Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-19 / 65. szám

PÉNTEK, 1993. MÁRC. 19. MŰSOR 19 MAI D M HOROSZKÓP DUNA TV KOS: Legyen óvatos, és ne dicsekedjen el a sikereivel. Fontos információt kaphat, ha figyelmes lesz. PZA MERLEG: Valami I ' nyomja a szívét, és rossz érzéseitől, szorongásától nehe­zen szabadul. Hagyja a sorsra a vezetést. BIKA: A legokosabb az lenne, ha visszavo­nulna megnyugodni és meg­próbálná kipihenni magát. jn SKORPIO: Vegye számba az elvégzett dolgait és tennivalóit is. Ta­nuljon a maga és a mások hi­báiból! I IKREK: Kevés az ereje most, ezért nem sok mindenre lesz képes e napon. De ne is erőltessen semmit. "7H NYILAS: Híres humor­—érzékével a kellemetlen helyzetekből is képes „kivágni magát". Úgy legyen! RÁK: Párkapcsolata most igazán harmónikus­BAK: Úgy érzi, értetlen­ség veszi körül. Miközben nak mondható. Ezt sikeres kö- szomorkodik, azt képzeli, mások zös programjuk is bizonyítja. boldogok és gondtalanok. s\ OROSZLÁN: Indula­tok nélkül próbáljon megbeszéléseket folytatni, legyen szó akár családtagjai­ról, akár másokról. SZŰZ: Ne annyira a pénzre, inkább az ötleteire hagyatkozzék. így olcsóbban valósíthatja meg elképzeléseit. stx VIZONTO: Tegye vál­tozatosabbá a munkáját, nehogy nagyon ráunjon. Ér­zelmi ügyeiben nem árt koc­káztatnia. np X HALAK: Ön is tapasz­talhatja most (saját életé­nek. cselekedetének példáján), hogy „ki mint vet. úgy arat". Önállóan könyvelni tudó, számítógépes könyvelésben jártas női munkatársat keresünk. qqj^qji^P" Jelentkezni: Tel.: 319-782J SZÍNHÁZ SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 19 órakor: André Chénier. Kodály-bérlet. KAMARASZÍNHÁZ 20 órakor: A korinthoszi menyasszony - A hang. Bér­letszünet. Jegyváltás - korlátozott szám­ban - a bérletes előadásokra is lehetséges. Mozi KORZÓ: Huncutka. Színes amerikai filmvígjáték. Kezdés délelőtt 10, délután fél 4 órakor. Krapatchouk, avagy Édentől nyugatra. Színes francia­spanyol film. Kezdés: este háromnegyed 6 és 8 órakor. BELVÁROSI: Fortress. Szí­nes, m. b. amerikai film. (16 éven felülieknek!) Kezdés: délután 3 és negyed 6 órakor. Drakula. Színes amerikai film. Kezdés: este fél 8 órakor. KAMARATEREM. Örök­mozgó Szegedi Filmmúzeum: Dühöngő iQúság. Angol film. Kezdés: délután háromnegyed 6 ps 8 órakor FAKLYA: Frivol vallomá­sok. Színes, m. b. angol film (16 éven felülieknek). Kezdés: este 6 és 8 órajtor. BALÁZS BELA FILMTÉ­KA: Az utolsó császár I—II. Színes francia-angol film. Kezdés: délután fél 5 és este fél 8 órakor. MAGYAR TV TV 1 5.40: Falutévé - profittal. 6.00: A Reggel - Közérzeti hírműsor. 8.30: Közjáték. 8.35: Napközi. Benne: 9.00: Pokoli paradicsom ­brazil kalandfilm. 9.50: Lottósor­solás. 10.00: Dallas - amerikai filmsorozat: Kötélhúzás. 10.50: Játék. 11.05: Sorstársak. Rehabili­tációs magazin. 11.20: Segítség! 12.00: Hírek. 12.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. 16.40: Helena - olasz tévéfilm­sorozat: Az emlékekkel tele kalap. 17.10: Képújság. 17.15: Esti mese: Tinti kalandjai - rajzfilmek. 17.45: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 18.55: Keresztény életkérdések. 19.00: Álljunk meg egy szóra! 19.10: Fejek. 20.00: Híradó. 16.00: Hírek, műsorismertetés. 16.10: Isten hozta, őrnagy úr! ­magyar filmszatíra. 17.50: A boldog család - német tévéfilm­sorozat. 18.40: Mesesarok. 18.45: Hírek. 19.00: Közép-európai ma­gazin. 19.40: Őseink büszke tánca. A Maros Művészegyüttes műsora 1. rész. 20.10: Ismeri a szandi­mandit? - magyar filmvígjáték. Egy nagy vegyiüzembe nyári gya­korlatra érkező középiskolás lá­nyok azt tapasztalják, hogy a gyá­riak sokkal nagyobb lelkesedéssel foglalkoznak modellezéssel, mint a termeléssel. A nagy modellver­seny kezdetét veszi... 21.35: Vers­színház a Komédiumban „Örökke­dike" - Dinnyés József estje. TKTV 16.30: Képújság. 17.00: TKTV Pénteki Magazin, benne: Műsor­ism., Egzotikus hüllők az IH-ban, Videó Top, „Mosolyt lopok arco­tokra" Tegzes Miklós estje 4., Városfejlesztés (közlekedés, lak­bérek) Érvek, ellenérvek (vita az oktatási törvény tervezetéről). 18.30: Film. 20.00: TV 4. 121. 24.00: Hotline (forró szexfilm) VTV Szeged 16.00: Képújság. 17.00: Hétfői Magazin: A „Szegedért Alapít­vány" díjkiosztó ünnepsége Varga Mátyás portréfilm. Szeged a nap­fény városa (ism.). 18.30: VTV Híradó. 18.40: Programajánlat. 19.00: TV 4. benne: 20.20: Lángoló kereszt (am. film) 22.10: VTV Híradó. TEMN 20.30: Telespori. 20.40: Dallas. Amerikai filmsorozat. Kötélhú­zás (ism.). Ellei Nem tudja mit te­gyen. Bobby abban bízik, hogy anyja megérti, mit jelent apjuk visszamenőleges cselekvőképte­lenné nyilvánítása, soha nem fog belemenni a küzdelembe. Jocky azt reméli, hogy öccse méltóság­teljesen tud veszíteni. Bobby esélyt lát a győzelemre... 21.35: Panoráma. Világpolitika percről percre. 22.35: Közjáték (ism.). 22.40: Korczak 113' - lengyel­NSZK-francia-angol film FF. Janus Korzak iró, fizikus, peda­gógus, elszántan kiállt a zsidó árvaház életre és szeretetre éhes gyerekeinek érdekeiért. Az ellene elköveteti erőszaktól sem riad vissza. Saját életét még menthet­né, de ő mindvégig „nagy család­jával" marad. 0.35: Improvízió. A Joy együttes. 1.10: Híradó. 1.15: BBC-híradó. TV 2 6.00: Napkelte. 15.00: Műsoris­mertetés. 15.05: Zsebtévé. 15.38: Aranyfürt királykisasszony és a fürtöcskék. Francia rajzfilmsoro­zat 10. rész: A tűzilabda. 16.00: Euroklick - Élet és munka Euró­pában. 16.30: Pop-rock fehéren, feketén - Hazai videoklipek. 17.00: Híradó - Időjárás. 17.05: Műsorajánlat. 17.10: Nagylátó­szög. 18.00: Híradó. 18.10: Regio­nális híradó. 18.25: Műsorajánlat. 18.35: Produkció! 19.00: Belső világunk. Japán-svéd ismeretter­jesztő sorozat (ism.) 6/3.: A táplálkozás rejtelmei. 20.00: TV2 kabarészínháza. A politikai kabaré - Pénz nélkül nem megy. 20.55: Világvédett lehetne - Szürke mar­ha - Hortobágy (ism.). 21.05: Nó­taszó (ism.). 21.30: Miss Unierse Hungary. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt... 22.45: Boszorkánypéntek, avagy a varázslatok éjszakája a Halak jegyében. A késő esti mű­sor a varázslatok éjszakáját ígéri a Halak jegyében; érthető, ha nemcsak táncosok működnek közre, hanem illuzionista is. HBO 17.30: Babar: Artúr, a feltaláló ­francia rajzfilm. 18.00: Mozimá­nia: Clint Eastwood - amerikai dokumentumfilm. 19.05: Piszkos Harry - amerikai akciófilm. 20.50: Rendőrakadémia 1. - amerikai vígjáték. 22.30: A gyors és a ha­lott - amerikai westernfilm. 24.00: A sátán kapuja - amerikai horror. 6.00-8.00: Képújság. 16.00-18.00: Képújság. 18.00-19.00: Telefonos játék, tel.szám: 325-181, 325-072. 19.00-19.30: Bemutató a FORD Capitolnál: MONDEO a „világ­autó" 19.30-20.00: Pán-európai kerékpárosok. Ma, 18.00 órakor a TELIN csatornán, a Telinfon. Nyereményjáték! VTV Vásárhely 9.00: Képújság. 10.00: Vallási Magazin. 11.00: Zavart lelkek (ism.). 17.00: Képújság. 20.00: Vikend fiataloknak. MŰHOLD EUROSPORT 11.00: Nemzetközi sport. 12.00: Labdarúgás. 13.30: Kosárlabda EB. 15.00: Lovaglás. 16.00: Rit­mikus sportgimnasztika. 18.00: Sí-vb. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Kézilabda-vb. 22.00: Ököl­vívás. 24.00: Kickbox. SUPER CHANNEL 13.00. Napirend. 13.30: Belföldi tudósítások. 14.00: Koncert. 15.00: Dzsem. 16.30: Élő video­show. 18.30: Bonanza - sorozat. 19.30: Sorsforduló - sorozat. 20.00: Tudományos show. 20.30: Európa-film. 21.00: Belföldi tudó­sítások. 21.30: Európa-magazin. 22.00: Hírek. 22.30: Üzleti hét. 22.48: Piacgazdaság. 23.00: Színészek és bűnök - film. TV5 6.00: Telereggel. 12.00: Varieté­műsor. 13.15: Bátrak parkja ­sorozat. 13.40: Elszámolás. 14.30: Varieté fiataloknak. 15.15: Hatok bandája. 16.30: Pokoli horgászat. 17.05: Egészségügyi tanácsok. 17.30: Főzőcske. 18.00: Kvfz­műsor. 19.00: Vidám nyelvi játék. 20.00: Aktuális magazin. 21.30: 90 sztárjai - varieté. 23.40: Egész­ségügyi magazin. 0.50: Vegyes műsor hajnalig. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT l-gyel! 8.40: Kaliforniai nap alatt (ism.). 9.30: Fiatal és nyugtalan (ism.). 10.15: Mindegyik nőt szeretem (német zenés film). 11.50: Szomszédok (ism.). 12.15: Szerencsekerék (ism.). 12.55: Cluedo (ism.). 13.45: Fiatal és nyugtalan - ameri­kai sorozat. 14.35: Szomszédok ­ausztrál sorozat: Régiségek. 15.00: Kaliforniai nap alatt - ame­rikai sorozat. Diagnózis. 15.55: A négyöklű trió - amerikai sorozat. Az eltűnt kézirat. 16.50: 5x5 - já­ték. 17.20: Mindent vagy semmit -játék. 18.30: Sport. 18.45: Hi­rek. 19.00: Pénz, halál, szerelem. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: A fekete özvegy - amerikai krimi. 22.05: Labdarúgás. 23.05: Tutti Frutti - olasz erotikus film. 0.35: Sport. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa ­jó reggelt. Németország! 9.00: A főnök - amerikai sorozat. Lonnie, a tengerész. 10.00: Gazdag és szép ­amerikai sorozat. 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó - játék. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield­sztori - amerikai sorozat. 13.20: Ka­lifornia klán - amerikai sorozat. 14.10: Baleseti osztály - amerikai sorozat. Mindent a macskáért. 15.00: Gyilkosság a hobbija - ame­rikai sorozat. Egy holttesttel több. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? - amerikai sorozat. Második tavasz. 17.30: Borzasztó kedves csa­lád - amerikai sorozat. Kopaszság. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.00: Híradó 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők. rossz idők. 20.15: Életre-ha­lálra - sorozat. 21.15: Salzburgi nudli - sorozat. 22.15: Tessék? 23.15. Gottschalk-show. 24.00: Fi­atal csábítók 11. - német-svájci szex­film. 1.30: Susanne, a fogadósné ­német erotikus film. 2.55: Fiatal csábítók II. (ism.). 4.30: A Főnök (ism.). 5.20: Lila hercegnő (ism.). RÁDIÓ KOSSUTH PETŐFI 20.00: Hiánypótló. 21.00: Hírek, időjárás. 21.05: Híres történetek, nagy egyéniségek. 22.00: A 8 és 1/2 című film zenéje. 22.30: McCoy Tyner kvintettje játszik. 23.00: Hírek, időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló ­éjfél előtt. 0.10: Napforduló - éj­fél után. 4.03: Magyar nóták, csár­dások. BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. A Chicagói Szimfonikus Zenekar játszik. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Kabarészínház: A vakok - hangjáték. 10.26: A ka­marazene kedvelőinek. 11.21: Szalma Ferenc felvételeiből. 12.00: Hírek, időjárás. 12.05: Nemzetközi szólófuvolaverseny. 13.25: Maria Teresa Űribe (ének). Vajda Gergely (klarinét), P. Szabó Anikó és Szűcs Lóránt (zongora) hangversenye. 14.00: Hírek, időjárás. 14.05: RÉZben 9/4.. 14.55: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 17.00: Musica Sa­cra. Egyházzenei magazin. 17.50: Tibuilus elégiái. 18.00: Hfrek, idő­járás. 18.05: Boito: Mefistofele. Négyfelvonásos opera prológussal és epilógussal, közben:. 19.57: Hí­rek, időjárás. 20.02: Petri György versei. 20.55: Barokk muzsika. 21.49: József Attila minden verse 100/678.: 1934-1935. 22.00: Hírek, időjárás. 22.05: Hi-Figyelő. 23.00: Emberi dolgok. Az éjszaka - Korányi Tamás műsora. 24.00: Hírek, időjárás. 0.05: Lemezúj­donságok. SZOMBAT SZEGED 9.00-11.00: Alföldi Tükör. Ze­nés riportműsor. A tartalom­ból: Műsorismertetés, hírek, meteor, útinform. Lapszemle, sport- és programajánlat. 9.35: Heti visszapillantó. 9.50: Könyv­ajánlat. 10.00: Szalonstúdió 16.00-18.00: Rádió Szeged. Zenés kereskedelmi és szolgál­tató műsor, a szegedi 94,9 MHz-es URH-frekvencián. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Tör­vénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 9.50: Lottósor­solás. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Napkönyv -10/4.. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figye­lő. 13.05: Ki nyer ma? - Pápán. 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: Az unitárius egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: A magyar iro­dalom története. 1945-1991., 5. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyar­országról jövök... 18.00: Esti Kró­nika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport­világ. 19.25: Jó éjszakát, gyere­kek! 19.35: Nemzeti olvasókönyv. 20.05: Népdalok, népdalfeldolgo­zások. 20.30: Határok nélkül". 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Hangversenymúzeum. URH-n: 6.55: Körzeti informáci­ós magazinok. 11.00. Szavak csapdájában. 11.30: Rockújdonsá­gok. 14.00: Cigányfélóra (ism.). 14.30: Hátsó szoba (ism.). 15.05: Hír-vidék. 16.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: In limba materna. 19.30: In der Mut­tersprache. 20.00: Na materinjem jeziku (horvát). 20.30: Na ma­ternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: A Voice of America sorozata. 4.30: Napindító. Zenés ébresztő. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rival­dafényben. A Steppenwolf együt­tes. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek, időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiusz-plusz. 11.00: Hírek, időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Farkas Rozália és Csala Judit éne­kel, Oláh Vilmos cimbalmozik. 12.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 13.00: Hírek. 13.05: Mit üzen a Rádió (ism.). 13.30: Gramofon­sztárok. Mary Lou Williams le­mezeiből. 14.00: Péntektől pén­tekig. 14.45: Pogygyász. 15.00: Hírek, időjárás. 16.45: Poggyász. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Napóra. 17.55: Gordiusz plusz. 18.00: Magyar Slágerlista. 18.30: Walkman. Lírai és groteszk pilla­natfelvételek az utcáról. 19.00: Hí­rek, időjárás. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Magyar tájak dalaiból. IMPORT CEMENT 520 Ft/q, áfával, gépkocsira felrakva, a rókusi pályaudvaron. Érd.: 323-947,491-030. H0PPA!GY< Gyermekruha Játék 500 Ft felett AJÁNDÉK Import bébi- és gyermekruhák TÉLI VÁSÁR 30% Mikszáth K. u. 13. 8.30-17-ig. Meghosszabbított szőregi akció! Tudatjuk azokkal a betéteseinkkel, akik tavaly decemberének utolsó napjainak akciója során kötötték le megtakarításaikat nálunk, hogy betétjeiket - azonosan kedvező kamatfeltételekkel ­1993. június 30-ig, automatikusan meghosszabbítottnak tekintjük. SZŐREG ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET DOMUS DOMUS Engedményes vásár 1993. március 16—31 -ig a Szeged Domus Áruházban és a Fonógyári úti raktárban 71 indiai faragott bútorok, használat tárgyak féláron • egyes bútorok 10-20-30% os árengedménnyel vásárolhatók A Domus Áruház textilosztályán ~J maradr­szőnyegpadlók • egyes függönyök • aszta (tők • maradék bútorszövetek 20-30-40-50% engedménnyel vásárolhato A csillárosztályon • egyes tapéták 3 konyhafelszerelési cikkek (Zyllis termékek) • gyermekkocsik 20-30-40%-os engedménnyel vásárolhatók 6722 Szeged, Dugonics tér 8-9. Tel.: 326-911 Raktár -i r>uju Szeged, Fonógyári út 11. /l/POM(l5 IGAZI OTTHONT TEREMT DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP \S >rt), Kit. Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN, TANDI I \ |OS Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Hírszerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS Av (gazdaság), PANEK JÓZSEF (kultúra), GYÜRKI ERNŐ NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Dclmagvarország Könyv- és I.apki Felelős kiadók, a társaság úgy vezető igazga CHRISTIAN THEODOSE cs DLUSZTUS I Igazgatók: BELLAVICS ISTVÁN (markel KISPÁU ANTAL (adminisztráció). Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 674(1 Szeged. Stefánia 10., S Telefon: 4X1-28! . titkárság: 481-320, olvasószolgál. 0. sportrovat: 481-730, hirdetésfelvétel: 4X1-444. Ügyvitel >33. Telex: 82-2X2. Telefax: 481-333. Szedés: Délmagvan t. Nyomás: Nice Presse Invest, 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. I. -23-047. Igazgató: Surányi Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaiga • -ág (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta) és a Délmagya g Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézhesftői. Előfizetési díj egy hónapra 310 Ft. ISSN 0133-0 Mai lapszámunkat szerkesztette: Tandi 1 i jos

Next

/
Thumbnails
Contents