Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-25 / 47. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. FEBR. 25. El OLVASÓSZOLGÁLAT " LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 481-460 Lúdas Matyi gyerekei liba Döbrögi uraságnak, s nem keveredik további bonyodalmakba. Nem kap büntetést, nem kell csavargatni az eszit, hogyan fizesse azt meg, élhetett volna a szegénységében, a nagy semmittevésben. Akár el is ihatta volna az árát. Ha ez a Matyi gyerek a libáját a vásáron eladta volna - és persze számlát adott volna, az én mesém meg se íródott volna. * Király Zsuzsanna Egy néző észrevételei Egy szegény emberről szól az esetem. Tudják, az a fajta, aki nem szereti, ha megalázzák, ha belekotorásznak a szegénységébe. Mer' azér' önérzete a szegény embernek is van. Meg igazságérzete is, pláne ha sokat tapasztalt már ebből a zűrzavaros világból. Lúdas Matyi történetét már az öregapám is ismerte. Arról nem szól ugyan a krónika, hogy a szegényasszony fia, ez a Matyi, megérte-e a hetven évet. De nem sokra vihette a nagy eszével meg az önérzetével, csak szegény maradhatott, meg aztán jó sok gyereke lehetett, ha tgy elszaporodtak Döbrögön a szegények. Az én emberem is szegénynek született. Dolgozott is gyerekkorától eleget. Gyerekeit kitaníttatta. gondolta, hátha azok könnyebben keresik majd a kenyerüket, nem kell látástól vakulásig nehéz fizikai munkát végezniük. A felesége beteges volt, az orvosokra is kellett keresni. Otthon maradt az aszszony, gondosan ellátta a háztartást, ügyelt a gyerekekre, nehogy csirkefogó legyen belőlük. Nyugalmat, rendet teremtettek a családban, nem bánták, hogy igen szerényen élnek, a gyerekek jó példát láttak, tanultak is rendesen. Elérkezett az ember nyugdíjazásának ideje, gondolták, majd meglesznek valahogy abból a kis nyugdíjból, eddig is csak nagyon be kellett osztani a forintokat. Szeretett dolgozni. hát a kertben sem túrt egy gazszálat, se egy szemtelen verebet. Örült, hogy nem szorult soha másra, örült, hogy az unokák csipegethetik a kertben a szőlőt. Még a piacra is jutott, eljárogatott hát oda, sok munkával készítette árulnivalját, szabályos engedéllyel, helypénzt megfizetve, mert kellettek is a forintok kettőjükre a nyugdíj mellé már a még újabb rendszerben. Rendben volt minden egészen addig, mfgnem a Méltóságos Hivatal egyszer csak meg nem büntette. Mondták, hogy a piacon nem adott számlát a vevőknek, fizessen csak be ötezer forint büntetést. Gondolta, ez tévedés lehet, mert eddig akármit vett is a piacon, ő se. más se számlát nem kapott még egy csokor petrezselyemzöldről, de tíz kiló almáról se. Nem baj, édesapám, majd frunk kérvényt, engedjék el a büntetést, vigasztalták a gyerekek. írta vissza a Méltóságos Hivatal, hogy menjen csak be az ember, vigye a számlákat, igaz-e, amit a levélben Írtak. Furcsállta, de bement, s ugyancsak elcsudálkozott a berendelt, várakozó sok szegény ember láttán. Alaposan kifaggatta a Magasságos Hivatalnok az asztal mögül, forgatta a számlákat, kérdezgette, hogyhogy csak egy nyugdíjból élnek, mért nem dolgozott a felesége, van-e kárpótlási jegyük, milyen házban laknak, van-e kocsijuk, mennyit ér a ház a fejük fölött, van-e kert? Igen, és mi vun benne? Ami kell az életben, mondta szegény, s alig várta, hogy hazaérjen. Nem volt ő ilyennek kitéve soha, nemhogy büntetés, meg hivatal - autó, kárpótlási jegy?! Demég ez se volt elég, mondják, hogy kimennek, megnézik ám a házat meg a kertet, környezettanulmányt végeznek. Ha már dolgozik, megnézik, mije van. Az jó lesz, édesapám, legalább benyújthatja rögtön a segélykérelmet. nem kell még hetvenévesen is annyit dolgoznia, mondták a gyerekek, ha nem hagyják a becsületes embert. Nem kérek én még hideg vízre valót se, ha egyszer eszem egy nap, akkor se. Bolond gyerek volt ez a Lúdas Matyi. Nemhogy eladta volna azt az egyszem libáját a vásáron, akkor nem túnik fel a Olvasom a Délmagyarország '93. febr. 5. számában: Operabarátok észrevételei című levelet. Bennem is felmerült néhány észrevétel. Miért csak Operabarátok Egyesülete van, operett-, próza-, balettbarátok egyesülete pedig nincsen? Szerintem jobb lenne, ha „csak" Szegedi Színházbarátok Egyesülete lenne, nem szakosodnának, differenciálódnának, aprózódnának el a színházi nézők különböző „tagozatbaráti" egyesületekre. A színház egy, és az egészet kell szeretni, vagy nem szeretni! Mindjárt válaszolok is az általam feltett kérdésemre. Az Operabarátok Egyesülete is minek? Miután a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója a lap „hasábjain sem kívánt válaszolni a benne felvetettekre" egyáltalán kell-e ilyen egyesület továbbra is? Nem kell! Azért, mert az egy Operabarátok Egyesületével sem tud, akar kommunikálni a színház igazgatója, figyelmen kívül hagyja észrevételeiket. Akkor meg mire való ez az egész egyesületesdi, tömörülés? Semmire! A színház játsszon, a néző ne tömörüljön semmiféle egyesületbe, ne szóljon a dolgokba. mert ő csak laikus. Egyébként is nem muszáj sem bérletet venni, sem jegyet váltani! Ne legyen véleménye, csak nézze az előadást! Ha meg valami nem tetszik neki, maradjon odahaza és kész, ne renitenskedjen! Nehogy már a civil szféra, meg holmi civil szervezetek határoznák meg egy színháznak a músorpolitikáját! Hát hol élünk? Még hogy beleszóljon a néző, hogy milyen színházba széTetne járni? Nem csak abszurd színház, abszurd nézők is vannak! Sót! Mindezek után két abszurd egyesületet is fogok alapítani. Az'egyik a Szegedi Üresszínházbarátok Egyesülete lenne. A másik a Szegedi Színházbanemjáróbarátok Egyesülete lesz. Mindkettőnek én lennék az elnöke, majd lenne elnökség is, és. lassan az egyesületi tagok is összejönnének. Két baráti egyesülettel több, már igazán nem számít. Tisztelt Igazgató Úr! Bölcs dolog volt nem válaszolni a Szegedi Operabarátok Egyesületének levelére, melyben reális és jogos észrevételeket észrevételeztek? Nem volt bölcs dolog! Dr. Veress Sándor Nem ellopták, elvitték A Domus előtti túlzsúfolt parkolóban már nem volt hely, ezért a kirakattal szemben a járda benyúlt szakaszára parkoltunk. A kocsit lezártuk, majd körülbelül másfél óra múlva-indultunk volna haza, de a járműnek csak a hűlt helyét találtuk. Döbbenten álltunk, a menyem és én, a kis unokám sírni kezdett, a nagyobbik értetlenül állt, a gyógyszereimet kerestem, mert az ájulás környékezett. Talán telefonálni kellene a rendőrségre, mondta a menyem. Már indult is a bútorboltba, hogy telefonáljon. Ott az eladó készségesen és őszinte sajnálattal közölte, hogy a kocsit nem lopták el, csak tilos parkolás miatt elszállították. Meg kell mondjam, a hír óriási örömet okozott. (Ki gondolná, hogy a rossz hírnek is tudunk néha örülni.) Mégsem lopták el! Taxival elmentünk a kocsiért, s megtudtuk, hogy két nap alatt a huszadik beszállított jármú volt a miénk, a húsz közül négyet a Domus elől vittek el. Figyelem, autóstársaim! A Domus elé, arra az egy autónyi szigetre ne álljanak, mert azt figyelik! A kocsit visszakaptam, kifi• Népünk hagyotnányvilágából Böjtidő Hamvazószerdától húsvétig tartó negyven napos böjti időszak, amelynek negyvenbűt neve már rég elenyészett. Ideje alatt olajjal főztek, de azokat az edényeket, amelyekben korábban zsíros kosztokat főztek, most félrerakták. A hamvazószerdát követő csütörtöknek farsang farka volt a neve, mely napon elfogyasztották a disznótori maradékokat, ám a rávaló péntekkel már kezdetét vette a nagyböjt időszaka. Halat, növényi eredetű ételeket ettek, és ahol volt, ott gyümölcsöket, aszalva és nyersen. Kedvelt böjti kosztnak számított a bagolytiidó (szeletelt, aszalt alma), és a keszőce: a szegedi tanyavilágban pedig a gerzemürze leves és -főzelék, vagyis a zöldségekből készített fózemények. Legfőképpen a szerdát, a pénteket és a szombatot tartották meg, amikor is a család apraja-nagyja tartózkodott a „nehéz kosztok"-tól, a zsíros és hűsételektől. Sok helyen tejet és tejből készült érkeket, sőt tojást sem ettek. „Csak olyant öltünk, amit a harmat nevelt." Talán innen a tápaiak már feledésbe veszett szólása: „Könnyű a bűt túrán, mög kinyérön." Még magunk is ismertünk nem egy idős tápai asszonyt az ötvenes években, akik a negyven napos böjti időszak alatt negyvenszer ettek, azaz napjában egyszer. És olyan férfiembereket, akik - bár nagy áldozat árán - a pipázásról is lemondtak a böjt ideje alatt. A böjt a viseletben - a lányok és az asszonyok sötét ruhákba öltöztek -, és a viselkedésben is kifejezésre jutott: mulatozásról szó sem lehetett! A fiatalság a falu szélén lévő legelőkön szórakozott vasárnaponként: csülköztek, dóléztak, métáztak, Csiga ide párom!-óztak, vagyis olyanokat játszottak, amiben részt vehettek a legények és a lányok is. A kisebbek külön csoportban játszadoztak ugyanott. Aki mégis mulatozott, azt megszólták: „Majd mögöszi űket a rüh!". Az egyház már korábban tett bizonyos engedményeket az étkezés szigorú böjtjét illetően (amelyekből kivétel volt a hamvazószerda, a nagypéntek és a karácsonyböjt!). Ennek ellenére a hagyománytisztelő családok máig szívósan ragaszkodnak a hagyományos böjthöz, amely az önmegtartóztatás gyakorlatával egyúttal egészségükre is minden bizonnyal hasznos. Legtöbben azonban már nem böjtölnek. „ílymódon a böjt fegyelmének hagyománya lassan a múlté lesz" - íija Bálint Sándor. Szintén az ötvenes években hallottuk eleinktől, amit Bálint Sándor közöl is a Szögedi nemzetben (III. 254), hogy a nagyböjt első hete a csonkahét, vagy darabhét, második a guzsajhét, harmadik a nevetlen Iwt, negyedik a sükethét, ötödik a feketehét, hatodik pedig a virághét, mely utóbbit a virágvasárnap zárja. Az ilyenkor előforduló hideg szélnek a mai nemzedékek ajkán is boti szelek a neve. Ugyanakkor már csak emlékekben él a böjti boszorkány, amivel a morcoskodó kislányokat illették. A nagyböjti időnek legszigorúbb része természetesen a nagyhét. „A testi és a lelki tisztálkodásnak, a háztájék megújításának, tehát a tavasz méltóképpeni várásának az ideje " A hétnek csak az első három napján dolgoztak - ha szükséges volt - a földeken, hiszen a nyiladozó idő bizonyos magokat már földbe követelt. Ennek a hétnek egyébként minden napján számtalan, a szigorú böjtre vonatkozó hagyománya ismert. Ezek részben az otthoni, részben pedig a templomi szokásokban jutottak kifejezésre. Legszigorúbb napja nagypéntek, mely napon az idős asszonyok három szem búzát ettek, s rá három korty vizet ittak. A böjt idejének nagyszombaton volt vége. Voltak, akik már reggel zsíros kosztot ettek, mások csak délben, de a hagyományt szigorúan betartók csak a Föltámadás kori körmenet után ültek asztalhoz, amelyen már ott volt a húsvéti eledelnek szánt tojás és húsétel, egy üveg borral. Ám, mielőtt az evéshez hozzáfogtak volna, a gazda szentelt vízzel meghintette az asztalra rakott ételeket, hogy szentelményként fogyaszthassák azokat, természetesen az Asztali áldás közös elmondása után. Ifj. Lele József • Pedagógiai jegyzetek Nevelési problémáink A család gyermeknevelő feladata Osztályfőnöki tevékenykedéseim során igen nagy hangsúlyt fordítottam a 7-8. osztályban „a család gyermeket neve!" témakör feldolgozására. A család mint fogalom tisztázása kényes feladat. Lényeges jegyeit feltárni roppant nehéz, hiszen jelenünkben boldognak vallhatja magát az a gyermek, aki harmonikus, boldog családi légkörben nevelkedik. A társadalom is boldog lehetne, ha a családokat ilyennek, tudná, mivel a család légköre a jó nevelés háttere, a helytálló emberségre nevelés alapfeltétele. Tanítványaimmal mindig úgy kezdtük a megbeszélést, hogy bevezetőként maguknak kellett elmondani, véleményük, tapasztalataik alapján: hol?, mire?, miért?, hogyan?, kik? nevelik őket. Ha napjainkban oly nehéz nevelési módszereket ajánlani, akkor érdemes a kamaszodó gyermekeink véleményét is meghallgatni és megszívlelni. Néhány ajánlás: - Sokat együtt lesz a család. - Mindent elkövetek, hogy boldog legyen a családom. - Gyermekeinket közösen, szeretetben neveljük. - A nevelési módszert úgy választom, hogy gyermekeimnek mindig jó legyen. A legnagyobb vita mindig abból kerekedett, hogy verjük vagy ne verjük a gyerekeket. Az átélt hatások alapján (felefele arányban) foglaltak állást. Elképzeléseik összesítéseként a gyermek leginkább az anyához kötődik - az apának is vannak lényeges feladatai - de a nagyszülők szerető figyelmeztetéséről sem szabad megfeledkezni. A család elsődleges feladata (lenne) kialakítani a gyermek egészséges életrendjét, életmódját, helyét a családban és a közösségben. Továbbá megtanítani élni a közösségben, a társadalomban úgy, hogy minél kevesebb zökkenővel találja magát - nem szemben, hanem - belesimulva az életbe. Ma az iskola is fő feladatot kap a nevelésben, pedig a család az érzelmek iskolája. Gyermeket úgy helyes nevelni, hogy elsődleges gyermeki „kötelességük" legyen a szülők, a nők és az idős emberek iránti tiszteletadás. Nem feledkezem meg a családalapítás kétségbeejtő gondjairól, s nem tudhatom, hogy mikor kerülnek a fiatal házasok ideális körülmények közé. Mindenesetre nagyon jó lenne, ha az állam és a társadalom mielőbb létfontosságú feladatnak tudná létrehozni azokat a feltételeket, hogy az utódok megszületése, felnevelése, a róluk való anyagi és erkölcsi gondoskodás közös törekvéssel valósulhasson meg. Egészséges, boldog társadalmunk csak akkor lesz, ha a magán- és a közélet egysége a családban tükröződik. Nevelni pedig úgy kellemes gyermekeinket, ahogy egy szólás egy zeneszám, idézésének megvalósulásával is nyugtathatnánk úgy magunkat, mint a nagyvilágot, a) Szólás: „Az én apám jól nevelt, ezért vagyok jólnevelt."; b) a „Szívhangok" - Máté Péter-S. Nagy István nagylemezéről: Még meg sem köszöntem cfmú számában csodálatosan szép a befejező rész: „Még meg sem köszöntem azt, hogy van hitem, hazám... Most mindezt köszönöm neked. Anyám." Pleskó András zettem a 3400 forint szállítási költséget, mert a törvény az törvény, tiltja a járdán való parkolást. A tollat sem vettem volna a kezembe, ha egy valami nem piszkálna. Ha egy vagyontárgyamat leteszem valahová, mégha az köterület is és lezárom, ha azt onnan valaki elviszi, az én erkölcsi felfogásom szerint lopásnak minősül. És ha még fizetni is kell azért, hogy az elvitt jármúvet visszakapjam, ez zsarolás. Lehet, hogy az erkölcsi felfogásommal van baj? Jó, ha már drága pénzért megvették a szállítóautót, használják, üsse kő! Vigyék el a rossz helyen parkoló kocsikat, de valamilyen módon figyelmeztessék a tulajdonost, hol van a járműve, hol találja meg. Ez a legkevesebb, amit elvárunk. Nem virágcsokros jegyszedőket kérünk, csak valami egyszerű, udvarias gesztust, szem előtt tartva az adózó polgár szempontjait is, mivel az ő befizetett adója tette lehetővé, hogy a város megvásárolja a szállítójárművek Bartók Györgyné Szatymaz Súlyadó - büntetéssel A minap rövid írásban tájékoztatták az autótulajdonosokat, hogy a súlyadó befizetéséhez hol vehetik át a csekket. Önöktől kérdezem, hátha jobban tudják, mint én, kit kell megkérdezni: miért nem becsüli a tisztelt hivatal legalább annyira az adófizető honpolgárt, hogy az évi két csekket postán kiküldi? Ha kocsival megyünk érte, 100 forint a parkolás, ha más járművel - oda s vissza több mint negyven. Olyan ez Így, mint amikor a veréshez a gyereket küldik a nádpálcáért! Talán aki fizet, nem kellene büntetni még egy zarándokúttal! M. G. Egy fantom, cím Tisztelt „Radomi Nagy Béla"! Igazán sajnáljuk, hogy viszszaélve szerkesztőségünk jóhiszeműségével, fantomnéven írta meg véleményét a Radnóti gimnázium nyolcosztályos oktatási kísérletének befejeződéséről. Még sajnálatosabb, hogy csak ezen, „Élszalasztott lehetőség" című cikk február 16-i megjelenése után szereztünk tudomást arról, hogy szeretett városunkban Radomi Nagy Béla nevű tanár nem él, sőt ilyen néven „bejegyzett" szegedi polgárt sem tart nyilván az ebben illetékes hivatal. Eljárását azért is furcsálljuk, mert régi pártállami beidegződéseket sejtet, holott nem tapasztaltuk, hogy a rendszerváltás óta bárkinek is kellemetlensége származott volna abból, hogy lapunk hasábjain szabadon hangot adott nézeteinek. Azt viszont pontosan tudjuk, hogy a saját névvel és lakcímmel nem vállalt vélemény, bizony, súlyát és hitelét veszíti, lett légyen egyébként esetlegesen bármennyire igaz is. Üdvözlettel: A szerk.