Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-08 / 32. szám
1993. február 8. III" SPORTJA 3 Visszavágtak a vásárhelyiek továbbjutott a Diósgyőr Bajnoki mérkőzésen: HKK-Nagykőrös 94-79 A Magyar Kupában: Szeged SC- DKSK-SeM 60-82 Az irányító Borháth (sötét mezben) a vásárhelyiek egyik legjobbja volt. 20 ponttal járult csapata gyó'zelméhez (Fotó: Gyenes Kálmán) helyi tornacsarnok küzdőterét: - Két dolog döntötte el a találkozó sorsát. Az egyik, hogy Kocsergin jól semlegesítette a mi centerünket Malerast. A másik pedig, nem számítottunk arra, hogy Veress ennyire jól játszik majd. Ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, mert az utolsó fordulóban Pécsre utazunk, s a Mecsek-alji város csapata az utóbbi időben feltűnően jól játszik. A mérkőzés jegyzőkönyve: HKK-Nagykőrös 94-79 (45-35). Férfimérkőzés. Vásárhely, 800 néző. Vezette: Várady, Parádi. HKK: KOCSERGIN 14, Polányi 7/6, Czuprák 10/3, BORBÁTH dr. 20/9, ZOGOVICS 17/3. Csere: VERESS 22, Gémes 2, Parády 2. Edző: Faragó István, Valaczkay Győző. * A kosárlabda Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutásért játszottak a női csapatok. A Szeged SC együttese a diósgyőriekkel került párba, így eleve kevés esélye volt a továbbjutásra, ami tulajdonképpen már a miskolci mérkőzésen eldőlt, ahol 44 pontos vereséget szenvedtek Knábelék. A szegedi összecsapáson is a vendégek kezdtek jobban. A sok hibával, megilletődötten játszó hazaiak a félidő közepére találtak úgy-ahogy magukra. Ettől kezdve szorossá vált a küzdelem, felváltva estek a kosárak, ám' a félidő végére ismét jelentős előnyhöz jutottak a diósgyőriek. Szünet után változatlanul a vendégek diktálták a tempót, s a játékrész derekára már tetemes előnyhöz jutottak. A mérkőzés vége felé egyértelművé vált a vendégek fölénye, annál is inkább, mert a befejezés előtti utolsó négy percben nem tudott pontot dobni a szegedi együttes. Szeged SC-DKSK-SeM 60-82 (25-33). Női MKmérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: dr. Gencsev, Bacsfay. Szeged SC: Zsemberi (10), Knábel (12), Szilágyi (14/6), LACZHÁZI (12), H. Kiss (4). Csere: Kaszab (-), Zöllei (2), Szeles (-), Radnóty (6). Edző: Domokos Mihály. DKSK: BAKAI (24), Králik (8/3), Paradisz (8/6), Makosa (6), Csahus (6). Csere: Sitkei (5/3), MADARAS (23/6), Molnár (2). Edző: Király Sándor. Az eredmény alakulása: 4. perc: 4-8, 10. perc: 15-16, 15. perc: 19-20, 18. perc: 22-28. 24. perc: 35-40, 28. perc: 39-51, 33. perc: 54-65, 36. perc: 60-68. Továbbjutott a DKSK 187-12l-es kosárkülönbséggel. O. L-S. J.-GY. E. (dr. Borbáth, a szerk.) többet mozgasd a társaid. Újhelyi: - Próbáljatok talpra állni, de ehhez sokkal nyugodtabb játék kell! Vigyázzatok Borbáthra és a palánk alatt Kocserginre.) Ettől kezdve a hazaiak már nem rohanták el akcióikat, a felállt védelem ellen szervezetten azt játszották, amit tudnak, így felőrölték az ellenfél ellenállását. (A 18. percben a hazaiak kértek időt. Faragó: - A palánk alatt többet mozogjatok. Jobban figyeljetek a lepattanó labdákra. Újhelyi: - Már kint igyekezzetek dr. Bárbáthot kikapcsolni a játékból. Sokkal pontosabban dobjatok.) A HKK játékosai fogadták meg jobban mesterük intelmeit és nyugodt, tízpontos előnnyel tértek pihenőre. (Az öltözőkben nagy volt a hangzavar, mindenki mondta a magáét, de Faragó István észrevételei azért eljutottak a játékosok tudatáig: - Ha így játszotok tovább nem lesz semmi baj. Éppen ezért ne kapkodjátok el a helyzeteket. Higgadtan, várjátok ki a kellő pillanatot. Ha jobban előkészítitek az akciókat és a dobásokat, akkor könnyedén nyerünk. A játékvezetőkkel meg ne foglalkozzatok. Márcsak azért sem, mert azt az öt percet kivéve „helyrerázódtak". Újhelyi: - Három emberre ismételten felhívnám a figyelmeteket: dr. Borbáthra, Czuprákra és a center, Kocserginre. Az előbbi kettő szinte nyugodtan szervezheti a támadásokat, míg az utóbbi pedig egyeduralkodó a palánk alatt. Ha őket nem tudjátok kikapcsolni, akkor bele kell törődni a vereségbe.) A második játékrész elején Szasa (Zogovics) kezdte meg a pontszerzést - nem is egyszer -, majd a csereként beállt Veress valósította meg Faragó edző elképzeléseit. Három akcióból volt eredményes, ebből kétszer úgy, hogy saját palánk alatt szerzett labdát. Triplával csökkentette hátrányát a Nagykőrös, de ez nem hozta zavarba a hazaiakat, mert a jól játszó Borbáth dr. pillanatokon belül bizonyította, hogy erre Vásárhelyen is képesek, így hárompontos dobásával maradt a különbség. Ökölvívó nyelven szólva „megroggyant" a vendégcsapat. A HKK rendre megszerezte saját palánkja alatt a labdát és eredményesen fejezte be akcióit. Borbáth is többször szerzett labdát, pedig köztudott, hogy nem a legmagasabb játékos, de ezt „rugókkal pótolta", remek indításával Czuprák növelte az előnyt, majd Veress találatával már 21 ponttal vezetett a vásárhelyi gárda. (A 28. percben ismét időt kért a HKK. Faragó: - Csaba mutassál be valami játékformát, mert így csak egyénieskedtek. Te meg ne vállalkozz triplára, mert előkészítés nélkül úgyis kihagyod. Valaczkay Győző az edzőtárs is közbeszólt: - Polányi Géza annyira fáradt, hogy szerintem be kellene küldeni Parádi Pétert. Újhelyi: Legalább arra vigyázzatok, hogy ne kapjunk ki nagyon.) Erőlködött a vendégcsapat, de a vásárhelyiek nem engedtek a 21-ből, és még hátra volt három perc. Közben a közönség felállva, ütemesen éltette csapatát. „Tapsoljatok, tapsoljatok" - szólt a biztatás többszáz torokból. Az ünneplést pedig átvette a csapat. Már megengedett magának olyat is, amit máskor nem tenne és a meggondolatlanul eldobott labdák már nem a kosárba hullanak. Az ellenfél pedig - bár megroggyant - még nem került a padlóra és az utolsó percben szépíteni tudott. Igy „csak" 15 pontos a győzelem. A mérkőzés előtt hárommal elégedettek lettünk volna. A mérkőzés végén, az ünneplés után viszont már a play off merül fel, ahol jelentősége van a nagyobb különbségű győzelemnek. A találkozó után érthetően elégedett volt Faragó István és edzőtársa Valaczkay Győző: Mindenben felül múltuk ellenfelünket. Polányi és Kocsergin egyszerűen nem tudott hibázni a védőmunkában. Ugyanakkor kíméletlenül leszedtük a lepattanó labdákat. Újhelyi Gábor a találkozó utolsó perceiben csak szótlanul állt és nem akart hinni a szemének, hogy csapata kénytelen vereséggel elhagyni a vásárA két klub eddigi találkozásai során a nagykőrösiek szegték meg először a „szabályt", ami szerint az idegenben játszó csapat győz. A 85-83-as hazai győzelmüket nem vette jónéven a vásárhelyi gárda, így a csoportmérkőzések utolsó hazai találkozóján több tétje is volt a találkozónak. A legfontosabb, hogy a play off-ban kedvező pozícióban vegye fel a küzdelmet a HKK. Visszavágni a kétpontos vereségért. Nem utolsó sorban a győzelem aránya sem mindegy, mert a rájátszás során ha holtverseny alakul ki, számolgatni kell. (Faragó István, a HKK edzője: - Nagyon szeretnénk nyerni, ehhez, érzésem szerint, fel kell gyorsítani a játékot, ugyanakkor az agresszív védekezésre is összpontosítani szükséges. Sajnos Jáhni és Véh nélkül kell felvenni a küzdelmet, helyükre Vincze és a fiatal Vékony kerül. A héten, az edzéseken, a főszerepet a dobogyakorlatok kapták. Újhelyi Gábor, a Nagykőrös mestere: - Győzni jöttünk az örök riválisunk otthonába, hiszen ezt tettük az elmúlt bajnokságban is. Igaz, akkor otthon kaptunk ki. Felkészültünk Czuprák és dr. Borbáth szervezőmunkájának megakadolyázására, valamint Kocsergin palánk alatti semlegesítésére.) A vendégek érezték otthon magukat az első percben, mert öt pontot szereztek, míg a Faragó legénység szűzen hagyta az ellenfél kosarát. Nem sokáig tartott ez az állapot, de a nagykőrösiek erőlködtek, így a félidő hajrájáig szoros volt a mérkőzés. Faragó edző ebbe nem nyugodott bele, és intelmei után taktikát változtatott csapata. (A 7. percben időt kértek a vendégek. Faragó: Gyerekek csak így tovább, akkor nem lesz baj. Csaba Újabb szegedi kosár születik (Fotó: Gyenes Kálmán) A szentesi vízilabdatornán fiz Egeré ydroferr Kapa Háromnapos vízilabdatornát rendeztek Szentesen a gyermekkorosztályok részére Hydroferr Kupa néven. A két korcsoportban lebonyolított viadalra rekordszámú jelentkezés érkezett. Az 1980-as születésűek csoportjában nyolc csapat küzdött egymással, míg az 1981-esekncl egy lemondás miatt (Szolnok) öt. Nagy jelentősége van az ilyen rendezvényeknek, hiszen ezek a fiatalok jelentik a folyamatos utánptólást. Játékukban még kevés az igazán tudatos elem, de már ők is bemutattak egy-két szép megoldást a medencében. A névadó Hydroferr Kft.-n kívül a torna támogatói voltak még a polgármesteri hivatal ifjúsági és sportosztálya, a POK Gmk., a Famili Bt., Köller István vállakozó és Laki Csaba vállalkozó. 1. korcsoport (1980-as születésűek): 1. Eger SE, 2. Szolnok, 3. FTC-Törley, 4. Tungsram SC, 5. Szeged SC, 6. Csongrád, 7. Szentes, 8. Villanó Fókák Kecskemét. Legjobb kapus: Nagy Zoltán (Szolnok). Legjobb mezőnyjátékos: Apró Péter (Tungsram). Legtechnikásabb játékos: Seres Tibor (Eger). Gólkirály. Hajdú Róbert (Szentes). 2. korcsoport (1981-es születésűek): 1. Eger, 2. Tungsram, 3. Szentes, 4. Szeged, 5. FTC-Törley. Legjobb kapus: Farkas Gergő (Eger). Legjobb mezőnyjátékos: Lovász Gyula (Tungsram). Gólkirály: Bánhidi Attila (Eger). Legjobb szentesi játékos: Bujdosó Tamás. Elmaradt Még hét közben úgy volt, hogy két jégkorongmérkőzést is láthat a szegedi közönség, ugyanis az ellenfél, a Tatabánya feladta a pályaválasztói jogát. A két egyesület meg is egyezett abban, hogy a szállást a hazaiak fizetik, mert nekik ér ennyit egy piussz meccs. Aztán amikor a közönség gyülekezett a műjégpálya körül kiderült hiába a lelkesedés, mert nem jött az ellenfél, nem is kell rájuk várni, ugyanis el sem indultak. A kezdés előtt egy órával azért telefonon értesítették a Szegedi Manager's JSC vezetőit, hogy ne várakozzanak hiába. Az indok pedig: az influenza megtizedelte a csapatukat. Higgyünk a tatabányaiaknak! Tenisztorna Kijevben Kétmillió karbovanyec (ezer dollár) összdíjazású nemzetközi tenisztorna kezdődött vasárnap Kijevben. Az Ukrán Kupa nevet viselő rendezvényen a külföldet egyelőre csak a volt szovjet köztársaságok képviselik, de a szervezők szándékai szerint a jövőre sorra kerülő második sorozat már az igazi csillagokat is felvonultatja, s akkor a mostani szerény díjak helyett csábító dollárösszegekért folyhat a verseny. A sanyarú sorsú ukrán tenisz hónapok óta pénzhiányban szenved. Az egyik kereskedelmi bank azonban úgy találta, hogy kiváló reklámhordozó ez a sportág, ezért felajánlotta az Ukrán Kupa kiadásainak átvállalását. A pénzintézet vezetői közölték továbbá: fizetik az Ukrán Tenisz Szövteség tagsági díjait a nemzetközi szervezetekben, állják az ukrán játékosok külföldi szerepléseinek költségeit, emellett teniszakadémia szervezésébe is belefogtak.