Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám

CSÜTÖRTÖK, 1993. MÁRC. 25. „lliershitet nem cseréltem" Beszélgetés Kányádi Sándor költővel Fotó: Schmidt Andrea HAZAI TÜKÖR 3 Folytatódnak a lakáseladások? • Lírájáról gyermekkorom óta képeket is őrzök nem csak verszenét. Képeket, általam akkor még alig ismert vidékekről, oly eleveneket, és annyi jelentéssel bírókat, hogy később, amikor szülőhelyének vagy városának egy-egy vidékét megismertem, az jutott eszembe, vajon nem éppen a költő tette-e őket ilyenné. És ma? Ma ez a környezet megadja-e még ugyanazokat az élményeket Kányádi Sándornak, mint amiket a XC zsoltár vagy Feketepiros idején megadott? - Én azt mondom, vershit kérdése. Vershitet pedig kezdő korom óta nem cseréltem. Legfeljebb művelődtem és igyekeztem lépést tartani a korral. De, ahogy Móricz Zsigmond mondja: mindenki azt írja. amit tízéves koráig megélt. így vagyok én is, valahogy: nem hagyott el a táj, és én sem hagytam el őt. Másfelől pedig az idők hűséges krónikása szerettem volna lenni, s a változások után azt hittem, az írásaim krónikává sárgulhatnak már. Hogy ezután nem kell majd afféle verseket írni, mint régebben. Akkoriban ugyanis mindent versbe kellett csomagolni. Nem volt újságírás, tévézés, rádiózás, nem volt parlamenti képviselet. Amit ma már az utcasarkon is el lehet kiabálni, azt akkor mi metaforákba csomagoltuk. A nemzetiségi lét egyetlen anyagcsere lehetősége az írás volt - számomra pedig a vers. így történhetett, hogy annak idején a verskötetek akkora példányszámban jelentek meg, amekkorára a „normális" társadalmakban sehol nincs példa. Ma a közlésnek már vannak más csatornái is, s a vers talán megszabadul e közteherviseléstől. Inkább ez lehet a változás hatása. • A Kossuth-díj átvétele után szép hasonlattal vándorköszörűsnek nevezte magát, aki kicsorbult szavakat élez újra, s úgy adja vissza használójának. Hol vannak e vándorlásnak a határai? - Úgy adódott az életem folyamán, hogy szinte az egész magyar glóbust bejártam. Nem csak a Duna-medence magyar vidékeit, hanem Vancouvertől Buenos Airesig, s Spanyolországtól Izraelig minden helyet. Erdélyben egy-két városkán kívül nincs nagyobb település, ahol ne fordultam volna meg, s ennek a vándorlásnak már csak fizikailag lesznek határai. Hasonlítsam magam egy rozoga Trabanthoz, amelyben egyszer lerobban majd a motor? De most még, ebben az évben elmondhatom, hogy amikorra utamat befejezem, már brassói. csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, szentkeresztbányai, oroszhegyi, medgyesi, marosvásárhelyi, kolozsvári, majd makói, hódmezővásárhelyi, nagymágocsi, csongrádi, szegedi, deszki, aztán budapesti, martonvásári, zalaegerszegi találkozóimon vagyok túl, s április elsején, akárcsak Bolond Istók, megérkezem Debrecenbe, az Akadémia vendégeként, Görömbei András barátom meghívására - az egyetlen találkozóra, amely mostani díjammal függ össze. Azt meg még ők sem tudják, hogy ott is elemi iskolai meghívásom van korábbról. S ne értse félre, nem hencegni akarok én ezzel, mert az írónak, tudom, voltaképpen más volna a dolga. Nem is tartom különbnek magamat azért, mert járok-kelek, és prédikálok. Az írónak írnia kellene, a kiadó adja ki, és az olvasó olvassa el. De a szükség kényszeríti rá az embert e vándorlásra, a szükség, amit mások szenvednek. • Ennyi utazás után, amikor több időt tölt otthon, Kolozsvárott, nem érez elvágyódást? -Óh!, néha inkább elmenekülési vágyat, hogy dolgozni félrehúzódhassam. Tudja, az utóbbi nyomorú időkben volt valamennyi összeköttetésem, lehetőségem, meg egy kicsi pénzem is, arra, hogy a hozzám forduló rászorulóknak gyógyszerbeszerzésben s más ügyes-bajos dolgokban segítsek, ami egyáltalán nem írói feladat, de reggel, amikor írni készültem, ha beállítottak, hogy rákos betegnek kellene gyógyszert szerezni, vagy házkutatási ügyben kellene tanácsot adni, akkor nem mondhattam azt, hogy ne zavarjanak - mert én éppen egy szonetten dolgozom! Most abban reménykedem, hogy a Hargitán egy szép kis házfélét összehozok, s hátha oda el lehet bújni. Világéletemben abban reménykedtem, hogy majd csak lesz egy évnyi függetlenségem. Hogy próbálnám már meg, hátha sikerülne egy könyvet, a "könyvet úgy megírni. Csak ezzel is az a baj, hogy én már fél Európát meghívtam a Hargitára. • Annak idején nagy visszhangja volt, amikor a diktatúra alatti román írószövetségből kilépett. A Mircea Dinescu-féle mostani írószövetséggel sikerült rendeznie a kapcsolatát? - Nem léptem be újra, de ennek ellenére Dinescuhoz régi barátság fuz. Ilyen szövetségi kötelékek rajtam nem változtatnak. A román nyelvhez, vagy a román néphez fűző érzelmeimet se a gyűlöletszítás, se Gheorghe Funar, se Coreneliu Vadim Tudor nem tudja befolyásolni. Mint ahogy a hasonló magyar megnyilvánulások sem, amelyek ugyanazt a viszolygást váltják ki belőlem. Csak azt lehet tenni, hogy az ember felméri, hol él, és aszerint rendezkedik be. Jóra semmi egyéb nem viszen. Panek Sándor A tervezetből kiderül, hogy a jogszabályok 1969 óta adnak módot az állami tulajdonú házingatlanok eladására. Ennek ellenére 1975-ig nem kötöttek ilyen adásvételi szerződést, '75 és '85 között is alig jelentkeztek ilyen szándékkal. A nyolcvanas évek második felétől azonban egészen napjainkig egyre erősebben mutatkozik a lakások megvásárlásának igénye. Kilencezer megvásárolható A több mint három éve hozott - és jelenleg is érvényes! tanácsrendelet a mostani beterjesztés szerint több szempontból is kifogásolható és korszerűtlen. Legfontosabb hibái: a területi korlátozás ellentétes a privatizációs törekvésekkel; a felújítás idejéhez és mértékéhez igazodó vételárat a vevők gyakran (és eredménnyel!) vitatták; az ingatlanok közti minőségi különbség nem jelent meg az eladási árban. A tervezetben kimutatták, hogy a tanácsrendeleteket megelőzően 135, azután pedig 5621 lakást adtak el. Az értékesítés megkezdése előtt 22 ezer 069, jelenleg pedig - a lakások számának növekedését is figyelembe véve - 16 ezer 763 önkormányzati lakás kezelését látja el az IKV. Ebből 7 ezer 766 bérleményt érint a tilalom, további 3-400 lakás eladását központi jogszabály tiltja, viszont 8500-9000 lakás értékesítésének elvi lehetősége ma is fönnáll. A városi közgyűlés elé kerülő rendelet-tervezet részletes bemutatására sajnos nincs helyünk, de igyekszünk ismertetni a legfontosabb pontokat. Tilalom és kijelölés A javaslat szerint továbbra sem lehetne eladni azokat az ingatlanokat, amelyeket közintézmények használnak; amelyeket a városrendezési terv szerint tíz éven belül fölhasználnak, vagy lebontanak; a műemléki védettség alá eső ingatlanokat (kivéve, ha az eladáshoz az Országos Műemlékvédelmi Hivatal hozzájárul); azokat, amelyeknek használatba vétele, ili. teljes körű felújítása óta öt évnél kevesebb idő telt el. Az eladásra szánt épületek kijelölését a közgyűlés vagyonkezelő bizottsága végzi. A kijelölést a bérlők is kezdeményezhetik, ha legkevesebb 80 százalékuknak ilyen igénye van, és lakásonként 50 ezer forint letét elhelyezését igazolni tudják. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítése (pontosabban: az eladások fölfüggesztése) régóta neuralgikus pontja a város életének. A mai napon viszont a városi közgyűlés elé kerül - természetesen e mostani, 9 órakor kezdődő ülés is nyilvános az a rendelet-tervezet, amelynek elfogadása esetén újra lehetőség nyílna az IKV-kezelésben lévő ingatlanok megvásárlására. Ha a szociális bérlakásra jogosult bérlő nem akarja, vagy nem tudja megvásárolni a lakását, akkor ez a lakás a bérleti jogviszony fönnállásáig, illetve a szociális bérlakásra jogosultság megszűnését követő öt éven belül nem adható el. Megvásárlásra elsősorban a bentlakók jogosultak, meghatározott sorrend (bérlő, bérlőtárs, leszármazott, élettárs stb.) szerint, egyedül, vagy együttesen. Ha nem akarják megvenni a lakást, akkor a házingatlant kívülálló is megvásárolhatja. A vételár A tervezet javaslata szerint minden ingatlant fölbecsülnének, és a vételárat a helyi forgalmi érték szerint állapítanák meg. Az eladásokból a városi kasszába befolyt összeget a lakásgazdálkodás céljára különítenék el. Ha például a bentlakó azonnal kiegyenlíti a számlát, akkor a forgalmi érték 50-60 százalékát kell csak kifzetnie; tíz éves törlesztésnél 60-70 százalékot, 35 éves részletfizetésnél már 80-90-100 százalékot. Részletfizetés esetén a vételár 10 százalékát a szerződés megkötésekor kell kifizetni. (A hátralékot mindössze évi 3 százalékos kamat terhelné.) Ha kívülálló lakottan vásárol lakást, akkor a vételár (azonnali fizetésnél) a forgalmi érték 50 százaléka, tízéves törlesztésnél már 100 százalék. * Hangsúlyozzuk: az itt leírtak még nem tekinthetők véglegesnek, csak a mai közgyűlés elé kerülő tervezetről van szó. Természetesen várható, hogy a vita során több pontban is módosítják majd az eredeti előterjesztést. Ny. P. Vonalvég Sándoifalván (Folytatás az 1. oldalról.) „ellátott" nagyközségben most fejleszti a hálózatot, építi az 1600-as kapacitású központot a Matáv.. A 2800 lakásból 578an jelezték már évek során, hogy kérnek telefont.Vonal helyett - idestova tíz év óta csak ígéreteket kaptak. Most bárki - régi vagy új igénylő kaphat vonalat - ha van rá 40 ezer forintja. Annyi volna az önerős, társulásos telefonfejlesztés ára egyéni állomásonként az előkalkuláció szerint. Ebből 15 százalékot majd viszsza lehetne igényelni, azaz 34 ezer lenne a költség valójában. Annak, aki most kéri; aki később, az majd többet fizethet.(Aki meg a kábeltévé sugárzását is akatja, az tehet hozzá az összeghez még 15-16 ezret.) Hogy pontosan mennyit fizetnének és miért pont annyit; hogy honnan kaphatnak hoz zá, s milyen feltételekkel hitelt; mennyivel tud segíteni az önkormányzat; lehetne-e csökkenteni (pl. a kábelárok ásás vállalásával) a költségeket; segítőkész-e valójában a Matáv, vagy visszaél-e a monopolhelyzetével; mit tehet ebben a helyzetben a kisember? Minderről szólt a vita, néha szenvedélyes hangon, zúgással, morgással alapozva. Engedi Antal, a Matáv üzemviteli igazgatóhelyettese cége érveit sorolta, a sándorfalviak pedig a magukét. Nemigen volt a kettőben „kiegyezés": az előkalkulációnál olcsóbban nem lehet vonalhoz jutni.Legfeljebb nyilvánoshoz, ha a falu frekventált helyein felállítják a 20 új telefonfülkét.. A nép elégedetlenül ment haza (még elérték a tévéfilm kezdetét a Fekete-erdei klinika telefonos álomvilágáról). Hogy hányan „alszanak egyet" a dologra, s kérnek ilyen borsos áron és felpaprikázva is telefont, az a napokban kiderül. Az igénylőket ugyanis várják a polgármesteri hivatalban, hogy nyilatkozzanak, beszállnak-e az önerős társulásba. (Részletesebb felvilágosítást is ott kaphatnak.) Sz. M. • A színház igazgatója, Kormos Tibor és Jóni Gábor írta alá az „első körben" beadott pályázatot, amelynek lényege: 1996. március 12-től december végéig tartó, különleges, nemzetközi színházi fesztivált terveznek. A rendezvénysorozat kezdési időpontjából talán sokan máris kitalálták, hogy az ötletgazdák összekapcsolták a Világkiállítást és a várostörténetet meghatározó Nagy Árvíz évfordulóját. S innen már „magától adódott": azokból az európai fővárosokból, amelyek nagy szerepet vállaltak Szeged árvíz utáni újjáépítésében, színházi produkciókat hívnak meg. Egy legújabb, reményeink szerinti városi reneszánsz jegyében, s annak bizonyságául. hogy nemcsak hírelni szeretjük: itt a kultúrák találkozásának helye van. A produkciók az 1995-96-os évadvégen és az 1996-97-es évadelőn havonta két-két alkalommal beilleszkednének a színházi műsorrendbe. Az elképzelés szerint nemcsak a szegediek, hanem az ország minden részéből idelátogatók, s a művészekkel érkező külföldi érdeklődők is látnának egy-egy bécsi, berlini, brüsszeli, londoEurópa nagyvárosai megint segítenek? • Színházi fesztivál - Expo-időben m A pályázatot elfogadták, pénz majd „kerül Van valami, amiben nem szenvedünk hiányt: ötletekből akármennyit képesek vagyunk termelni, és ez jó. A baj csak az, hogy nincs Magyarországon ötletvédelem, azaz szabad lopkodni a másét, az is bolond tehát, aki időnek előtte kifecsegi, amit kitalált. Erre, a védelemhiányra hivatkozva nem volt hajlandó elárulni Jóni Gábor, a Szegedi Nemzeti Színház marketingmenedzsere, hogy miként akarják finanszírozni a Világkiállítási Programirodának benyújtott ötletük megvalósítását. Ez idő szerint tehát az a biztos, hogy a Programiroda a pályázatot elfogadta. ni, moszkvai, párizsi és római színielőadást és persze a várost és környékét. Meghívót kapnának a fővárosok polgármesterei, az üzleti körök képviselői. Új, személyes kapcsolatteremtési lehetőségeket nyernénk és potenciális üzleti partnereket. A pályázat a pénzügyeket nem részletezi, csak az áll benne: a Világkiállításon megjelenő magyar és külföldi cégek, pénzintézetek segítségéff vei gondolják finanszírozni a rendezvénysorozatot, s többféle lehetőséget látnak a konkrét megoldásra. Az a tény, hogy a Programiroda elfogadta a színházi ötletet (és az Ifjúsági Ház pályazatát is, amelynek ismertetésére lapunkban visszatérünk) nemcsak annyit jelent, hogy a szegedi színházi fesztivál szerepelni fog a hivatalos Expo-rendezvényeket ismertető katalógusban, a központi programkínálatban. A legújabb információk szerint mégis kaphatnak a világkiállítási pénzből a vidéki rendezvények is - ha elfogadják igényeiket egy következő pályázati körben. S. E.