Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-15 / 12. szám

8 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. JAN. 15. Dositej Obradovic Nagy-Szerbiáról álmodott?! is OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DEI.MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE. SZEGED, SAJTÓHOZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 481-460 • Reflexiók nyugdíjemelésre „Más kontójára ígértek..." Tisztelt Főszerkesztő Úr! Az 1993. január 2-i „Ki hogyan voksolt" név nélküli cikkük félrevezető voltára hívnám fel szíves figyelmét. A téma: a kormámánypártiak általában kisebb nyugdíjemelést szavaztak meg, mint amennyit az ellenzékiek akartak. Hogy olcsó demagógiának tartom más kontójára ígérni és követelni, az talán csak az én véleményem. Viszont az, hogy lapjuk folyamatosan, súlyos félrevezetéssel menedzseli Rózsa Editet, az szerintem a jövőben feltétlenül korrigálásra szorul! Megdöbbenéssel olvastam a DM január 3-i számában megjelent Ki hogyan szavazott? című írást. Ez alkalmat ragadom meg, hogy mély tisztelettel köszönjem meg magam és kétmillió nyugdíjas társam nevében azt az igazán emberséges, rólunk emelkedett gondolkodással törődő szeretetet, mellyel életünk meghosszabbítása, szebbé és jobbá tétele érdekében a nyugdíjemelés 1993. „tárgyában" szavazatukkal tettek. Mindannyian tisztában vagyunk az ország nehéz helyzetével. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindenkinek áldozatot kell hozni a jövő érdekében! De azt már ne kívánják, hogy a nyugdíjasok, a létminimum határa alatt élők - akiknek munkájuk, verítékük tette lehetővé, hogy maguk (tudatosan nem önök!!!) elöl-hátul doktorok lehettek ingyen és bérmentve, aranymedáliákat, irodalmi díjakat (többször is), jutalmakat, prémiumokat kaphattak - hozzák rendbe az országot, míg maguk „szegény" A felelős honanya fényképével bevezetett cikkben Rózsa Edit a Csongrád megyei képviselők között szerepel, holott nem itt lakik, és az SZDSZ országos listájáról került a Parlamentbe. KISZ-es és MSZMP-s korában, a korábbi ciklusban, valóban szegedi képviselő volt, de nem hiszem, hogy ez mérvadó. Ezen kívül az MSZP-nek sincs szerintem Csongrád megyében megválasztott képviselője, pedig az említett cikk ezt mutatja. Kelemen Gábor képviselői zsebpénzből, igazgatótanácsi fizetésbők. kft.-ből kapott százezrekből „nyomorognak". Hogy ne szakadjon meg a szív! Közben pedig „Magyarázzák a bizonyítványt"! (Karinthy jobban csinálta!) Jó lett volna, ha hétfőn reggel elméltóztattak volna fáradni egy-két élelmiszerboltba közvéleménykutatás és a 6 (hat) százalékos áfa premierjére. Rögtön láthatták volna az 1994-es választás eredményét! Legyen szabad megjegyeznem, a hat százalék 15-20 százalék volt. No de sebaj, nem kell mindig enni-inni, lehet esetenkint nadrágszíjat húzni! Nem tudom, ha idős szüleiknek kellene megélni 7800, azaz Hetesezernyolcszáz forintból egy hónapban, akkor az ilyen gondos figyelemmel és szeretettel nyomogatták volna a NEM és a TARTÓZKODÁS gombját? Szívből kívánom, hogy maguk, családjukkal együtt egy, csak egy évig éljenek a fenti összegből. Tegzes Miklós Csak január első napjaiban sikerült kezembe venni a Délmagyarország két ünnep között megjelent számait, s nagy érdeklődéssel olvastam a december 31-i számban Heka László és Szondi Ildikó cikkét „Lesz-e Nagy-Szerbia, vagy sem" címmel. Megdöbbenve olvastam soraikat. Érthetetlenül álltam azon kérdésföltevésük előtt: lesz-e NagySzerbia vagy sem, mert válaszként Dositej Obradovic-ot, a 18. századi irodalom egyik legnagyobb alakját, a felvilágosodás racionalista filozófiájának tipikus hirdetőjét, az európai szentimentalizmus első délszláv képviselőjét idézik. Az első hibái a szerzőpáros már a mű címének közlésénél követte el. hiszen a „Levél Halapijenak" helyett fordításban a mű címe helyesen úgy szól, hogy „Levél Haralampije Mamulának" (Pismo Haralampiju). Persze lehet, hogy nyomdai hibával állunk szemben. A másik, s úgy érzem, sajnálatos hiba, egy hiányosság. A szerzők nem folytatták a mű idézését, pedig az idézett sorok meggyőzően szólnak arról, hogy Dositej Obradovicnak nem voltak víziói, sem illúziói Nagy-Szerbiáról, sőt sokkal nemesebb és józanabb elvek és gondolatok vezérelték. A szerzőpáros a következőképpen idézett: „... a montenegrói, dalmát hercegovinál, boszniai, szerb, horvát, szlavón, szerémségi. bácskai, bánáti lakosok... egy nyelven beszélnek". A mű pedig így folytatódik: „Ami azokat a népeket illeti, amelyek ezekben a királyságokban és régiókban élnek, ideértve mind a görög templomba járókat, mind a latin hit követőit, nem rekesztve ki sem a török bosnyákokat, sem a hercegovinaiakal, lévén, hogy a törvény és a hit megváltozhat, a nemzetség és a nyelv soha. A bosnyákot és a hercegovinál törököt a törvény értelmében töröknek hívják, ám a nemzetség és a nyelv alapján, amint már Ukapáik is voltak, az utolsó unokáik is bosnyákok és hercegovinaiak lesznek mindaddig, amíg a világ világ. Őket törököknek nevezik mindaddig, amíg a törökök ezt a földet uralják, s ha az igazi törökök visszatérnek a vilájetekbe, a bosnyákok bosnyákok maradnak, és ugyanazok lesznek, amik az elődeik is voltak ". Talán érdemes lenne néhány sort szentelni Dositej Obradovic munkásságának. Legjobban talán Csuka Zoltán jellemezte „A jugoszláv népek irodalmának története" című művében: „Dositejnek egészen kimagasló a jelentősége a szerb nemzeti és kulturális öntudat fejlődésében. A szerbség korében ő az első író, aki kulturális törekvéseiben túllép a pravoszlávia határain Számára mindazok, akik egy nyelvet beszélnek, egy kulturális közösség tagjai, még akkor is, ha vallási különbségek és politikai határok egyelőre el is választják őket. Müveit mindazoknak szánta, akik azt a nyelvet értik, amelyen ő ír, tehát lényegében az egész sto nyelvjárás lakosságának. Mivel pedig mint vérbeli racionalista, Relkovichoz hasonlóan, 6 is hisz a „felvilágosítás" mindenhatóságában, népe kezébe olyan könyveket akart adni, amelyeket az valóban meg is ért. Tudatosan elveti tehát a szerbes, illetve oroszos egyházi nyelvet, és programszerűen a nép nyelvét vezeti be az irodalomba ". Ezek a sorok is azt bizonyítják, hogy Dositej Obradovic elsősorban az irodalmi nyelv területén, a nyelv szüntelen haladásának folyamatain dolgozott, nem pedig NagySzerbia kialakulásának folyamatain. * Visszatérve a cikkre, Garasanin szerb belügyminiszter neve is tévesen van közölve: Ilija helyett Alija szerepel. Sajnálatos tény, hogy a szerzők legtöbbször nem autográf munkákra és kiadványokra hivatkoznak, ami az elfogult és egyoldalú bemutatást eredményezi... Ilyen és effajta álmok más népek történelmi személyiségeinél is előfordultak: sokat lehetne írni a Zimonyig terjedő Nagy-Horvátország koncepcióról, azután olyan személyiségekről, mint Starcevic, vagy Pavelicről, az usztasa mozgalom nagy vezetőjéről, azután Tavaly december 17-i számunkban cikket közöltünk a Virág Cukrászdáról, amelyre 19-i lapunkban válaszolt a tulajdonos. Ezzel kapcsolatban az alábbiak közlésére kérte meg lapunkat dr. Pálfy István, a Hungária Szálloda igazgatója: 1. Addig, amfg vállalatunk üzemeltette a Virág Cukrászdát, azalatt az idő alatt is rendkívül sok alkalommal került sor Köjál, illetve tisztiorvosi vizsgálatra. Üzemeltetésünk alatt az ellenőrzések lényeges hiányosságot nem állapítottak meg, mi minden esetben úgy tekintettük az egészségügyi ellenőrzési, mint segítő szándékút, és észrevételeiket szinte minden alkalommal figyelembe vettük, illetve a hibákat korrigáltuk. 2. Tekintettel arra, hogy a Virág Cukrászdában csak befejező cukrászati tevékenység folyt, illetve a tejszínes és sárgakrémes készítmények ott készültek, így a 15 éve elkészült, akkor az ország egyik legkorszerűbben felszerelt. Martin Spegelj volt horvát védelmi mimiszter körül kirobbant botrányról (pedig akkor még nem volt fegyverropogás), de hivatkozhatnánk Nenad Kecmanovic NIN-ben megjelent cikkeire, ahol Alija Izetbegovic álmairól számol be. Nem megyek bele a részletezésbe, nem áll szándékomban. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy csak az egyik oldalt ennyire elfogultan hibáztatni téves és sajnálatos tény: ezt a háborút nem a NÉPEK robbantották ki, hanem a politikai vezetők. Sokat lehetne még vitatkozni és írni a hibákról, de nem teszem. Két okból sem: 1. a már amúgy is túlfűtött indulatok és elfogult egyoldalú írások már eddig is sok kárt okoztak és okoznak; 2. inkább választom a kultúrák értékein keresztül történő népek közötti megismerést és megértést. Ez a cikk a „pravoszláv karácsony" második napján íródott: a békesség, a szeretetet, a megértés és a tolerancia jegyében kívánt szólni. S a cikk végén Dositej Obradovic gondolatai merülnek fel újra: „Mikor szűnik meg az ellenségeskedés és a gyűlölködés a földön! Mikor nyeri el szívünk természetes jóságát, hogy a másik emberben testvérét lássa, sem gondolatban, sem szóban nem kérdezve, milyen törvényt vagy kiket követ..." Mandity Predrag a Hungária Szállodában kialakított cukrászüzemből került átszállításra thermos zárt kistehergépkocsival az elkészített sütemény a befejező részlegbe. Mindezeket az elmúlt időszak alatt a közegészségügyi ellenőrzések nem kifogásolták. 3. A tejszín valóban az utcán várta a reggel 5 órára érkező cukrászokat. de az zárt edényzetben, a tejipar által lezártan. 4. A december 19-i válaszban szereplő +23 Celsius-fok említése egyszerűen elképesztő. Ilyen hőmérsékleten nem lehetséges a süteményeket a bemutatóvitrinbe betenni sem, nemhogy naphosszat ott tárolni. Ilyen hőmérsékleten való tárolás állandóan magában hordozza az ételmérgezés lehetőségét, márpedig olyan nem fordult elő. 5. Végezetül, merjük remélni, hogy a korábbi években a régi üzemeltető által a Virág Cukrászdának szerzett jó hírnevét az űj tulajdonos is megtartja." Pedagógiai jegyzetek Nem mondta meg nekik senki? Őrzöm Váczy András cikkét és nagyon sokszor hivatkozom rá. A cím mellett Nem mondta meg nekik senki - bemutatott fotó megrendítően sejteti a sorokban rejlő szöveg tartalmát, igaz mondanivalóját. A Tököli Fiatalkorúak Büntetésvégrehajtási Intézet egyik börtönépületének valamelyik ablaka látható. Belülről, a feketés keretből, annak mély sötétjéből egy fiatalember sziluettje bontakozik ki. Vele együtt nézhetünk mi is kifelé, a rácsos kereten túl a településre, a szabad élet panorámájára. Együtt nézünk ki? Csak gondolatban, ha egyáltalán a képet magunk elé tartva szemléljük. Ugyanakkor mi azon túl vagyunk, kinn az életben. És ha van bátorságunk tovább mélyülni lelkiismereti vizsgálódásunkban, akkor fokozhatom a feszültséget: miért nem mondta meg nekik senki sem azt, hogy az az életmódjuk az erőszakos, a garázda bűncselekményeken át fogházba vagy börtönbe vezet, s ami a legelkeserítőbb, gyakran viszszaeső bűnözőként ugyanoda kerülnek. Nevelésünk, felvilágosító tevékenységünk során a mit is mondhatok meg neki akarásunk őrlő küzdelmében a mit-miről, a mikor és hogyan kérdések mellett nem lehet közömbös az sem számunkra, hogy ki mondja meg nekik, a gyermekeknek. Ugye ismerősek a komikumba is beillő, groteszk életképek, amikor a családban vagy az iskolában magunkon tapasztaljuk: jó-jó, rendben van... hadd tudják meg... tudniok kell..., de ki lesz az, aki meg is mondja. Meri-e vállalni valaki, hogy okosan megmondja nekik? Megkésvejjjbredtünk rá. pedig tudtuk, mégis húztuk, halasztottuk és el is maradt a veszélyt elhárító szó, a segítő kar nyújtása. Fájdalmat, szorongást vált ki bennem (is) a kérdés: miért csak a büntetésvégrehajtás és a törvényt gyakorló, az igazságszolgáltatás emberei előtt találkoznak gyermekeink azokkal a hiányosságokkal, melyek révén áldozatokká váltak? Késő a zokszó: megelőzhettük volna. Vajon én, a társadalom egyik sejtje, hol követtem el a hibát, mikor és hol nem mondtam meg nekik? Az élet igazolta, hogy: ha megmondtuk - érdemesnek bizonyult; megmondtuk sajnos nem úgy alakult; megmondtuk volna, de féltünk, mert magunk is bizonytalanságban éltünk; megmondtuk volna, de nem lehetett; meg sem mondtuk nekik. Ábránd, merő képzelet? Nézem a_börtön rácsos ablakát, s nem látok ott ifjú áldozatot. Pleskó András • Kedves Mánditv Predrág! A hétfő esti beszélgetésünk után úgy gondoltam, nem fogok válaszolni a Délmagyarországban 1992. december 31én megjelent „Lesz-e Nagy-Szerbia, vagy sem?" című cikkünkre készített reagálására. Miután elolvastam az írását mégis úgy döntöttem, leírok néhány gondolatot. Mivel mint jogász csak az argumentumokat ismerem el, közölnöm kell, hogy érvelésében semmi olyat nem találtam, ami megcáfolná a cikkünkben írottakat. Azzal vádol, hogy Dositej Obradovity gondolatait nem idéztük teljességükben. Az említett (rásból számunkra egyetlen momentum volt lényeges. Mégpedig az. hogy Obradovity szerint a felsorolt területeken élők egy nyelven beszélnek, vagyis szerbül Ahogy a régi latinok mondták, sapienti sat (okos ember kevés szóból is ért: A cikk szándéka nem az volt. hogy bárkit is megbántson, hanem hogy rámutasson azokra a törekvésekre, amelyek a határok „szabására" irányulnak Egyetértek abban, hogy ilyen törekvések más népeknél is találhatók, csakhogy azok nem háborúval próbálták elérni céljukat. Az frásunk nem a szerb nép ellen készüli, hiszen egy nép sohasem hibás a háborúk kirobbantásán mesterkedő politikusok bűneiért. Említette Ante Pevelity usztasa vezért is, akit az egész világ gonosztetteiért jogosan elítélt. A cikkünk pontosan azt célozta, hogy hasonló borzalmak ne történjenek meg, és ha másképpen nem tudunk az ott folyó eseményekre hatni, legalább tiltakozzunk ellene... Ami az egyoldalúságot illeti, és éppen a szerb karácsony utáni időszakban vagyunk - amikor mindannyian megemlékeztünk a Szent Család meneküléséről - szeretném, ha elképzelné a Szent Estét, és a szüleit, ahogy gyermekeik nélkül várják Jézus születésnapját. A család és rokonság fiatalabb tagjai elmenekültek, csak a két öreg maradt abban a reményben, hogy házát és vagyonát megmenti ettől az esztelen háborútól. Hiszen ők soha senkit •nem bántottak, mindenkin segítettek, ahogy tudtak Politikával nem foglalkoztak... Szomorúak, mert magukra maradtak, és fenyegető leveleket kapnak Éppen ezen az estén jönnek be a katonák, és kizavarják őket otthonukból, megfosztják őket egy pillanat alatt életük eredményétől. Megalázottan könyörögnek, hogy csak egy szobában maradhassanak, akár főznek, takarítanak rájuk... Már viszik is őket Hercegszántó felé, onnan menjenek ahová tudnak. Hiszen magyarok, és itt már az országukban vannak. Képzelje el Mándity úr az édesanyját, ahogy minden héten 600 forintért sorban áll, képzelje el a találkozást a könnyes szemű idős szüleivel, akikben alig maradt remény. Megmondhatná-e akkor nekik, hogy legyenek objektívek? Menjen el a mohácsi táborba, és mondja meg a kitelepített embereknek, hogy ne legyenek egyoldalúak... Csak ne próbálja velem elhitetni azt, hogy ebben a háborúban mindenki egyformán bűnös. A szentlászlói, kórógyi és baranyai magyarok nagyon is jól tudják, ki kezdte ezt a háborút, és miért. A háborúban történtekről, és azok hátteréről nem a meleg szobában, a tévén keresztül értesülök, hanem családom, rokonságom, barátaim és saját keserű tapasztalataim alapján. Mindezek után szeretném, ha elgondolkodna arról, hogy valójában ki az elfogult. Mindenesetre nekünk is, akik nagyon sokat veszítettünk ebben a háborúban, kezet kell nyújtani. Ezért békés és nyugodt karácsonyt kívánok szerb szokás szerint: HRISTOS SE RODI! Tisztelettel: Heka László ás Szondi Ildikó Virág és Hungária Nyílt levél egynémely derék magyar képviselőhöz!