Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-20 / 43. szám

mantikus körülmények között szökött meg egyszer három katona: lepedőket kötöztek össze, azon ereszkedtek le. Éppen akkor, amikor a fiamék voltak őrségben. Szerencsére nem lett baja az őrségnek, nem vehette észre a szökést, mert olyan oldalon ereszkedtek le, ahová nem láthattak be. Az egyik csapatból szekciónak írja - hárman szöktek meg, aztán rá két napra még négyen. - A szökés ellenszere? - Azt is írja, azóta éjjel fölriasztják őket, hogy megszámlálják, nem hiányzik-e valaki. Aztán alhat tovább, aki tud aludni. Állítólag két magyar is megszökött. Másik szegedi fiú is van ott, de más szekcióban, így csak ritkán találkoznak. - Verésről is hallani. - Itt van, olvassa, a fiam is szól róla: „Ne izgulj, én a kiképzőknek nem adok lehetőséget a testi fenyítésre, bár nem egy történetet hallottam már". Itt van, nézze, ez is: „Az az igazság, a légió nem mozi! Volt olyan is, hogy a dzsungelben egy egész század elveszett. Nem is találták meg egyiküket sem." Aki csak kalandot keres, gondolja meg ezeket a sorokat is: „Amit nem bír ki az ember, kibírja a ló; amit nem bír ki a ló, kibírja a katona." Az anyjának szóló levélben pedig ez áll: „A légió nem egy csóró katonaság, itt mindenki úgy él, mint hal a vízben, de ennek a jólétnek nem kis ára van." Egész nap hajtják őket, mindent pontoznak, sportolnak, idejük alig marad, de azért még légiószüzek is vannak, szigorú orvosi felügyelet mellett. - Honvágy? - Szegénykémnek minden sorából érezni, hogy vágyik haza, de nagyon. „Ha a levelet olvasom, sírni tudnék. Ha az első sorba belekezdtek, hogy Drága fiam, már könnyezek. Ti is nagyon hiányoztok nekem, nincs olyan nap és perc, hogy ne gondolnék haza." Vagy ez a befejezés: „Otthon mindig mondtam, minek ez a fölhajtás szülinapra. Most szívesen végigcsinálnék minden felhajtást. Mindenkit sokszor csókolok, és nagyon szeretlek titeket, a Te szerető fiad, Péter!" - Ennyire lírai lélek? - Itthon a keménységére volt büszke, látja, mit tesz a távolság? Majdnem elbugygyan a lelkem, amikor ezt olvasom: „Ha a nap sugara éppen csak végigfutott a térdünkön, az nekünk már boldogság volt." Ilyen szépen tud írni az én fiam! És megtörüli a szemét az apa, aki éppen munkanélküli lett, mert föloszlott a szövetkezete. Horváth Dezső Nem Petőfi! Ez a cfme annak a 261 oldalas tanulmánykötetnek, amelyet az Akadémiai Kiadó a napokban jelentetett meg, s amelyben 13 külföldi és hazai szakember Irta le véleményét az 1989-ben Barguzinban feltárt és Petőfi csontvázának tartott lelettel kapcsolatban. Úgy véljük, hogy erről az eseményről három év távlatában átgondoltabban és objektívebben mondhatunk véleményt. Kétségtelen, hogy a hazai sajtóban megjelent cikkek, a televízióban és rádióban elhangzott adások jelentős többsége eltúlozta és kellő kritika nélkül terjesztette a feltételezéseket, és ezzel meglehetősen felkorbácsolta a kedélyeket. Inkább a meg nem alapozott, alá nem támasztott feltételezések, nem pedig a tudományos módszerességgel szerzett tapasztalatok kaptak nyilvánosságot. (Csak örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Délmagyarország azon kevés lapok egyike volt, amely ez ügyben olvasóit mindig objektíven tájékoztatta.) Az említett kötetben irodalomtörténész, régész, hadtörténész, igazságügyi orvosszakértő, antropologus, paleoszerológus írta le egybehangzó véleményét, melyek szerint: semmi bizonyíték nincs arra, hogy Petőfi valaha is Szibériában élt volna, és a feltárt lelet nem férfi, hanem nő'csontváza. Az egész csupán blöff, szenzációhajhászás, önreklámozás s a magyar nemzeti érzés megcsúfolása volt. A szakember számára a szerzők módszereik és vizsgálataik pontos leírásával, adatok sokaságával támasztják alá véleményüket, és bizonyítják be a hamisításokat. A csupán érdeklődő olvasó a könyv alapján megismerheti azokat a pontatlanságokat, tudatos félrevezetéseket, amelyeket ezzel a lelettel kapcsolatban az érdekeltek terjesztettek. Ezért ajánlhatjuk ezt a könyvet azoknak, akik Petőfi élete iránt érdeklődnek, hiszen nagyon sok információt tartalmaz a nagy lírikus, a tragikus sorsú költő rövid életére vonatkozóan. A könyv végén találhatók annak az 1991 áprilisáig megjelent mintegy 600 cikknek az adatai, melyek a barguzini lelettel foglalkoztak. A jövő Petőfi-kutatói számára minden bizonnyal jól hasznosíthatók lesznek ezek az adatok. A kötetet Szentágothai János akadémikus szellemes előszava vezeti be. A szerkesztés feladatát Kovács László régész vállalta, és mint szerző is sokat tett azért, hogy ez a 20. századi magyar kultúrtörténeti szégyen megfelelő módon cáfolható legyen. A kiadást a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége anyagilag támogatta. Csak sajnálni tudjuk, hogy ennek a szomorú történetnek a lezárásában részt vett 13 szakember közül négy már nem vehette kezébe életében ezt a szép kiállítású és hasznos könyvet. Alekszejev akadémikus, Harsányi László és Lengyel Imre professzorok, Kiss József irodalomtörténész tanulmányai így is nagymértékben hozzájárultak a valóság, a probléma tisztázásához. Ezzel mindenesetre lezárult a Petőfi-kutatás egy újabb fejezete, mert - amint a szerkesztő írta - azzal, hogy a leletet Amerikába szállították, a magyar kutatók számára megszűnt annak hitelessége, s minden további probléma felvetése indokolatlanná vált. Farkas Gyula ^••••^•••••••••MMHHNHHHMMHHHMHHMMHHM^ Most veszem csak észre, amikor már benne vagyok, hogy kelepcébe kerültem. Olyan levelekben szemelgetek, amelyek nem nekem fródtak. Ha közölnék belőlük, nyilvánvaló levéltitkot sértenék, ha viszont nem közölném, számos szép tanulságot szalasztanék el. Hogyan lehetne ezt úgy csinálni, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon? Próbáljuk meg úgy, hogy nem (rom ide, kinek a levelei, kinek szólnak, és azt se, melyik légióból valók. Név nélkül azonban csak a névtelen levelek íródnak, nevezzük el az idegenlégióba berukkolt katonát Péternek, és hogy kevesebbet kelljen idéznem a levelekből, üljünk le beszélgetni az apjával, aki az előbbi konspirációs lépés következményeként legyen szintén Péter. Tehát az apa mondja: - Amióta kinyílt az esze a fiamnak, mindig kalandra vágyott. Az utóbbi időkben például azt forgatta a fejében, hogy belép a terroristaelhárító szervezetbe, és kommandós lesz. Már vállalt is vagyonmegőrző föladatokat, de legjobban azt szerette volna, ha ártatlan gyerekek védelmét bízták volna rá. A tűzbe is belement volna a rábízott gyerekért. A kalandvágya vitte el a szegedi Bebrits szakközépiskolába, a hajógépészeti szakra, mert mindenáron világot akart látni, és ehhez legalkalmasabbnak a tengerjáró hajókon való szolgálatot hitte, de észrevette közben, mégse vízi út vezet álmaiba, ezért egy év múltán átment az Ikarusba géplakatosságot tanulni. Közben cselgáncsozott, mint ahogy én is cselgáncsoztam fiatal koromban, és ahogy két kisebbik testvére is ezt teszi. - Mikor indult neki? - Tavaly, augusztus 19én. Levágatta a haját, és a barátjával fölment Pestre. Úgy intézte, hogy én még integetni se tudjak neki, a barátjának pedig megmondta, legalább egy hétig ne is mutatkozzon itthon. Addig ő kiérhet a légióba. Tudhatott valamit a két öccse is, mert egyszerűen beköltöztek a szobájába, de mi ketten, az anyja meg én, semmit nem tudtunk. Ahogy első levelében aztán megírta, négyszer-ötször is elment odakint a légió kapuja előtt: beálljak, ne álljak? A végén aztán csak bement, és aláírt két évet. Most is azt írja a levélben, utána haza akar jönni, és a megtakarított pénzecskéjén valami kis lakást szeretne venni magának. - Fénykép van róla? - Sok jó képet küldött. Ezt például, amelyiken egyedül áll, éjféli misére vittem magammal, és megkértem a rókusi templom plébánosát, áldja meg. Ezt tehát nem adhatom oda, de a róla készült másolatot szívesen. Meg ezt is, amelyiken többen vannak. Ha tíz perccel hamarabb érkezik, hallhatta volna első telefonbeszélgetésünket is. Most ért véget a kiképzés négy hónapja, először telefonálhatott haza, de délután már indulnak bevetésre. - Háborúba? - Nem háborúba, csak azért, hogy a hadsereg egyenruhájának tekintélyével megőrizzék az ottani nyugalmat. Választhatott több lehetőség között, ő ezt választotta. Őserdei környezetben lesznek, az is hozzá tartozott a kalandvágyához. Eddigi leveleiben beszámolt a kiképzésekről, és arról, milyen gyönyörű hegyek között jártak. - Az idegenlégió nem a gyönyörűségekről híres. - ír a fiam bőven a keménységekről is. Arról például, hogy az első regimentmars négy napja alatt 95 kilométert meneteltek, teljes fölszereléssel, hegymenetben. Erdőben aludtak, patak mellett, de aki romantikára gondol, az nagyot téved. A harmadik éjszaka például elkezdett esni az eső, és reggelig mindenük elázott. Nappal is esett, tehát meg se száradhattak. Azt írja a fiam, így edződik a légiós, de minket itthon is kiráz a hideg még a gondolatra is, mivel mindez a tél küszöbén történt. Azt is írja, első nap már úgy érezte, nem bírja tovább, mert rettenetesen fájtak a lábai, mégis ki kellett bírnia. Meg azt is, aki a kiképzési poklot kibírja, az megmarad a légióban, aki viszont nem, az megszökik. Sokan dezertálnak tőlük, nagyon sokan. Olvassuk az egyik levélben, milyen roA hét képe Puma - hóg oly óval A cincinati állatkertben készült a kép a 11 hónapos pumáról, amint egy kosárlabda méretű „hógolyóval" próbálta eltalálni gondozóját. Egyes vélemények szerint ez volt az első eset, amikor egy puma hóba merészkedett. (MTI Telefotó) A vasútforgalmiból az őserdőbe Levelek a légióból Álsághír A napokban kezembe akadt a „Jó kis gazda" című mezőgazdasági folyóirat egy friss példánya. A rejtvény megfejtői között a napokban ismerőssé vált nevekre bukkantam. Három kérdésre kilencen küldtek be helyes választ, harmincnégyen pedig kettőre tippeltek jól. A csak könyvjutalmat nyerő kéttalálatosok között Szabó János földművelési miniszter-jelölt, és Medgyasszay László FM államtitkár-jelölt neve is szerepelt. Mindketten ugyanannál a kérdésnél hibáztak. Mi lesz a végeredmény, ha a fehér tehenet keresztezik a feketével? A szürkemarha válasz helytelennek bizonyult. K. A. A hét híre A németországi Brandenburg tartomány belügyminisztere csütörtökön betiltotta a Potsdamban működő Egyenjogú Férfiak Klubját. A döntés szerint a 80 tagú nőgyülölű szervezet irányelvei ellentétben állnak az alkotmány szellemével, egyebek között az abban lefektetett férfi-nő egyenjogúsággal. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint a brandenburgi hatóságok döntését igazolta a klubban végzett házkutatás is. Ennek során olyan propagandaanyagot foglaltak le, amely arra hívott fel, hogy tiltsák meg a nőknek a sportolást, az éttermek és sörözők látogatását, valamint a vezető beosztásba kerülést. A szervezet tagjai ezenkívül az ellen is háborogtak, hogy a szebbik nem képviselői a férfiakhoz hasonlóan autót vezetnek és nadrágot hordanak. A tartományi belügyminisztérium sajtóközleménye azzal indokolja a klub betiltását: fennállt a veszélye annak, hogy a nőgyűlölő szervezet kiterjeszti tevékenységét egész Németország területére. Az Egyenjogú Férfiak Klubjának betiltása mellett elkobozták annak pénztartalékait, egyben megtiltották hasonló programmal fellépő szervezetek létrehozását.