Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-30 / 25. szám

A hét zenei óhaja Ez Csúcs! Gombár lemondása után Csúcs László, a majdnem-elnök alelnök a Magyar Rádió műsorainak „átstrukturálását" tervezi. Két hete e hasábokon aggodalmaskodtunk: kevesebb lesz a pop, a dzsessz, a rock. Meglehet, hogy a Kossuthon igen, ám általában a rádióban vélhetően nem, sőt! Hiszen a Danubius továbbra is Danubius marad, s erős a gyanú: a nemsokára immár engedéllyel műsort szóró helyi kereskedelmi adások sem feltétlenül Bach­kantáták sugárzásával kívánják nyereségessé tenni vállalkozásukat. Reméljük hát, senki és semmi nem akadályozza meg - de hát miért is tenné hogy a rádió gombját csavargatva minden hallgató kedvére válogathasson Bartók és Emerson; Szakcsi Lakatos, Rege és ifj. Csoóri Sándor; Szörényi és Bródy vagy épp' Hobó, Waszlavik-Gazember és Nagy Feró művei között. -andi Kölyök­sarok Indián Szombatot rendez­nek ma délután 15 órától 18-ig a Százszorszép Gyer­mekházban. Készíthetsz fedjíszt, harci színeket fest­hetsz az arcodra, érdekes indián szerencsejátékokat próbálhatsz ki, megtanul­hatod az indián jelbeszédet, s indulhatsz a Gyöngyfűző versenyen (melyet a Print­ker Kft. támogat). Belépő az Indián Szombatra: 10 darab hosszú, színes toll. Tánciskola indul január 30-án, azaz ma délután a gyermekházban. 10 héten keresztül, szombaton 15-től 18 óráig tanulhatják meg a felsősök, a kamaszok és a felnőttek az angol keringő, a cha-cha-cha, a tangó és sok más tánc lépéseit. Babakiállítást rendeznek február 1-től 15-ig a gyer­mekházban, melyre bárki benevezhet szépen felöltöz­tetett babájával. Ahány babát hoztok, annyi tombo­lajegyet kaptok. Tombola­sorsolás: február 5-én a Bababálon. eMeRTon­díjak Átadták az idei eMeRTon díjakat. Az év énekesnője Szulák Andrea, énekese popkategóriában Gergely Róbert, rockkategóriában Sasvári Sándor lett. A fiatal tehetségek közt Auth Csilla és a Palermo Boogie Gang győzött. Az év szövegírója Geszti Péter lett, az év koncertje az LGT búcsú­bulija volt. A MR szakmai zsűrijének különdíját Nyeső Mária kapta. SZOMBAT, 1993. JAN. 30. Szeged| klubkörkép Újraindul a játék A TÁK továbbra is meg­marad a táncházak ottho­nának, ám februárban ren­geteg zenei programot kínálnak. Egy Baltimore-i gospel énekesnő, Ethel Diggs lép fel másodikán 17 órától, 5-én este 8-tól a Coda muzsikál. 10-én a hódmezővásárhelyi Prome­nád Dixieland Band, 11 -én a Szélkiáltó, 15-én a Tirke Honolulu, 17-én az Arn-Old és a Jazz-Mine, 18-án pedig a Hollywoody Bicigli ka­zettabemutató koncertje lesz. A megszokott River country klub 22-én jelent­kezik, 24-én fiatal, szolnoki együttes, a Magvető lép fel. A hónap végén, 25-én a The Irish Rovers ír zenei estje lesz, közreműködik Patrick MacMullan, Varga Mónika és Pejtsik Péter (aki egyébként az After Crying­ban működik közre). Micsoda: Buli! Nem lustálkodtak a szü­net alatt a JATE-klub dol­gozói, hiszen az ifjak ked­velt szórakozóhelye kisebb átalakításon ment keresztül. Új hangfalakat és fénytech­nikát vásároltak, s a tech­nika fejlődése mellett a szombat esti diszkó is alap­jaiban változott meg. Az első és talán a legfon­tosabb, hogy nem diszkó, hanem - ahogy a két mű­sorvezető, Száraz Ferenc és Mátrai Róbert (Alma) megfogalmazta a címben ­Micsoda: Buli. Szombat es­ténként két teremben pró­bálják lázba hozni a közön­séget, a hatvanas évek egyetemi klubbulijainak hangulatát szeretnék visz­szalopni a kilencvenes évekbe. A zenéről csak annyit: nem rap, nem disz­kó, nem rock, nem kom­mersz evergreenek, hanem igazi, bulis, slágerlistás, Év eleji tespedtség jellemezte januárban a szegedi könnyüzenei­és klubéletet, s ebben a felsőiskolások vizsgaidőszaka volt a „ludas". Ám ennek már vége - az egyetemisták és a főiskolások nagy örömére a következő héten újra kinyit a Tamási Áron és a JATE Klub, s új rendezvényekkel várja a tiniket az Ifjúsági Ház is. dallamos és táncolható nóták várhatók - rengeteg meglepetéssel. Az újfajta buli február"6-án, szom­baton várja vendégeit, előtte, csütörtökön termé­szetesen megmarad a meg­szokott nosztalgia buli. Galla Miklós és Kovalik Balázs, a Holló Színház alkalmi műsorával február 5-én lép színpadra. Havonta két irodalmi est is szerepel a repertoárban, 8-án Bodor Ádám, 22-én pedig a Jelen­kor szerkesztői lesznek a vendégek. A Maszk prog­ramja 12-én Szabó Ildikó előadóestje Csepűrágók címmel, 24-én Szókratész védőbeszédjét adja elő Jordán Tamás és Horváth Ákos, a szerdaestenyolc­után műsoraiban pedig kü­lönleges színházi videókat nézhetnek meg az érdek­lődők. Az Anselmus Repülő­színház 15-16-án mutatja be Amphitryon című darab­ját. A filozófiai, kávéház rendezvénye 26-án, pén­teken dr. Nagy Sándor előadása Schopenhauerről. Lesznek természetesen koncertek is, szép számmal. A Jazz Hétfők műsorában a Kurina Quartett és a Volvox muzsikál felváltva. Hete­dikén a CET (volt Magyar­tarka), 9-én a Lepés-Papp duó, 10-én az eFeMeR, 17­én a Kortársak, 19-én a Palermo Boogie Gang, 26­án a Ruoge lép színpadra a JATE-klubban. Érdemes tehát tagságit váltani a második félévre is (a szombati bulikra termé­szetesen tagsági nélkül is be lehet menni). IH-Party Az Ifjúsági Házban is gyökeresen megváltozik a szombat esti program. Új, hétvégi szórakoztató műsort indítanak az igényes szóra­kozást kedvelő tizenévesek számára. Szombatonként tánc, különböző klubok (önismereti, népművészeti és számítógépes) valamint videó- és koncertfilmek várják a tiniket. A büfében tea, üdítő és szendvics kapható - alkohol nem. A névre pályázatot írtak ki, s egy radnótis diák fejéből kipattanó ötlet nyomán IH­Partynak keresztelték el a rendezvényt. A nyitóbuli február 6-án lesz, 17 órakor a Hair című amerikai filmet vetítik, 19 órától a Behajtani Tilos együttes (az egykori Pacifika) muzsikál, fél kilenctől fél tizenegyig pedig disco szól és a Roxy Music koncertfilm pereg. A belé­pés egyébként csak diák­igazolvánnyal lehetséges. A szombati bulikon kívül egy könnyűzenei koncert lesz az IH-ban februárban, 9-én este 7 órakor a Sexepil együttes mutatja be Against Nature című lemezét, előtte egy órával a megszokott nyilvános rádióriport és közönségtalálkozó. Paul McCartney nem sír Nincs bánata, vagy örö­me, nem potyognak köny­nyek a szeméből, mint gon­dolhatnák sokan képünk alapján. Egyszerűen csak a sminkjét törölgeti egy né­metországi tévészereplés után. Apropó, tévé. Több új­ságban is felröppent(tették) a hír(t), hogy Paul McCart­ney esetleg az amerikai ABC televíziós társaság vezető munkatársa lesz. Egyelőre nagy a titokzatos­kodás, s bár sokan kósza pletykának vélik a híresz­telést, az ABC néhány ille­tékese bevallotta, hogy tárgyalásokat folytattak a sztárral. Arról már beszámoltunk néhány hete, hogy az egy­kori Beatles három tagja, George Harrison, Paul McCartney és Ringó Starr New Yorkba repült, hogy dokumentumfilmet forgas­sanak a legendás zenekar sikereiről. Ennek kapcsán látott napvilágot néhány helyen a találgatás: nem készülnek-e véletlenül kö­zös fellépésre? Ám ez felettébb valószí­nűtlen, hiszen John Lennon MAKE UP LE! (MTI-telefotó) pótolhatatlan Amerikai Szamuráj Drew-t gyermekkorában adoptálja egy tekintélyes szamuráj mester. Együtt nevelkedik annak fiával, Kenjiroval, aki bosszút esküszik ellene, amikor apja Drew-nak ajándékozza megszentelt szamuráj kardját. Az évek során Kenjiroból jakuza, Drew-ből újságíró lesz. Amikor riporter barátját meggyilkolják, Drew a nyomokat követve eljut a jakuza alvilágba, s szembetalálja magát saját bátyjával. Küzdelmükből csak egyikük kerülhet ki élve... Színes szinkronizált amerikai film. Főszereplők: Dávid Bradley, Mark Dacascos, Valerie Trapp, John Fujioka Rendezte: Sam Firstenberg. tartalmazó hatszámos EP (As Ugly As They Wanna Be) után tavaly ősszel egy valódi albummal is előállt. Az America's Least Wanted című korongon az egy szám erejéig még izgalmas hang­zást sikerült egyórányi una­lommá sikálni. Az új számok hosszúak, váltásaik előre kiszámíthatóak, az általá­ban keményebb vonulattal (Anthrax, Suicidal Ten­dencies, Metál Church) dolgozó Mark Dodson pro­ducer agyonpolírozott, egyenkommersz munkát adott ki a keze alól. A meg­lepetést nem a Rob Halford (ex?-Judas Priest) vokáljá­val megspékelt Goddamn Devil jelenti, hanem Harry Chapin egy folkdalának feldolgozása (Cats In The Cradle). A CD-re a lemez­cég embereinek nyomására felkerült az - ezúttal valami infantilis bevezető szöveg­gel tönkretett - Everything About You is, az együttes nyomására pedig a lemez­cég embereinek nyomásáról szóló (ön)ironikus Mr. Recordman. Nyomás! A rock meg­váltóit keressétek máshol! - dzs ­Lemezforgató Egyslágeres strandmetál Az 1992-es év legna­gyobb rockslágere - a Smells Like Teen Spirit című Nirvana-opusz mellett - kétségkívül az Ugly Kid Joe nevű Santa Barbara-i banda felvétele, az Every­thing About You (Minden, ami veled kapcsolatos) volt, a hozzá tartozó gumi­nőeregetős videoklippel együtt. Maga a Jumpin' Jack Flash-i erejű riffekre, könnyen megjegyezhető sorokra és ügyes ritmusvál­tásokra épülő dal cseppet sem eredeti, de roppant hatásos gitárzene, s ami legfőbb érdeme: az ame­rikai kertvárosi életfor­mát(lanságot) reprezentáló zenekar meg sem próbálja magát komolyan venni. Az Ugly Kid Joe a slágert NEMCSAK A SZEMNEK - A FÜLNEK IS: TINIMAQAZIN Minden csütörtökön 17.30- 18.00 FM 94.9 Mliz

Next

/
Thumbnails
Contents