Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)
1992-12-21 / 299. szám
HÉTFŐ, 1992. DEC. 21. A VÁROS 3 Szakvásárok és „vurstli a Mars téren Privatizációra lenne szükség Nyereséges évet zár az idén a vásár- és piacigazgatóság - tudhattuk meg azon a hétvégi sajtótájékoztatón, amelyet Csonka Gábor a napokban 5 évre megbízott szegedi vásárigazgató tartott a Szegedi Nemzetközi Vásár idei esztendejének értékeléséről és a jövő évi tervekről. Pontos mérleg még nem születhetett a vásárigazgatóság anyagi helyzetéről, az azonban máris bizonyos, hogy az eddigi legnagyobb eredményt is többszörösen túlszárnyalta az idén a vásár bevétele és nyeresége. Emlékeztetőül csak annyit, hogy közel 200 ezer ember volt kíváncsi a nemzetközi és hazai cégek bemutatkozására, a fizető látogatók száma is megközelítette a 150 ezret. A karakterében hasonló őszi BNV-t fél millió, azaz két és félszer több látogató kereste fel, ami a két város nagy ságát alapul véve Szegedre nézve igen csak hízelgő és jó arány. FOTÓ. NAGY LÁSZLÓ Csonka Gábor vásárigazgató: A piac gazdasági-vállalkozói logikát kíván... - Egy felmérés azt bizoCsongrád megye i tőkebefektetések tgy nyitja, hoj 18. a külföi sorrendjét Figyelve. Ugy gondoltuk, nogy a vásár sokat segíthet abban, hogy ezen az arányon változtatni tudjunk, ezért is határoztuk el, hogy jövőre négy szakvásárt rendezünk Szegeden, a Mars téren jelentette be tegnap Csonka Gábor vásárigazgató. A sort a Digit Kommunikációs és Számítástechnikai Szakvásár nyitja majd meg június 17-től 20-ig. Tíz nap múlva ezt követi az Oázis Lakberendezési és Építészeti Szakvásár (július 1-4.). Július 15-étől, negy napon át, az autóké lesz a Mars téri vásár\'áros, hiszen ekkor rendezik meg a Cabrio Autó és Járműipari Szakvásárt. A sort a legfontosabbal, a Help Tűzveaelmi és Biztonságtechnikai Szakvásárral zárják (július 29től augusztus l-ig.) Hogy miért a megkülönböztetés? Erre is válaszolt a vásárigazgató: - A szegedi vásárigazgatóság Help 96 néven egy nemzetközi tűzvédelmi és Katasztrófaelhárítási szakvásárral szeretne a világkiállítási programsorozathoz kapcsolódni. Ezt a pályázatot mar el is külmost itt látható Lego-kiállítás és vásár. - Várható-e, hogy a vásári- ¡s privatizálják a dünk, így amolyan főpróbának számít a jövő évi szakkiálítás. Arról is szólt a vásárközeljövőben ? - Erre nagyon nagy szükség lenne - válaszolt lapunk kérdésére Csonka Gábor -, hiszen ma kétarcúság jellemzi a vásárigazgatóság működését. Költségvetési intézményként annak logikája szerint kényszerül működni, ugyanakkor a »azgató, hogy a négy, sokak vállalkozói logikát igazgató, hogy a negy, sokak erdeKlődésere számottartó, szakkiállítás mellett a kereskedőknek és a vásárlóknak is helyet kívánnak biztosítani jövőre is. A „vurstli" nem idegen a vásártól, hiszen az igazgatóságnak nyereséggel kell üzemelnie és a város lakossága igényli is ezt a szolgálatást. Jó példaként szolgál az országban egyedül piac egészen más, gazdaságigikát kíván meg tőlünk. Bár sokat léptünk előre a gazdaságos üzemeltetésben az idén, mégis szükség lenne arra, hogy mihamarabb társasággá alakulhasson a vásárigazgatóság. De a vásárt nem szabad kiárusítani, az önkormányzatnak továbbra is döntő tulajodona kell hogy maradjon, csak más formában. - Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a külföldi tőke megmozduljon a vásár privatizálása kapcsán ? - Igen. Ha piacképes tárrá tudnánk alakítani, lenfektetői hajlandóság. Erre már csak azért is nagy szükség lenne, mert a Mars teri vásárvárps máris kinőtte önmagát. Új terület kijelölése lenne szükséges, s így jelentős beruházás előtt áll a szegedi vásári vállalkozás. A szakemberek igyekeznek máris piaci logikával vezetni az intézményt. Ennek egyik jele, hogy az Arcél Reklámügynökséggel új arculatot terveztettek a Szegedi Nemzetközi Vásárnak. Már elkészültek a jövő évi szakvásárokhoz szükséges jelentkezési lapok is. Ezek beadási határideje: 1993. január 31. R. G. Nem leragasztják, viszik! a félkarú rablókat A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályáról kapott értesüléseink szerint az elmúlt hét végén tovább folytatták a szeptember óta folyó akciósorozatot a hivatalos engedély nélkül működtetett játék- és nyerőautómaták felfedezését. A megyében összesen 63 olyan nyeröautomatát találtak, amelyeket beszállítottak a rendőrfőkapitányságra. Ez az első eset, hogy nem leragasztással vonják ki a forgalomból a félkarú rablókat. A szeptember óta folyó sorozat eredményeként immár 210 darab „műszer" került ki a forgalomból. A múlt hét végi ellenőrzés nyomán 35-40 személy ellen szabálysértési, míg egy-két személy ellen bűntetőeljárást kezdeményeznek. A „piacon" újdonságként megjelent az úgynevezett bingójáték, amely tulajdonképpen egy nagyobb méretű nyerőautomata. Az akciósorozatot a Szerencsejáték Felügyelet közreműködésével és bevonásával hajtották végre. * Szentesen nagy híre kelt a Nonstop bár a Krisztina és Bajor sörözőben történt eseményeknek. Három Fiatalember - igencsak vandál munkát végezve - összetörték a három helyiségben található játékautomatákat. Másfél millió forint kárt okoztak. Az egyik helyszínen úgy megütöttek egy vendéget, hogy az nyolc napon túl gyógyulós sérülést szenvedett. A kivizsgálás során azt vallották, annyira részegek voltak, hogy nem felelnek a tettükért. A kihallgatott tanúk viszont mást vallanak... Az ügy érdekessége, hogy T. úr az egyik félkarú rabló-romboló maga is nyerőautomatákat szereltet össze; a másik két Fiatalember, J. és T. urak olyan vállalkozás tulajdonosai, amely érdekelt a pénzfaló játékok üzemeltetésében. Humán szolgálat a seregben Humán szolgálatot szerveznek a jövő évben a Magyar Honvédségnél, hogy kedvezőbbé tegyék a bevonuló Fiatalok katonai szolgálathoz való viszonyát és javítsák a katonai szervezeten belüli emberi kapcsolatokat. A szolgálat a szociális konfliktusokat kezeli, s a katonák művelődési, szabadidős és sportszervezői tevékenységét koordinálja majd. MIRŐL IRT A DM? DELMAGYARORSZAG 28 millió korona értékű bor termett az idén Szeged határában - Bortermésünk az utolsó tlz év alatt - Szeged város mezőgazdasági termelésében a szőlő jelentős helyet foglal el már évtizedek óta. (...) Az utolsó évek szomorú tapasztalatai és a már évek óta tartó igen rossz termések ugy Szeged város, mint az egész Alföld homoki szőlőbiitokosait válságos helyzetbe sodorták. (...) Ezt az igen nehéz és válságos helyzetet az 1917. év terméseredményei alaposan és előnyösen megváltoztatták. (...) Álljon itt egy kimutatás Szeged város utolsó tiz évi bortermésének eredményeiről: ÉvBortermésünk hektóliterekben 1907 51.200 1908 106.237 1909 48.774 1910 30.710 1911 34.523 1912 39.690 1913 93.590 1914 11.200 1915 10.668 1916 4.747 1917 70.408 (1917. dec. 21.) DELMAGYARORSZÂG Közgazdasági anekdoták (A Délmagyarország munkatársától) Az anekdota a kor belső világának éles tükörképe, - állapítja meg György Lajos „A magyar anekdóta története és egyetemes kapcsolatai" című munkájában. Ez a szellemes jellemzés találó módon illik Éber Antalnak, a kiváló közgazdasági (rónak most megjelent „Közgazdasági anekdólák" című munkájára is. Dugonics András határozza meg, hogy ki a gazdag s ki szegény? „Dúsgazdagnak mongyuk azt, kinek kölletinél is több jószága és pénze van. Gazdagnak azt: kinek mindene csak a szükségén fölül van. Szegényeknek azt: kinek csak szükséges holmia van. Szűkölködőknek azt: kinek szükségére sincs elég. Koldúsnak azt: ki magát csak a kéréssel táplálhattya. Nyomorultnak azt: ki fekvő betegsége miatt nem is kérhet valamit, hanem mások hoznak élelmére valót. Elhagyatottnak: kinek semmit se hoznak, s meghal." (1942. dec. 20.) ViiMA&mMi A sárga fólia haszna Szegedi professzor érdekes kísérletei Dr. Horváth Imre, a szegedi József Attila Tudományegyetem Növénytani Intézetének professzora a gyakorlati termelés szempontjából is figyelemre méltó kísérleteket folytat már több éve. Többek között azt vizsgálja, hogy a fény színképi összetétele milyen hatást gyakorol a növényekre. Kis parcellákon kék. zöld, sárga és vörös színű műanyag fóliák alatt tartott különböző zöldségféléket, amelyek érésénél tudvalevően néhány napos előny gazdaságossági szempontból nagyon sokat jelent. Az eddigi megállapításokból úgy tűnik, hogy a tavaszi és a kora nyári időszakban a sárga fólia alatti nevelés a legcélszerűbb. (1967. dec. 21.) KÖZÉLETI NAPLÓ MA A SZOCIALISTA PÁRT irodájában (Tisza L. krt. 2-4.1. em. 123.) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart 15-16 óra között az érdeklődőknek. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. A MUNKÁSPÁRT Csap utca 62. szám alatti székházában 16-17 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart Mohosné dr. Krajkó Margit. A NEMZETI KISGAZDA és POLGÁRI PÁRT székházában (Victor Hugó u. 5.) dr. Lévay Endre jogi tanácsadást tart délután 5 órakor. Holdbeli suttogások Éber egyedek, akiknek eddig nem volt módjuk elmélyülni a színházi életben bevett szóhasználat rejtelmeiben, ezért nem tudhatják, mi a jelentése a „technikai ok" műszónak, azt suttogják, hogy suttog a város. Milyen jó is lenne, ha az „egész városnak" az lenne a legnagyobb gondja, miért maradt el A holdbeli csónakos múlt heti bemutató előadása... Ez persze nincs így. De hogy a suttogásról suttogóknak is joguk van a korrekt tájékozódáshoz, az bizonyos, ezért részletezzük, mit tesz - „színháziul" éppúgy, mint amúgy egyszerűen magyarul - a „technikai ok": hárman megbetegedtek. Egy technikai főszereplő, a darab világítás-ügyeit az egész próbafolyamat alatt „kézben tartó" műszaki szakember, valamint a Sólyomistennő (Hőgye Zsuzsa) és Jégapó udvari énekesnője (Andódy Olga). Weöres Sándor játékát pénteken délelőtt tehát három beugrással, de szerencsésen előadták a gyerekeknek. Volt világosító, a kobzos-énekes szerepet a fiatal operacsillag, Frankó Tünde mentette. Fekete Gizi pedig istennőként ugrott be. Ettől még minden úgy lesz, ahogyan pénteki lapszámunkban írtuk, tehát a december 25-re tervezett előadás is elmarad, ám a többit megtartják. (A két elmaradt előadásra váltott jegyeket vissza kell vinni a Kárász utcai jegyirodába, hogy átválthassák későbbi előadásokra, vagy visszaadják a pénzt.) Mea culpa, amiért az előadások időpontjainak és a „Holbelihez" kapcsolt gyermekrajzverseny feltételeinek közlését fontosabbnak tartottuk, mint a „technikai ok" részletezését; nem jutott eszünkbe, hogy suttogni jó.. SULYOK ERZSÉBET Bruckner a Szent Miklós templomban Hangversenyre invitál bennünket december 21-én, hétfőn 19 órától a Szent György téri Szent Miklós templomba a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus. Az előadasra kerülő zenemű, Bruckner d-móll miséje, egyike azoknak az egyházzenei daraboknak, amelyeket manapság egyre ritkábban hallhat a muzsikát kedvelő közönség. Az 1864-ben született 1., azaz d-moll mise Anton Bruckner zeneszerzői pályafutásának immár felfele ívelő korszakának terméke. Egyébként a kiváló osztrák zeneszerző és orgonista művészete főleg az angol és német nyelvterületen vált népszerűvé; egyebütt máig sincs jelentőségéhez és nagyságához mért elismerésben része. Egyházi zenei szerzőként Brucknerre a klasszicizmus, Palestrina, sőt 16-17. századi velencei mesterek művészete hatott főképpen. Templomi zenéjét, így miséit is az osztrák egyházi zene tradícióinak továbbvitele jellemzi. Harmóniavilágát és hangszerelését döntően befolyásolta a kortárs Wagner művészete, ám a monumentális tartalmakat néha csak banálisnak tűnő eszközökkel tudja kifejezni. A zenei élet nagyjai között mégis igen népszerű, korunk legnagyobb karmesterei közül Toscanini, Klemperer és a magyar Richter János is rendszeresen műsorukra tűzték. Az erdélyi születésű német karmester, Horst Gehann, aki már nagyszebeni orgonista korszakában behatóan megismerkedett Bruckner világával és zenei identitásával, ezúttal karmesterként igyekszik majd hitelesen tolmácsolni a sokszor méltatlanul mellőzött múlt századi zenei óriás művészetének szépségét, Szél Bernadett (szoprán). Szonda Éva (alt). Kovács Hegedűs István (tenor) és dr. Szűts István (basszus) szólisták közreműködésével. Az előadás a szerzői és előadói tehetségek szép együttes találkozásának ígérkezik, zenebarátoknak egyedi élmény lesz. PORZSOLT R. EMESE A Videoton jó barátai A Videoton Elektronika Kft. karácsony előtti, a vásárló közönséggel egy újfajta kapcsolatot kereső-kiépítő akciója játékkal párosult, amelyet a Délmagyarországban hirdetett meg. A megfejtés a következő volt: a Videoton a család ,jó barátja" kíván lenni. Rengeteg levél érkezett a céghez, sokan fején találták a szöget. A szerencse Szélpál Tiborné Szeged, Lomnici u. 19. szám alatti lakosnak kedvezett, ő nyerte a Merci fagylaltgépet. Az óriási érdeklődés láttán a Videoton utólag még egy Braun hajsütőt is kisorsolt, ezt Szekeres Sándorné (Csanádpalota, Csalogány u. 9rá.) teheti a karácsonyfa alá. A nyertesek az ajándékokat Szegeden, a Mérey u. 64). alatt vehetik át a Videoton Elektronika Kft.nél. A család jóbarátja minden volt és leendő vásárlójának Kellemes Ünnepeket kíván. (x)