Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-11 / 59. szám

• A chilei elnöknek is tetszett u CD-n A bűvös vadász Hazahozzák Kállay Miklós hamvait A család hazahozza Kállay Miklós, volt magyar mi­niszterelnök hamvait, és április 17-én egykori birtokán, Kállósemjénben helyezi örök nyugalomra - jelentette be szerdán Nyíregyházán Kállay Kristóf, az elhunyt fia, a család legidősebb férfitagja. Kállay Miklós, aki 1932-35 között földművelésügyi miniszter, majd 1942 márciusától, 1944 márciusáig, a német megszállásig magyar királyi miniszterelnök volt, 1967-ben, 80 éves korában hunyt el Amerikában. Végakaratát, miszerint Magyarország idegen hatalom katonai megszállása alóli felszabadulása után itthon temessék el, most teljesítheti a család. 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN f DELMAQYARORSZAQ CSÜTÖRTÖK, 1993. MÁRC. 11., 83/59. SFIR H ARA: 15 FT • A Btk. módosításával Rugalmasabbak lesznek a bitók Turizmus zölden, lágyan és bio ökon Falusi vendégfogadók pályázatai (Budapesti tudósttónktól.) Katalógust jelentetett meg a falusi-tanyai vendégfogadókról a Magyar Falusi Tanyai Ven­dégfogadók Szövetsége. Teg­nap budapesti sajtótájékozta­tójukon dr. Csáky Csaba elnök elmondta, hogy a jövő század turizmusa a mostani „tömeg­turizmus" helyett az egyéni és családos utazás lesz, a falvak­ban és a tanyákon... Ők azon­ban már most is mindent megtesznek azért, hogy nép­szerűsítsék ezt a természet­közeli nyaralási formát. Ami persze pénzt, valutát is hoz. A magyar falvak, tanyák felfe­deztetéséért meghívásos kép­zőművészeti alkotótábort szer­vez a szövetség a Bács-Kiskun megyei Császártöltésen, június 14-23 között. Mint a pályázati kiírásból kiderül, a „zöld, lágy, bio, öko turista" képzőmű­vészeti tábor témája a népek közötti összekötő kapocs keresése lesz, a falusi és tanyai üdülés körülményei között. Fiatalok is pályázhatnak a Magyar Falusi-Tanyai Ven­dégfogadók Szövetségénél, „Falun, tanyán nyaraltam" címmel. A lehetőleg rajzos, fényképes nyaralási beszámo­lók közül négyen nyernek majd tanyai vagy falusi víkendet. A vendégfogadók március 18-21 között bemutat­koznak az Utazás '93 elne­vezésű kiállításon is, a Hung­expo-BNV A pavilonjának 209/E standján. A Büntető törvénykönyv módosítása - amelyet a múlt héten fogadott el az Ország­gyűlés - rugalmassá teszi a bírók tevékenységét. A Polgári törvénykönyv módosítása ­amely remélhetőleg még tavasszal a Parlament elé kerül - felszámolja a gazdasági és a polgárjog kétpólusúságát, illetve megteremti a non-profit szféra intézményrendszerét ­jelentette ki Balsai István igazságügy-miniszter, a tárca szerdai sajtótájékoztatóján, ahol a Btk. és a Ptk. módosí­tását, valamint a gazdasági kamarákról szóló törvény alap­elveit ismertették. Bárd Károly helyettes ál­lamtitkár a Btk. módosításáról szólva kiemelte: a törvényt hosszú távra szánják, ugyanak­kor több akut devianciára, új típusú bűncselekményre is vonatkozik. így számos tett (például az üzletszerű kéjelgés) büntethetőségét megszünteti, ugyanakkor új büntetőjogi tényállásokat vezet be, mint az emberrablás, a nemzeti jelkép megsértése vagy a személyi adatokkal való visszaélés. A törvény a korábbinál humá­nusabb: a többszörös és külö­nös visszaesőknél nem teszi kötelezővé a szabadságvesztés kiszabását, ha a bűncselek­ményt nem kizárólag szabad­ságvesztéssel fenyegeti a törvény. Ugyanakkor a gyer­mekek és fiatalkorúak sérel­mére elkövetett bűncselek­mények esetében súlyosbodik a büntetés. A Ptk. kormány által már elfogadott módosítását Kecs­kés László helyettes államtit­kár ismertette. Elmondta: a tervezet egyrészt a szervezeti jog, másrészt a szerződésjog területén mutat előrelépést. (Folytatás a 3. oldalon.) • A gyógyfürdők városában Gőzbe fulladt rendelet Kitiltattak a SZUE-ból és a Termálból - népszerű nevén: a Gombából - a reumás betegek. Pontosabban fogalmazva, a reumatológiáról kapott beuta­lójegyekkel e két fürdőbe nem, csak a Gőzfürdőbe járhatnak úszni ezentúl. A panaszos leve­lekben, ezt a betegeket sújtó rendelkezést, a megyei tisztifő­orvostól kérik számon a reu­mában szenvedők. A tényen ugyan nem változtat, de nem a Csongrád megyei tisztifőorvos rendelkezése miatt kénysze­rülnek a jövőben egyetlen für­dőbe a méregdrága belépője­gyeket megfizetni nem tudó, csak reumatológiai beutalóval rendelkező betegek. (Folytatás a 3. oldalon.) Még bent vannak a vízben. (Fotó: Nagy László) • A kormányzat újrafogal­mazott tudománypolitikai irányelveiről, valamint a fel­sőoktatás és a kutatás jövendő viszonyáról tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást dr. Mádl Ferenc kultuszmi­niszter tegnap a Szegedi Aka­démiai Bizottság székházában. A művelődési tárca nemrég kinevezett vezetője a SZAB meghívására érkezett Szeged­re, de mint délutáni sajtótájé­koztatóján elmondta, fontos témák kerültek terítékre a Sze­gedi Biológiai Központban és a felsőoktatási intézményekben folytatott megbeszélésein is. A sajtótájékoztatón a Magyar Hírlap értesülésére reagálva ­mely szerint májusban Pungor Ernő tárca nélküli minisztert választhatják az MTA elnöké­vé - a miniszter leszögezte: a tárcának nincs jogosultsága véleményezni azt, hogy az akadémikusok közössége kit jelöl elnökül, mert ez az akadémiai autonómia megsér­tése volna. (Folytatás az 5. oldalon.) Mádl Ferenc Szegeden hospitált „A szegénység zsugorítja a kutatást Imnánlíínrények kava lesz a május Akadémikusok, ha találkoznak: Ferenczy Lajos, Szőkefalvi Nagy Béla, Tandori Károly és Mádl Ferenc. (Fotó: Nagy László) • Több százezer forint értékű tetőszerkezetet mentett meg tegnap hajnalban Forráskúton Lévai Sándor és 9 fős csapata: Huszár Géza, Szálai István, Lévai Sándor, Sárközi Lajos, Ocskó Géza, Tari József, Bár­kányi Mátyás, Repkó János (67 évével a legidősebb önkéntes), Rózsa András és Zádori Antal. Öt óra negyven perckor jött a riasztás: tűz van! Tóth Miklós portája ég a Tömörkény ut­cában! Negyedóra sem telt, begördült az udvarra a lajt­kocsi, 5000 liter vízzel. A rá­következő 15 percben, a sze­gedi hivatásosok megérkeztéig, a helybeliek eloltották a lán­goló melléképületet, s megvéd­ték a lakóházat a pusztulástól (bár tetőszerkezetének fageren­dái itt-ott elszenesedtek). Sze­rencséjük is volt, szellő sem rezdült ezen a reggelen, no és a felrobbant gázpalack aljában is csak alig lötyögött valami fűtőanyag. - Ha tele van, re­pülnek a falak, de talán még a HDS, azaz Heti Dél Sportja! • Forráskúti tűzcsapás j. Ötezer liter vizet a kazánra Önkéntesek helytállása Ma került az utcára - vagyis az újságospavilonokba, a boltokba és a rikkancsok kezébe - Szeged és Csongrád megye új sporthetilapja, a Heti Dél Sportja. Ha ránk hallgatnak, szánnak rá 19 forintot - és egy kis sorban állást. A csupasziv hokiedzőt az elítéltek is szerették „Bizony nem volt kellemes érzés, amikor elősAir bezárult mögöttem a Csillagbeli vasrács. Amúgy semmi gondom nem volt az elítéltekkel, pedig elég sokan megfordultak a kezem alatt." Aki többre kíváncsi, először lapozzon a 16. oldalra, aztán - vegye meg a HDS első lapszámát! szomszéd ház is - jegyezte meg „helyszíni szemlénken" Lévai parancsnok. - A tu­lajdonos munkába indulás előtt Fotó: Gyenes Kálmán begyújtott széntüzelésű kazán­jába, s mint máskor, beutazott Szegedre. A házhoz ragasztott melléképületben azonban túl­ságosan is sok gyúlékony anyagot, főként újságpapírt zsúfolt össze. Kipattanó szikra vagy a sugárzó hő okozhatta a tüzet. Kétszázezer forint a kár. Lehetett volna több is. De sikerült az oltás, hála a nemrégiben vásárolt tömlők­nek. Tudniillik az önkéntesek már az év elején megkapták ötvenezer forintnyi támoga­tásukat. Ennél több azonban nem lesz. Kocsis Ferenc pol­gármester elmondta, a tavalyi százezerhez képest csak ennyi­re futotta. Ridegebb az idén a költség­vetés. És hidegebb ma egy forrás­kúti otthon. Ó. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents