Üzleti hét 22.48: Piacgazdaság 23.00: Késői találkozás - film TV5 6.00: Telereggel 9.00: Hírek, riportok 12.00: Varietéműsor 13.15: Bátrak parkja - sorozat 13.40: A szökevények - játék­film 16.30: Pokoli horgászat 17.05: Egészségügyi tanácsok 17.30: Főzőcske 18.00: Kvíz­műsor 19.00: Vidám nyelvi já­ték 20.00: Kanadai és svájci magazin 21.30: Rendkívüli tudósító 23.15: Kulturális magazin 0.35: Beethoven: IX. szimfónia 2.45: Vegyes műsor hajnalig SAT1 6.00: Jó reggelt a SATl-gyel! 8.30: Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.20: Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.05: Mindenki szereti - film 11.45: Szomszédok (ism.) 12.10: Szerencsekerék (ism.) 12.50: Halli Galli (ism.) 13.40: Fiatal és nyugtalan ­amerikai sorozat: Paul és Lau­ren 14.30: Szomszédok - soro­zat 14.55: Kaliforniai nap alatt - amerikai sorozat. Veszélyes sebesült 15.50: A négyöklű trió - amerikai sorozat. Elsüly­lyedt kincs 16.45: 5x5 - játék 17.20: Mindent vagy semmit ­játék 18.30: Sport 18.45: Hír­adó 19.00: Klip-klub 19.30: Szerencsekerék 20.15: Népda­lok 21.10: Mentők 22.00: Til­takozás 23.00: Tévétükör - ri­port 23.40: Forró ágyak - so­rozat RTL PLUS 6.00: Híradó 7.00: Halló, Eu­rópa - jó reggelt, Németor­szág! 9.00: A Főnök - sorozat 10.00: Gazdag és szép - so­rozat 10.30: Forró nyeremény 11.00: Rizikó - játék 11.30: Családi párbaj - játék 12.00: Magazin 12.30: A Springfield­sztori - amerikai sorozat 13.20: Kalifornia klán - so­rozat 14.10: Baleseti osztály ­sorozat. Félelem 15.00: Gyil­kosság a hobbija - sorozat. Sherlock Holmes gyilkosa 2. 16.00: Beszélgetés 17.00: Ki itt a főnök? - sorozat: Frankié és Tony 17.30: Borzasztó ked­ves család - sorozat 18.00: Fiatalok magazinja 18.45: Hir­adó 19.15: Robbanékony ­magazin 19.45. Jó idők, rossz idők - sorozat 20.15: Hegyla­kó - sorozat: Álarc 21.15: Kri­mimagazin 22.15: Oscar-díj, 1993 23.15: Gottschalk-show 24.00: Törvény és rend - ame­rikai sorozat. Á vallomás 1.05: Borzasztó kedves család (ism.) 1.40: Ki itt a főnök? 2.10 Be­szélgetés (ism.) 3.10: Robba­nékony (ism.) 3.35: Gyil­kosság a hobbija (ism.) 4.20: Jó idők, rossz idők (ism.) 5.15: Fiatalok magazinja (ism.) RÁDIÓ KOSSUTH PETŐFI plusz 21.35: Mit üzen a Rádió? 22.00: Rockpanoráma 22.30: John McLaughlin triója játszik 23.00: Hírek; időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Napforduló - éjfél előtt 0.10: Napforduló ­éjfél után 4.03: Cigánynóták BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium. Bach: Musikalisches Opfer 10.00: Hírek, időjárás 10.05: Búvárharang (ism.) 10.20: Zenekari muzsika 11.10: Gena Dimitrova operaáriákat énekel 11.40: Oríszágok, tájak zenéje 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermét 13.15: Brahms német nép­dalaiból 13.35: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban 14.00: Hírek, időjárás 14.05: A látogató 10/2. 14.55: Muzsiká­ról versben, prózában - Juhász Gyula 2/1. 15.25: Zenekari operarészletek 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Az erdő zenéje 16.35: Paul O'Dette Kapsber­germűveket játszik lanton 17.00: Kilátó - Irodalmi maga­zin 17.50: EPTA - Hungary '93 18.00: Hírek, időjárás 18.05: Puccini: Bohémélet ­négyfelvonásos opera 20.00: Hírek, időjárás 20.05: Teleob­jektív 20.20: A Jeunesses Mu­sicales Világzenekarának hang­versenye 21.50: József Attila minden verse 100/89.: 1936 22.00: Hírek, időjárás 22.05: Három szólamban 23.00: Rá­diószínház. Nem emlékszem semmire 23.44: A Liszt Ferenc Kamarakórus énekel 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Magyar előadóművészek felvételeiből SZERDA SZEGED 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalom­ból: 5.55. Műsorismertetés, hí­rek, meteor, útinform. 6.00: Reggeli Krónika (Kossuth ado). 6.15: Innovációs iroda Szegeden. 6.30: Hírek, tudó­sítások a Dél-Alföldről, lap­szemle. 6.45. Reggeli párbe­széd: Iskolaudvar vagy felvo­nulási terület? 6.55: Műsor­ismertetés, hírek, meteor, út­inform. 7.00: Reggeli Krónika (Kossuth adó). 7.15. Hírek, in­formációk - röviden. Meteor, útinform. 7.25: Körzeti időjá­rásjelentés. 7.30: Hírek, tudó­sítások a Dél-Alföldről, lap­szemle. 7.45. Programajánlat. 8.00: Hírek, meteor, útinform. 8.15: Lakáskoncepció - önkor­mányzat. 8.55: Hírösszefogla­ló, meteor, útinform. Szerkesztő: Balog József 5.55-6.55: Szeged 94.9 MHz 6.55-9.00: Szeged 94,9 MHz és Szentes 66,29 Mhz 16.00-18.00: Rádió Szeged. Zenés kereskedelmi és szolgál­tató műsor a szegedi 94,9 MHz­es URH-frekvencián. 4.30: Reggeli Krónika 8.20: Mindennapi tudomány 8.30: Hangszemle 9.05: Napközben 11.05: Válogatott perceink 11.30: Szegények - novella 12.00: Déli Krónika 12.30: Vendég a háznál 12.50: Külpo­litikai figyelő 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.) 13.30: A római katolikus egy­ház félórája 14.05: Klassziku­sok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: Kossuth-klub (ism.) 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Mindennapi gazdaság 16.30: Zenefórum 17.05: Ma­gyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.25: Jó éj­szakát, gyerekek! 19.35: Ösz­szeállította: Parancs János 20.05: Népi táncmuzsika 20.30: Határok nélkül 21.05: Kossuth-klub 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Fórum 23.05: Nagy mesterek - világhírű elő­adóművészek URH-n: 6.55: Körzeti infor­mációs magazinok 9.00: Az Országgyűlés üléséről A szü­netben: 13.00: Az Amerika Hangíja műsora 18.30: V ma­terinskom jazyku 19.00: In limba materna 19.30: In der Muttersprache 20.00: Na mate­rinjem jeziku (horvát) 20.30: Na maternjem jeziku (szerb) 23.00: A BBC magyar műsora 23.45: Auf Deutsch gesagt! A DM-PRESS és a DELMAGYARORSZAG hirdetésfelvételi irodája: Express Utazási Iroda és Szálloda Rt., Szeged, Kígyó u. 3. Telefon: 481-411. Fax: 11-310. A DM-PRESS-be szerdán 13 óráig feladott hirdetése pénteken megjelenik. Mindenféle hirdetésfelvételi ügyben állunk szíves rendelkezésükre. A Big Hús KFT. értesiti tisztelt vásárlóit, hegy az Oskola u. 21. szám alatti üzletében HÚSVÉTI AKCIÓT TART. - füstölt csülök 98Q Ft/kg 255 - kötözött, hálós sonka 498 Ft/kg 415 - füstölt pulyka alsó comb 994 Ft/kg 241 - fagyasztott grillcsirke 499 Ft/kg • 160 - egész pulyka mellcsonttal, bőrrel 494 Ft/kg 390 - pecsenye kacsa 4§Q Ft/kg 13D - C csirkeaprólék 135 H-P: 8,30-18-ig. Szo: 8-13-ig. AMÍG A KÉSZLET TART! Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg 4.30: Napindító. Zenés ébresz­tő 8.05: Sportreggel 8.20: Ri­valdafényben - Zámbó Jimmy 8.50: Helykereső 9.00: Hírek, időjárás 9.05: Zene-szó 10.55: Gordiusz plusz 11.00: Hírek, időjárás 11.05: Napóra 12.00: Nóta-só 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés 13.00: Hírek 13.05: iránytű 13.30: Örökzöld filmmelódiák 14.00: „Min­denki másképp csinálja..." Közben: 15.00: Hírek, időjárás 15.30: Gratulálunk 16.00: Csúcsforgalom 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Napóra 17.55: Gorfdiusz plusz 18.00: A ma­gyar rock archívumában 18.30: Helyíkereső 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Kamasz-panasz 19.35: Magyar nóták, csárdá­sok a rádióhallgatók kívánsá­gaiból 20.00: Műfordftva 20.40: Hangpárbaj 21.00: Hí­rek, időjárás 21.05: Blues­DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN, TANDI LAJOS Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Hírszerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (informáeiós), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság),.. PANEK JÓZSEF (kultúra), GYURKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Igazgatók: BELLAVICS ISTVÁN (marketing), KISPÁL ANTAL (adminisztráció). Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6741) Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 4X1-281 , titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460, sportrovat: 481-730, hirdetésfelvétel: 481-444. ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Telefax: 481-333. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Nice Presse Invest, 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Igazgató: Surányi Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta) és a Délmagvarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 Ft. ISSN 0I33-025X Mai lapszámunkat szerkesztette: Szávay István

Next

/
Thumbnails
Contents