Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-19 / 42. szám

20 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. FEBR. 19. • Szakszerűen a mezőgazdaságról Fórum Vásárhelyen Dr. Szabó Lajos országgyűlési képviselő ezúton közreadott meghfvója nem kevesebbet ígér vagy remél, mint szakszerű tájé­koztatást a mezőgazdasági termelés 1993-as feltételeiről. A hód­mezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Házban február 20-án, szombaton 9 órától „ Merre magyar mezőgazdaság '93" címmel megtartandó fórum szándéka szerint nem politikai vitanap lesz. A mezőgazdaságot érintő törvényekről dr. Szabó Lajos szól, majd dr. Kupa Mihály exminiszter és dr. Pintér János, a PM mező­gazdasági főosztályvezetője mond véleményt az ágazat esé­lyeiről. A földművelésügyi minisztériumot közgazdasági fő­osztályvezetője, dr. Szállási Endre a hitelek és támogatások útvesztőiben ad eligazítást. A vetőmagellátás és termelésről a Vetőmag Rt. vezérigazgatója, dr. Rózsás Attila tájékoztat. Ezt követően a hallgatóság is elmondhatja véleményét és kérdéseit. Sztrájk Már vagy húsz perce fagyoskodom a huzatos lakótelepi megállóban. Álldogálunk, fázósan to­porgunk vagy húszan. Pe­dig nincs csúcsidő. Viszont van sztrájk. „Miért nem jön már a troli? Áramszünet van vagy miacsuda?" „Sztráj­kolnak az. eszkávésok," Csönd. Nem szól többet se a kérdező, se a válaszadó, A kék trolipótlóra ki lehetne tenni a táblát: „Megtelt". Szó nélkül egy­máshoz simulnak az egy­mást nem ismerő embe­rek... Ha jobbra fordítom a fejem, ázott kabátszag. Ha balra, akkor valami édeskés kölniillat... Min­denkinekjut hely. Két srác is felnyomakszik a zsúfolt járgányra. A busznyi ent­berniassza lassan vánszo­rog a városközpont felé. Udvarias és csendes az „utazóközönség". Beletö­rődött sorsába. Hogy sztrájk van. Megint. Csak a két srác vihog. Az egyi­kük kezében ott a jegy. De nem lyukaszt. „Úgyis sztrájkol az ellenőr is!" Hát sztrájkol az utas is. Újszászi • Tragédia Elsüllyedt egy utasokkal zsúfolt komp Haiti partjainál: a halálos áldozatok száma elérheti a kétezret - közölte csütörtökön Miamiban az amerikai parti őrség, illetve a haiti rádió. A szerencsétlen­séget egy pusztító felhőszaka­dás okozta: a hulláinsírból mintegy 100 ember menekült meg. A szerencsétlenség áldo­zatai vásárra utazó földműve­sek voltak. • Az ember útja az öntu­datraébredéstől a megvilágoso­dásig... A tarot nagy arkánu­mának értelmezése felkészítő foglalkozásokon. Nálunk átél­heti előző születéseit... Rein­karnációs hétvége a Pedagógiai Intézetben. Érdeklődni: Sze­ged, Közép fasor 1-3. Tel.: 431-499. (x) • Ügyvédek közgyűlése A Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke, dr. Dobozy Levente ma, péntek délelőtt 10 órára hívta össze az újszegedi Forrás Szállóba a kamara évi rendes közgyűlését. A mintegy 300 ügyvéd áttekinti a tavaly vég­zett munkát, illetve döntenek a kamara további tevékenysé­géről. • Földárverések ­máskai A Csongrád Megyei Kárren­dezési Hivatal közli, hogy az 1993. március 24-én 9 órára a Szegedi Új Élet Mezőgazdaság (Maty derék) területérc és a Szegedi Új Élet Mgtsz (Gyála­rét) területére 1993. március 30­ára a Vasutas Művelődési Házba meghirdetett árveréseket - a Vasutas Művelődési Ház techni­kai akadályai miatt - a korábbi hirdetésben közölt időpontokban és változatlan egyéb feltételek­kel a Móricz Zsigmond Művelő­dési Házban (Szeged-Szentmi­hálytelek. Felszabadulás u. 12.) tartja meg. (x) • PARTISCUM" Divat­bál a Westel lel. Ilyen csak egyszer van egy évben! Már­cius 19-én, délután 5 órakor a Forrás Szállóban divatbemu­tatót rendez a „Parliscum" Kft. Jegyek kaphatók a Cent­rum Áruház Lottozó pavilonjá­ban, a Színház. Kárász utcai jegyirodájában és a Nagyáru­ház Card Press pavilonjában. Az este 7 órakor kezdődő divatbemutatóra és divatbálra a jegyek a „Partiscum" Kft-nél, Szeged, Stefánia 7. alatt kap­hatók. A bálon a Sunny Dance Band együttes játszik. Örül­nénk ha találkoznánk! Westel Rádiótelefon Kft. „Partiscum" Kft. (x) •QGQOÖEQ Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi Cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 430-511 Telefax: 431-511 Ó726 Szeged. Szent-Györgyi u. 31. Nyitva: 13-17 munkanapokon I // ülönös levelet kapott ismerősöm, LlA amelyben közölték vele, hogy most aztán megfogta az isten lábát. Ugyanis 21 000 beküldőből a komputer az ő ne-, vét választotta ki, így az első fordulóban készpénzt nyert. Hogy mennyit, az nem derül ki a levélből, de csüggedésre semmi ok, hiszen a szerencsés címzett „végérvényesen jogot nyert a nagy I millió forintos nyereményjátékon való részvételre". Előzékenyen meg is kérik, hogy válassza ki, az egymilliói készpénz­ben, aranyban, netán egy japán személy­gépkocsiformájában óhajtja átvenni. A „hivatalos nyeremény-értesítés készpénz nyerőknek az első fordulóban " után a „hivatalos nyeremény igénylő és megrendelő" dokumentumot olvashatja izgatottan a boldog levéltulajdonos. Itt megkérik:„azonnal küldje vissza ezt a dokumentumot, hogy a csekket az Ön nevére ki tudjuk állítani", valamint „Önnek vásárlási kötelezettsége van legalább 2 árucikkre, vásárlás nélkül rpinden nyerőjogot elveszít." S mellékelnek egy színes kis pros­pektust, melyen szenzációsan olcsó és fantasztikusan hasznos termékek kelletik magukat. Az „eredeti B-15 légierő-bom­bázó dzseki", „a forradalmian korszerű kiegészítő fűtés, a Mikro-Kocka", „az első beszélő plüssmaci", és a szuper­könnyű „komfortcipő". Nem is értem miért kell ez a nagy felhajtás az egymil­liós nyereményjátékkal, hiszen már önmagában az is nyeremény, ha ezekből a fantasztikusan olcsó és nagyszerű termékekből vásárolhatunk... No, dehát egymillió az egy millió, még forintban is. A játék és az akció komolyságának bi­zonyítására mellékelik a „Hivatalos nyereményjáték-szabályzatot". A kusza és az egymást követő, egymásnak ellent­mondó sorokból kibogozható valami lényegféle. A legfontosabb, s ezt több­ször is hangsúlyozzák: a nyereményjá­tékkal kapcsolatban levelezést nem folytatnak, a Direct Shoppingnál - mire is emlékeztet ez a név? - történő sze­mélyes látogatásnak azonnali kizárás az eredménye. Ám természetesen ilyen veszély nem fenyegeti a játékosokat, hiszen a levélen csak egy postafiókszám szerepel. Cím, ahová el lehetne láto­gatni, nem. Itt eszébe jutott valami az ismerősöm­nek, s visszalapozott. Igen, jól emlékez­ett, azt írják, hogy ő a beküldők közül nyert. Csakhogy milyen beküldőkről van szó? ő ugyanis semmit nem rendelt idáig. Honnan tudták meg egyáltalán a címét és a nevét? A választ valószínűleg soha nem tudja meg. A postafiók kinyomozhatatlan, a cég nevét pedig lehet, hogy csak kitalál­ták. Úgy látszik hazánkban a név és a cím titokban tartása csak bizonyos cé­gekre vonatkozik. Az állampolgárokra nem. • Merre jár a szamár? Irország-szerte keresi a ren­dőrség az egyik leghíresebb versenyszamarat, amely szőrén szálán eltűnt a mezőről. Toby­nak, a gesztenybama szőrű or­szágos bajnoknak a múlt héten nyoma veszett - panaszkodott a gazdája, Jack McKillen. „Valaki nyilvánvalóan tudta, mit tesz és könnyen elképzel­hető, hogy Tobyt versenyez­tetik vagy tenyésztési célokra használják" - nyilatkozta az elkeseredett gazdálkodó. • Szemkereső rendőrök Egy ötvenéves izraeli polgár meglehetősen furcsa „fegyver­rel" támadt az őt letartóztatni igyekvő rendőrökre: fejéhez kapott, kirántotta üvegszemét és a rendőrökhöz vágta. A do­bás olyan erősre sikerült, hogy a rendőrtisztek hosszú ideig keresték a bűnjellé előlépett műszemet. A garázdaságért őrizetbe vett férfi egyébként csak másnap kapta vissza jogos tulajdonát, azt követően, hogy a cella magányában egy kissé lenyugodott. • Adótanácsadó tanfolya­mot indft vizsgáztatással a Pénzügyminisztérium Vállalata, a PERFEKT, Mérey U.6/B. II. emelet. 62/481-188. (x) A legkisebbek sem akarnak kimaradni a farsangi mulat­ságokból; tegnap színes lampionok alatt öltöztek be az Avar utcai katolikus óvoda apróságai tarka jelmezeikbe és vidám műsorral szórakoztatták a szülőket és vendégeket. (Fotó: So­mogyi Károlyné) • „Hébé" Nem csodaszer, de figyelemreméltó Többéves hazai kutatás, állat-, majd klinikai kísérletek előzték meg annak a természetes anyagok­ból készült fogyasztószernek a forgalomba kerülését, amelyről a napokban számoltak be a sajtó képviselőinek Budapesten. Guóth János kutató, a Hébé fogyasztó­kúra feltalálója elmondta: az örökifjúság istennőjéről elnevezett szer nemcsak testsúlycsökkenést eredményez, de segít a szervezet egészséges egyensúlyának helyre­állításában is. A homoktövis növény kivonatából nyert szer ­vagyis a homoktövispor, illetve müzli - anélkül csökkenti a test­súlyt, hogy korlátozni kellene mellette a szokásos táplálkozást. Természetes azonban, hogy a diétával összekötött kúra gyorsabb és nagyobb mértékű fogyást ered­ményez - mutatott rá a professzor. A fogyasztó hatás mellett a Hébé­kúra ugyanakkor a benne lévő természetes ásványi anyagok, vitaminok egyedülálló összetétele folytán mérsékli a koleszterin-, a húgysav- és a vércukorszintet, e/által csökkenti a szív- és érrend­szeri megbetegedések veszélyét. A Hébé-kúra ugyan nem csodaszer ­hangsúlyozta a feltaláló de figyelemreméltó készítmény, hiszen a fogyás elősegítése mellett az egészségmegőrzést is szolgálja. A terméket a Biotonic Magyar­országi Fogyókúra Központ for­galmazza, amely csomagküldő szolgálattal juttatja el azt a meg­rendelőkhöz. • Emléktábla, Perbirónak Az 1956-os forradalom és szabadságharc szegedi esemé­nyeire emlékezhetünk. A sze­gedi forradalmi nemzeti bi­zottság elnöke, dr. Perbiró József professzor emléktábláját szombaton 11 órakor, a JATE Állam és Jogtudományi Kara Tisza Lajos körúti épületének falán avatják fel. Az ünnepély után, 12 óra 30 perctől a ME­TESZ székházában mutatják be az Októberi nyár, Szeged ­1956 című filmet. Ünnepi beszédet Obersovszky (Oby) Gyula újságíró mond. • Pontokért táncolnak A Juhász Gyula Művelődési Központ Sasfészek Rock and Roll Klubja országos.akroba­tikus rock and roll és boogie­woogie pontszerző versenyt rendez február 20-án (szombat) a JATE Gyakorló Általános Iskola (Szeged, Boldogasszony sgt. 5.) tornatermében. Az elő­döntők 15 órakor, a döntők 17 órakor kezdődnek. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A FORD CAPIT0LT0L Kizárólagos Autószalon és szerviz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 11. Tel./fax: 62/325-587. Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig márkaképviselet • Március elsején Beiratkozás a Makkosháziba VÁLTOZÉKONY IDŐ. Az Országos Meteorológiai Szol­gálat előrejelzése szerint ma estig változóan felhős, szeles idő lesz. A napsütést több felé szakítja meg hosszabb ideig tartó felhősödés és havascsőrc, kisebb havazásra mindenütt szá­mítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül alakul. A Makkosházi Altalános Iskolában március elsején hétfőn és március másodikán, kedden 8-17 óráig lesz az első osztályosok beiratása francia és matematika tago­zatra. A francia nyelv tanu­lása már az első osztályban megkezdődik. A tagozaton előkészítés folyik a JATE A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Foci. Horgászötperc Szerkesztő: Marik István „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap ! óra kóefltt a 94.9 Ml 12-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged. Stefánia 7. TelJfax: 325-930. Tel.: 477-377 Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium kéttannyelvű osztályára. A matematika ta­gozat negyedik osztályban indul, előtte a tanulók spe­ciális felkészítést kapnak. Negyedikban a matematika tagozatos gyerekek angol, német, francia nyelv között választhatnak. • Kéj hölgyek jegyre Most már biztosra ve­hető a privatizációs je­gyek sikere Oroszország­ban: Perm városának örömlányai úgy döntöt­tek, hogy fizetségképpen ezeket is elfogadják szol­gáltatásaikért. Egy órá­nyi kéjmámor az „éjsza­ka hölgyével" egy priva­tizációs jegybe keriil, amelynek piaci árfolya­ma 5000 rubel (9 dollár) körül mozog. Négy vagy öt jegyért már az egész éjszakát megvásárolhatja a gavallér. .490-490. autómentés, autódaru. Gyors, pontos, olcsó! Zsolnais angolosok Ismételten indít Zsolnai programmal tanuló első osz­tályt angol nyelvi előkészítés­sel az Arany János Általános Iskola az 1993/94. tanévben. A diákok 3. osztálytól angol ta­gozaton folytatják tanulmánya­ikat, képzésük 5. osztálytól kezdődően informatika tan­tárggyal bővül. Az iskola a fel­vétellel kapcsolatos elbeszél­getést 1993. február 24-én és 25-én 14-17 óra között tartja (Cím: Szeged, Kukovecz Nana u. 4-6., telefon: 314-799). A felvételt nem nyert gyermekek egy részének helyet biztosíta­nak a Tolnainé, illetve Roman­kovics féle módszerrel tanuló első osztályokban.

Next

/
Thumbnails
Contents