Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-16 / 39. szám
• Fénysorompók vámszedői • Kolompár kilenc ével kapott • A dolgozók által a Paprika Rt.-ben kikényszerített tegnapi, munkásgyűlésen elhangzott helyzetértékelés előtt az érthetőség kedvéért nem árt egy kis kitérőt tenni a legújabbkori múltban. A paprikapiac átrendeződése miatt felhalmozott vállalati készletek, a túlfejlesztett konzervgyártás hiteligénye miatt egyre nehezebb helyzetbe került cégnél egy ideig a fordutattal kecsegtető privatizációban reménykedhettek. Ennek elhúCél előtti botlás a Paprikában zódása kényszerlépések sorozatához, többek között elbocsátásokhoz vezetett, s az ottmaradók jövedelmének fokozatos leértékelődéséhez. . Az Állami Vagyonügynökség október végi döntése, mely szerint a vagyonnal egyenértéSínekre vetette magát Kiskunfélegyházáról Szeged felé haladt a 7058-as személyvonat. A mozdonyvezető, a 40 éves T. L. a balástyai átjárónál észlelte: a vasúti sfn jobb oldali vágánya mellől egy férfi a sínekre vetette magát. A körülbelül 40 km/óra sebességgel haladó szerelvényt lefékezte, ennek ellenére 19 óra 44 perckor elgázolta. majd 30 méteren át maga alatt húzta a tehetetlen testet. Az ismeretlen férfi jobb lábfejét és jobb kézfejét csonkolta a vonat; a mozdony utáni utaskocsi alatt feküdt a sínekkel párhuzamosan. A mentők átvizsgálták ruházatát, s abban nem leltek személyi okmányaira. A gázolás helyétől nem messze levő kék szinő sporttáskájában csak tisztálkodófelszerelést és tartalékruhát találtak. Az ismeretlen férfit a Il-es kórház sebészetén ápolják, aki körülbelül 25-30 éves, 170-180 centiméter magas, rövid, barna hajú, sovány testalkatú. Fekete félcipőt, fekete zoknit, kék farmert és sötét pulóvert viselt. • Vállalkozók a megye polgármesterei előtt Szennyvíztisztítás és rádiótelefon Csongrád megye településeinek polgármesterei kaptak meghívót tegnap délutánra, a megyei önkormányzat épületének kistanácstermébe. A megbeszélés célja az volt, hogy két, fejlesztéseket kínáló cég bemutatkozhasson az önkormányzatok vezetői előtt. A Csongrád megyei közgyűlés mindenkor vállalta a közvetítői szerepet a települések fejlesztése érdekében. Vállalkozók és önkormányzatok között segítette a kapcsolatfölvételt, lehetőséget kínálva a műszaki és gazdasági ajánlatok ismertetésére. Tegnap két vállalkozó mutatkozhatott be a megyei polgármestereknek: a Szegeden már jól ismert Westel Rádiótelefon Rt., valamint az UTB (United Technologies Bureau) Kft. A Westel a rádiótelefonos kommunikációs hálózat' bővítésének lehetőségeit keresi a megyében. Jelenleg Magyarország területének 75 százalékán működhetnek a rádiótelefonok, de az év végére már gyakorlatilag teljes lesz a fedés. Azt is megtudhattál? a résztvevők, hogy még az első félévben befejeződik az a fejlesztés, amely a jelenleginél jobb vételi lehetőségeket biztosít, különösen a rádióhullámokkal zsúfolt Budapest területén. Az UTB Kft. fő tevékenysége a szennyvíztisztítás és a csatornázás. Martfűn január óta üzemel az a tisztítómű, amely referencia-munkaként is szolgál. Kistelepülések céljaira ún. „compack-műtárgyakat" állítanak be, és azt sem tagadják, hogy készülnek ajánlatot tenni a szegedi szennyvíztisztító megépítésére is. Ny. P. kű tartozás átvállalása fejében az állami tulajdonrész jelképes öszegért került a Piroska Kfthez, kényszerlépésként is értelmezhető. Ezzel ugyanis a 80 százaléknyi tulajdonhányaddal rendelkező Budapest Bank, mint többségi tulajdonos iráFotó: Schmidt Andrea nyitja a további fejleményeket. Egy novemberi állásfoglalásuk szerint a hiteleik visszafizetését a cég feljavításával, a gazdaságos termelés esélyének megteremtésével kívánják elérni. Következésképp csak arra áldoznak, amiből jövedelmet remélhetnek. E termékkör feltérképezése a jeiek szerint még nem történt meg. Az érdemi termelés szünetelése legalábbis ezt mutatja. (Folytatás a 4. oldalon.) Bevonulási segély munkanélkülieknek is A február végén sorkatonai szolgálatra bevonuló munkanélküli fiatalok közül a nősek, illetve a gyermekesek 9 ezer forint segélyben részesülnek a honvédelmi költségvetésből. Ugyanebben a juttatásban részesülnek a határőrséghez bevonulók is. Ezt a tárca szóvivője közölte, hétfőn az MTIvel. Erdélyi Lajos alezredes elmondta: á jelenleg érvényes jogszabályok szerint a munkáltatóknak kell kifizetniük a bevonulási segélyt, így az állástalanok elesnek ettől a juttatástól. Ez már a korábbi bevonulások során is gondot okozott, és különösen sújtotta a szociálisan egyébként is nehéz helyzetben lévő munkanélküli nős, illetve gyermekes sorköteleseket. Ezt a társadalmi igényt felismerve a Honvédelmi Minisztérium vezetése az új honvédelmi törvényben - amely remélhetőleg a Parlament elé kerül - olyan szabályt dolgozott ki, amely valamennyi sorkatonai szolgálatra bevonuló fiatal részére előírja a segély minden feltétel nélküli kifizetését. A honvédelmi tárca ezúttal saját szűkös költségvetéséből igyekszik segíteni a legrászorultabbak helyzetén, ezért valamennyi munkanélküli bevonuló fiatalnak most még nem tud segélyt fizetni - mondta a szóvivő. A miniszterelnök javaslatot kíván tenni a köztársasági elnöknek dr. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszternek - e tisztségéből történő felmentése mellett művelődési és közoktatási miniszterré; dr. Schamschula 'Györgynek, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkárának - e tisztségéből történő felmentése mellett közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterré; dr. Szabó János országgyűlési képviselőnek, a 36 fős kisgazda frakció vezetőjének földművelésügyi miniszterré; dr. Gyurkó János országgyűlési képviselőnek környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterré; dr. Latorcai János Miklósnak, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetőjének ipari és kereskedelmi miniszterré történő kinevezésére. Ezért hétfőn a miniszterelnök kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél *a jelöltek országgyűlési bizottsági meghallgatását - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vei. A NATO főparancsnoka Pesten 'M A NATO főparancsnoka (jobbról) megbeszélést folytatott tegnap Lőrincz Kálmán vezérezredessel, a Magyar Honvédség parancsnokával is. (MTI - Telefotó) • A magyar kormány nem kíván konfliktusba keveredni a szomszédos és más országokkal, ezért a fegyelmezett távolságtartás jellemzi Budapestet a délszláv válsággal kapcsolatban. Ezt Für Lajos honvédelmi miniszter jelentette ki hétfőn délelőtt, amikor hivatalában találkozott John iM. Shalikashvili tábornokkal, a NATO európai haderőinek hazánkban tartózkodó főparancsnokával. A miniszter az MTI érdeklődésére elmondta: az ENSZ repülési tilalmának magyar légtérből is végzett ellenőrzésén túl a NATO-nak nincsenek további tervei Magyarország bevonására a délszláv válság ügyében. (Folytatás a 2. oldalon.) Két vállalat osztotta fel a piacot A tömegközlekedés igen sajátos üzletág, amely tulajdonképpen akkor volna nyereséges, ha nem kellene utasszállítással foglalkozni. Különös és sokatmondó szakmai kifejezéssel ismerkedtünk meg két héttel ezelőtt (Számtanmértan a tömegközlekedésben): az egy utasra jutó veszteség az üzleti hatékonyság hányadosa, az elszállított utasok után beérkező bevétel osztandó az adott vonalszakaszra történt ráfordítás összegével. E ráfordítás egy része a ráfizetés; az önkormányzat gyakorolja a vállalaton keresztül/Folytatás a 3. oldalon.) Fotó: Schmidt Andrea ^P^^ 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN 0 DELMAQYARORSZAQ — —— wwcvísíu ^B^^HM ARA: 15 FT Miniszterjelöllek!