Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-20 / 43. szám
• Dudás panasza Mit (nem) eszik egy gyalogló? Dudás Gyula tavaly sokáig reménykedhetett abban, hogy a magyar és a szegedi atlétikát képviselheti a barcelonai olimpián. A Szegedi VSE gyaloglója azonban egy olyan pechsorozat szenvedő alanya lett, amely teljesen lebénította a teljesítményét. Az olimpiai számok kivételével valamennyiben csúcsokat döntött, csak az olimpiára szóló repülőjegyet jelentő távon nem sikerült a normát abszolválni. Az 50 km-es táv világbajnoki 14. helyezettje azonban az idén nem adta fel. Újult erővel látott munkához, csakhát a terveit úgy tűnik most sem tudja teljesíteni, mert nem csak egyesületének, hanem saját magának is kevés a pénze. Szerdán kissé szégyenlősen, de erőt vett magán, hogy elmondja gondját, s lapunkon keresztül segítséget kéljen. - Intézeti gyerek voltam. Nincs semmiféle családi kötődésem, senkire nem számíthatok a rokonság körében. A havi jövedelmem 12 ezer forint, amiből az összes rezsit, a sportruházkodást ki kell fizetnem, s alig marad valami az étkezésemre. A napi két-három edzéshez pedig energia kellene. Azért szeretem ha edzőtáborban vagyok, mert ott megfelelő kalóriájú és mennyiségű ételt kapok. Itthon már más a helyzet, nagyon számolgatnom kell, hogy kijöjjek a hónap végéig a rendelkezésemre álló összegből. • Milyen erőpróbákra készül? - A jövő hónapban a békéscsabai versenyen a 20 km-en szeretném telejsíteni a vb-kiküldetési szintjét. Áprilisban Mexikóban Világ Kupát rendeznek, s azon csak akkor tudok elindulni, ha az egyesületem hozzájárul az utazási költségekhez. Az idén augusztusban pedig Stuttgart ad ott-' hont a világbajnokságnak. • Tehát bőven van lehetősége arra, hogy jobb évet zárjon, mint a tavalyi volt. - így van! Azonban csak úgy tudnám a terveimet megvalósítani, ha támogatókat találnék, akiket aztán a nagy nemzetközi versenyen reklámoznék. Csak annyit még magamról, hogy többszörös magyar bajnok vagyok, az elmúlt évig országos csúcstartó. Természetesen szeretném visszahódítani a rekordot. Szegeden, sajnos egyre kevesebb azon egyéni sportolók száma, akik a nemzetközi porondon is megállják a helyüket. Dudás Gyula még ezen kevesek közi tartozik. Érdemes hát támogatni. Aki így gondolkodik hívja fel a Szegedi VSEt a 314—707-es telefonszámon. Reméljük lesznek néhányan... Süli Jóxsaf • A vendégeknek 200 ezer schilling a tét A mait leszámítva, még egy mérkőzésük lesz a Szuper Ligában a Papíron SC Szeged férfi röplabdásainak, a továbbiakban a magyar bajnokságban folytatják. A mostani összecsapás nagy csatit ígér, nemcsak azért, mert ősszel 3:0-as vereséget szenvedtek a szegcdiek, a vendégeknek az első hely a tét, ami 200 ezer schillinget ér! A ligában első helyen végző csapatnak ugyanis ennyi a jutalma, és ezért csehek külön párharcot vívnak az aranyéremre ugyancsak esélyes Mladost Zagreb gárdájával. • Mi van akkor, ha mégsem „botlanak" meg a somogyországiak, és a Papíron SC.a kettes rajtszámmal kénytelen bekapcsolódni a magyar bajnokságba? Akkor sem dől össze a világ, nem esünk kétségbe! Ám az egyes valahogy mégis jobban tetszik, de hogy a mienk lehessen, azért most és a jövő szombaton is nyernünk kell... Az újszegedi Sportcsarnokban ma délután 5 órakor kezdődő mérkőzésen a papironosok Lapsin, Vámos, Pricop, Hulmann, Voronkov és Csíkos összeállítású csapattal kezdenek. Készenlétben áll még a jó formában levő Petheő, Melkvi valamint Polgár. Gyürki SZOMBAT, 1993. FEBR. 20. SPORT 13 • Berti Vogts, a német labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya szeretné, ha nem lenne téli szünet a Bundesligában, ahol tízhetes pihenő után a hét végén ismét folytatódik a pontvadászat. - Azon vagyok, hogy ne legyen ilyen hosszú kihagyás, a csapatoknak folyamatosan kellene mérkőzéseket játszaniuk. Példaként Vogts megemlítette, hogy a jelentősebb labdarúgó nemzeteknél, mint például az olasz, a spanyol, az angol vagy a holland, tulajdonképpen megszakítás nélkül zajSzünet nélkül lik a bajnokság. A 46 éves szakember természetesen a válogatott érdekeire való tekintettel kívánja a téli szünetet megszüntetni. Javasolta ugyanakkor azt is, hogy a fordulók sűrűségét csökkentsék, hogy a válogatott rendszeresen együtt tudjon készülni. A nemzeti tizenegy következő fellépésére egyébként Glasgow-ban kerül sor, Skócia ellen. Vogts elsősorban azokra a labdarúgókra számít, akik részt vettek a dél-amerikai túrán. A kapitány a jövőben csökkenteni szeretné olaszországi látogatásait is. Gyakran előfordult ugyanis, hogy hiába utazott el megtekinteni a Calcióban szereplő német idegenlégiósokat, azok ugyanis nem kaptak helyet a klubcsapatban. A jövőben ezeknek a játékosoknak a válogatottban kell bizonyítani jó formájukat. Vogts beszámolt róla, hogy bár Brehme és Vötter lemondta a válogatottságot, ő szükség esetén számít a játékukra. • Lesz-e bajnokavatás? Az utolsó hazai hokimeccs következik Parádéra készülnek a szegediek Utolsó hazai bajnoki mérkőzését játsza ma este a városi műjégpályán az OB Il-es Szegedi Manager's JSC együttese. Az ellenfél a Chicago gárdája lesz, mely a bajnokság kezdetén, a fővárosban nehezebb próba elé állította a szegedi hokisokat, mint amihez szoktak. Jó mérkőzés várható tehát ma délután 4 órától, s a tét sem kicsi, hiszen, ha Kulikovék nyernek, akkor az utolsó, pomázi mérkőzéstói függetlenül már OB IIes bajnoknak tekinthető a Szegedi Manager's JSC, amely a hírek szerint a legerősebb összeállításban lép pályára. • Többször is említettem, az őszi fordulók kezdetén a zágrábi és a pozsonyi csapat volt a legesélyesebb, szinte mindenki arra tippelt, hogy közülük kerül ki a „befutó" - emlékezett korábbi meglátásaira Nyári Sándor, amikor soron következő feladatukról cseréltünk gondolatot. - Azóta, ha nem is nagyot, de változott a helyzet, mert a félelmetes menetelésbe kezdő Odolena sorozatban érte el tiszteletet parancsoló eredményeit, amikkel favorittá lépett elő. A szakemberek egyöntetű véleménye, a cseh válogatott három kezdő játékosát felvonultató magas csapatnak (két centerük 2 méteren felüli) jó esélye van az első hely megszerzésére. • A Papíron sem panaszkodhat, sok értékés „skalpot" mondhat magáénak, hiszen a sok másik mellett legyőzte például a pozsonyi csapatot, megverte az Európa-hirű Mladost Zágrebet, most - nehogy szó érje a ház elejét - az Odolenát is illene „padlóra" küldeni... - Meggyőződésem, nehezen verhető csapat, mert az első helyért járó pénznél aligha kell jobb és hatásosabb „doppingszer". Ha mi lennénk hasonló helyzetben, aligha szenvednénk vereséget... Játékosaim túl tették magukat az áldatlan helyzetünkből fakadó gondjaikon, nagyon készülnek a találkozóra. Pokolian nagy mérkőzés lesz, mert nyernünk kell ahhoz, hogy a kaposváriakkal továbbra is versenyben maradhassunk a kedvezményezettség megszerzéséért. ^••••••••••••••••••••••••íí A birkózás lázában Már az első összejövetel bizonyította, hogy kitűnő ötlet volt Bordányon elindítani a birkózást. Savanya Ferenc első foglalkozásán több mint 40 gyerek hallgatta az edzőt a birkózás alapvető ismérveiről. Azóta már a fogásokkkal ismerkednek a legkissebbektől (negyedik osztályosok) a legnagyobbakig (nyolcadikosok). Szeptembertől pedig Ambrus Tibor, a Szegedi VSE birkózója is bekapcsolódik a szakmai munkába. Úszásoktatás felnőtteknek A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb úszótanfolyam lesz felnőttek részére az újszegedi Sportuszodában. Az oktatás február 22-én (hétfő) kezdődik, a foglalkozásokat hétfőtől péntekig este fél 9-től fél 10-ig tartják. Jelentkezni február 22-én este 8 órakor lehet az újszegedi Sportcsarnok földszinti előterében, bővebb felvilágosítást (későbbi turnusokkal, előjegyzésekkel kapcsolatban) ugyancsak ott kaphatnak az érdeklődők. vannak időszakok amikor , Fodor és Lihotzky a válogatott keretben az a jó, ha nem történnek nagy dolgok egy csapat életében. A Szeged SC vízilabdázóiról például hetek óta csak azt tudjuk, hogy teljes lendülettel és erőbedobással készülnek a tavaszi folytatásra, vagyis azt teszik, amit a téli alapozás (ezt a terminus technikust a sportelmélet élő klasszikusai közül jó néhányan már „avasnak" tartják) alatt tenniük kell. Pozsgay Zsolt edzővel a csütörtök esti edzés után beszélgettünk a közelmúltról és persze a közeljövőjőről. • Lesz-e franciaországi túra? A pólósok csak készülnek csendben - Január legelején kezdtük meg a munkát - mondta a mester - , és bizony, azóta már sok-sok kilométert leúsztak és lefutottak a srácok. Természetesen a súlyzózásról sem feledkeztünk meg, hiszen a napi négy órás elfoglaltságot jelentő edzéseken a szárazföldi erősítésnek is komoly funkciója van. • Még valamikor decemberben egy hegyi táborozást is „megígért" Törökéknek. - A vizsgaidőszak végeztével el is utaztunk Mátraházára, ahol igazán elsőrangú körülmények között gyakorolMunkában a szegedi védelem: Scsegyerkin kapus dolgát a fehér sapkás Molnár T. és a „süllyedő" Szabó Z. igyekszik könnyíteni (Fotó: Gyenes Kálmán) hátiunk. A csodás levegőn a túrázás és a foci is nagy élmény volt, és - kell-e mondanom? - a hangulatra sem lehetett panasz. Egyetlen fájdalmam (aminek legbelül, persze, örülök), hogy két játékosom, Lihotzky Károly és Fodor Rajmund hetente többször is Budapesten, a válogatott kerettel készül, így velük elég ritkán találkozom. Az összeszoktatás tehát emiatt „eltolódik" egy kicsit... • Egészen a márciusi, nizzai túráig ? - Ezt még nem tudom biztosan. A jövő hónap elején szeretnénk „idegenben" találkozni francia testvérvárosunk csapatával, ám ez a randevú nem csupán (nem elsősorban) rajtunk múlik. Akárhogy is lesz, a március 20-i bajnoki rajtig hazai edzőpartnereket is próbálunk keresni. A hét végén például Szentesen a Tungsrammal és a házigazdák együttesével is megmérkőzünk, de bízom benne, hogy a Fradi és BVSC ellen is vízbe szállhatunk még a következő hetekben. Réthi • Az A csoportért játszhat az SZŰRE Harmadszor is sikerült! A leglényegesebb kérdésre tulajdonképpen már csütörtök este választ adtak a Szegedi DRE röplabdázói. Ducsai Géza tanítványai a Goodmayer elleni második találkozón, idegenben, 3: l-re verték a kecskeméti lányokat, így a tegnap délutáni harmadik összecsapáson Komáromiéknak már a legkisebb arányú győzelem is esélyt jelentett volna az A csoportos tagságra. A harmadik győzelem kivívásában közel százan reménykedtek a Tabán iskola tornacsarnokában, és a szurkolókat csupán 50 percig hagyták izgulni Csókásiék. Az első és a második játszmában is a kecskemétiek szerezték meg a vezetést, ám a nagyobb rutin és a nagyobb tudás mindkét szettben a diákröplabdázók javára billentette a mérleg nyelvét. A 15:7-es és a 15:5-ös hazai részsiker után a harmadik játékrészben már a kiegészítő emberek is játéklehetőséget kaptak az SZDRE-ben, ám Kanczék sem engedték, hogy a vendégek 11 pontnál többet szerezzenek a folytatásban. A Ducsai-lányok tehát a lehető legsimábban jutottak túl a Goodmayeren, és március közepétől már a 7-12. hely valamelyikéért szállnak majd harcba a rájátszás finisében... SZDRE-Goodmayer 3:0 (7,5,11) Tabán iskola, 100 néző V: Huszti, dr. Takács. SZDRE: DOBOS, B \ \ ZS1K, Csókási, KOMÁROMI. Szikszai, Voronkova. Cs: llm'í. Lányi, Balogh, Kancz, B. fótit. Edző: Ducsai Géza. Röplabda Szuper Liga Ma délután 5 órakor: Papíron SC-Aero Odolena Voda Pokoli nagy mérkőzés vár ránk!"