Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-06 / 4. szám

• Martini az EK-tól Röszkén m Ásványvízben főtt a menü Fogolyszöktetés Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon kedden délelőtt négy személy megszöktette Kovács Attila 25 éves, életveszélyt okozó testi sértés miatt letartóztatott foglyot. Az elkövetők a bíróság folyósóján a várakozó tömegből tá­madták meg, majd ütötték le a foglyot kísérő büntetés-vég­rehajtási őrt, aki a bántalmazás következtében rövid időre eszméletét vesztette. Kovács Attila és segítőtársai a hely­színről elmenekültek. Miután az őr magához tért, a fogoly üldözésére indult. Ennek során segítséget kért a bíróság épülete előtt tartózkodó rendőröktől, akiknek közreműkö­désével a bíróság közelében elfogtak két személyt a táma­dók közül. Kovács Attilát és két társát tegnap este még ke­resték. Változat kamionlopásra Bemutatkozott az első pályázó A szabadtéri játékok né­zőtéri rekonstrukciójára kiírt pályázat hat jelent­kezője közül tegnap két svéd cég, a fővállalkozó Sit Down Sweden AB és a tervező Adenfeldt AB mu­tatta be közös tervét a sze­gedi szakembereknek. A Dóm téren felállított alu­míniumvázas széksorok egy teljes egészében szét­szerelhető nézőtér részei, (írásunk az 5. oldalon) Fotó: Nagy László DÉLMAQY SZERDA, 1993. JAN. 6., 83. ÉVF. 4. SZÁM ALAPÍTVA: 1910-BEN mmmmmmm •••MHHMHnHB ARA: 15 FT Dudásné esete Botossal Botos József államtitkár és a kinevezett tb-igazgató, Radnai László. (Fotó: Schmidt Andrea) • A Csongrád Megyei Társa­dalombiztosítási Igazgatóság december közepén újonnan kinevezett igazgatójának, Dudás Józsefnének megbíza­tását néhány nap múlva vissza­vonta Botos József államtitkár, az Országos Társadalom­biztosítási Főigazgatóság ve­zetője. Tegnapi lapszámunk­ban szólaltattuk meg Dudásnét, aki visszavonása indokáról Fentről hozott vezető a tb élén nem tudott információval szolgálni, mert maga sem ismerte. Az ügyben mi azt találtuk megdöbbentőnek, hogy valakit néhány hónapos pályázati procedúra után kineveznek, majd néhány nap alatt megvonják tőle a bizalmat. Mások viszont mást találtak felháborítónak a töténetben. Hiszen tegnap, a cikk megjelenésének napján, izzottak a telefonok a szer­kesztőségben. Dudásné kom­munista, férje munkásőr múlt­ját emlegették, mások szakmai képességeit kérdőjelezték meg, mondván, hogy kevés időt töltött a társadalombiztosí­tásnál, hisz három éve még a szakszervezetnél dolgozott. Megint mások az igaz­gatóságon lebonyolított szava­zást nevezték manipuláltnak, mégpedig azért, mert - mint állították - Dudásné pártolói voltak jelen. S voltak, akik azt emlegették, hogy az egykori igazgató maga köré gyűjtötte a jó pozícióban levő kommu­nisták feleségeit, s most mu­száj volt maguk közül, amo­lyan mi-kutyánk-kölyke mód­jára igazgatót választani. Dudásné múltja a „mér­kőzés" pillanatnyi állása sze­rint egy dolog, hiszen a történet most arról szól, hogy valakit pályázat útján kine­veznek, aztán nemet mondanak neki. Ennek a lépésnek a valódi magyarázatát, indok­lását vártuk a tegnap Szegedre érkezett Botos József állam­titkártól, az OTF vezetőjétől. (írásunk a 3. oldalon.) m Kábelzűrök Tévékrach Szegeden Már a hétfőről keddre virradó éjszakán jelentkeztek vételi zavarok a kábeltévére kötött lakások készülékeinél. Tegnap kora délután, mivel a hibák egyre gyakrabban ismétlődtek, érdeklődtünk a szegedi Kábeltévé Rt.-nél: mit tudnak a gondokról? Akkor még azt a választ kaptuk, hogy bejelentések nem érkeztek hozzájuk, föltehetően egyedi problémákról lehet szó. A késő délutáni órákra azonban kiderült, hogy a rendszerben komolyabb meghibásodás történt, ki kellett cserélniük a Széchenyi téri törzserősítőt. Újszeged és a Belváros jó pár ezer lakásában azonban csak néhány percig örülhettek az ismét fogható televízióadásoknak, mivel az új erősítő sem működött sokáig. Este Csábi László, a Kábeltévé Rt. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott bennünket, hogy műszaki szakembereik keresik a hiba okát. Valamivel fél 7 előtt a rendszer újra működött. m Szeged-Miskolc 6-7 Hírverő a műjégen Balog Imre alezredes, Csongrád város rendőrkapi­tánya világosította fel szer­kesztőségünket a területén tör­tént legutóbbi sajnálatos eset­ről. A tanyavilágban elhunyt két idős ember. Csongrád­Bokroson tegnap reggel a 89 éves P. J.-t és 83 éves nejét leányuk látogatta meg. Az idős házaspárt a tanya mellékhe­lyiségében holtan találta. A kiszálló szakértők idegenkezű­Fotó: Nagy László Tegnap este is jócskán fagyott! Ez azonban nem zavarta azt a több, mint ezer embert, akik kilátogatogattak a szegedi mű­jégpályára. Igazi hokit láthattak, igazi magyar és külföldi sztárokkal. Nem véletlenül fogalmazott így Bánáti Antal, a ha­zaiak szakosztályvezetője: - Ezért dolgoztunk kollégáimmal hat évig. De megértük és megérte... (Tudósításunk a 6. oldalon.) A röszkei történet nem nélkülözi a helyzetkomikumot - a benne tudatlanul részt­vevők viszont a rendőrséget eredményt ígérő nyomra vezethetik. December 28-án délután 5 órakor a határátkelő közvetlen közelében Sz. Z. belgrádi illetőségű gépkocsi­vezető leparkolta az olasz Fiatra Bergem T1R vállalat Iveco típusú kamionját. Pon­tos, fellelhető helye az E 75-ös út 187-es kilométerköve volt. Lehet, hogy valakik számára ez útmutatásul szolgál? A 27 éves fiatalember lezárta a jár­művet, majd autóstoppal Belg­rádba utazott, ünnepelni. S ün­nepelt. Közben két ismeretlen személy, akik nem beszéltek magyarul, a Tisza Volán autó­mentő szolgálatát megtéveszt­ve, a békésen parkoló kamiont Bajára szállíttatták, ahol nyo­ma veszett. Az időpont: de­cember 30-a, délelőtt 9 óra. Sofőrünk közben Belgrádban ünnepelt. Jelenleg a rendőrség • Csongrádon Embereket ölt kétmillió forint m A sofőr továbbáUt -ünnepelni nyomoz az ismeretlen elkövető ügyében - a felkutatásukra tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre. Az Ivecóban tárolt áru ellenértéke kétmillió forint. A gépkocsi adataival nem rendelkezvén, a kamion értékét nem tudjuk felbecsülni. Január 3-án déli egy órakor Belgrádból vissza­tért Röszkére az ünneplést igencsak meghosszabbító gép­kocsivezető, s legnagyobb meglepetésére a kamiont nem találta ott s úgy, ahol s amint hagyta... P. S. a szén-monoxid ség nyomát nem találták. A halál oka nagy valószínűség szerint szénmonoxid-mér­gezés. A végső szót rendőror­vos mondja ki. • „Társtettes" a Tisza Volán? m Csak az áru Összecsomagolható nézőtér Svédországbél

Next

/
Thumbnails
Contents