Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-18 / 14. szám
HÉTFŐ, 1993. JAN. 18. MŰSOR 15 MAI D M HOROSZKÓP T KOS: Meglehetősen képlékenynek, bizonyMERLEG: Szinte magának gyártja a bajokat, talannak érezheti a dolgokat, és ráadásul még fel is nagyítja ezért külső vezetésre vár. azokat. ni BIKA: Elegendő ideje lesz a megfontolt cselekvésre, ha valamin vál- ben, de nem tudja megraSKORPIÓ: Rendkívüli gondolat motoszkál Öntoztatnia kell az életében. gadni, megfoghatóvá tenni. I IKREK: Munkájában sikereket érhet el, persze emögött komoly erőfeszítés is kell, hogy legyen. RÁK: Hiába fektetett sok energiát egy ügybe, kiderül, hogy az egész hiábavaló erőlködés volt. z NYILAS: Lehet, hogy összehozza a sors valakivel, akinek Önhöz hasonlóan sok eredeti ötlete van. & BAK: Nem várhatja senki segítségét, ezt a játszmát is egyedül kell végigcsinálnia. Sl OROSZLÁN: Mások helyett is dolgozik, mégsem kap eleget. VÍZÖNTŐ: Magánéletében rendet kellene tegyen. A következő lépéseit fontolja meg, mérlegelje. np SZŰZ: Magánéletben nyugatlom van, az élet más területein azonban egyre több izgalom várja. X HALAK: Keressen társat egy különleges vállalkozáshoz: olyat persze, akinek van elég fantáziája. • SZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZ 15 és 17 órakor: MTV Tátika. Bérletszünet • MOZI KORZÓ: Őrjítő vágy. Színes amerikai film (16 éven felülieknek!). Kezdés: délelőtt 10 órakor. Jól áll neki a halál. Színes amerikai filmvígjáték. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Őrjítő vágy. Színes amerikai film (16 éven felülieknek!). Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM. Örökmozgó Szegedi Filmmúzeum: A hús. Olasz film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. FÁKLYA: Legénybúcsú. Színes amerikai filmvígjáték. (16 éven felülieknek!). Kezdés: este 6 és 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA: Az utolsó kijárat BrookIyn felé. Színes amerikai film (16 éven felülieknek!). Kezdés: délután 4, este 6 és 8 órakor. MAGYAR TV TV 1 5.40: Falutévé - törvénytippel 6.00: A Reggel - körzeti hírműsor 8.05: A Financial Times heti üzleti híradója 8.30: Közjáték 8.35: NAPKÖZI Benne: Walt Disney bemutatja: Balu kapitány kalandjai, Zorro, Az utolsó lovag, Gumimacik (ism.) 10.45: Játék 12.00: Hírek 12.05: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg 16.10: „Traffic jam" - rejtvény, slágerlista 16.35: Képújság 16.45: Bűvös hatos 17.00: Megveszem ezt a nőt - mexikói filmsorozat 17.30: Napközi 17.50: Pénzvilág 18.00: Dimenzió 18.40: Esti mese. Jó éjszakát kíván a Disney! 18.50: A hitről gyerekeknek 19.00: Az angol szépség - francia tévéfilmsorozat, 6/3. Juliennek az adóhivatalnál kell számot adnia. Egy megbízatást így nem tudna teljesíteni, de Anne „kihúzza a csávából", s mint nói sofőr venezuelai üzletembert fuvaroz, ám ezzel váratlan kavarodást okoz. 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.35: AKTuális - Az emberi jogokról 21.05: T. S. Eliot: Gyilkosság a katedrálisban - tévéjáték 22.25: Közjáték (ism.) 22.30: Krónika. A 2. magyar hadsereg a Donnál 25/18. rész: Áttörés 23.25: Híradó 23.30: BBC-híradó TV 2 6-00-10.00: Napkelte 17.05: Műsorismertetés 17.10: Híradó 17.15: Természeti képek 17.25: A könyvek könyve: És mégis örömhír 17.50: Elektor kalandor 18.00: Híradó 18.10: Regionális híradó 18.25: Műsorajánlat 18.30: Felsőfokon. Egyetemisták és főiskolások aktuális hírműsora 18.40: Telesport 19.05: Élettér - Dokumentumfilm A lakótelepi lét külön fejezete az újpesti szobabérlók háza. Egy „lakás" nyolckilenc négyzeméter, tízen-tizenketten járnak egyetlen vécére, zuhanyra, ugyanennyi emberre kellene főzni a közös konyhában. Lehet-e élni lehetetlenül? - Erre a kérdésre próbál felelni a film. 19.55: Álomhajó - német tévéfilmsorozat. Irány a Riói Karnevál 21.00: 56 perc '56-ról 22.00: Esti egyenleg 22.20: időjárás 22.25: „Y" hadművelet - franciakanadai tévéfilmsorozat 4/2. Az előző részből: Germain menekülés közben elmarad két társától: Christiene-től, az orvosnőtől és Victortól, aki menedékjogot szeretne kérni Kanadában. A három veszedelmes fiolára több ország titkosügynöke is vadászik. Germain szeretne beszélni amerikai kapcsolatával, a férfit azonban megölik. HBO 17.30: Támadás az óceánjáró ellen - amerikai kalandfilm 19.30: Marié - amerikai életregény 21.30: Veszélyes út Hawaiiba amerikai akciófilm DUNA TV 16.00: Hírek, műsorismertetés 16.10: Az aranysárkány - magyar film 17.35: Pál utcai fiúk együttese 17.40: Magyar tájak. Kőszegi hegység - rövidfilm 18.10: Magyar évszázadok. Szent István intelmei 18.25: Gyereksarok 18.45: Hírek 18.55: Képes műsorelőzetes 19.00: Közép-keleteurópai fdmek. Az éneklő kutya - román-német ifjúsági film Jack London regényéből. Egy hajópincér és egy kutya meghitt barátságának története 20.35: Mindörökké - magyar dokumentumfilm (ff) Az újjáéledő szerzetesrendek olyan képviselői szólalnak meg ebben a filmben, akik végigélték az üldözés éveit, akik megjárták a börtönöket, akiknek az élete nem úgy alakult, ahogyan azt a fogadalomtételkor megálmodták. TKTV 8.30: Agro TV Vikend előtt (ism.) 18.30: Képújság 19.00: Szív TV 2. (ism.) TELIN 18.50: Reklám 19.00-23.00: Szív TV 2. (ism.) benne: Fuoking Fernand - avagy Fernand, a belevaló -film VTV Szeged 8.00-12.00: Vikend, az ATV délelőtti szórakoztató műsora 13.00-17.00: Délutáni Ifjúsági Magazin 17.00: Képújság 17.30: Teleshop 18.30: VTV Híradó 18.40: Programajánlat 18.45: Képújság 19.45: Esti mese: Az igazságos Mátyás c. sorozatból 20.00. Hétfői Magazin: Erdős János portréfilm 20.50: VTV Híradó 21.00-23.00: HTV-30 film: Biztos halál - japán történelmi kalandfilm VTV Vásárhely 9.00: Képújság 16.00: Teleshop 17.00: Képújság 18.00: A VTV magazinműsora. A stúdió vendégei: dr. Grezsa Ferenc és dr. Kószó Péter országgyűlési képviselők. Hívható telefonszámok: 341-082 és 342-460 21.00: Biztos halál - japán történelmi kalandfilm MŰHOLD EUROSPORT 9.00: Alpesi sívilágkupa 11.30: Aerobic 12.00: Nemzetközi motorsport 13.00: A hét sporteseményei 14.00: Gyorskorcsolya világkupa 15.00: Tenisz 19.00: Teremfoci 21.00: Eurofun 21.30: Eurosport-hírek 22.00: Labdarúgás 23.00: Ökölvívás SUPER CHANNEL 12.30: Europerspektíva 13.00: Japán üzleti élete 13.30: Belföldi tudósítások 14.00: Zenei hírmagazin 14.30: Egyveleg 17.00: Élő videoshow 18.30: Bonanza sorozat 19.30: Sport 20.00: Szélhámosok - sorozat 21.00: Belföldi tudósítások 21.30: Környezetvédelmi magazin 22.00: Hírek 22.30: Üzleti hét 22.48: Piacgazdaság 23.00: Dühödt hajsza amerikai film TV5 6.30: Telereggel 9.00: Hétről hétre (ism.) 10.00: Riportműsorok 11.00: Az .igazság órája 12.00: Varieté 13.15: Bátrak parkja 13.40: Többet tudni! 17.05: Hogy van? 17.30: ínyencségek 18.00: Kvízjáték 19.05: Vidám nyelvi játék 20.00: Információs magazin 21.30: Varieté 23.25: Ősi élet a a Szaharában 0.20: Éjféli találkozó SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.40: Colbyék ism.) 9.30: Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.15: A nagy amerikai szexbotrány (ism.)11.55: Hermann - talkshow 12.25: Szerencsekerék (ism.) 13.05: Az ifjú Indiana Jones kalandjai (ism.) 13.55: Fiatal és nyugtalan - amerikai sorozat 14.40: Szomszédok ausztrál sorozat: Scott, a detekvív 15.05: Colbyék - amerikai sorozat: Rajtaütés 16.00: UFO - angol sci-fi sorozat 16.55: 5x5 - kvíz 17.25: Mindent vagy semmit játék 18.30: Sport 18.45: Híradó 19.00: Kulcslyuk 19.30: Szerencsekerék 20.15: A hegyi falu orvosa - sorozat A Brauneck házaspár rettenetesen szenved a gyermektelenség miatt. Franczi - életében először - komolyan megbetegszik, Pankraznak be kell bizonyítania rátermettségét - ápolóként is. Vroni édesanyja autóbalesel következtében meghal. Az árvát Burger doktor veszi magához. Vroni bátyja, Vinzenz szeretné megához venni kishúgát, a gyámhatóság azonban ezt nem engedélyezi. 21.15: Kérlek, jelentkezz! 22.15: Akut 23.00: Újdonságok és történetek 23.45: Beszélgetés 0.05:: UFO (ism.) 0.55: Filmkészítők 1.10: Műsorismertetés RTL PLUS 6.00: Híradó 7.00: Halló, Európa -jó reggelt, Németország! 9.00: Dr. Marcus Welby - sorozat: Kendőzetlen igazság 10.00: Gazdag és szép - sorozat 10.30: Forró nyeremény 11.00: Rizikó 11.30: Családi párbaj 12.00: Magazin 12.30: Tenisz - összefoglaló 13.20: Kalifornia klán - sorozat 14.15: A Springfield-sztori sorozat 15.00: Gyilkosság a hobbija - sorozat: Oroszországból Jessica Moszkvába utazik az íróküldöttséggel. Az ünnepélyes fogadtatás során Jessica táskáját ellopják. A tettest menekülés közben lelövik. Kiderül, hogy a tolvaj nem készpénzt keresett, hanem a Jessica táskájában lévő mikrofilmet akarta megszerezni, melyet az egyik írótárs rejtett el. Az események felkeltik a KGB figyelmét. 16.00: Beszélgetés 17.00. Ki itt a főnök? - sorozat: A hónap embere 17.30: Borzasztó kedves család sorozat 18.00: Fiatalok magazinja 18.15: Tenisz Melbourne-ből 18.45: Híradó 19.15: Robbanékony - magazin 19.45: Jó idők, rossz idők - sorozat 20.15: Columbo - amerikai sorozat: Veszélyes matt 21.45: Quincy - sorozat: Veszélyes betegszállítás 22.45: Kulturális magazin 23.15: Gottshaldk-show 24.00: Trópusi hőség 1.10: Tenisz Melbourne-ből RÁDIÓ KOSSUTH PETŐFI 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Napóra 18.00: Garázs 18.30: Visszajátszás 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Kölyökrádió 19.35: Táncházi muzsika 20.00: Más-kép(p) színházról, filmkről, irodalomról, sportról 21.00: Hírek, időjárás 21.05: Rockújság 22.00: Beszélgetés az OKE együttessel 22.30: Jazz 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Napforduló benne: 23.15: 1967. Slágerek, hangulatok - jelen időben 4.03: Verbunkosok, csárdások BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.00: Hírek, időjárás 10.05: Most olvastam 10.15: André Chénier. Részletek Giordano operájából 11.05: A MR szimfonikus zenekara játszik 11.40: Pászti Miklós népzenei feldolgozásaiból 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Hangverseny délidőben 13.25: Liszt Ferenc a magyar irodalomban - 2/2. 14.00. Hírek, időjárás 14.05: A Varázshegy. Thomas Mann regénye 4/1. 15.05: Zenekari muzsika 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Kóruspódium 16.35: Fúvószene 17.00: Új Hangoló 17.50: A hét költője: Kormos István 18.00: Hírek, időjárás 18.05: Hajdók Judit orgonahangversenye 19.05: Katasztrófák évtizede 3. 19.35: A 140 éves Budapesti Filharmóniai Társaság hangversenye 20.00: Hírek, időjárás 20.35: Elfeledett irodalom? Régi magyar irodalmi szövegek 21.30: Részletek Gallus: Harmoniae morales motetta sorozatából 21.50: József Attila minden verse, Friss DÉLMAGYARORSZÁG már hajnali 2 órától kapható a Kálvária téri Szuper Hamburgeresnél. 100/18. 22.00: Hírek, időjárás 22.10: Új Zenei Újság (ism.) 22.50: A Rádiószínház bemutatója: Elaludni és holtan ébredni föl. Schmuel Huppert hangjátéka 23.40: Régi híres énekesek műsorából 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Évszázadok muzsikája KEDD SZEGED 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalomból: 5.55. Műsorismertetés, hírek, meteor, útinform. 6.00: Reggeli Krónika (Kossuth adó). 6.15: Hírek, információk - röviden. Meteor, útinform. 6.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle. 6.45. Reggeii párbeszéd 6.55: Műsorismertetés, hírek, meteor, útinform. 7.00: Reggeli Krónika (Kossuth adó). 7.15. Hírek, információk röviden. Meteor, útinform. 7.25: Körzeti időjárásjelentés. 7.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle. 7.45. Programajánlat. 8.00: Hírek, meteor, útinform. 8.55: Hírösszefoglaló, meteor, útinform. 16.00-18.00: Rádió "Szeged. Zenés kereskedelmi és szolgáltató műsor a szegedi 94,9 MHz-es URH frekvencián. Tec-cik üzlet AKCIÓ! Képes naptár 50% kedvezmény ADO-nyomtatványok APEH-eng. pénztárgépek szervizelése, kellékek Itt majdnem minden kapható Cím: Török u. 8. (5. garázs) 9-17, szombaton: 9-13 óráig. Kft.-nk Szegeden felajánlja szabad kapacitását lakatos és csőszerelő szakterületen. Érdeklődni a 62/490-217-es telefonszámon lehetséges. 4.30: Reggeli Krónika 8.20: Törvénykönyv 8.30: Hangszemle 9.05: Napközben 11.05: Szonda (ism.) 11.35: Hrabal: Házimurik -10/1. 12.00: Déli Krónika 12.30: Vendég a háznál 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05. Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.) 13.30: Hitélet. Vallási krónika 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Versek 15.05: Kossuth-klub (ism.) 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Mindennapi gazdaság 16.30: Zenefórum 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Károlyi Amy 20.05: A népzene hagyományőrzői 20.30: Határok nélkül 21.05: Kossuth-klub 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Fórum 23.05: Lemezmúzeum URH-n: 6.55: Körzeti információs magazinok 11.00: Irodalom (ism.) 11.30: Riportműsor (ism.) 13.00: Amerika Hangja 14.00: A tegnap slágerei 14.30: Nyitnikék 15.00: Országgyűlés 18.30: V materinskom jazyku 19.00: In limba materna 19.30: In der Muttersprache 20.00: Na materinjem jeziku (horvát) 20.30: Na maternjem jeziku (szerb) 23.00: A BBC magyar műsora 23.45: GalaxyX-30/12. NYEREMENYS0RS0LAS A GAZDABOLTOKBAN Vetó'magok - növényvédő szerek - műtrágyák nagy választékban, Kerti kisgépek, műszaki áruk, rotátorok 10% előleggel, részletfizetésre is a GAZDABOLTOKBAN! Sőt! 60 000 Ft értékű vásárlásiutalvány-sorsoláson is résztvehet az I. negyedévben, ha e szelvényt kitöltve leadja a vásárláskor! ~~ — — — ^ Szó'reg, Hősök tere 10. tel.: 355-283 Szeged, Mars téri kofasor Név:. Lakcím: Deszk, Alkotmány u. 47. tel.: 371-310 DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP 4.30: Napindító. Zenés ébresztő 8.05: Sportreggel 8.20: Rivaldafényben. Kern András 8.50: Aprócseprő - gyerekekről 9.00: Hírek, időjárás 9.05: Zene-szó 10.55: Gordiusz plusz 11.00: Hírek, időjárás 11.05: Napóra 12.00: Nótakalendárium 12.45: Időjárásés vízállásjelentés 13.00. Hírek 13.05: Hogy tetszik lenni? 13.30: Operettparádé 14.00: Kettőtől ötig. A Rádió kívánságműsora közben: 15.00: Hírek, időjárás Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN. SZÁVAY ISTVÁN, TANDI LAJOS Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Hírszerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK JÓZSEF (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Igazgatók: BELLAVICS ISTVÁN (marketing), KISPÁL ANTAL (adminisztráció). Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281 . titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460. sportrovat: 481-730. hirdetésfelvétel: 481-444. ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Telefax: 481-333. Szedés: Délmagjarország Kft. Nyomás: Nice Presse Invest, 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Igazgató: Surányi Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság ligazgató: Gyimesiné dr. F.tsedv Sarolta) és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 Ft. ISSN 0133-025X Mai lapszámunkat szerkesztette: Tandi Lajos