Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-20 / 66. szám
12 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. MÁRC. 20. • Labdarúgó NB II. Saját bőrüket viszik a vásárra! • Vízválasztó lesz a debreceniek elleni csata • Vasárnap IS órakor: Szeged SC-DVSC Régmúlt idők slágerének szavaival élve, Czibere László, a Szeged SC labdarúgóinak szakvezetője túl van az első, keserű kiábránduláson, ami nemhogy letörte volna, inkább gránit-keménnyé változtatta. Határozottsága nem kapkodásban, csapkodásban, „takarításban" nyilvánul meg, az újabb alkalom biztosításával a mielőbbi „észheztérést" akarja elérni. Más kérdés, hogy a pár napja közzétett „ultimátumát" továbbra is fenntartja, tehát ha ezúttal is bukik a csapat, lesznek olyan játékosok, akiknek a továbbiakban nem adatik meg az annyiszor felkínált bizonyítási lehetőség. • Foci uIán póló és röplabda „Kettős" mérkőzés az uszodában és a Sportcsarnokban! Nagyszerű szórakozást ígér a szombat délután az újszegedi Sportuszodába és Sportcsarnokba kilátogató szurkolóknak. Először, 16 órától (az ősszel várakozáson felül szereplő) Szeged SC és az OSC vízilabdázói játszanak bajnoki mérkőzést a sátor alatt, majd 17 órától a kupagyőztes Papiron SC röplabdásai a Tungsrammai randevúznak a parketten. A két szegedi szakosztály vezetői egyébként ismét „rugalmasnak" bizonyultak: azoknak a szurkolóknak, akik mindkét összecsapásra belépőt váltanak, kedvezményes (40-40 forintos) jegyet kínálnak! A délelőtt 11 órakor kezdődő SZVSE-Szegedi Dózsa focirangadó után - helyszín a Vasutas-stadion - tehát lesz kikért izgulni Újszegeden! • Az Országos Serdülő Kupában Negyedik lett a Szeged SC - Felelőtlenség lenne részemről, ha a gödöllői meccs alapján vágnám sutba, minősíteném a téli felkészülésünk alatt végzetteket - jelezte türelmi szándékát a vezetőedző. Említettem már, nem láthatok a játékosokba, sejtelmem sincs, hogy mi lakozik bennük. Ezért sincs szándékomban idő előtt pálcát törni felettük, így most de nem többször! - az oly sokszor csalódott szurkolóik előtt változtathatják meg az önmagukról önmaguk által rajzolt képet. • A játékosok miként emésztették meg a kudarcot? - Hangulatukból nem lehet mélyreható következtetéseket levonni, nincs olyan rekació, amely - akár pro vagy kontra bármelyik irányba is mutatna. Befelé fordulnak, amit annak tulajdonítok, hogy átérzik: a debreceniek elleni meccs mindenképpen vízválasztó lesz valamennyiük számára, hiszen saját bőrüket viszik vásárra! Remélem, a bennük lakozó, jó értelembe vett dac nagyot lendít kátyúba ragadt szekerünkön, mert senki sem óhajt szégyenkezni a mérkőzés után! • Aligha kell bizonygatni, eredményességüknek nemcsak erkölcsi, anyagi hatása is van, hiszen létük, megélhetésük forog kockán... - Tisztában vannak vele, ha most sem sikerül győzniük, változtatok! Fizetésükből képtelenek megélni, a meccsprémium az, ami valamit jelenthet nekik! Ezért hiszem, ennek tudata olyan energiákat szabadít fel, és nemcsak erre a meccsre, amely hozzásegíti a csapatot közös célunk eléréséhez. Sok, végtelenül sok múlik azon, képes lesz-e mindenki az elsőtől az utolsó percig „gürizni"? A tervezett csapat: Hajdú Újvári, Ottlakán, Takács J. Puskás, Takó, Kiss F., Kovács T., Bluzsin - Suslakov, Takácz Z. A mérkőzés - Ring (Hanyecz, Nagy I.) vezeti - vasárnap délután 3 órakor kezdődik a Tisza-parti stadionban. A forduló további párosítása: Szarvas-Gödöllő, Kiskőrös-III. Ker. TVE, Tiszavasvári-Hajdúnánás, BMTEKaba, Bag-Baja, Kazincbarcika-Hatvan, SBTC-Eger. Gy. E. A Szeged SC ifjú vízilabdázói egy (középdöntőből továbbvitt) vereséggel kerültek az Országos Serdülő Kupa budapesti fináléjába, ahol nem sok siker kísérte szereplésüket. A Lihotzky-tanítványok ugyanis a szentesiektől és a Bp. Spartacustól is kikaptak, így csak a negyedik helyen végeztek. Az OSK végeredménye: 1. Szentes 2. Tungsram 3. Bp. Spartacus 4. Szeged SC. Sport - korhatár nélkül Több, mint egy esztendeje már, hogy néhány Csongrád megyei sportember (jobbára olyanok, akik az elmúlt években rendszeresen sportoltak, s most sem tudnak meglenni a sport, a rendszeres mozgás nélkül), az országban elsőként megalakította a megyei lábtenisz szövetséget. Az alakuláskor a szövetségnek 14 tagja és hat csapata volt, de mire megszervezték az első bajnokságot. már 10 csapat állt rajthoz. Amint már említettem, olyan emberek alkotják az együtteseket, akik nem tudtak beletörődni abba, hogy kedvenc sportágukból „kiöregedtek", s nem sportolhatnak rendszeresen tovább. Egy ősi sportágat élesztettek újra, nevezetesen a lábteniszt, amely a tenisz és a labdarúgás „házasságából" született, s amelyet szinte mindenki, aki szerette a sportot, játszott gyermekkorában. A szabályok egyszerűek, két nyert szettig tart egy mérkőzés, egy játszmát pedig 15 poénig játszanak. Éppen úgy, mint a röplabdában. Egy csapatban van egy egyes, egy páros és egy hármas formáció. Tehát lehet egyénileg és csapatban is játszani. A megyei bajnokságot többnyire Kisteleken bonyolítják le, ahol nagyszerű feltételek vannak, hiszen salakos, bitumines és füves pálya egyaránt rendelkezésre áll. A mérkőzéseket jobbára a hét végeken, ugyancsak Kisteleken, tartják, itt gyűlnek össze a csapatok, s ekkor mindenki mindenkivel játszik. A szövetség eredményes munkája nyomán Szegeden már Lábtenisz Klub is alakult, amelynek tagjai (Boros József, Bronner Dezső, Spitzer László, dr. Vigh József, Nádudvari István és Tornyai Jenő) nyerte az először kiírt megyei bajnokságot. Az eredményes tevékenység után a szövetség tagjai megtartották közgyűlésüket, amelyen meghatározták további tevékenységük irányvonalát. Pigniczki János elnök vezetésével ülést tartott a héttagú elnökség is, amely új feladatok megvalósítását tűzte a tagok elé. A legfontosabbnak azt tartják, hogy minél több tagot és csapatot vonjanak be tevékenységükbe, megteremtve ezáltal sokak számára a rendszeres mozgás, testedzés legalapvetőbb feltételét. Tehát, aki csatlakozni szeretne a megyei szövetséghez, csupán írásbeli felvételi kérelmet kell benyújtania, s egy „rendes" tagnak évi 500 forint tagsági díjat „illik" fizetnie. Úgy véljük, ennyit mindenkinek megér egészsége védelme... Sándor József • Egy elkeseredett és egy örömtől sugárzó arcú fiúval találkoztam az egyiptomi mérkőzés előtt. A szegedi Bartók Csabáról és a békécsabai Mohácsi Árpádról van szó, akik békésen sétálgattak a játéktér körül. Pedig ha valakik igazán rivalizálnak egymással, akkor ők igen. Még a svédországi férfi kézilabda világbajnokság előtt két héttel is úgy volt, hogy a magyar gólkirály otthon marad, Bartók viszont utazik. Aztán a szövetségi kapitány mégis mindkettőjük mellett döntött, de inkább a vb-n a Pick Szeged játékosát favorizálta, már ha a Bartók svédek elleni pályára lépését annak lehet • Cs. Bét László jelenti Stockholmbál Megküzdöttünk Egyiptommal nevezni. A szegedi fiú három perc alatt háromszor rontott s ezzel véget is ért vb szereplése, s nem véletlenül elkeseredett. - Mit ér a 25-szörös válogatottság, ha az ember csak percekre juthat szóhoz, egy-egy meccsen, értem ez alatt az előkészületi tornákat is. Nagyon gondolkodom azon, hogy ilyen körülmények között egyáltalán érdemes-e vállalni azt a plusz elfoglaltságot, ami a válogatott• Svéd cseppek Palma de Mallorca vagy vb? Úgy tűnik, a szervezők a jegyárakkal is túl lőttek a célon Stockholmban. A középdöntő napi jegyeit ugyanis 360 koronáért <4200 forintért) lehetett megvásárolni. Már ez is meghökkentő, azonban svéd pénztárcával talán még elviselhető. Annak azonban, aki a döntőt is szeretné látni, már jóval mélyebbre kell nyúlnia a zsebébe. A mai Franciaország-Oroszország mérkőzés belépőit ugyanis 650 koronáért, azaz közel 8 ezer forintért árulják. Egy rövidke számolás után összevetve az itteni utazási irodák áraival az is kiderül, ha egy északi szurkoló minden svéd meccset megnézett a világbajnokságon, akkor ebből a pénzből akár négycsillagos hotelben is üdülhetett volna Palma de Mallorcán. És ez még mind semmi, hiszen míg Göteborgben az egész sportkomplexum (beleértve a csarnokot is) bérléséért 500 ezer koronát fizettek a szervezők, addig Stockholmban csak a tudósítók munkaterme került ennyibe. Hót mit mondjak, gazdag ez a Svédország, de nem hiszem, hogy ilyen pénzügyi melléfogásokkal jutott el idáig... Tippeljünk együtt... ...Papp István Erre a - nagyon is komoly - játékra bizonyára emlékeznek még olvasóink, hiszen az ősszel már jó néhányszor „tippeltettünk" a labdarúgáshoz, a sporthoz közel álló urakkal (edzőkkel, újságírókkal, szurkolókkal). Az első igazán tavaszi játékhéten Papp István, a Szeged SC pólócsapatának technikai vezetője vállalkozott a nyilvános jövendölésre. Az 50 esztendős sportbaráttal évtizedekkel ezelőtt Kovács Iván tanár úr szerettette meg a mozgást. Először úszott és vízilabdázott, majd átpártolt a kézi- és kosárlabdához. A focit világéletében imádta, de sohasem művelte. Az egykori helyi sztárok közül egyébként Baráth, Lovászi és Orosházi játékát kedvelte a legjobban, a maiak tudásától viszont nincs elragadtatva. Papp István szerint fényévnyi a távolság a régi és a mostani futballisták (csapatok) között. Sokakkal együtt, persze, ő is azért szorít, hogy a Szeged SC a bajnokság végén ne kényszerüljön osztályváltásra... m I NB I.: FERKNCVAROS-KISPEST-HFC Valami azt súgja, hogy a kispestiek 3-1-re nyernek az Üllői úton. A vendégeknél több a jó focista, és ez a holnapi mérkőzésen is kiderül majd. A Fradi-híveknek egyébként egy másik rossz hírem is van: a Vác lesz a bajnok! A DM tippje: 1,2 NB 11.: SZEGED SC-DFBRECEN Cseppet sem lepődnék meg (hiszen a papírforma is ezt ígéri) , ha döntetlen lenne az eredmény. A Szeged SC-nek főleg a - kiesés ellen küzdő - riválisait kell legyőznie, az esélyesebbektől pedig legalább egy-egy pontot „muszáj" elcsípnie. Szóval, vasárnap nem szabad kikapni... A DM tippje: 1,X NB ÜL: SZVSE-SZEGEDI DÓZSA Na, ez egy kemény dió... Régen láttam NB Hl-as mérkőzést, de a vasutasok és dózsások eredményeit azért mindig megnézem a Délmagyarban. A szombati városi rangadón bármi elképzelhető, ám legbelül a fiatalabb játékosokból álló Hunyadi téri együttesnek hajszállal több esélyt adok a győzelemre. A DM tippje: X MEGYEI I. OSZTÁLY: SZŐREGÜLLÉS Nekem ugyan a Móraváros a kedvenc csapatom, de a többiek szereplését is figyelemmel kísérem. Erről a meccsről, persze, nem sokat kell beszélni, hiszen a bainokesélyes szőregiek különösebb gond ne gyűjtik majd be a két pontot. A DM tippje: 1 R. I. A. sággal jár... - mondta nagy búsan szegedi fiatalember, miközben Mohácsi csak bólogatott. Persze, neki könnyebb a helyzete. - Amikor a németek ellen sikerült váratlanul bejátszanom Sotonyinak és ebből az irányítónk gólt lőtt, teljesen megnyugodtam, feldobódtam, s minden olyat meg mertem csinálni, amit a magyar bajnokságban szoktam - nyilatkozta Mohácsi, aki még csütörtökön bámulatosan lőtte át a két méter feletti német falat. így aztán nem véletlenül jelentette ki Kovács László szövetségi kapitány, hogy a továbbiakban a fiatalok kapnak több lehetőséget. Micsoda öröm....! Magyarország-Egyiptom 29-25 (12-13, 22-22,24-24). Stockholm, Glóbe aréna, 500 néző. Vezette: Haak, Koppé (holland) Magyarország: Fekete Borsos 6, Gyurka 3, Sotonyi 1, Mezei 2, ÉLES 14 (9), Pásztor 2. Csere: SZATMÁRI (kapus), Horávth, Fenyő, Csoknya 1, Mohácsi. Szövetségi kapitány Kovács László. Edző: Buday Ferenc. Hétméteresek: 10/9. ill. 2/2. Kiállítások: 8, ill. 12 operc. Végleg kiállítva: Borsos. Az egyiptomiak legjobb lövője: Abdelwaress 8 góllal. A férfi kézilabda világbajnokság eddig lejátszott helyosztói alapján a következő sorrend alakult ki: 9. Csehszlovákia (közös csapat) 10., Izland, 11. Magyarország, 12. Egyiptom. ENTRUM „Centrum hétfő" március 22-én 40% engedménnyel kínálunk: - műanyag egyenes vonalzót - diákecsetet - iskolakörzőt Kérjük keressék fel papíráru osztályunkat! • Az előző bajnokságban 5. helyen végzett Szeged SC női kosarasai, sajnos, most az NB I. 11-14. helyéért kénytelenek játszanai. Rágondolni is rossz, mivel jár, ha a szegediek, ne adj' isten, vesztesen kerülnek ki a Szekszárddal vívott párharcból, ami eldönti, kettőjük közül ősszel melyik csapat kezdhet az A-csoportban... A három győzelemig tartó viadal két meccs után döntetlen, mert saját pályáján mindkét fél megnyerte a találkozót. Ezek után könnyen megeshet, hogy még három mérkőzést játszanak a felek, hogy eldöntsék: melyikük érdemes a „felsőházi" tagságra. - Szekszárdon, rengeteg ziccerünk ellenére, gyengének biKosárlabda KB I. m Vasárnap délután 4 órakor: Szeged SC-Szekszárd Még háromszor találkoznak? zonyult támadójátékunk, nem találtuk meg ellenfelünk agresszív védekezésének ellenszerét - ecsetelte a csütörtöki találkozón történteket Domokos Mihály, a Szeged SC vezetőedzője. - Közel sem játszottunk olyan felszabadultan, mint a nyertes szegedi összecsapásainkon, ezúttal a lányok akarása görcsös erőlködésben nyilvánult meg, ami bénítóan hatott rájuk. Remélem, a különben lendületben levő csapatomnak nem kell öt mérkőzést játszania, mert a mostani, és a jövő csütörtöki találkozón biztosítjuk „felsőházbeli" tagságunkat. A mérkőzés - a téves információval, egészen pontosan a hiányos tájékoztatással ellentétben - nem a már közölt időpontban, hanem egy órával előbb, tehát vasárnap délután 4 órakor kezdődik az újszegedi Sportcsarnokban. • A tervet módosítani kellett Sipos István ma és holnap 100 kilométerezik Két szegedi szupermaratonista, Sipos István és dr. Mózes Ervin közel egy hónappal ezelőtt elhatározta, hogy hazánkban először 500 kilométeres váltófutást rendez Szegeden az újszegedi ligetben. A két atléta szorgalmasan készült is erre a nem mindennapi vállalkozásra, azonban a sors közbeszólt. Dr. Mózes Ervint „leterítette" a B-vírus, olyannyira, hogy ágynak is dőlt. Ezzel pedig meg is hiúsult a terv. Ervin ma már változatlan elánnal edz, de nem meri vállalni az igen nagy fizikai igénybevételt jelentő futást. Sipos István azonban nem nyugodott abba bele, hogy az eredeti szándékától el kell térnie, s tegnap közölte szerkesztőségünkkel, hogy ma reggel és holnap 7 órától az újszegedi ligetben 100-100 kilométert fut. Akinek kedve és elegendő bátorsága van, tartson vele...