Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-04 / 2. szám

6 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1993. JAN. 4. Települések és „hslt lelkek" A „megfagyott" • Sárdy„ a kántor Fotó: Schmidt Andrea • Szeged vezet u A megélhetés után mennek u Városok hátrányé És ismét rájöttem, hogy nemcsak a szegedi születésű Zerkovitz Béla, az ország Cer­kováca oldódott fel az orfeum­dalokban, és „csinált" olyan szórakoztatóipart, mint előtte alig mások. így vagyunk Kacsóh Pong­ráccal, a fizikussal, a fizikata­nárral, aki nemcsak jó matema­tikus, hanem jó zenész is volt. Jól ismerhetjük Kacsóh Pongrácnak (1873-1923), a Já­nos vitéz - korábban a szegedi szabadtérin nagy sikerrel ját­szották - és a Csipkerózsika daljátékok komponistájának nevét. Elsőnek ismerte fel a bartóki dallamok jelentőségét, 1904-ben. Ő volt a Zenész Szövetség elnöke. Kevésbé is­merjük viszont a matematikus és fizikus Kacsóht, pedig fiatal éveiben éppen ilyen tartalmú dolgozataival tűnt ki. A zene­világot 1905-től? Egyetemi diplomáját 1896­ban szerezte meg a kolozsvári tudományegyetemen, egyben ugyanabban az évben doktori címet is nyert. Egyetemi évei alatt különösen a matematikus Vályi Gyula és az elméleti fizi­kus, Farkas Gyula gyakorolt rá nagy hatást. Doktori disszertá­ciójának elme: „Az egyenlősé­gi és egyenlőtlenségi elv viszo­nya a mechanikában." Gimná­• „Az ön feladata lesz az át­alakult (4000 ha) szövetkezet, vállalkozói típusú szervezet, üzletág kialakítása, működteté­se, a termelési és kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztése, újabb termelési és üzleti lehe­tőségek felkutatása..." Termé­szetesen diploma, erkölcsi bi­zonyítvány, ötéves vezetői gyakorlat szintén szükséges, ahogy az már a különböző pá­lyázatoknál is megszokott. Nem találtak a kengyeliek maguk közül valót? Biztosan akadt volna. Csakhogy ez a hirdetés, mint maga a szövet­kezeti átalakulás, jelzi azokat a folyamatokat, amelyek majd meghatározói lesznek a jövő­beli gazdálkodásnak. Ami pél­dául a hajdani elnök funkcióit illeti, már alapos változáson mentek át, hiszen akár hihető, akár nem, van olyan elnök, aki havi 15 ezer forintos tisztelet­díjért munkálkodik, mint igaz­gatósági tag. Az ilyen esetek­ben az ügyvezető igazgató pe­dig menedzser típusú vezető, aki ráadásul nem feltétlenül kell hogy szövetkezeti tag le­gyen, vagy éppen abban a fa­luközösségben élő. Az átalakulás Csongrád me­gyében is befejeződött, s mivel több szövetkezetben voltak szétválások, például Mindszen­ten három gazdaság működik a korábbi egy helyett (Ramóna cipőipar. Tiszavirág kertész és Agro szövetkezet), így érthető, hogy több a szövetkezetek száma, mint korábban. Ha minden igaz, 71 szövetkezet­ben sikerült az átalakulás a ta­Engem a számomra kel­lemes és szép muzsika re­laxái. Ezért nézem Rá­tonyi Róbert műsorait, a szép és művelt Kállay Bori többféle fellépéseit, legutóbb 1992. augusztus 4-én, a TV2-n. ziumok számára írt A fizikai és matematikai földrajz elemei cí­mű tankönyve hosszú időn át használt mű volt. Tanára volt Kolozsvárott Martin Lajos (1827-1897) repüléselméleti tudós, akitől Jókai Mór is ta­nult „magánúton" természettu­dományos műveltséget, ami re­gényeiben szépen ki is dombo­rodik. Kacsóh értekezése lényegé­ben fizikatörténeti tárgyú, ugyanis a mechanikával foglal­kozó ama könyveket veszi bonckés alá, amelyek Fourier 1798-ban megjelent műve óta napvilágot láttak. Főként Lag­range: Mécanique Analitique című könyvét elemzi, és feltár­ja hiányosságait, Gauss, Oszt­radzskij munkásságát is felele­venítve. Kecskeméten 1909— 1912 között a főreáliskola igaz­gatója. Észrevételei, megjegyzései nagy olvasottságát sejtetik, a valyi év végéig. Ugyanakkor a forráskúti Haladás Tsz-ben ezt januárra halasztották, akkor döntenek a magántulajdonosok véglegesen sorsukról. Az al­győi Rákóczi Tsz, az ópuszta­fizikus tárgykör alapos ismeretét és a matematikában való jártasságát igazolja, s professzora oldalán komoly lendületet adott e tudo­mányág fellendüléséhez. Két amerikai matematikus: Kuhn és Tucker 1950-ben vette észre Farkas és Kacsóh eredményei­nek nagy hasznát. Azóta ezek a megállapítások szerves tartozé­kaivá váltak az optimalizálás elméletének. E második világ­háború idején kialakult mate­matikai tudományág ma már szinte áttekinthetetlenül szerteá­gazó: az ipari termelés, a szer­vezés, a szállítmányozás leg­gazdaságosabb módjának nél­külözhetetlen matematikai alapja. Tehát a jeles zeneszerző, Kacsóh Pongrác nevét mate­matikusaink, fizikusaink között is meg kell említenünk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Szegeden született Huszka Jenő, nemzeti operettünk meg­teremtője, jó jogász is volt.) Hajói emlékszem, 1959-ben (majd 1972-ben) láttam a sza­badtéri színpadán a János vi­tézt azzal a nagyszerű énekes­sel, aki dunapataji keresz­telőmön kántortanítóként éne­kelt, majd onnan került Duna­földvárra, ahol Oláh Gusztáv fedezte fel a magyar zeneiro­dalom és -művészet számára, Sárdy Jánost. Bátyai lenö mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm szeri Árpád Vezér Tsz felszá­molás alatt, a deszki Maros Tsz pedig még küzd a megma­radásért, és a sorsa nem pecsé­telődött meg visszavonhatatla­nul. Biztosan nem alakulnak át Az elmúlt évtizedben a me­gye népessége évről évre fo­gyott, a csökkenés az 59 tele­pülésből 55-öt érintett; fogyott Szeged kivételével minden vá­ros, és az 52 községből 49 la­kosainak a száma. A népesség fogyása 24 településen 10-20 százalék között mozgott, egy­nél pedig meghaladta a 20 szá­zalékot. A csökkenő népességű településeken élt 1990 elején a megye lakosainak csaknem a hattizede, míg a fejlődőek va­lamivel több mint a négytize­dének adtak otthont. A két különböző kategóriá­ba tartozó települések népessé­gének kor szerinti összetétele két csoportnál mutat jelentő­sebb eltérést. A csökkenő ­visszafejlődő - településeken a fiatal felnőttkorúak aránya ala­csonyabb, a 60 év felettiek - az öregkornak - aránya pedig ma­gasabb, mint a fejlődő telepü­léseken. A kor szerinti összetétel be­határolja a népesség gazdasági aktivitását; a csökkenő népes­ségű településeken természet­szerűleg nagyobb az inaktív keresők aránya, mint a fejlődő­eken, ugyanakkor - ugyancsak a korösszetételből következően - az eltartottak aránya kisebb. Az elvándorlás - az elköltö­zés - egyik fő motiválója a munka, a megélhetési lehető­ség keresése. A fejlődő telepü­léseken az ipari, építőipari munkahelyek jelentős nagy­ságrendje mellett kicsi a mező­Eladják a Schwinnt Hamarosan eladják a Schwinnt, a csaknem százéves chicagói kerékpárgyárat, amely 1988-ban az első amerikai be­ruházók között jelent meg Magyarországon, megvásá­rolva a Csepel Kerékpárgyárat. A The New York Times sze­rint a magyarországi beruházás tévedésnek bizonyult, mert veszteséges. f új szövetkezetté az alábbiak: a kisteleki Új Élet, a baksi Ma­gyar-Bolgár Barátság, az ásott­halmi Alkotmány és Egyetér­tés, valamint a hódmezővásár­helyi Méhész Szövetkezet. Há­rom gazdaságnak pedig na­gyon bizonytalan a sorsa, senki nem tudja, hogy mi lesz velük. Ezek: a bordányi Előre, a do­maszéki Szőlőfürt és a zákány­széki Egyetértés Szövetkezet. Az új esztendő tehát nagy változásokat hozott a Csongrád megyei szövetkezeti gazdasá­gok életébe is, s megjósolható, további változások is követ­keznek. Sz. L. I. A megye településszer­kezetét a városok túlsú­lya jellemzi. 1990 elején a megye lakosainak mintegy háromnegyede élt a várasokban. gazdaságban dolgozók aránya, ugyanakkor a visszafejlődő te­lepüléseken az előbbinél vala­mivel alacsonyabb ipari, épí­tőipari részarány mellett domi­nálóbb a mezőgazdasági fog­lalkoztatottság. Jelentős eltérés mutatkozik Az egyiptomi iszlám szélső­ségesek egyik szervezete távo­zásra szólította fel az ország­ban járó turistákat és az itt élő külföldieket, „nehogy életük­kel fizessenek" azért a konflik­tusért, amely őket és a szerin­tük iszlámellenes egyiptomi rendszert szembeállítja egy­mással. A felső-egyiptomi Aszjútban múlt héten terjesz­tett röplapján a Dzsamaa Iszla­mija úgy értékeli a helyzetet, hogy e konfliktus veszélyes szakaszába jutott. Ez a mozga­lom szeptemberben óva intette a külföldi látogatókat Felső­Egyiptom felkeresésétől, majd magára vállalta a körzetben októberben és novemberben turisták ellen végrehajtott me­rényleteket. Egy brit nő meg­halt és hat német megsebesült a fegyveres támadásokban. Az „Utolsó csepp vérünkig" címet viselő közlemény, ame­lyet a múlt héten terjesztettek Ászjútban, december 4-ei dátu­mot viseli, azaz egy nappal azután készült, hogy Alexand­„Mondd meg nekem, hogy mit és hogyan eszel, és én megmondom, hogy milyen csillagkép alatt születtél" - a régi közmondás ilyesfajta meg­változtatásával hívta fel magá­ra a figyelmet Európa legna­gyobb kulináris folyóirata, a „Meine Familie und ich" (A családom és én) legújabb szá­ma. Megtudhatjuk például, hogy akik a Bika és a Rák jegyében születtek, azok mindenkit fe­lülmúló „álompárt" képezhet­nek - legalábbis ami az étke­zést illeti. Mindketten szeret­nek csendben és „elmélyülten" enni, s különösen kedvelik az olyan ínyenc falatokat, mint a töltött borjúszegy. Egy Bak el­lenben tönkretenne egy Rák­Bika kulináris randevút - ő ugyanis a nehéz házi kosztot szereti. Jó esélye van a Skorpiónak és á Szűznek is arra, hogy „a szerelem a gyomron keresztül lángoljon fel". Bennük elsősor­ban a kulináris Ínyencségek a kétféle településcsoport in­frastrukturális ellátottságában, a lakók lakáskörülményeiben. A növekvő népességű települé­seken - amely kategórián belül Szeged súlya meghatározó ­vannak a nagyobb és jobban felszerelt lakások, a csökkenő népességűeken a kisebb, köz­művel kevéssé ellátottak, ugyanakkor a laksűrűség ez utóbbi csoportba tartozóknál a magasabb. Dr. Fekete Istvánná KSH • Utazok, figyelem! • He kell, lőnek riában két perben összesen nyolc iszlám fanatikust halálra ítéltek terrorakciókban való részvételért, illetve terrorszer­vezetekhez való tartozásért. A külföldiek elleni agresz­sziók óta az egyiptomi hatósá­gok minden korábbinál kemény­ebben lépnek fel az iszlám szélsőségesek ellen, és a rend­őri akciók az ország egész te­rületére kiterjednek. Kairóban - ahol a szilveszteri ünnepre rendkívüli biztonsági intézke­déseket léptettek életbe a tu­risták védelmére - az elmúlt hetekben több mint ezer em­bert állítottak elő. Abdel-Halim Musza tábor­nok, belügyminiszter egy hét­végi interjúban azt hangoztatta, hogy négy szökésben levő ter­rorista kivételével minden erő­szakos akcióba keveredett fun­damentalistát letartóztattak. iránti kíváncsiság közös vonás. A folyóirat egyébként mind­kettőnek vesét ajánl almamár­tással. Az Ikrek és a Vízöntő az exotikus, nem mindennapi éte­leket kedvelik. Ikreknek örö­met okozhatunk például ana­nász befőttel és indonéz rizses­tállal, mig a Vizöntő sokat ad a gusztusos tálalásra és kedveli a nemes aperitifet étkezés előtt. Előszeretettel fogyaszt halat, ráklevest és roston sült homárt. A Mérleg jegyében születettek­nek a folyóirat kacsamellet ajánl narancsmártásban. Oroszlánok nem szeretnek egyedül enni - a legszíveseb­ben luxuskörnyezetben étkez­nek, hű bámulóik társaságában. Csak a Kos nem élvezi a finom ételeket és a kifinomult kony­haművészetet. Az örökké nyugtalan Kos akkor boldog, ha nem kell túl sok időt fordí­tania az étkezésre. A legszíve­sebben készételt eszik, de ab­ból a finomabb fajtát. Egyre több a szövetkezet Elnökök kerestetnek Bizony ezt is megértük. Hírül adta az újság, hogy a kengyeli Dózsa Mezőgazdasági Szövetkezet ügyvezető igazgatót keres. Mi a manó, gondolhatják sokan, már ügyvezető is kell a szövetkezetekben? Nincsen elnök? El­nök is van, s ügyvezetőt is keresnek több helyen. Nem is akármilyent, erről a szóban forgó hirdetés szintén be­számol, szigorú és korrekt feltételeket szabva. Csillagképek - fehér asztalnál Egyiptom veszélyei

Next

/
Thumbnails
Contents