Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-09 / 7. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. JAN. 9. Ingyenes szolgáltatás Álsághirek Az új esztendő eredményesebb munkakapcsolatának reményében Antall József kész békejobbot nyújtani a köztársasági elnöknek. A megfelelően előkészített testrész (a békejobb) díszcsomagolásban várakozik a kormányfő íróasztalán - az átnyújtás időpontjáról később döntenek. • Bár egy kiló kenyér ára mostanra már megegyezik a német márka árfolyamával, a Kaszinóigazgatók Egyesülete cáfolta, hogy a játékbarlangokban márka helyett kiszáradt vekniket is zsetonra váltanának. Ha így lenne, nyereményként kénytelenek lennének finomra őrölt prézlit kimérni a legszerencsésebbek között. (aser) • Hilandar kolostor ikonjai A szegedi helyi szerb közösség, a Szerb Kultúrák Baráti Köre és a Szegedi ifjúsági Ház rendezésében január 11-én 17 órakor az ifjúsági ház kiállítótermében megnyílik Hranislav Mirkovic /otóművész „Hilandar kolostor ikonjai" című fotókiállítása. A tárlatot Doko Stojicic, a Nemzetközi Kapcsolatok Köztársasági Intézetének igazgatója nyitja meg. Közreműködik: a Bánát zenekar. A kiállítás január 30-ig tekinthető meg. • Megújult az MTESZ Lezárult a MTESZ szervezeti megújulásának folyamata a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségi Kamarájának pénteki vezetőtestületi ülésén. Az érdekvédelmi szervezet szövetségi tanácsának tagjai ugyanis kinevezték a szervezet új ügyvezető igazgatóját Halmai László személyében. A vezetőváltásra a MTESZ szervezeti és működési korszerűsítésének érdekében volt szükség. A korábbi főtitkár, Tóth János megbízatásának lejártával nyugdíjba ment. Halmai László 44 éves, és 15 éve dolgozik az MTESZ-ben. A RÁDIÓ „PARTISCUM'' kereskedelmi adásának mai ajánlata: A boldog életről Vasárnap: Mit várunk az új évtől? Szerkesztő: Marga Mária „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra kivött a 94.9 MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged. Stefánia 7. TelJfax: 325-930. Tel.: 477-377 I /^fEMP^ \ ro" k 13x 1 t \490-490y autómentés, autódaru. Gyors, pontos, olcsó! • Szín játékos illemtan a Tabánban A Tabán Családsegítő Közöségi Ház február elsejétől díjmentes autogén tréning tanfolyamot indít felnőtteknek. A felső tagozatos gyermekek számára pedig színjátékos illemtan „órákat" és Tinikört szerveznek. A foglalkozásokra február elsejéig folyamatosan lehet jelentkezni a Felsővárosban illetve Tarján városrészben lakóknak. Cím: Kereszttöltés utca 13., telefonszám:326-636. • A KDNP alelnöke Röszkén Dr. Hasznos Miklós, a KDNP országos alelnöke, parlamenti képviselő a párt politikai nagygyűlésén aktuális problémákról, megoldandó kérdésekről szól szombaton este 6 órakor a röszkei művelődési házban. I k átod, most már Petőfi se olyan i—J fontos - mondta barátom, miután túlestünk a kölcsönös év eleji szerencsekívánatok kötelező szertartásán. Elhűlő tekintetemet látva, emlékeztetett, hogy a lánglelkű magyar éppen 170 éves, amit azért is észben tarthatnék, mert húsz éve együtt ültünk a Bács megyei középiskolák Petőfi szavalóversenyének zsűrijében. A versenyt egyébként Váczi Mihály tiszteletére rendezték meg kétévenként a halasi gimnáziumban. Csak '73-ban átengedte helyét Petőfi Sándornak. A szokásos protokoll szerint zajlott le minden. A rendezők bemutatták a zsűri tagjait. Aí elnök, szerény személyem volt, úgy is mint költő és főként mint a Művelődési Minisztérium főelőadója. Két zsűritag „segítette munkámat", az egyik Szabó Miklós, a városi pártbizottság titkára, aki a Bács megyei első titkári pozícióban érte meg a rendszerváltást, a másik Komáromi Attila, ekkor a megyei KISZ-bizottságot képviselte, később a kecskeméti Katona József Színház igazgatójaként szerzett nevet magának, mint áldozat. Ugyanis az ő nyakába ültették Aczél elvtárs ötletéből kifolyólag a Gyurkó-Jancsó-Hemádi triászt. b^JTI B&iiat Elnézést a túlrészletezett seregszemléért, de a történet lényegéhez tartozik. Már az első pillanatokban megakadt a szemem egy fiún, aki gúnyosan húzta el a száját minden felsorolt címnél. Megnéztem a listán, a kecskeméti piarista gimnáziumból jött ide. A gúnyos mosoly akkor se hervadt le ajkairól, amikor kiállt a pódiumra. Versét nem a közönségnek, nekünk mondta el. Már a cím is kihívóan hangzott, Petőfi Sándor: Erdélyben. Ritka élményben volt részünk. Amit ebből a versből 1973-ban egy aktualitásokat kereső füllel ki lehetett hallani, az itt felerősítve hangzott el. Ha ez a Magyar Televízióban történik, másnap jegyzéket küldenek a románok, és kirúgják az egész stábot. De itt nem voltunk kötelesek semmit sem észrevenni. Az eredményhirdetést mi is hátulról kezdtük. A fiú változatlanul gúnyos mosollyal vette tudomásul döntéseinket, és a hozzájuk fűzött indoklást. Amikor a győztes kihirdetésére került sor, fölényesen a szemembe nézett, és ha létezik metakommunikáció, annak minden eszközével azt sugározta felém, tudom, te, hülye káder, hogy vélekedsz rólam, de én se másképpen terólad. Amikor kimondtam, hogy a zsűri egyhangú ítélete alapján ő lett az első, megzavarodott. Megkérdeztem, ki készítette elő erre a versenyre, és megkértem, adja át köszönetünket a tisztelt tanár úrnak ezért a különlegesen magas szintű munkáért. Az egész társaság számára pedig példaképül állítottam az ő Petőfi-versmondúsát, mert egy klasszikus mű annyit ér, amennyi aktualitást ki tudunk magunknak olvasni belőle. A fiú zavartan toporgott, hóna alatt a jutalomként kapott festménnyel, és nem értett semmit, még egy versenyen találkoztam vele, de már nem volt a régi, elvesztette magabiztosságát. Én is hibás vagyok benne. Egy ellenség viselkedjék ellenségesen, és ne okozzon kárt az elkötelezett lelkekben, megmagyarázhatatlan gesztusaival. m Gondatlan favágó Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás S. A. ellen, aki a 47-es főúton fakitermelés közben végett - gondatlanságból - Zs. P. újkígyósi illetőségű polgártársunk ellen. A kivágott fa rádőlt az úttestre, s a személygépkocsival érkező újkígyósi fiatalember az ütközést nem tudta elkerülni. Személyi sérülés nem történt, a gépkocsiban keletkezett kár 100 ezer forint. * LOTTÓSZÁMOK Jótékonysági bál a Forrásban A Szegedi Rotary Klub január 16-án, szombaton este 8 órától jótékonysági bált rendez a Forrás Szállóban. Az est teljes bevételét a Rotary Klub a menekült- és gyermekélelmezési segélyakcióra fordítja. A tombolán értékes tárgyakat sorsolnak ki, melyeket magyar és külföldi magánszemélyek és cégek adományoztak. $ VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A FORD CAPIT0LT0L Kizárólagos Autószalon és szerviz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12. Tel./fax: 62/325-587. Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig márkaképviselet [)METEO\ A jég hátán is megélnek A bál védnökei: Gyulay Endre megyéspüspök, dr. Ványai Éva alpolgármester és dr. Boda Domokos ny. egyetemi tanár. Az esten fellépnek Szilágyi Erzsébet, Vajda Júlia és Wendler Attila operaénekesek, zongorán kísér Koczka Ferenc karmester. A zenét a Melody Combo szolgáltatja. Asztalfoglalás a Forrás Szálló portáján. A Fehér-tóból több mint 1800 hektáros felületet használ haltermelésre a privatizáció előtt álló Szegedi Állami Gazdaság. Közel száz embernek ad most munkát és megélhetést a halászat és az ehhez kapcsolódó tevékenység. Ahhoz, hogy a jég hátán is megélhessenek, a jég alatti világ levegőt és fényt kérő lakóiról sem szabad megfeledkezni. Ezért kell Fotó: Gyenes Kálmán folyamatosan vágni a lékeket, s hóesést követően világító udvarokat söpreni a jégen. A folyamatos lehalászás feltételei két éve adottak, de ilyenkor a karácsony előtti csúcs és a februárban induló exportszállítások közötti mégis van egy kisebb téli szünet. A kemény hideg gondoskodott róla, hogy most sem tétlenkedhetnek. FELHŐS, CSAPADÉKOS IDŐ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig egyre inkább felhős időre számíthatunk, sokfelé kezdődik esőzés, majd havazás. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 2 fok között alakul. • Jaj - gázolaj! Kübekháza. Gázolaj vásárlására felvett 30 ezer forint készpénzt M. A. kübekházi lakostól egy eleddig ismeretlen személy. Mindez december 8án történt. A mai napig nem szállított egy gramm gázolajat sem a megrendelőnek. A kübekházi gazda feljelentette az ismeretlent. Szeged. A megyeközpont lakója, Z. S. szintén december 8-án adott át egy jelentős összeget, pontosan 60 ezer forintot egy ismeretlen gázolajígérőnek. Se pénz, se gázolaj. A feljelentő szeretné visszakapni az összeget. • Gát adás Decemberben 2006 fő 794 liter vért adott. Pusztaszeren 48, Dócon 24, Zákányszéken 93, a rendőrségnél 52, Üllésen 60, Bakson 55, Rúzsán 135, Ásotthalmon 47, a rendőr tiszthelyettes képzőben 52, a szegedi műszaki dandárnál 169, a BV Intézetben 282, a véradó állomáson 1040 személy adott vért. December hónapban 19 szív- és 5 érműtétet, valamint 4 veseátültetést végeztek. Az APEH által elfogadott benzinárak A személyi jövedelemadó törvény szerinti gépkocsi üzemanyagköltség elszámoláshoz az adóhatóság havonta közzéteszi az általa elfogadott üzemanyag-árakat. Ezek szerint az átalány elszámolást választók január elsejétől a 91 oktános ólommentes benzin literjét 69, a 95 oktános ólommentesét pedig 71 forinttal számolhatják el. Az ólmozott 92-es, illetve 98-as motorbenzin literjénél az APEH által elfogadott ár 71, illetve 74 forint. A dízel üzemű járművek tulajdonosai pedig a norma szerint literenként 60 forintot számolhatnak el. Alföldi Tükör Január 10-cn, vasárnap jelentkezik először a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójának művészeti-tudományos hetilapja, az Alföldi Tükör. Ezúttal „Az álom mögött" cimű filmet mutatják be, amely fejezeteket tartalmaz a Szegedi Balett életéből. A nemzetközi fesztiválok egyre szívesebben látott vendégei ők, hiszen hazai balettmővészetet sajátos arculattal, színnel gazdagították - a koreográfus-igazgató Imre Zoltán, a neves külföldi meghívottak és a társulat fiatal tagja Juronics Tamás jóvoltából. A róluk készült film eddigi pályafutások nyomon követésére, előadásaik bemutatására nem vállalkozhatott. Az alkotók szándéka sokkal inkább az volt, hogy a zárkózott világban élő művészek gondolatainak közvetítésével, a tv-nezók a „csapathoz" közelebb kerüljenek. Sári Zsuzsa szerkesztő az alábbi - Anna Pavlovától származó gondolattal ajánlja figyelmükbe az alkotást: "A tánc célja, hogy életünkben örök szimbóluma legyen egy állandó harcnak azzal szemben, ami halandó."