Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)

1992-12-11 / 291. szám

ALAPÍTVA: 1910-BEN ORSZÁG PÉNTEK, 1992. DEC. 11., 82. EVF. 291. SZÁM Tanácskozás a torony alatt Megválasztott, felmentett, lemondott igazgatók ARA: 15 FT FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A Szegeden tartózkodó SZDSZ-képviselők tegnap útba ejtették az éppen ülésező városi képviselő-testületet is. Valamivel 11 óra után Pető Iván, az SZDSZ elnöke és Kóródi Mária or­szággyűlési képviselő foglalt helyet a díszteremben ülésező városi testület képviselői között. Valamivel több mint negyedórát töltöttek a szegedi városatyák körében és figyelemmel hall­gatták az éppen kommunális ügyekről vitázó képviselőket. Személyi kérdések, pontosabban intézmé­nyek és vállalatok élére kinevezendő igazgatók sorsáról döntött tegnap a szegedi képviselő­testület a napirend elfogadása után. Tegnapelőtti beharangozónkban sejtettük az olvasóval, hogy tegnap e rangos testület nem fog kurta ülést tar­tani, s ez „be is jött". Az első néhány napirendi pont a fenti kérdésekre vonatkozott, s a város­atyák már ebben sem tudtak azonnal egyet­értésre jutni. A legelsőben sem. így azután a nyolc kinevezés közül csak négyet sikerült hite­lesítenie a testületnek, egyet elnapolt, hármat pedig a délutáni ülésre utalt. A káderkérdések taglalása mellett a város­atyák megvitattak néhány valóban létfontosságú témát is. Példaként: határoztak arról, hogy még az idén megkezdik a Szabadtéri Játékok re­konstrukcióját, az elkövetkező két évben 11 új trolibuszt vásárolnak (ismeretes, hogy ez a befeketetés a 10-es trolibusz felsővezetékének kiépítésével egyidejűleg merült fel, de a gaz­dasági indokok inkább az új járművek vásárlását teszik indokolttá), s döntöttek arról is, hogy a szegedi önkormányzat belép a Regionális Befektetési Társaságba, valamint néhány ala­pítvány létrehozásában is anyagi szerepet vállal. A közgyűlés, tekintettel a napirend terje­delmére, úgy határozott, hogy a fontosabb tár­gyakban tegnap, az elhalasztható kérdésekben pedig a jövő csütörtökön dönt. Ezen az összejövetelen is legalább húsz napirendi pont megvitatása vár a képviselőkre. Az önkormányzati testület egyébként lapzártakor még ülésezett. (Folytatás a 3. oldalon.) Büntetőeljárás két TV-vezető ellen Juhász Judit kormányszóvi­vő a csütörtöki szóvivői tájé­koztatón bejelentette: az igaz­ságügy-miniszter büntetőfelje­lentést tett Nagy László, a Ma­gyar Televízió gazdasági fő­igazgatója. valamint Bányai Gábor, a TV-1 intendánsa el­len különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűn­tettének alapos gyanúja miatt. A szóvivő egyben közölte, hogy a kormány kijelölte a Hankiss Elemér TV-elnök ügyében eljáró fegyelmi bizott­ság tagjait Kupa Mihály pénz­ügyminiszter, Kiss Gyula mun­kaügyi miniszter és Fiizessy Tibor tárca nélküli miniszter személyében. HOROSZ/^ Négy nyertes MILLIÓS NYEREMÉNYJÁTÉK 7. HÉT Hétfőtől folytatjuk^?? Pető nem megy Antallhoz „Normális párbeszédről abnormális helyzetben nem lehet szó. Antall Józseffel egyeztettük, hogy a jövő hét keddjén találkozunk, de a kormánynak a médiát érintő legutóbbi döntései miatt le­mondtam a randevút" - jelentette be Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke a tegnap esti, szegedi nagy­gyűlésen. „Megválasztásomkor jeleztem szándékomat, hogy a politikai görcsöket oldandó a pártok és az érdekvédelmi szer­vezetek meghatározó személyiségeivel találkozom. Az eltérő véle­mények ellenére a politikai érintkezést fenntarthatónak véltem. Az ellenzéki pártok, a Liga és az MSZOSZ vezetőivel már tár­gyaltam. Ám a Hankiss Elemér felfüggesztéséről szóló kor­mánydöntés után nyilvánvalóvá vált: a feszültségek oldásáról be­szélni képmutatás." Ezért - az ügyvivői testülettel egyezetve - a legnagyobb ellenzéki párt elnöke úgy döntött, nem találkozik a miniszterelnökkel, az MDF elnökével. „Ami média ügyben az utóbbi napokban történik, minden pa­ralamenti normával szemben áll. A miniszterelnök most mindent megcsinál, amit Csurka mond, hogy így húzza ki a szőnyeget Csurka alól. Még arra a jogi abszurditásra is hajlandó, hogy al­kotmányellenesen, koncepciós eljárással a kormány közvetlen irányítása alá vonja a televíziót. Azt tartják - emlékeztette hall­gatóságát az SZDSZ elnöke -, hogy a demokrácia vizsgája nem az első. hanem a második választás. Amikor megmutatkozik: akik első alkalommal kormányra kerültek, hogyan adják át a ha­talmat... " (Részletes tudósításunk a 3. oldalon.) Horoszpók játékunk hatodik fordulójának négy nyertese is van. Az 1959-es születésű Kóro­di László, az I961-es születésű Ocskó István, a 1966-ban szüle­tett Bárkányi Szabolcs, és a szin­tén '66-os Vígh Zsuzsanna. Gra­tulálunk szerencsés nyerteseink­nek, valamennyien 25-25 ezer forint tulajdonosai lehetnek. A játék hétfőtől folytatódik, a tét ismét százezer forint. Sikeres a Pick-részvény jegyzése Csütörtökön lezárult a Pick Szeged Szalámigyár és Hús­üzem részvényeinek jegyzése. A gyorsmérleg elkészítésére Szauter Tamást, a Postabank Értékpapír Rt. üzleti igazga­tóját kértük meg. - Az utolsó napon még min­dig kilométeres sorok állnak, ami egyebek mellett annak is köszönhető, hogy a két befek­tetési alap jegyén kívül mára nem maradt más adóalap-csök­kentési lehetőség, hiszen a Danubius-részvények is el­fogytak. - Ezek szerint a Pick nem ? - Dehogynem. Gyakorlati­lag már kedden lejegyezték a rendelkezésünkre álló rész­vénymennyiséget - ez vonat­kozik a kárpótlási jegyes és a (Folytatás a 4. oldalon) Toborzó helyett A pillanat hatására ébredő (így emlékeinktől lényegében független) sajnálat, a pozitív szánalom sokféle reakciót ki­válthat belőlünk. Egy végtag nélküli koldus, vagy egy tolóko­csis, mosolytalan kisfiú látványa egyeseknek könnyeket gör­dít a szeme sarkába, másokat „csupán" periodikusan ismét­lődő gyomorrándulásra kényszerít. A neveletlenebb fajtához tartozókat pedig..., de ezt most hagyjuk. Aki valaha is látott már mozgáskorlátozottakat sportolni, szenvedni, az megtanulta becsülni őket. Kevés megindltóbb van ugyanis az életben, mint a beteg, sérült emberek erőn fe­lülinek gondolt vállalása. A paraolimpiáról és a legkülönfé­lébb világversenyekről szóló képes, vagy éppen sorokban mérhető tudósítások megérttették velünk, a viszonylag egész­ségesekkel, hogy nekik - a csúszva-mászva röplabdázóknak, a székből pingpongozóknak, a két kereket 42195 méteren át markolászáknak - is fontos a taps, a siker, az elismerés. A veszély és a játék öröme számukra is megér egy kis kockáza­tot. Szombaton hölgyek és urak, színészek és újságírók legin­kább értük, a mozgást mindenkinél jobban imádó, ám egy megfellebbezhetetlen döntés következtében többnyire szoba­fogságra ítélt gyerekekért futballoznak az újszegedi Sport­csarnokban. Es persze azért, hogy a beteg apróságoknak minden eddiginél szebb karácsonyuk legyen. A bevétel és a fenyőfa alá kerülő ajándékok mind-mind ezt a nemes célt szolgálják. Aki úgy hiszi, hogy érdemes néhány órát és egy kis figyelmet áldozni ezekre az átlagosnál nehezebben mozgó fiatalokra, feltétlen keressen magának egy helyet a nézőté­ren. Higgyék el, olykor azok is sokat segítenek a másikon, akik feltűnés nélkül jegyet vesznek egy teremtornára. Bizto­san tudom, hogy a pályára lépők is ezt teszik majd. Talán furán hangzik, de holnap a színpadok ismert figu­rái, a toll (vagy újabban inkább a számítógép) napszámosai, a stadionok egykori királyai és a szórakozáshoz felső fokon értő, arany lábú nők is azt szeretnék bizonyítani, hogy látszó­lag különbözőek vagyunk. És azt, hogy valójában nagyon is egyformák. Réthi J. Attila ^ Ujabb blokád Röszkénél Szerdán 23 órától szünetel a forga­lom a röszkei határállomáson, miután szerb oldalon kamionok mindkét irányban eltorlaszolták az utat. Kris­án Attila határőrségi szóvivő csü­törtök reggel az MTI-nek elmondta: a jugoszláv kamionosok azért tilta­koznak, mert a magyar vámosok nem engedtek belépni ENSZ-embargós termékeket szállító szerb teher­autókat. A határőrség a tompái átkelő igénybevételét javasolja. A Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán az esettel összefüg­gésben elmondták, hogy büntetőel­járást indítanak a magyar vámszer­vek azok ellen, akik az ENSZ-embar­gót szándékosan megszegik. A vám­hatóság megállapítása szerint a rösz­kei intázkedés teljes mértékben jogos volt, mert a fuvarokmányokon hamis bélyegzők és aláírások szerepeltek, s hamisak voltak az áruk származási bizonyítványai is.

Next

/
Thumbnails
Contents