Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)

1992-12-08 / 288. szám

KEDD, 1992. DEC. 8. Repceolaj - üzemanyagként í GAZDASÁG 7 Alacsony termésátlag és „gazdátlanság" Alaposan megtizedelte az • idei termést a nyári kánikula. ^ A most befejeződő betakarításnál látszik meg igazán az ** »zálykár, amely eléri a 2,5-3 milliárd forintot. A közel 30 százalékos kiesés K különösen a kukoricánál r jelentkezik. Míg a sokéves átlag megyénkben meghaladta a 60 mázsát, most hektáronként csak 44 mázsát törtek le a nagyüzemek és a kistermelők. Nem elég. hogy augusztusban „megégtek" a csövek a csapadékhiány miatt, de az általános pénztelenség oda vezetett, hogy év közben kevesebb tápanyag és műtrágya jutott a földbe. Ráadásul terjed a nem fémzárolt vetőmag felhasználása - szintén az alacsonyabb költségek miatt. A 70 ezer hektáron vetett kukoricát már szinte mindenhol betakarították, legfeljebb csak az öntözött, hosszabb tenyészidejű helyeken látni néhány hektárnyi. Valamivel jobb a helyzet a napraforgónál. A szárazságot jobban tűrő növény a 23 ezer hektáron elég jól fizetett, a kiesés alig 10 százalékos (1,8 tonna/ha). A cukorrépa vesztesége sem volt nagyobb ennél, itt viszont a termelőterület zuhant le 4200 hektárra. Ennek oka egyértelműen a tavalyi Ma még népszerűbb a szuper vagy az ólommentes évközbeni árleszállítás, aminek hatására országosan kezd visszaállni az ideálisnak mondott 100 ezer hektár (1991-ben 160 ezer volt). Nem aszály tizedelte meg a szőlőt, hanem a felvásárlási kilátástalanság. A statisztikai adatok szerint 5500 hektáron termesztik e kedvelt gyümölcsöt, a valóságban azonban ez a szám alig éri el a 3700-at. Ebből is 2200 hektár van a kistermelők kezében, többnyire hobbi jelleggel, a többivel a nagyüzemek rendelkeznek. A legnagyobb felvásárló, a Délalföldi Pincegazdaság csődje mellett a tényleges termőterület csökkenésében az is szerepet játszott, hogy a nagyüzemek átalakulása és bizonytalan helyzete miatt nem volt igazán gazdája a szőlőnek. így talán érthető, hogy a termésátlag 4 tonna körülire tehető. Ugyanez a „gazdátlanság" mutatkozik a baracknál, mivel a megművelt 2 ezer hektár fele van csak kistermelők tulajdonában. Az országos tendenciával szemben Csongrád megyében nem csökkent a barackos terület, s a 9 ezer tonnás össztermés értékesítésével sincs gond (zöme a budapesti piacokon kerül űj gazdához). Az aszály legfeljebb a gyümölcs méreteiben mutatkozik meg. Ugyancsak a 90 napos erős nyári kánikulát sínylette meg a téli alma, hisz erős volt a korai hullás. S a maradó termés zöme bizony léalma minőségű lelt. Ami pedig az őszi vetést illeti: a tervezett 62-63 ezer hektár őszi búza, a 17 ezer hektár őszi árpa és az 5 ezer hektár rozs csaknem egésze már a földekben van. Egy érdekesség a „repce-frontról": sokan kockáztatnak. Eddig ugyanis biztos szerződések alapján stabilan 1100 hektáron foglalkoztak az olaj eme alapanyagával, de a növényolajiparban idén végrehajtott privatizáció bizonytalanná tette a termelőket (lesz-e szerződés, milyen felvásárlási áron?). Ezzel szemben felröppent a hír: nem is olyan sokára a repceolaj dízelüzemanyagként szolgálhat. Bár Csongrád megyében sosem volt divat a repcével való foglalkozás, most a felvásárlási bizonytalanság ellenére többen abban bíznak, hogy az üzemanyagperspektíva miatt az árakban már jövőre emelkedés várható. V. P. I. Termelőágak mélyrepülése KSH-elemzés a megye beruházásairól A Csongrád megyei beruházások eddigi alakulása nem utal közeli gazdasági fellendülésre - olvasható KSH megyei igazgatóságának közelmúltban megjelent elemzésében. A gazdasági szervezetek szeptember végéig 3,1 milliárd forintot költöttek fejlesztésre, ami bár folyó áron megközelítően eléri a tavaly ilyenkori szintet, volumenben - az árszínvonal még mindig jelentős emelkedése következtében - számottevően elmarad attól. Legdrámaibb módon a mezőgazdaság területén csökkentek a beruházások, és ez igen nehéz helyzet elé állítja majd a gazdálkodási formájában megújult ágazatot. Az átalakulás végén az újonnan alakult szervezetek öröksége egy lerobbant, jelentós mértékben amortizálódott állóeszközállomány. Az ipar gazdálkodási feltételeiben nem volt alapvető változás a korábbiakhoz képest, így a termelés - az 50 főnél többet foglalkoztató megyei székhelyű ipari szervezeteknél - az I—III. negyedévben 14 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A dinamikusan fejlődő, 50 főnél kisebb létszámú szervezetek termelésének figyelembevétele országosan 6-7 százalékkal mérsékelte a termelésvisszaesést. A termelés a könnyűiparban csökkent a legnagyobb mértékben - 31 százalékkal -, az egyéb, a vegy- és a gépiparban közel azonos nagyságrendű volt a visszaesés - 22-24 százalék -, a kohászat 17, az élelmiszeripar 11, az építőanyagipar 6 százalékkal termelt kevesebbet, mint egy évvel korábban, míg a villamosenergiaipar termelése elérte az előző évi szintet. A megye valamivel több mint 200 építőipari kivitelezője közül az 50 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató 40 szervezet az év első 9 hónapjában 2,1 milliárd forint értékű építési-szerelési munkát végzett, folyó áron többet, összehasonlítható áron azonban 15,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az alágazatok közül a termelés legnagyobb hányadát adó magasépítőiparban a kilenc havi építés-szerelés értéke nem érte el az egy évvel azelőtti négyötödét. Ennél jobban csökkent a szak-szerelőipar teljesítménye. A legkedvezőbb a mélyépítőipar helyzete, ahol egész évben folyamatos, viszonylag egyenletes termelés folyt, az I-m. negyedévi építési-szerelési tevékenység volumene csaknem elérte a tavaly ilyenkori szintet. A mezőgazdaságban megkezdődtek a szövetkezeti vagyonnevesítő közgyűlések, s az országos tendenciáknak megfelelően, sok a tíz százalék alatti kiválás. A szakemberek szerint ennek - a kötelezettség átvállalásán és a tb-terheken túlmenően - az az oka, hogy a magántermelőket túl sok kudarc érte a közelmúltban. Gyakran akadozott a tejátvétel, nem mindig volt keletje a háztáji sertésnek, nehezen lehetett értékesíteni a bort, a feldolgozó csődje miatt eladhatatlanná vált a megtermelt paradicsom. Akit kicsiben többször ért veszteség, érthetően nem szívesen cseréli fel a szerény, de biztos havi fizetést a bizonytalansággal. Még akkor sem, ha a termelőszövetkezeteknek most nem megy jól. Ennek, valamint a több évtizedes foglalkoztatási kötelezettségnek köszönhetően még ma sem zúdult rá a munkaerőpiacra a mezőgazdaságban lényegében már feleslegessé vált munkaerő. Az importliberalizáció sem nagyon növeli a kiválni készülők vállalkozó kedvét, hiszen, ha egyszer valaminek mégis jó ára lesz, azonnal megjelenik az olcsó-'spanyol paradicsom, importálják a dotált sárgarépát, zöldséget. K. A. Legfőbb érték - a pénz? A

kad-e közöltünk, aki az elmúlt 40 évvel a háta mögött szájára merné venni az akkor legtöbbet hangoztatott szlogenek leghazugabbikát: „Legfőbb érték az ember"? Miközben szenvedtünk a hamis eszméket hirdető színjáték szereplőiként, megtanították velünk azt is, hogy bezzeg „az ádáz kapitalizmusban " a pénz az úr. így aztán nem is csodálkozunk túlságosan azon, hogy - most magunk is belecsöppenvén - a saját bőrünkön érezzük: nálunk is akörül forog a világ. De vajon valóban akörül forog-e? Kellőképpen körülugráljuk, avagy éppolyan tisztelettel gondozzuk, forgatjuk a pénzt magunk körül, miként a gyakorlott-tapasztalt tőkések teszik? Nyugat-Európában, az USA-ban a városközpontok legfényesebb palotái a bankok: csupa üveg, csupa réz épületek, pálmafákkal és szökőkutakkal, kényelmes bőrfotelokkal, rejtett és kevésbé rejtett kamerákkal, biztonsági berendezésekkel, gombnyomásra adatokat szolgáltató számítógép-hálózattal. S amikor kell: fegyveres őrökkel. Nem utolsó sorban pedig szavatolt megbízhatósággal. Én nem mondom. hogy nincsenek e hagyományokat követni igyekvő bankok kis hazánkban. De a pénzkezelés módját illetően van még tanulnivalónk. A minap történt, hogy a csóró magyar gondolt egyet, s elővette a fiók mélyén évek óta lapuló örökségét: szülei '85ben váltott Vidia-kötvényeit. Végre rászánta magát, hogy utánanézzen, mennyit gyarapodott pénzecskéje. Ali százalékos kamaton egy valamirevaló magyar kapitalistapalánta is már csak nevetni tud. Ajánlotta is az egyik közgazdász haver: ne legyél balek, váltsd vissza ezt a kötvényt, és tedd a pénzed legalább a takarékba! Emberünk azonban, mint megtudta, csapdába került; hisz ez az akció egynapos szabadsággal és budapesti utazással járna, így aztán meglátogatta a szegedi illetékes bankot, tájékozódás céljából. r)cjutni azonban aznap nem tudott. Merthogy a következő D kép fogadta: a folyosó üvegezett ajtaját eltorlaszolta belülről egy sebtében odahúzott, kopottas szék. Álldogált mellette egy tisztviselő meg egy rendőr. Imígyen biztosították pénzszállítás előtt a terepet... Aznap oda be nem jutott senki, mégha életbevágó szükségségességgel akart volna is pénzéhez jutni. Néhány nappal később, a következő felvonás is bővelkedett tanulságos jelenetekben. Az irodában szolgálatot teljesítő bájos, ifjú hölgy - készségét, küllemét tekintve eléri a nyugati színvonalat - utánanéz az ügynek. Dossziékat keres. Kedvesen, mosolyogva, angyali türelemmel. Tíz perc, húsz perc, fél óra. Tornyosulnak előtte az akták, de a titok nyitját nem találja. Nevezetesen: hogy a korábbi években járt-e kamatprémium a Vídia kötvényei után. Minthogy nálunk nem megy gombnyomásra az efféle információszerzés, szegény kénytelen volt kőkorszaki módszerekhez folyamodni. Megint a szék, e nélkülözhetetlen banki kellék segítségéhez folyamodott. Odahúzta a szekrény elé. majd kecsesen kilépett apró körömcipőjéből, fölszökkent a létraként szolgáló „szerre", és leemelt néhány kilónyi dossziét. Huppanás, cipőhúzás, irathalmaz az asztalra - lapozgatás-keresés-kutatás, sóhaj majd kezdődött az egész élőiről. Többször is, mindhiába: hogy jár-e prémium az előző évek kamata mellé, nem sikerült megtudnia. „Ha nincs róla papír, bizonyára nem jár" magyarázta cseppet se megnyugtató logikával a pénze felől érdeklődőnek. A meglepetések sorozatának azonban még nincs vége. Emberünk akár örülhetett volna, hogy az idei évre viszont megkapja a 6 százalék kamatprémiumot. De valahogy maradék örülhetnékje is elillant, amikor megtudta egy elejtett megjegyzésből, hogy nem minden Vídia-kötvénytulajdonos mondhatja magát ilyen szerencsésnek. Akik az idei törlesztés és kamat kifizetésének a szeptemberi határideje után siettek fölvenni pénzüket, nem kaptak prémiumot. Mert akkor „úgy volt", hogy nem jár. Később állítólag megjelent az ellenkezője egy közleményben, de ki figyelt oda? Eddig senki nem ment vissza, hogy követelje járandóságát. Nyilván tájékozatlansága miatt. Ezek után kérdem én: mi is mostanság a legfőbb érték? Az ember? A pénz? CH. Á. Üdülés időrésztulajdonnal Ha az ember nyaralni akar, két dolgot tehet. Vagy vesz magának valahol egy nyaralót, vagy utazgat szállodáról szállodára. Ha nyaralót akar venni, hatalmas összeget kell beruháznia, háza az év nagy részében kihasználatlan, ráadásul mindig csak ugyanazon a helyen töltheti a szabadságát. Ha a szállodás megoldást választja, évről évre nő a nyaralási költség, a szállásdíj az ablakon kidobott pénz, és senki nem tudhatja látatlanban, milyen a hotel színvonala. Az amerikaiak - ki mások - kitaláltak egy olyan rendszert, amelyik a két nyaralástipus előnyeit ötvözi, és kiküszöböli a hátulütőket. Ez a rendszer az úgynevezett time sharing. vagyis nyaralási időrész-tulajdon. A dolog lényege, hogy a rendszerbe belépők bizonyos időre szóló használati jogot vesznek meg egy-egy szállodára. S hogy még vonzóbb legyen ez a nyaralási forma, a használati jog nemcsak az „anyaszállodában" érvényesíthet*), hanem bármelyikben, amelyik benne van a time sharing láncban. Az elcserélhetőség ötlete nyomán vált ez az üdülési forma nemzetközivé; ma 70 ország 2 ezer üdülője tagja a 17 éve alakult RCI (Resort Condominiums International) Time Sharing világhálózatnak. A tulajdon örökíthető, bérbe- és eladható, az időrész felhalmozható, vagyis a következő évre átvihető. A nyugati világban népszerű nyaralási forma ma már a magyarok számára is elérhető - tudtuk meg a Time Sharing Manager Iroda nemrégiben Szegeden tartott sajtótájékoztatóján -, mert a keszthelyi Abbázia Hotellánc első tagját, az Abbázia Sárgát az RCI 1991-ben felvette cserealapjába. Azóta elkészült a hotellánc második tagja is, az Abbázia Piros. Ha tehát valaki üdülési időrészt vásárol ezekben a szállodákban, cserejogát bármely RCIhotelben érvényesítheti. K~G Borospalack, joghurtospohárral Felmérések szerint Magyarországon évente közel annyi szántóföldi és erdőgazdasági melléktermék és hulladék keletkezik, amely az ország éves széntermelésével egyenértékű. Ebből mintegy 3,5 millió tonna tüzelési célra lenne hasznosítható, az úgy nevezett biobrikett készítéssel. Ezzel szemben a jelenlegi energia célú hasznosítás alig haladja meg a félmillió tonnát. A melléktermékek takarmányozási célú hasznosítása sem éri el az éves produktum tizedét, holott a rostdús anyagok feltárásával negyedrészüknél ez lenne a leggazdaságosabb megoldás. A gazdaságtalanul művelhető területek, így nálunk főleg a gyenge minőségű homoktalajok, energia célú hasznosítása sem elképzelhetetlen a jövőben. A kommunális szemét elhelyezése és kezelése komoly problémákat vet föl. A részleges újrahasznosítás az egy ik lehetséges megoldási mód. A felvázolt kérdéskör kissé tágasnak tűnik, de a teljeskörű, természetcentrikus szemlélet így kívánja. Az apropó nem más, mint, hogy a napokban egy svájci cég ajánlkozott a környékbeli önkormányzatok és mezőgazdasági nagyüzemek képviselőinek, részt vállalna a környezeti és energetikai gondok megoldásában. A kulcsszereplő a Promag mechanikus-termikus présgép, amely 800 bár nyomáson és 130 Celsius fokon képes feldolgozni a biológiai eredetű anyagokat. A végtermék: tűzi brikett, rostos táptakarmány, műtőzeg, humusz és ipari anyagok. A biobrikettgyártás pár évvel ezelőtti próbálkozásaira emlékezve eszembe jut, hogy akkor sem a technikai, hanem az érdekeltségi és gazdaságossági problémák miatt fékeződött le a kezdeti lendület. Most ismét, szélesebb menüvel, a technika oldaláról jött az ajánlat, vélhetően a pénz és nem a szemlélet lesz az, ami megtorpedózza, vagy pályára állíthatja azt. Elhangzott, a fejlett gazdaságú országokban is költséges dolog a hulladékhasznosítás, s különféle támogatások, központi programok segítik annak rentábilitását. Még így is évtizedekbe kerül, mire érzékelhető eredmények születnek. A kummunális hulladékra érvényes elsősorban, hogy szükséges rosszként az a jó. ha minél kevesebb van belőle. Ami van, azt lehetőleg szortírozva kell összegyűjteni. A svájci háztartásokban többek között a joghurtospoharakat is külön gyűjtik, s granulátumot készítenek belőle. A megoldandó feladat, miként lehetne elérni, hogy a háziasszony még el is mossa. Ezzel szemben nekem eszembe jut, hogy nálunk abból is szemetet csinálunk, ami korábban nem volt az. A konzerv és boripar csődje a környezetnek sem használ. Ezeket az üvegeket egyáltalán nem, vagy csak körülményes procedúra árán váltják vissza. A végállomás az egyáltalán nem szelektált gyűjtőhely, a kuka, netán a szomszédos kiserdő. E környezetvédelemmel kombinált gazdasági kérdésben igencsak a nulláról indulunk. A svájci úr szerint ebből származóan óriási előny, hogy nem feltétlenül kell elkövetnünk azokat a hibákat, melyet ők nem tudtak kikerülni. Az ő látogatásának célja csupán felkelteni az érdeklődést egy referenciaüzemre. Nyugaton ez egy prosperáló üzletág. Ha jól figyelünk, több ajánlatból, s netán ottani, célzott segélyekből is válogathatunk. Csak arra kell vigyázni, ne állami cég csinálja, központi leosztásból, mert ez a forma még Svájcban is kiprőbáltan duplájába kerül. A privát cégekkel meg azért érdemes vigyázni, mert a profitérdek miatt hajlamosak épp a környezetvédelmi előírásokon spórolni, melynek rendbehozatala tízszeresébe kerül, méghozzá az államnak, vagyis az adófizetőknek. A közpénzeket célszerű mindenütt ellenőrizni. Ha ezt garantálni tudja valaki, akkor eséllyel pályázhat az EGK valamely környezetvédelmi programjára. T Sz. I.