Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-29 / 73. szám

4 III! SPORTJA 1993. március 29. Most sem jött össze... Szegedi DRE-Kaposvári TSC 0:3 Sorrendben negyedik vere­ségét szenvedte el a Szegedi DRE NB l-es női röplabda csapata a bajnoki rájátszás 7-12. helyéért folyó csatáro­zásai során vasárnap, a kapos­váriak elleni találkozón. Saj­nos, az előjelek sem sejttettek semmi jót. Az ezt megelőzően Budapesten lejátszott TFSE elleni mérkőzésen is kikaptak 3:l-re, úgy, hogy az ellenfél egyszerűen kiszerválta őket. Szintén bajok voltak a Ka­posvár elleni meccsen a nyitá­sokkal és nyitásfogadásokkal. A Somogy megyeiek nagyon egységes csapatmunkával, bár korántsem simán hozták a számukra is oly fontos győzel­met. Az első játszmában l:0-ra vezetett utoljára a szegedi gár­da, ezután megugrottak a ven­dégek, s a negyedik játszma­labdát már nem hibázták el. A második szett az előbbinél változatosabb küzdelmet ho­zott, 5:4-nél még a szegedi lányoknál volt az előny, azon­ban - ha balszerencsés körül­mények között is - végül mégis az ellenfél folytathatta boldogabban a további játékot. Nöi röplabda NB I. A harmadik játszma óriási küzdelmet hozott. Felváltva szereztek vezetést a csapatok, 8:9-nél indult be a vendégek gépezete, s a játszmát, de ami fájóbb, ezzel együtt a mérkő­zést is megnyerték. Pedig a szegedi lányokra nem lehet panasz: jól játszót­Totóeredmények A Totó 13. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Dresden-Dortmund 3-0 1 2. Kaiserslautern-Saarbrücken l-l X 3. Karlsruhe-Leverkusen l-l X 4. Schalke 04-VfB Stuttgart 1-0 1 5. Düsseldorf-Hertha BSC 1-3 2 6. Ancona-Juventus 0-1 2 7. Brescia-Roma 0-2 2 8. Fiorentina-Cagliari 2-1 1 9. Gcnoa-Sampdoria 0-0 X 10. Lazio-Udinese 4-0 1 11. Napoli-Atalanta 1-0 1 12. Parma-Foggia 4-0 1 13. Torino-Milan l-l X Pluszmérkőzés: 14. Freiburg-Duisburg 3-1 1 Lovasok díjugrató viadala A hollandiai Hertogenbosch­ban rendezték a Volvo lovas díj­ugrató Világ Kupa nyugat-európai ligájának 13. fordulóját. A színvo­nalas versenyben a világ élvonalá­ba tartozó versenyzők küzdöttek a döntőbe jutásért, és a forduló meg­nyerésével együtt járó 940-es Volvo kombi autóért. Nyert a hazai lovas, Piet Raymakers Rinetou Z nevű lovával - hibátlan lovaglás­sal. Második lett a svájci Leslie McNaught-Mandli Pirol TV nevű lován. Harmadik az amerikai George Lindemann (Avalon nevű lován). A nyugat-európai liga összesített listaéllovasa a holland Jos Lansink. Érdekesség, az első hat ver­senyző közül három holland, három pedig német versenyző, ők kerültek a döntőbe. tak, de ezen a napon a Kapos­vár jobb volt. Szép labdame­neteket hozott a találkozó, azonban a vendégek a döntő pillanatokban mindig jobban összekapták magukat. Jobb volt a mezőnymunkájuk, és lehetetlen helyzetekben is menteni tudtak. Az SZDRE a következő fordulóban a Szol­nok, valamint a Debrecen ellen vigasztalódhat... A mérkőzés jegyzőkönyve. Szegedi DRE-Kaposvári TSC 0:3 (-10, -12, -8). Női mérkőzés. Szeged, Tabán iskola, 100 néző. Vezette: Simái, Juhász. SZDRE: BALÁZSIK, DO­BOS, Voronkova, Balogh, Ko­máromi, Csókási. Csere: Szik­szai, Huff. Edző: Ducsai Géza. A Kaposvári TSC legjobb játékosai: Zalavári, Sántosiné, Ónodi. P.J. Készül az utánpótlás­keret is A vasárnap viszonylag csön­desen telt Dunavarsányban. Itt készül a magyar utánpótlás lab­darúgó-válogatott a görögök elleni keddi, székesfehérvári újabb, ezúttal immáron negyedik Európa­bajnoki selejtezőjére. A hó téliesen hullott az edző­táborban, de ez aligha zavarta az előkészületeket, hiszen Glázer Róbert szövetségi edző jelöltjei pihenhettek, erőt gyűjthettek. Már aki... Maga az edző Zalaegerszegre utazott, hiszen régóta „két lovat ül meg". Nemcsak a 21 éveseket vezeti, de az NB Il-es Haladás VSE szakmai munkájának irányí­tója is. így azután a ZTE elleni bajnokira tartott az egykori meg­bízott szövetségi kapitány. Rajta kívül Kertesei, Tóth ka­pus, továbbá két debreceni fiatal, Sándor és Dombi is pályára lépett vasárnap, bajnoki pontokért küzdöttek. Szabados fülgyulladása miatt kiesett a keretből, helyére Glázer nem kíván meghívni új futballistát. Társastáncverseny Nemcsak rendezőként volt sikeres a Papíron SC A Papíron SC Szeged ezúttal újfent bizonyította, nemcsak a bajnoki címért hadbaszálló röpladásaiért, de versenytáncosaiért is érdeme­sek a figyelemre. A klub szom­baton az újszegedi Sportcsar­nokban E-, D- és C-osztályos országos versenyt rendezett, amin közel száz (!) pár vetél­kedett a standard és latin-ame­rikai táncokban. A monstre-verseny, amit Nyári Sándor, a Papíron SC ügyvezető elnöke nyitott meg, látványában és színvonalában is maradandó élményt nyújtott a több mint 800 nézőnek. A közel tíz órán át tartó progra­mot a Sasfészek Rock and roll Klub (vezetője Gergelyné Dudás Ilona), a Palánkai László, Zsilák Zsuzsanna (standard táncok), profi páros, valamint a Móczó János, Vido­venyecz Andrea (latin-amerikai táncok) kettős színvonalas be­mutatója színesítette. A rendező klub most sem csak a verseny zökkenőmentes lebonyolításában jeleskedett, táncosai is igencsak kitettek magukért, több első, illetve dobogós helyezésükkel hívták fel magukra a figyelmet. A szegedi, illetve Csongrád megyei versenyzők helyezései. E-osztály, standard tán­cok: 1. Kovács Sándor, Ko­vács Krisztina, 2. Gácser At­tila, Kasza Katalin, 3. Istelle Sándor, Keményvári Nikolett, ... 5. Kazi Balázs, Kisbodri Cecília (valamennyien a Papíron SC Szeged verseny­zői), 6. Szendrényi Géza, Gulyás Éva (Szergedi TK). Latin-amerikai táncok: 1. Kádár János, Németh Gabri­ella, 2. Kovács Sándor, Kovács Krisztina, 3. Gácser Attila, Kasza Katalin, ... 5. Istella Sándor, Keményvári Nikolett (valamennyien a Papíron SC Szeged versenyzői). D-osztály. Standard tán­Fotó: Schmidt Andrea Csúcson a papironosok! A D-osztály standard kategóriájában a Papíron SC táncosai kibérelték a dobogót, ők végeztek az első három helyen. Balról jobbra: Porok Helga, Gillay Zoltán, Karsai Árpád, Megyesi Rita, Németh Gabriella és Kádár János cok: 1. Karsai Árpád, Megyesi Rita, 2. Gillay Zoltán, Porok helga, 3. Kádár János, Németh Gabriella, 4. Polgár Csaba, Kozma Irén (Szentes), ... 6. Szöllősy László Kálmán Zsu­zsanna (Papíron SC Szeged) és Horváth Gábor, Dékány Hen­riett (Makó). Latin-amerikai táncok: 1. Szabados Péter, Lakatos Anita, 2. Somogyi Attila, Gulyás Ágnes (Szegedi TK), ... 5. Bodák Gábor, Tóth Andrea (Papíron SC Szeged). C-osztály. Standard tán­cok: Balogh Csongor, Godó Zsanett (Probitas TK Szeged), , ... 3. Horváth Attila, Csikkel Mónika ... 5. Cseke István, Nagy Bernadett (mindkét pár Papíron SC Szeged). Latin­amerikai táncok: ... 5. Kónya György, Sütő Eleonóra (Ma­kó). A Papíron SC Szeged táncosainak Zsilák Zsuzsanna, a makói táncosoknak Fodor Klára, a Szegedi TK-nak Móczó János, a Probitas TK­nak dr. Taródiné Tóth Erzsébet az oktatója. Mindkét megyei vízilabda­csapat hazai pályán játszott a hétvégén. Egyik együttes sem kapott nehéz ellenfelet, azon­ban azért minden nem ment simán... Amikor Pozsgay Zsolt, a Szeged SC vízilabda-csapatá­nak edzője meglátta, hogy az egri csapatban ott van Kiss, óvaintette játékosait az elbiza­kodottságtól. - Kiss sokáig sérült volt, s hogy edző kollégám erre a mérkőzésre időzítette újrasze­repeltetését valamit azért sejtet - mondta Pozsgay Zsolt. Nem is halogatta túlságosan az egri ellenfél kimutatni, hogy miért jött Szegedre. Amilyen vehemensen küzdöttek, még az a lehetetlen gondolat is felme­rült a medence szélén, hogy Pócsik Dénes csapatának eset­leg a két pontra is fáj a foga. A nagyobbik baj persze az volt, hogy a szegedi fiúk sokáig nem tudták orvosolni az ellen­fél „fájdalmát". Az első negyedben Fodor és Szabó ugyan gyorsan begyűj­tött két-két hibapontot, de az ellenfél ebből csak egyet tudott gólra váltani. Sovány vigasz, hiszen Lihotzkyék előtt is leg­alább ugyanennyi emberelő­nyös helyzet adódott, de kép­telenek voltak egyet is érté­kesíteni. A második negyed elején végre megérkezett a várva várt hazai gól is, azon­ban pár másodperccel később ismét az Eger vezetett. Sőt növelhette volna előnyét akár kettőre is, ha Tóth Péter négy­méteresből nem a felső kapufát puhította volna meg. fi Szeged nehezen, a Szentes könnyen nyert A harmadik negyedben jobbára szegedi villongásokat láthatott a közönség. Először Molnár T. gyönyörűen bújt ki őrzője karjaiból, de a kapussal szemben már tehetetlen volt. Aztán a következő akciónál Molnár T. a jobb oldalról ele­gánsan tálalt Fodor elé, aki nem hibázott és egyenlített. Az utolsó játékrészben több, mint négy percet kellett várni arra, hogy végre a Szeged megsze­rezze a vezetést. Török T. gólja tulajdonképpen el is döutötte a mérkőzés sorsát, s megszü­letett, ha a vártnál nehezebben is a hazai győzelem. Szeged SC-Eger ft—4 (O-l, l-l, l-O, 4-2) Szeged, 200 néző. Vezette: Koós, Mohácsi. Szeged: Scsergyekin ­Halász, Csapó 1, Fodor 2, Mód, Bólya, Molnár P., Dr. Török, Molnár T., Török T. 1, Szabó 2, Lihotzky, Megyeri. Edző: Pozsgay Zsolt. Eger: Kiss - Anasán, Katona, Bundschun 1, Petik 1, Tóth K. 1, Tóth P. 1, Keme­nesi, Tükő. Dr. Irmes, Pocsai, Balogh. Edző: Pócsik Dénes. Gól - emberelőnyből: 12/3, ill. 9/3. Négyméteresből: 0, ill. 2/1. * Az első percekben udvarias­kodtak egmyással az ellen­felek: előbb a hazaiak, majd a pestiek nem dobták be a négy­métereseket. Sokat hibáztak a csapatok. Az első gólt Dongó L. szerezte, majd Berki lőtt egy szép centergólt. A második játékrészben is ők voltak ered­ményesek, szintén egy-egy góllal. A harmadik negyedben tovább növelték előnyüket Berkiék, egyértelműen fölé­kerekedtek a sportiskolások­nak. Bátrabban játszottak, szép egyéni megoldásokat láthat­tunk tőlük. Az utolsó negyed is jól kezdődött, Podhánszki, aki végig magabiztosan védett, négyméterest hárított. Az előnyszabályt kihasználva Tari mint egy tank, labdástól rob­bant be a kapuba. 10-5 volt ekkor az állás. Kajtár életében először dobott OB l-es felnőtt mérkőzésen négyméterest, és sikerült is neki. A KSI-nek már csak szépítésre futotta az ere­jéből. Magabiztos győzelmet ara­tott dr. Tóth Gyula legénysége, de ez még nem az igazi. A fiatal KSI-s center, Marz több­ször is zavarba hozta a védel­met, öt gólt dobott. A támadó­játékon is van bőven javítáni való. Nagyon nehéz ellenfelek, az UTE és a Vasas követ­Fotó: Gyenes Kálmán Az egri Tóth Péter (fekete 8-as sapkában) lövésével szemben Scsergyekin tehetetlen, de Csapó (fehér 3-as sapkában) és Molnár P. (fehér 7-es sapkában) sem tud különösebbet tenni keznek, ellenük sokkal többet kell produkálni. Szentesi SE-Csanádi Árpád KSI12-7 (2-1,2-1,5-3,3-2) Szentes, 300 néző. Vezette: Erdős, dr. Hecsei. Szentes: Podhánszki ­Dongó L. 3, Melkun, Berki 2, Dongó T. 1, Ibolya, Halápi 2, Kiss, Kozák 1, Tari 2, Kajtár 1. Edző: dr. Tóth Gyula, Fülöp Tibor. KSI: Csáki - Székely, Békési, Radványi, Fekete, Felvégi 2, Kásás, Schmidt, Marz 5, Steinmetz, Szabó, Hesz. Edző: Pék Gyula. Gólok: emberelőnyből: 7/4, ill. 8/4. Négyméteres: 3/2,ill. 3/2. OB l-es serdülő bajnoki mérkőzés Szentesi SE-BVSC15-5 (4-1. 4-2, 4-0,3-2) Szentes: Némethi - Orbán 1, Simon, Piti 2, Bartha 2, Matajsz 5. Hyc 2. Juhász, Csepregi I, Deák 1, Tordai, Czirok 1. Ottrova. Edző: Kádár József. Végig óriási fölényben voltak a szentesiek. OB l-es ifjúsági bajnoki mérkőzés Szentesi SE-BVSC 10-14 (1-3, 3-3, 2-2, 4-6) Szentes: Buús - Bárányi, Komlósi. Weisz 1. Pető 2, Nagygyörgy, Csányi, Pengő 3. Tihanyi. Matajsz G. 1. Matajsz M. 3, Szebeni, Piti. Edző: Pengő László. Szétesően, lélektelenül játszott a hazai gárda. OB l-es junior bajnoki mérkőzés Szentesi SE-BVSC 7-9(3-1,2-2,2-3,0-3) Szentes: Varga - Piti L. 3, Kajtár, Weisz, Pető, Ibolya 1, Komlósi 1, Pengő, Nagy, Kiss I. 1, Szebeni 1. Edző: Fülöp Tibor. Az utolsó negyedben mutatott rendkívül gyenge játékukkal vesztették el a mérkőzést a szentesiek.

Next

/
Thumbnails
Contents