Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-08 / 6. szám
• Kik lopták el a Duna Tv-t? • Plafonpecsét Szatymazon 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN 0 DELMAGYARORSZAQ PÉNTEK, 1993. JAN. 8., 83. ÉVF. 6. SZÁM ARA: 15 FT Széchenyi és Klauzál léi: 100 forint/éia A városi közgyűlés döntése alapján a Szegedi Vásár- és Piacigazgatóság kidolgozta a szegedi gépjárműparkolók bérletbe adásának pályázati feltételeit. A közgyűlés azért határozott a parkolók bérbe adása mellett, mert túlságosan kevésnek találta a parkolási díjakból a városi kasszába befolyt pénzt. Többek szerint erős a gyanú, hogy jónéhány díjbeszedő zsebre dolgozik (nem ad parkolócédulát), így ellenőrizhetetlen bevételhez jut. A bérleteztetéstől a közgyűlés tagjai azt remélik, hogy másfajta érdekeltségi rendszerrel nagyobb és biztosabb bevételhez jut a város is. Minden szegedi parkolót bérbe adnak, kivéve a Belváros két legnagyobb várakozóhelyét: a Széchenyi és a Klauzál térieket. Ezeket továbbra is az önkormányzat üzemelteti, így a várakozási díjat is a hivatal határozza meg. A városközpont két parkolójában leállított autók után 100 forintot kell majd óránként fizetni. A magas várakozási díj Bérbe adják a parkalókat bevallottan azt a célt szolgálja, hogy távoltartsa a gépjárműveket a Belvárostól. Ugyancsak eldöntötték, hogy a nyilvános pályázat győztese nem kérhet óránként 80 forintnál több parkolási díjat. Ez az intézkedés a gátlástalan nyerészkedésnek kívánja elejét venni. Az alapbérleti díjra vonatkozó pályázatot februárban hirdeti meg a piacigazgatóság. A Széchenyi és Klauzál tér parkolói azért maradnak továbbra is az önkormányzat kezében, mert a Belváros két hangsúlyos területét nem akarják kiszolgáltatni a hazai „vállalkozói kultúrában" még gyakran megjelenő visszás jelenségeknek. NY. P. mmmmmmmmmmmm Compack nézőtér, két cukorral • Bemutatkozott a második pályázó A kávé- és teaforgalmazásáról ismert Compack Down Egberts magyar cég mutatkozott be másodikként a szabadtéri játékok nézőtéri rekonstrukciójára kiírt önkormányzati pályázaton. A Dóm téren tegnap a lebontható nézőtérszerkezet egy darabjával, a városházán pedig a terv vázlataival ismerkedhettek meg a megrendelők. (írásunk az 5. oldalon.) (Fotó: Nagy László) i Közlekedési örömhírünk Gsakn húszszázalékos Nagypál Miklós, a városi önkormányzati hivatal műszaki irodájának vezetője (mint az előteijesztés egyik elkészítője) kérdésünkre elmondta, hogy az emelés mértéke arányban áll a közlekedési, valamint Pénzügyminisztérium által közreadott javaslattal, amely az idei év tömegközlekedési díjainak várható mozgásáról szól. Eszerint országos átlagban legkevesebb 15-16 százalékos tarifaemelkedésre számíthatunk, tekintettel az energiaárak, és a bérek becsült növekedésére. Ez a kalkuláció még nem tartalmazza a 6 százalékos általános forgalmi adót. Együttesen tehát minimálisan 20 százalékos díjemelkedéssel kell tehát számolni. A műszaki iroda, valamint a két szegedi közlekedési vállalat közös javaslata 20 százalékos áremelést tartalmaz. Ez bármilyen fájdalmasan érinti az utazóközönséget - még mindig kevés a működési feltételek biztosításához. Már tavaly sem tudtak elegendő költségvetési támogatást adni a Volánnak és az SZKV-nak (a támogatást mindkét helyen A Borvendég Béla elnökletével szerdán ülésező Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Műszaki Bizottság támogatta azt az előterjesztést, amely a városi tömegközlekedési tarifák húsz százalékos emelését javasolja. díjkiegyenlítésre fordították, tehát a városi költségvetés fizette meg a változatlan tarifák és a valós költségek közti különbséget). A tavalyi elmaradás mellett idén 28-30 százalékos díjemelésre lenne szükség - ehelyett „csak" 20 százalékkal drágulnak a jegyek és bérletek. Az új tarifák várhatóan február l-jétől lépnek életbe. Ehhez a januári közgyűlés jóváhagyása is szükséges. A tervezetben újdonságot jelent, hogy júliusban és augusztusban - a megnövekedett idegenforgalomra tekintettel - heti jegyeket is lehet majd váltani. NY. P. • Csaló tolvaj • Gyengéje a híradástechnika Nagyvonalú „pecsétőr" Feltételezésünket az események igazolják: U. J. 25 éves, békéscsabai születésű, ideiglenesen Csárodaszálláson bejegyzett lakos először pecsétnyomót lopott. Tervei szerint ez lett volna az az „aranyborjú", ami révén elindítja a külön bejáratú gazdasági rendszerváltást. December hónap folyamán, a szegedi Széchenyi téren járva, feltűnt neki egy kulturált és jól ellátott üzlet: a Procontroll Kft. holtjáról van szó. Vásárióként jelentkezett, s híradástechnikai és szórakozáselektronikai cikkeket vásárolt, a lopott bélyegző felhasználásával. Az okozott kár 728 ezer forint. Csalás bűntette alapos gyanúja miatt indult eljárás ellene - őrizetbe vétel mellett. •••MHMMMMMMi Jugoszláv áremelés Csütörtöktől ismét jelentős energiahordozó-áremelések léptek életbe Jugoszláviában: mintegy ötven százalékkal emelték az üzemanyagok és a fűtőolaj árát, s mintegy 90 százalékkal megemelkedett az elektromos áram és a szén ára is. A belgrádi hatóságok azt ígérik, hogy az áremelések után az egész országban javulni fog a benzinellátás. így a nyolcvanthatos oktánszámú benzin jegyre 2130 dinárba kerül, míg a szabadáras töltőállomásokon 2700 dinárt is kérhetnek egy liter benzinért. Gyalogosok sikertelen kűrjei • Úgy tűnik, az autósok jobban „bírták" a tegnap jégpályává vált utakat, mint a gyalogosok a hasonló állapotú járdákat... Csodával határos módon ugyanis - mint a rendőrségi tájékoztatásból kiderült - megyénkben esJe nyolc óráig mindössze két koccanást regisztráltak. A baleseti ügyelet orvosától ellenben azt tudtuk meg, hogy lapzártáig mintegy negyven szerencsétlenül járt polgártársunkat kellett ellátniuk, főleg csukló-, boka és fejsérülésük miatt. Súlyosabb agyrázkódás is előfordult. A megye útjait 14 sószóró járta ezt kollégáink nem nagyon észlelték, délután ugyanis három óra alatt autóztak Csongrádról Szegedre, ami 20 kilométeres átlagsebességű száguldásnak felel meg...