Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-05 / 30. szám
PÉNTEK, 1993. FEBR. 5. HANGSÚLY 5 Nyolcvanmilliót nyert Csongrád megye (Folytatás az I. oldalról.) A megjelenteket dr. Kószó Péter köszöntötte, aki bevezetőjében elmondta: azért rendezik ezt az eseményt vidéken, mert szeretnék megszüntetni a Budapest centrikusságot. Felhívta a figyelmet arra, hogy a most egyéves Szerencsejáték Alap - amelyet a Népjóléti Minisztérium, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és az OTSH hozott létre- nem azonos a Szerencsejáték Részvénytársasággal. Dr. Dankó László ezt megerősítette. - A névazonosság csak szerencsétlen egybeesés mondotta. Amíg mi támogatást adunk a sportban, a kultúrában, az egészségügyben, az ifjúságés szociálpolitikában, addig a részvénytársaság csak szponzorál. Az elmúlt évben benyújtott több mint négyezer pályázat elbírálásában - szakemberek bevonásával - a tíz tagú testület döntött. Az igényelt 8 milliárd forintból 1,2 milliárd forintot osztottunk szét. Csongrád megyében a támogatások összege a lakosság számarányához igazodik Dr. Dankó azzal fejezte be a leszámolóját, hogy az Alap mindig és mindenkor a pályásokért van és lesz. Ezután a megjelentek, a ámogatott intézmények és )R. SZEMEREDI ORVOSI KFT. LABORVIZSGÁLAT: (VÉR,VIZELET TERHESSÉGDIAGNOSZTIKA HÉTFŐ. CSÜTÖRTÖK: T-8-IG KORDA U 16. TELEFON: 321-493 szervezetek képviselői aláírták a szerződéseket. Dr. Dankó kérdésünkre elmondta, hogy az Alaptól kapott pénzt 1-2 nap alatt átutalja a bank a győztes pályázóknak. Egy kis összesítés: 1992ben a Szerencsejáték Alapból elnyert Csongrád megyei támogatások összege 80 millió 037 ezer 500 forint. Ebből 11 egészségügyi pályázat: 25 millió 290 ezer forintot, 13 sportpályázat: 22 millió 074 ezer forintot, 6 szociális témájú pályázat: 12 millió 400 ezer forintot, 18 ifjúsági jellegű pályázat: 10 millió 775 ezer forintot, 24 kulturális pályázat: 6 millió 218 ezer 500 forintot és külön a lósport: 1 millió 490 ezer forintot nyert. Néhány pályázatot külön is érdemes kiemelnünk: Újszülött Életmentő Aiap, Szeged- 20 millió forint; Deák Alapítvány, uszodaépítés, Szeged- 20 millió forint; Magyar Börtönpasztorácios Társaság, Szeged- 5 millió forint; Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány, Szeged5 millió forint: Nyugdíj Nélküliek Országos Szervezete, Hódmezővásárhely- 2 millió forint Hódmezővásárhely mindent egybevéve: 12 millió 039 ezer forintot nyert az Alapból pályázatok útján. Szabó C. Szilárd Február 1 - jé tői Cipő diszkontáron Szeged. Fonógyári út Kereskedelmi Raktárak. r mciL :T|f$UDfóT SZEGED KLAUZÁL TEK 7. | Telefon: 321-800, 312-928. PÁRIZS március 12-16. A LEGJOBB ÚT. A LEGJOBB ÁRON! 11 500 Ft/fő r mciL :T|f$UDfóT SZEGED KLAUZÁL TEK 7. | Telefon: 321-800, 312-928. VELENCE május 21-26. A LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBB ÚT! 7900 Ft/fő. • Kíváncsi lennék a munkamódszerére! Aprólékos műelemzéssel dolgozik, vagy „széles ecsetkezeléssel"? - Nem tudok a munkamódszeremről beszélni. Illetve nem szívesen, mert olyan egyedi a dolog, amit sokan bizonyára furcsának találnak. • Csak nem titkos üzeneteket kap? - Nem... Majdnem. A felkészülés szakaszában, amikor már elkezdik szorongatni az emberi a határidók - díszletterv. kosztümterv-leadás, és a többi álmodni szoktam. Azt mondják, aki azt hiszi, akár valami sokk hatására, hogy a következő pillanatban meghal, annak a lelki szemei előtt egy pillanat alatt végigfut az addigi élete. Valahogy így, teljes egészéhe- elejétől a végéig látom azt művet álmomban, amelyik n dolgozom. Ha nincs ilyen lmom, nem merek bele ke/' semmibe. S tindenesetre ez sokko! k • elmesehb, mint olva i i a szövegkönyvet, t >zani, meghallgatni </ bot... TTiészetesen ez megtöi téli lolvasom, tneghallga ton eljátszom - de csak pár Aztán biciklizek, sét.í lok. imidenféle kellemes dolgot -inálok és örülök neki. hogy éppen azon az adott művön dolgozhatom. Aztán megint ideges leszek, mert következik a kétely, hogy vajon az igazi megoldást találtam-e meg - és így tovább. Az ember soha nem tudja teljesen befejezni a munkáit. Mindig marad kétkedés... • Most, hogy már utána vagyunk, árulja el: mit álmodott a Figaróról? - Hogy el van csúszva. Minden. Az igazság el van csúszva. Kifordult a világ. A Figaro lényegileg egy aszimmetrikus darab, olyan, mint az élet. Az emberek azt mondják egymásnak: szeretlek, és ez már, vagy még nem igaz... De nem beszélek erről többet, mert a lényeg veszik el minden magyarázattal. Az előadásnak kell „szólnia". • A Mozart-darab előadásából az látszik, hogy a hagyományos-artisztikus operajátszásái stílus helyett eleven, mai színházat akar. De van- e valami határozott, teremtő-alkotó elv, amelyet minden rendezésében szem előtt tart? és álmodj! m Viva la morte? Operaszínpadi izgalmak Amikor a szezon elején megkérdezték tőle, hogy miért ő rendezi az idén az összes operabemutatót, Galgóczy Judit, a tagozat új művészeti vezetője azt válaszolta: szeretné megéreztetni a munkáival, milyen operajátszásási stílust kíván kialakítani a szegedi színházban. Megrendezte a Mozart operát, a Figaro házasságát: az előadás: nagy siker. Most következik a Giordano-mű, az André Chénier. - A kérdezés. Megpróbálom érzékeltetni egy példán, mire gondolok ha azt mondjuk „ég", akkor általában fölfelé nézünk; ha vágyakozunk az égbe, használunk egy teátrális gesztust ennek kifejezésére: nagyon fölnézünk. Ez a közhelyes, gesztus akkor lesz művészet. ha ott és akkor hiteles, semmi mással nem helyettesíthető. Mint egy-egy szó a versben. Ez azt is jelenti, hogy minden pillanatban meg kell kérdőjelezni a használatos gesztusokat: vajon ugyanazok igazak-e még? azt fejezik-e ki, amit itt és most ki akarok fejezni? Mert ha törvényesítek egy kifejezésmódot, azt mondom. hogy az égbe vágyakozást csakis ezzel az egyetlen gesztussal, az erős fölnézéssel lehet kifejezni - nem lesz igazam, hazug lesz a gesztus. Tehát minden pillanat minden mozdulatának újra és újra keresni kell önnön hitelességét - ez az eszményeim szerinti szín- és operajátszás egyik legfontosabb elve. • Miért veszik elő viszonylag ritkán az André Chénier- t az operaházak? - Talán mert kényelmetlen szembenéznünk azzal a ténynyel, hogy a Történelemben élünk. Békeidőben ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Giordano operája az én szememben egészen modern, 20. századi, már-már brechti szellemben megkomponált zenei dráma, amelyben a forradalmi időket megélő individuumok viselkedése, az egyén és a közösség közötti konfliktusok az izgalmasak. Különösen Gerard figurája érdekes. A főszereplők életében teljes fordulatot hoz a Történelem, a forradalom; de amíg a többiek konfliktusait „megoldja" a haláluk, Gerardnak viselnie kell az elárult élet terhét. • Alkalmas az André Chénier előadása arra, hogy asszociációkat keltsen a mi mai, forradalom nélkül forradalmi változásokat produkáló korunkra? - Lehet. Ezt majd a közönségtói kell megtudni. A szereplők mindenesetre szeretik ezt az operát, én pedig erősen remélem, hogy eleven, mai színházi produkciót tudunk teremteni. Sulyok Erzsébet HMHHBi • Hogyan értékeli a vajdasági magyarság jelenlegi helyzetét a közelmúltban lezajlott választások után a kis-Jugoszláviában, vagy inkább a Szerb Köztársaságban ? - Nehéz ma magyarnak lenni a Vajdaságban, értelemszerűen tehát Szerbiában is. Ahogyan romlik a frontokon a helyzet, úgy erősödnek a mozgósítások, szaporodnak a behívóparancsok, erőszakos előállítások. Önszántukból azonban kevesen tesznek eleget ennek a parancsnak. Szerbiában eddig több mint 150 ezren tagadták meg a behívóparancsot! S nemcsak magyarok, hanem szerbek is. Állandó feszültséget jelent ez az ott élő magyarságban is. • De nemcsak ez— - Igen. Tulajdonképpen csendes etnikai tisztogatás folyik a magyarság között a Délvidéken. Mert valóban, nemcsak a fronttól való félelem terheli őket, hanem a közhivatalokból, az igazságszolgáltatásból, a gyárakból való eltávolításuk is komoly aggodalmat jelent a több mint 350 ezres magyar nemzeti kisebbség számára. • Egyre nyilvánvalóbb a jobbratolódás Szerbiában. Seselj-vajda radikálisai mind hangosabbak, ma már koalíciót alkotva szocialistákkal jelentős részt • J) Csendes etnikai tisztogatás folyik... Ágoston András, a VMDK elnöke (Fotó: Schmidt Andrea) vállalnak a hatalomban is. Milyen veszélyt rejt ez a nemzetközi politikai körökben fasizálódásnak minősített erőeltolódás? - Ez a politikai párt nem ismeri a másságot, a toleranciát! Tőlük immár nemcsak a magyarok és más nemzeti kisebbségek félnek, hanem maguk a szerbek is. Véleményem szerint két lehetőség van e párt jövőjének alakulására. Az egyik, hogy további menetelésük várható és esetleges hatalomra jutásuk szörnyű háborúba sodorja nemcsak a kis-Jugoszláviát, hanem az egész Balkán-félszigetet, a másik pedig, hogy a nemzetközi nyomás hatására taktikát változtatnak és mérsékeltebb irányvonalat követnek. Ebben az esetben azonban elvesztik választóik bizalmát, mert rájuk azok szavaztak, akik a kemény vonal, az erőszakkal történő „rendezés" hívei. • Lehet-e békés úton rendezni a volt jugoszláv térségben a véres konfliktust? - A VMDK eddigi és jelenlegi törekvései erre irányulnak. Sajnos, nem csak tőlünk függ a polgárháború végkifejlete. A békés rendezés lehetősége a mostani zűrzavaros állapotok mellett egyre halványabb. Teljes a káosz, a jogállam már a múlté. S ha Bosznia ellen feloldják a fegyverembargót, akkor várható, hogy nagyobb méreteket ölt a háború és átcsap a csonka-Jugoszláviára is. • A múlt év végén tartott választásokon kiválóan szerepelt a VMDK. Összesen 247 képviselői és tanácsnoki helyet szerzett meg a Délvidéken. Ha tudjuk, hogy Szerbia lakosságának 3,2 százaléka magyar, a képviselő-testületekbe pedig 3,6 százalék magyar jutott, akkor a jelenlegi körülmények között ez mindenképpen szép teljesítmény. A magyarlakta települések önkormányzataiban VMDK-s többség „irányít". Mit jelent ez a jövőt illetően? - Ezt egyelőre nem tudjuk felmérni. Kétségkívül jelentős és politikai erőnket demonstráló ez a körülmény, mert így Szabadkán, Topolyán, Kanizsán, Zentán, Adán, Becsén önkormányzati eszközökkel is érvényt tudunk szerezni a magyar lakosság jogainak. Az ellenállás azonban nem csekély, sót, az eddig uralkodó és a parlamenti többségben lévő szocialisták,meg radikálisok nem könnyen nyugszanak bele abba, hogy most a magyarok irányítják a települések életét. • Távlatilag szemlélve a délvidéki dolgokat, mire számíthat a magyarság? - Optimista vagyok. Sok ismeretlen van még - beavatkozik-e a Nyugat, áttérjed-e a háború Szerbiára -, de a helyzet rendezése után joggal számíthatunk a jobb elbírálásra, hiszen mi a háború ellen vagyunk, autonómia-koncepciónkat egyre többet emlegetik a nemzetközi fórumokon, csakis pozitív előjellel. A leendő új rendszernek Magyarországgal való kapcsolata mindenképpen szorosnak kell hogy legyen: erre vezet az út Európa felé... • Sok támadás éri. Gyakran életveszélyesen megfenyegetik. Fél-e olykor-olykor? - Ez a politika és a politikus életének velejárója. Valóban fenyegetnek, sok-sok támadás is ér. Félni azonban, nem félek. Kisimie Ferenc