Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)
1992-12-24 / 302. szám
20 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁQ CSÜTÖRTÖK, 1992. DEC. 24. Angyali üdvözlet Fidesz-karácsony A Fidesz szegedi szervezete is megünnepelte a karácsonyt. Kedden délután száz gyermeket, este pedig a Vöröskereszt által javasolt száz idős, magányos embert láttak vendégül a Fidesz-klubban. Minden rés/tvevő ajándékcsomagot kapott - összesen kétszázezer forint értékben az idős embereket pedig még vacsorán is vendégül látták az Ambrózia étteremben. Az esti beszélgetésen ott volt dr. Lippai Pál polgármester is. A LOIRDITI/ ÜIRÜIYÉIKAI Az új telefonközpont bekapcsolása fölötti örömmámor közepén egyszer csak fölhív egy szelíd női hang, és közli, hogy ő még soha nem telefonált újságírónak, nem olyan fajta. Most is csak azért teszi, mert „eldurran a feje" a méregtől. ráadásul nincs egyedül, mögötte sorakozik az egész lépcsőház. r A Csongrádi sugárúton lakik, „a torony tövében", és karácsonykor éppen egy hete lesz, hogy süket a telefonja. Éppen átkötik. A munkahelyéről minden nap beszól, hogy mi lesz, és minden nap kedvesen megnyugtatják, hogy estére kész. Nincs kész. Régi előfizető, de most nem tudja fölhívni a rokonokat, ismerősöket. Viszont egészen bizonyosan nyugodt, csöndes ünnepek elé néz. NYILAS Télapó-szakszervezet Előbb vagy utóbb meg kellett történnie: Norvégiában megalakult a világ első télapószakszervezete. Az érdekvédelmi szervezet kezdeményezője egy drammeni „télapó", akit nyugtalanít a szakmai presztízs hanyatlása, az ünnepi A RÁDIÓ „PARTiscmvr! kereskedelmi adásának mai a jánlata: Karácsonyi készülődés Szerkesztő: Marik István Pénteken: Karácsonyi évfordulók Szerkesztő: Kozó Attila Szombaton: Relaxáció és jóga Szerkesztő: Forgách Ilona Vasárnap: Ferencváros-Szeged jégkorong-mérkőzés Szerkesztő: Forgách Ilona „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" rmmtrnmp 16-18 óra L>, <m a <M.9 MH/t-n (a DANI 'BIUS hallamhoMíán) Hirdetésfelvétel: Sagcd. Stefánia 7. y V /« /.. 477-J77. Tel/Fax. 325-930. hagyományok általánosan tapasztalható sárbatiprása. A norvég télapó-szaksz'ervezet tagjainak tartózkodniuk kell a sztrájktól, hogy legalább ebben az egy dologban különbözzenek más, „világi" szakszervezetektől. Hó. Fehér és kíméletes. Elfed. Sírokat. romokat, gránátszaggatta valóságot. Bosznia. Ott, ahol születtem. Karácsonyfa. „Ég a gyertya, ég..." Csomagbontás. Akkoriban, gyerekfejjel nem tudtam, hogy muzulmán vagyok. Apa soha nem beszélt erről. A minaret karcsú árnyékában állva nagyapám egyszer azt mondta: „Nézz föl fiam, látod, milyen nagy? Allah hatalmas." Fölnéztem a magas toronyra, eltörpültem, de Allahot nem láttam, hiába kerestem. Árnyékából kilépve, még Allahot kutatva, elvakított a delelő nap fénye. Kezecskémet arcom elé kapva bújtam vissza árnyékába. - Elvakított? kérdezte nagyapám. - Nem! - hazudtam. Ezt a vakító fényt sebesülésemkor láttam viszont. Váratlanul jött el értem, pedig nem akartam érte meghalni. „Allah hív!" - gondoltam, de nem adtam neki oda magam. Fél lábam bánta. A másikon most a fiam lovagol. „Gyí! Gyí!" - hajt, hajszol a karácsonyra kapott cowboykalappal fején. Kezecskéje, mintha lasszót tartana benne, arcom előtt hadonászik. Neki is hozott valamit a Télapó. A farol VARGA IVÁN Befogadóink hívő katolikusok. Keresztényi módon 24-én estefelé lejöttek a garázsba, ahol most élünk, és felhívtak bennünket, hogy „megosszák velünk az ünnepüket" - ahogy mondták. Zseljkót a frontról ismerem. Ott tért meg egy aknavetőtámadást követően. Azóta lóg amulettként nyakában a rózsafüzér. Együtt védtük Boszsanszki Brodot. Bár ne így történt volna... Értünk is imádkoztak, és végül mindazokért, akik nem lehettek velünk. Jaszminát sirattam. „Ne sírj apa, anya él" vigasztalt könnyezve Szenad. „Nem azért... másért, magamért, fiam " - nyugtattam. „Isten megsegít!" - pátyolgatott Veszna lelkem, aki - köztünk legyen szólva - Zseljko kedvéért hagyta el pravoszláv hitét. Elvégre férj és feleség. ,. Végül is Istennek mindegy... a Krisztusért! " - fakadt ki egyszer Veszna. Hitetlenül és hitehagyottan nézem a fenyőt. Tavaly ilyenkor megszokásból állítottuk fel a fát. Ahogy Jaszmina a fenyőt díszítette, kecsesen egyensúlyozva a sámlin, megkívántam. Szenad a dzsámi mögötti lankán szánkózott. Kettesben maradhattunk estig. Kétszer megkaptam, s talán harmadszorra is megtettem volna, ha nem kell úgy, sietősen. A gyerek kipirultán jött haza. „Milyen jó meleg van itt." Aznap este mindannyian így érezhettünk. Fázom. Kívül-belül. Jaszmina halott. Jaszmin a templomdombon szánkózik. Karácsony másnapja van a horvát naptár szerint. Nem kellünk senkinek. Falábra sem telik. Harcostársaim kerülnek... Talán a bűntudat... Csak módjával maradtunk hát bajtársak. - Apa, nekünk nem lesz karácsonyfánk? - Nem lesz, nincs karácsonyunk! • - De mindenkinek van! Zseljkóéktól kértem baltát, hogy legyen, lopott, csupaszon. Legalább karácsonyfánk. Reményünk. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy lapunk legközelebb a karácsonyi ünnepeket követően, december 28-án, hétfőn reggel jelenik meg a szokásos terjedelemben. Portréfilm Tokody Ilonáról Mimi, Aida, Desdemona, Manón és Angelica nővér életre keltőjét, Tokody Ilonát világszerte ismerik és ünneplik. Művészi pályafutásának 15. évfordulóján protréfilm készült a Kossuth díjas operaénekesnőről, amelynek sajtóbemutatóját szerdán tartották meg az Operaházban. Az 50 perces filmben az operaszínpad csillagai közül Renata Scotto, Jósé Carreras, Placido Domingo szól többek között a drámai szoprán művészi és emberi nagyságáról, s részletek csendülnek fel híres operaszerepeiből és áriakoncertjeiből. A filmet december 25-én pénteken este a TV1 sugározza. AUSZTRIA LOTTÓ 8, 12, 16, 33, 36, 44, pótszám: 34; jokerszám: 602891 Az 50. és 51. játékhéten leadott valamennyi magyar tipp között egymillió schillinget sorsoltak ki. A nyertes szelvény száma: 2 551 136 368. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A FORD CAPIT0LT0L Kizárólagos Autószalon és szervíz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12. Tel./fax: 62/325-587. Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-1 8-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig márkaképviselet autómentés, autódaru. Gyors, pqntos, olcsó! Tánc és zene a békéért FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT Az hogy szól a zene, sok tini ropja a parketten, miközben neves sztárok lépnek a színpadra, rendjén is van, hiszen a zene börtönében, a Sing-Singben vagyunk. Ám ez az este kicsit más, mint a többi össztánc. hiszen most minden vendég, énekes és zenész a békéért énekel és muzsikál. A szeretet ünnepe nem mindenhol ilyen békés, mint hazánkban, s néhány száz kilométerrel délebbre nemhogy karácsonyfát nem állítanak. de még egymás kezét is óvatosan fogják meg nem rejt-e véletlenül fegyvert a marok. Itt Szegeden létrejött a határközi pop-kézfogás, érkeztek zenészek a határon innen és túlról. Békejobbot ajánlott ezzel az estével a koncertet szervező Globe News Hungária és a Békejobb Bt. A két cég Szegeden letelepedett Vajdasági személyeket takar, akik az esztelen öldöklésre válaszoltak egy koncerttel a béke és a Megváltás előestéjén. T. V. Kellemes ünnepeket ktoán minden kedves utasának a ROSSZ HÍR GYERMEKMŰSOROK A MARS TÉRI KARÁCSONYI VÁSÁRON: December 24-én, CSÜTÖRTÖKÖN a színapadon 1030-tól a Bábszínház előadásában A vidám medvebocsok Csipet manó és a krampusz Gitáros duó fellépése Ajándékműsor, ajándékozás beteg gyerekeknek Betlehemes játék Kézműves foglalkozás: gipszből ajándékok készítése. • I5v Mini Shop. A szegedi Kelemen utcában egy elárusító tartózkodott az ékszereket és ajándékokat árusító üzletben. Ezt használták ki az ismeretlen tettesen, akik egy óvatlan pillanatban ékszereket loptak. A javából, ugyanis az aranyból válogattak. A kár 500 ezer forint. Csípős ügy. Szőreg, Szerb utca, paprikamalom. Az őrlésre előkészített paprikából 500 ezer forint értékű tételt loptak el az ismeretlen tettesek. „Halászok" a halászcsárda mellett. Németországi ismerősét látta vendégül a Roosevelt téri halászcsárdában B. T. Hajós utcai lakos. Ez idő alatt az Opel hátsó háromszög ablakát betörte az az ismeretlen tettes, aki a gépkocsiból műszaki cikkeket, személyi iratokat és fegyvertartisi engedélyt rabolt. Ez utóbbi R. Z. müncheni lakos nevére van kiállítva. A kár 210 ezer forint. Gázrobbanás. A szentesi városi tűzoltóság a Rozgonyi úti gázrobbanás ügyében a következőket állapította meg: a lakóház különálló mellékhelyiségében H. F. 42 éves munkanélküli késő este ért haza. valószínűleg égve hagyta a gázrezsót, a palack és rezsó közötti csövön éjjel elindult a gázszivárgás, s reggel, mikor a lakó rá akart gyújtani, berobbant. Arc és kéz égési sebeket szenvedett H. F„ az óvatlan tulajdonos. Az anyagi kár mintegy 150 ezer forint. Műanyag rekeszben vitték a lopott holmit. A mártélyi Felszabadulás utcában üzemeltet élelmiszerüzletet a Mindszent és Vidéke Áfész. A tolvajok lakatlefeszítéssel jutottak a boltba, s a kéznél levő műanyagrekeszekben és bevásárlókosarakban - többek között 57 kg szalámit és kolbászt, rajnai rizlinget és kávét, dezodort mintegy 205 ezer forint értékű árut pakoltak fel a szállítóeszközükre. Sorsjegy. A hódmezővásárhelyi Csomorkányi útpn levő Western ABC-áruházat is kirabolták. A lakatlefeszítők kutya-, macskaeledelt, pezsgőt. Unicumot, körömlakkot s 250 darab sorsjegyet is elvittek. A kár hozzávetőleges értéke 120 ezer forint. • SZÁMÍTÁSTECHNIKAI OKTATÓKÖZPONT Számítástechnikai szaktanfolyamok kezdődnek! Tel. : 62/326-642. •QEQOQCS Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi Cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 353-777. 6726 Szeged, Szent-Györgyi u. 31. Nyitva: 13-17 munkanapokon. Legyen a köszönet is maradandó! CSAPADÉKOS IDŐ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig többnyire erősen felhős idő lesz, esőre, havas esőre, hózáporra egyaránt számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül alakul. Karácsonyfát díszítettek. A Nemzeti Színház művészei alkalomhoz illő műsort adtak elő. Mesefilm-vetítés, diszkó következett, majd átnyújtották az ajándékokat. Az Ifjúsági Ház vezetője és dolgozói a múlt vasárnap megrendezett ünnepségre térítésmentesen bocsátották rendelkezésünkre a termeket, és egy emberként működtek közre vendégeik gazdagításában. A maradandó élményt ezúton köszöni az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetségének Csongrád megyei szervezete.