Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-04 / 29. szám

CSÜTÖRTÖK, 1993. FEBR. 4. BELÜGYEINK 3 Az egyiknek telik, a másiknak nem (3.) Száz háztartásra jutó készülékek darab 0 legkisebb keresetűek • átlagos keresetűek H legnagyobb keresetűek • A mit eszünk és hogyan öltözködünk mellett a családok anyagi lehetőségeinek fontos megjelenítője a birtokukban levő nagy értékű tartós javak háztartási gépek, járművek, szórakoztató elektronika - köre és minősége. E javak vásárlása és használata számos sajátos, a többi fogyasztási cikktől eltérő vonást mutat. Gondoljunk arra, hogy ezek gyakran hosszabb takarékoskodás eredményei használhatóságuk is években mérhető. A vásárlásnak menynyiségi oldalon fizikai határai vannak, a piac telítődik, ma már mondhatni, szinte minden családnak van rádiója, televíziója. mosógépe, hűtőszekrénye. Erre utal, hogy ezekből a készülékekből a legalacsonyabb keresetűek körében is több, mint száz darab jut száz háztartásra. Az előzőekben bemutattuk 12 ezer, véletlenszerűen kiválasztott család 1991. évi adatai alapján az élelmiszerfogyasztás és a ruházkodás jövedelem okozta különbségeit. Befejezésül a nagy értékű tartós javakkal foglalkozunk. A családok anyagi feltételeiben meglevő különbségek így a háztartások gépesítettségére, felszereltségére vonatkozó adatokban tompítottan jelentkeznek. A nagy értékű javak árai teljesítménytől, márkától, minőségtől függően rendkívül széles skálán mozognak, itt elég, ha arra gondolunk, mibe kerül egy Mercedes és egy Trabant. Ugyanakkor mindkét tulajdonos azonos kategóriába kerül, ha csak azt nézzük, rendelkeznek-e gépkocsival. Ha a nagy értékű tartós javak köréből a nagyobb értéket képviselő termékeket - pl. mosógépből az automatát, televízióból a színest, gépkocsiból a nyugatit - kiemeljük, vagy az olyan, még nem általánosan elterjedt termékeket nézzük, mint a képmagnó vagy a HIF1torony, a jövedelmi különbségek jobban megjelennek az ellátottságban. Az ellátottsági mutatóknál jóval nagyobb különbséget jelez a jövedelmi skála két szélső pólusa között a nagy értékű tartós javakra, továbbá lakásépítésre, ingatlanvásárlásra fordított - fordítható - vásárlóerő. A legmagasabb és legalacsonyabb jövedelmű családok egy főre jutó háztartási tartós javak beszerzései 5-szörös, jármű vásárlásai több mint' 12-szeres, lakásépítési, ingatlanvásárlási kiadásai több mint 20-szoros különbséget mutatnak. A három részben bemutatott adatokból láttuk, többől többre telik, kevesebből kevesebbre, de nem egyformán. Az életvitel alapvető szükségleteiben kisebb, a magasabb életvitelt képviselő javaknál jóval nagyobb a különbség. A különbségek bemutatása nem indulatokat kívánt gerjeszteni. A piacgazdaságnak természetes velejárója és egyben hajtóereje a differencálódás, és mi ezen az úton járunk. Az anyagi különbségekben testet öltő sikeres vagy kevésbé sikeres tevékenység nem egyszerűsíthető le arra, ki milyen sok vagy nehéz munkát végez. Az anyagi sikert a lehetőségek felismerésével és felhasználásával, a speciális képzettség és szakismeret értékesítésével, a jó üzleti ötletekkel, a meglevő anyagi erőforrások minél nagyobb hozamú befektetésével is ki lehet vívni. A gond nem az, hogy a társadalom egyes rétegei anyagilag felemelkednek. polgárosodnak és pl. 22-szer annyit költenek külföldi üdülésre, mint a lemaradók. A gond az. hogy miközben ezen az úton haladunk, az ország gazdasági helyzete romlik, csökken a termelés, csökken a fogyasztás és ez a lemaradókat kétszeresen is sújtja, és egyre többen esélyt sem látnak a felemelkedésért vívott versenyben. Klonkai László KSH Ágoston András, a VMDK elnöke Szegeden m Kétszer tették tönkre a magyar tőkepiacot ||(»||éZ IlUM|yai1Klk 1BMM. • A vállalkozók újabb esélye: japán hitel m A soron következő csomagban: 16 milliárd Az MNB alelnöke és a 22-es csapdája Az alelnök a vállalkozói hitelezés új formái közül először a már ismert Egzisztencia-hitel megváltozott feltételeit ismertette. A futamidő maximuma 15 évre növekedett, s ami még ennél is fontosabb, a hároméves türelmi idő alatt csak a kamatokat kell fizetni, a tőketörlesztést nem. Új elem az ún. japán hitel, amelyről már mindenki beszél, csak még senki sem látta. A konstrukció a Start-hitelhez lesz hasonló, a rajt még ebben a hónapban elképzelhető, bár a japánok „igen alaposak". Tehetik, hiszen 8 milliárd forintot hoznak, amit ugyanennyivel megtold az MNB. Mindenki igénybe veheti, aki nem foglalkoztat kétszáz alkalmazottnál többet, illetve hz éves árbevétele kisebb mint 2,5 milliárd forint. A kamat a mindenkori alapkamat 75 százaléka, tehát jelenleg 15 százalék, plusz két százalék kezelési költség. Czirják úr nehéz éveket jósol a kereskedelmi bankoknak, az eddiginél többet kell kockáztatniuk, hiszen az nem tartható, hogy az ezermilliárd forintnyi lakossági megtakarításnak csak szerény hányada megy át a tőkebefektetésekbe. Megoldás lehetne, ha egy profi szakemberekből álló szervezet gyűjtené össze a kisbefektetők pénzét, és jelentkezne vele a tőkepiacon. Erre, mármint a profikra, még várni kell. Nehezíti a helyzetet, hogy a magyar tőkepiacot rövid időn belül kétszer tették tönkre, először 7-8 éve, a fix, 11-12 százalékos kamatozású vállalati kötvényekkel, amit gyorsan megevett az infláció, másodszor a tőzsdenyitás után, amikor irreális árfolyamok alakultak ki - lásd Ibusz -, és mindenki olcsó forrásokat remélt. Az államkötvény alacsony kamata segíti a vállalkozásokat abban, hogy a tőkepiacon keressék a fejlesztéshez szükséges pénzt, lásd MATAV. A kereskedelmi bankoknak egyre inkább meg kell küzdeni a hitelképes ügyfelekért, hiszen a tőkepiac, illetve a vegyes vállalati tőkebevonás táguló lehetőségei miatt a vállalkozók akár ki is kerülhetik a bankrendszert." Nyugaton nem is annyira a - nálunk arcpirítóan magas - kamatrésből, sokkal inkább a széles körű szolgáltatásból élnek a bankok. No nem a legkisebbek, inkább a közepesek és a nagyok, ami az alelnök szerint azt jelenti, hogy elkerülhetetlen az életképtelen kis pénzintézetek eltűnése, a bankok fúziója. Kovács Andiás Tavalyi megalakulása óta első ízben látta vendégül a délvidéki magyarok tömegszervezetének elnökét a VMDK szegedi tagozata. Ágoston András elnök munkatársaival érkezett városunkba: Vékás Jánossal, a szervezet alelnökével és Papp Ferenccel, a VMDK újvidéki vezetőjével. Ágoston beszélt a vajdasági magyarok helyzetéről, amelyet röviden úgy jellemzett, hogy: roppant nehéz. A távlatokat illetően viszont úgy nyilatkozott, hogy azok jók és az autonómia-koncepció megvalósításával a délvidéki magyarság a véres háború befejezése után joggal remélheti életének jobbrafordulását. A VMDK elnöke kitért a kis-Jugoszláviában várható jobbratolódás veszélyére, a mozgósítással egyre nehezebb helyzetbe sodródó katonaköteles magyarok megpróbáltatásaira, a háboró esetleges kiszélesedésének bekövetkezésére is. (Ágostonnal készült interjúnkat holnapi számunkban közöljük.) áJ világhírű építész, Lechner Ödön, amikor barátai csipkedték, hogy miért nem tervezett a postatakarékpénztár - egyébként gyönyörű, szecessziós épületére erkélyeket, egy kérdéssel válaszolt: „Mikor áll ki egy hivatalnok az erkélyre nézelődni?" A könyökvédő nem szorul szellőztetésre, gondolta a zseniális tervező. Nem tudom, lesznek-e erkélyek a Társadalombiztosítási Igazgatóság most épülő központi épületén, sőt azt sem tudom, hivatali előírás lesz-e a könyökvédők szellőztetése. Azt csak sejtem, inkább szellőztetni illik majd a bürokráciát jelképző ruhadarabot, mert a tébének valószínű naftalinra sem telik a közeljövőben, hiszen a tervezett hiányuk már az idén eléri 40 milliárdot, s becslések szerint '94-re akár a bűvös 100 milliárdot is túllépheti. Közben a cégek, társaságok a világ legmagasabb járadékát fizetik, hiszen az alkalmazottakról legombolt 10 százalékos biztosítási díjjal együtt 54 százalékos a járadékelvonás, s amolyan ötvenszázalékos az ellátás is. Eddig még rendben is lenne a dolog. Szegény ország szerény ellátást tud csak folyósítani: szolid egészségügyet fenntartani, alacsony nyugdíjakat fizetni. A Kútvölgyi-féle kiváltságokat pedig igyekszik a minimumra szorítani. De most jön a már sokszor megtapasztalt „magyar csoda": a romjaiban heverő Társadalombiztosítási Igazgatóság építkezésbe kezdett, s nem is akármilyenbe. Közel három és fél milliárdért luxuspalotát emel magának a Váci áton. Az indok legalább olyan elegáns, mint maga az épület lesz: computerizálni kell a tébé-t, ehhez viszont áj épület kell, a mai három rozoga helyett. A valóságban azonban alighanem az rejlik a sietség mögött, hogy jó előre igyekeznek megteremteni a feltételeit annak, hogy a jövőben valódi biztosítóként, ráadásul igazán elegáns biztosítóként működkehessenek. Hírlik, hogy az épülő tébé-székház a Rákóczi áti üzleti központnál is jóval fényűzőbb lesz, mire elkészül. A különbség persze csak az, hogy az előbbit a járadékelvonásokból, míg az utóbbit sikeres üzleti vállalkozásokból finanszírozták, ezért ahhoz a tulajdonosokon kívül másnak vajmi kevés köze van. rrve vajon miért kell méregdrága, speciális fényvédő ' J üveg az áj székházra? Egyetlen oldal üvegezése ugyanis így 85 millióba kerül majd. Hacsak nem azért elengedhetetlen a speciális üveg, hogy ki ne fakuljanak a könyökvédők. Hírlik, hogy a tíz méter széles előtér felcicomázásával sem spórolnak: potom fél milliárdba kerül az előkelőség, miközben azon motfordíroznak a tébé vezetői, hogy kötvénykibocsátással kellene az idei hiányt pótolni. Mit lehet erre mondani? Kár, hogy nem él ma már Lechner Ödön... CM c^CM—foimo • Megpróbáltam tájékozódni, adatszerűen megközelíteni a kérdést. Egyelőre kénytelen vagyok erről letenni. Hiányzik hozzá az a bizonyos tánciskolái kályha, ahonnan elindulni szokás. Több variáció van, ami, ha másra nem elég, a spekulációhoz igen. Tegyük fel mégis van elég étkezési búza, csak „rejtőzködik." Tekintve, hogy az importot már most le illik kötni, a feltételezett hiányra alapozva születnek azok a bizonyos, mostanság 40-100 ezer tonnára taksált megrendelések. Logikus, hogy a hazai a hiány szülte áron fog csak előbukkanni. Szóval mindenképp lesz import. A gabonaforgalmi vállalatok anyagi helyzetüktől függően tudtak spájzolni. A 19-ből 7 megyei cég osztozik a hiányon. Kérdés, hogy a nyerő pozícióban lévő társak helyzeti előnyüket anyagi vagy erkölcsi síkon kívánják-e kamatoztatni. Ha az erkölcsi győzelemre hajtanak akkor, a közönség ovációja közepette az importár alatti ajánlataikkal vezetik le a szabad készleteiket. A drágán importálónak két lehetősége lesz. Amennyiben nem enged az árból, elveszti a piacát s ezért megy tönkre. Ha veszte• Falra festett 100 forint Van-e elég sülni valónk? Búza, liszt, kenyér és kenyérkereset. Ha ezek a fogalmak nem tartoznának szorosan össze, akkor nem lenne téma, hogy importálunk-e gabonát, s ha igen, akkor 40 ezer vagy 200 ezer tonnát. így viszont mindenkiben megragad a sajtóban megjelent kijelentés: az importból sütött kenyér ára elérheti a 100 forintot. A faira festett ördög szokása szerint ez a végén be is következhet. Akkor is, ha ez a dolgok logikájából adódik, s akkor is, ha nem. ségre faragott árral próbálja állni a versenyt, akkor meg azért. Az egyszerűbb, s valószínűbb változat szerint a hazai készlet ára egyszeriben átvált világpiacira. Ámi magán számításom szerint, a vámot és szállítást, valamint a finanszírozás kamatait figyelve a tonnánkénti 18 ezer forintot is elérheti a feltételezett nyáreleji felhasználási időszakban. Mindez nem tűnik képtelenségnek, ha a mostani hazai 1314 ezer forintos eladási árakat nézzük, ami duplája az aratáskor kínáltnak. A kenyér ára csak részben függ a lisztétől, s ha abból indulok ki. hogy a lisztet 23 forintért kapó sütöde kenyerét 46 forintért adják, az a saját számításom szerint, tisztán drága búzából sütve se mehetne 60 forint fölé. A 100 forint számomra értelmezhetetlen. De ismétlen, ettől még számtalan egyéb okból kerülhet annyiba a kenyér. Á legoptimistább változat, mint illik, az illetékes minisztériumé. Ez az én spekulációmat is lehűtendő, az MTI értesülése szerint a következő. „Esetleg szó lehel a gabonaimportról, mivel az ország keleti részének 3 vállalata likviditási gondjai miatt eladta készleteit és ezért jelenleg nem rendelkezik elegendő alapanyaggal. Ám ez a helyzet nem vezethet drasztikus áremelkedéshez. A szóba jöhető 100 ezer tonnányi import a magyar étkezési szükséglet 10 százalékot sem teszi ki. A drágább gabona akkor is csak 5-6 forinttal emelheti meg a kenyér előállításának költségeit." Az előállt helyzet oka nem természeti csapás. Körülbelül 400 ezer tonnára tehető a tavalyi termésből exportált tétel. A teljes évi sütnivaló megvételéhez szükséges pénz, a készletezést anyagilag biró nagykereskedő a hiányzó láncszem. A megoldásnak számtalan változata lehet, legalább az idei termésre érdemes lenne a legjobbnak véltet kipróbálni. Különben ahogy esik, úgy puffan az a bizonyos liszteszsák. Tóth Szeles István