Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-06 / 261. szám

6 BELPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. NOV. 6. Népfőiskolai esték A közelmúltban magánsze­mély szerény adományából létrejött Délalföldi Népfőis­kolai Alapítvány a régió civil szerveződéseit, elsősorban a népfőiskolákat igyekszik támogatni, főként létrejöttük első szakaszában, működé­süket elindítva. Az alapítvány elsőként is önnön létét és elképzeléseit igyekeznék köz­célból tudatosítani, hogy el­képzeléseihez mind többen társuljanak. Ezért a Szegeden működő Délalföldi Népfőisko­lai Alapítvány olyan előadás­sorozatot indít, amelyen az egész régiót érintő problémák megbeszélése révén a népfő­iskolák, művelődési egyesüle­tek, olvasó- és gazdakörök egymással is találkozhatnak, új információkhoz juthatnak és kapcsolataikat ápolhatják. Az első estén az Alföld­program kerül szóba, amely a természeti környezet védelmét, az épített környezet.a szellemi kultúra, a történelmi emlékek megőrzését egyaránt magába foglalja cselekvő részvételre ösztönözve. November 6-án, pénteken délután 17 órakor a tanárképző főiskola díszter­mében (Boldogasszony su­gárút 6.) az Alföld-programról Tóth Albert országgyűlési képviselővel, a szabadmű­velődés hagyományairól pedig Harsányi István művelődés­kutatóval beszélget a nyitott rendezvényen Szemenyei Sa­rolta, a Délalföldi Népfőiskolai Alapítvány titkára. Pedagógusok lakásalapítványa Papp Józsefnére, Irénke nénire talán már csak az idősebb szegedi pedagógusok emlékeznek. Pedig ő és a férje egész életükben tanítottak, sőt Irénke nénit még 70 éves korában is visszahívta utolsó iskolája, a Dugonics Altalános Iskola. Eddig ez szokványos történet lehetne. Az viszont országosan is párját ritkítja, hogy Irénke néni - férje halála után - úgy döntött, garzon lakásukat nem a távoli, Ta­tabányán élő rokonra hagyja, hanem alapítványt csinál belőle. Papp Józsefné hosszú idő óta tagja volt a peda­gógusok helyi szakszerve­zetének, ezért, végrendelete szerint, a lakást olyan szegedi pedagógusnak kell használatra átadni, aki fiatal, tagja a szervezetnek, valamint, önálló lakással nem rendelkezik. A Papp József Alapítványt csak­hamar be is jegyezték, ám, mint a kuratórium titkára, Papp Jánosné elmondta, a távoli rokon perlekedése miatt, csak ez év nyarától vált egyértel­műen és véglegesen a Pe­dagógusok Szakszervetévé a kezelói jog. Felesleges ecse­telni, milyen egzisztenciális helyzetben van az a szegedi pedagógus, aki egyedül él, albérletben lakik, és szülei sem tudják támogatni. A gar­zonlakást, pályázat útján, Pleck Erika kapta az elsó két esztendőre. A fiatal tanárnő a Főfasori Altalános Iskolában okít atomokról, ionokról és molekulákról. A Pedagógus Szakszervezet, főként a tagdí­jakból, vállalta, hogy rendbe­hozza a lakást. A konyha már belakható, szobabútorokra azonban már nem futotta. A kuratórium tehát mindenféle adományt szívesen és köszö­nettel fogad. A Szegedi Ta­nítóképzőt Végzettek Baráti Köre máris segített. Az alapít­vány nyitott, bárki csatlakoz­hat, támogathatja. Cím: Papp József Alapítvány, 6722 Szeged, Szentháromság u. 2. Tel: 310-585. Csekkszámla­szám: OTP, Csongrád megyei Igazgatósága 289- 98008­66536062-3. DAL GARDÉNIA MARKAUZLET G R D N I A GARDÉNIA CSIPKEFÜGGÖNYGYÁR RT. KISTELEKEN, A KOSSUTH U. 2. SZÁM ALATTI BÚTORBOLTBAN NOVEMBER 5-ÉN megnyitotta szaküzletét. AJÁNLATAINK: - függönyök 30-300 cm széles mintaválasztékban, - konfekcionált függönyök, - csipketerítők, szettek, - vitrázsrudak, karnisok, - csipeszek, karikák, - duplasoros húzózsinórok. Európa legszebb függönyei már nálunk is, csak a Gardénia márkaüzletekben kapható, a HNV-oklevelet nyert Gardénia Spagetti függöny. Gardénia függöny, amivel meglepheti otthonát! BÚTOR STÚDIÓ BT. Kistelek, Kossuth u. 2. Telefon: (62) 364-576. Nyitva: hétfőtől péntekig: 9-17.30-is, szombaton: 9—13-ig. Torz eszmék nyomában JÉK: a gyalogáldozat nem megoldás Dr. Pollák György: - A Jövendő Értelmiségiek Köre másfél éves Ortutay Kollé­gium-beli kísérleti stádium után indult útjára városi ren­dezvényként. Azzal a céllal kezdtük el szervezni, hogy a gyerekeket a lehetőségekhez képest minél jobban segítse az értelmiségivé válásban, hogy bizonyos szellemi irányzatok bemutatásával, bizonyos tevé­kenységi formák megismerte­tésével - beszélgetés, ankét, tehát párbeszéd s nem előadás keretében - közelebb vigyük őket a kritikai szellemű értel­miséghez. Első ilyen beszélgetésünket egy ma nagyon aktuális témában szerveztük: „Intole­rancia, idegengyűlölet, bőrfe­jűek" címmel, aminek eredeti célja az volt, hogy az intole­rancia lélektani okairól szól­jon. A résztvevő fiatalokat azonban jobban érdekelte maga a nézetrendszer, tehát a vita is ekörül forgott, még­pedig szerintem eredményesen és sikeresen. Mi első pillanat­tól kezdve szerettük volna, ha a vitában részt vesznek bőr­fejűek is. Örültem, amikor megjelentek és hátul leültek. Mi kértük, hogy hallgassák meg a vitát, s ha olyasmi hangzik el, ami hamis képre utal, szóljanak közbe, illetve, hogy egyikük foglaljon helyet az előadók között. Ő tehát a mi kérésünkre mondta el a nézeteit. - Lapunkat olyan bírálatok érték, hogy ezeket a nézeteket sokkolóan, a JÉK szelle­miségéből kiragadva mutatta be. Másrészt viszont nyilvános rendezvényről volt szó, ahol valóban sokkoló kijelentések hangzottak el. Dr. P. Gy.: - Ezeknek a gyerekeknek tényleg torz nézeteik vannak. De lehetővé kell tenni, hogy a többiek a véleményüket megismerjék, és megismerve utasítsák el... Dr. Latzkovits László: ­Régebben ugye az ilyen ta­lálkozók egy előre megszabott protokoll szerint működtek, itt viszont a spontaneitáson volt a hangsúly. Ha torzak a nézeteik, szerintem a legnagyobb hiba ezt rajtuk megtorolni, mert a spontaneitás elfojtása nem lehet célravezető. Ezért tartom én a spontaneitás biztosítását mindennél fontosabbnak, hiszen ha már kialakult a gyerekben a torz nézet, azt megszüntetni csak úgy lehet, ha nem fojtjuk bele. Ez a JÉK­beszélgetések lényege, a prob­lémák kezelésének olyan mód­szere, amely még számunkra, a szervezők számára is új. Magyarországon még nem honos irányzat indult el Szegeden: egy fiatalokkal foglalkozó kör, amelyik a kritikai szellemű értelmiséggé válásban nem ex catedra kinyilatkoztatásokra, hanem párbeszédre alapoz. A Jövendő Értelmiségiek Köre (JÉK) mindjárt első alkalommal tudatosan belenyúlt a darázsfészekbe, hiszen intoleranciáról, idegengyűlöletről, bőrfejűekről szóló rendezvényük olyan probléma elevenjére tapintott, amelynek kikerülésével ma nem sikerülhet a következő generáció értelmiséggé válása. Az alábbi interjúban a JÉK szervezői - dr. Pollák György matematikus (JATE), a Matematikai Kutatóintézet munkatársa, dr. Latzkovits László kutatóorvos (SZOTE) és Bogáthyné Eke Marcella, a JÉK-nek otthont adó Ortutay Kollégium igazgatónője - nyilatkoznak. Bogáthyné Eke Marcella: ­Amikor a beszélgetést szervez­tük, szinte „kétségbe estünk": Szegeden nem találtunk bőr­fejűeket, akiket meghívhat­nánk! Az a fájó, hogy akik végül megjelentek, azoknak bántatlanságot ígértünk, és őszinte vitít, így pedig éppen véleményük miatt részesülhet­nek megtorlásban. - Eléggé riasztó, hogy torz eszmék közel kerülhetnek olyan fiatalokhoz, akikből később hivatásos tisztek válhatnak. Önök szerint a JÉK beszél­getései mennyire lehetnek eredményesek, illetve milyen esély van az átformálásra ? Dr. P. Gy.: Egyetértek azzal, hogy egy ilyen irányzat veszélyes lehet, de a megoldást jelen esetben semmiképpen nem a megtorlásban látom. Ha ezeket a gyerekeket megfe­nyítik, a kollégiumnak pedig azt mondják, hogy ejnye-ejnye, ez nem oldja meg az igazi problémát. A gyökereket má­sutt kell keresni. Igaza van a kollégium igazgatójának, hogy külső hatásról van szó, viszont nem hiszek abban, hogy ez a hatás a városi ifjúságtól jön. Szerintem sem maguktól lesz­nek ilyenek a gyerekek, de a torz eszmék terjedése nem a város fiataljaitól ered; aligha­nem itt országos szervező­munka folyik, amelyet egyes parlamenti képviselők és kor­mánytagok egyszerűen fedez­nek. Ami a JÉK esélyeit illeti: két aspektust kell külön­választani. Az egyik pedagó­giai, a másik politikai. Pedagógiailag tűrhetetlen, hogy a dolog ódiumát ez a négy gyerek viselje, hiszen ismétlem, nem maguktól lesznek ilyenek. A bőrfejűek hez csatlakozó fiataloknak háromféle típusa van. Vannak, akiket a külsőségek vonzanak, vannak, akik csak verekedni akarnak, mindegy kivel és vannak, akik csak randalírozni akarnak, mindegy hol. Akik a beszélgetésen részt vettek, ideologikus indíttatású gye­Tisztelt Olvasó! Szíves tudomására hozzuk, hogy takarékszövetkezetünknek továbbra is módjában áll céljai megvalósítását hitelnyújtással elősegíteni. Kamatfeltételeink mértéktartóak. Összeg/ezer Ft lejárat 19-ig 20-40-ig 41-50-ig 6 hó 11 hó 12 hó Éves kamat 26% 26% 26% Egyszeri kezelési költség 5% 5% 5% A hitelnyújtás elbírálását körültekintően végezzük, azonban a készfizető kezesek bevonásától eltekintünk. Tisztelettel: Üllés és Vidéke Takarékszövetkezet szegedi kirendeltsége, Szeged, Szentháromság u. rekek. Ez is roppant veszélyes, de semmiképpen nem lehet őket úgy kezelni, mint a többieket. Velük szemben nem rendőrnek kell lenni, hanem pedagógusnak. Bogáthyné Eke Marcella: ­A gyerekek torz nézeteikért nem válalhatnak felelősséget, egyrészt mert még kiskorúak, másrészt, mert, mint Pollák tanár úr említette, nem maguk­tól lesznek ilyenek. Ha vizsgá­latot indítanak, az igazi fele­lősök ellen kell vizsgálatot in­dítani, nem a gyerekek vagy a kollégium pedagógusai ellen. A kollégiumból felfüggesztett gyerek esetében mint pedagó­gus csak azt mondhatom, le kell nyelni a békát, lakjon ott. támogassák a tanulását és meg kell próbálni átalakítani. Dr. L L: - Lehet, hogy mi ezeket a fiúkat nem tudjuk egyik napról a másikra meg­változtatni, de fontosak a beszélgetések. Mindegyik egy­egy tégla lehet az átformált nézeteikben. Figyelemfelkel­tőnek a Délmagyarország ri­portja célszerű volt, de a fe­lelősöket tovább jtell keresni. Térjünk vissza a politikai aspektusokhoz. Amikor a fiúk­tól azt kérdeztük, rokonszen­veznek-e valamilyen politikai irányzattal, határozottan nemet mondtak. Lehet mégis egy általános politikai hatásról beszélni? Latzkovits doktor úr nemrég jött haza az Egyesült Államokból. Ott milyen az eltorzult eszmék politikai egyenlege? Dr. L. L.: Az Egyesült Államokban az északkeleti part három egyetemét ismertem meg jobban, a New York-i Egyetemet, az Albert Einstein Orvosegyetemet és a Brown Egyetemet, ahol hosszabban dolgoztam. A hallgatók élet­kora ott megfelel az itteni alsós egyetemistákénak. Úgy tapasz­taltam. hogy az amerikai fia­talokkal könnyű kommu­nikálni. élénk a kritikai szel­lemük, és nagyon érzékenyek a rasszista megnyilvánulásokra. Úgy tűnt, az amerikai gyerekek sokkal érettebbek ezekben a kérdésekben, mint a mi fiatal­jaink. Hangsúlyozom, nem tudásbeli fölényük van a ma­gyar fiatalokkal szemben, hanem érettebbek és tudato­sabbak. Ami pedig a politikai súlyozást illeti, középisko­lákban kötelező olvasmány többek között Orwell 1984-e, vagy Huxley műve, a Szép új világ. Az amerikai gyerek tapasztalatom szerint sokkal több közvetlen benyomást kap a totalitariánizmusból és az embertelen irányzatokból, ezért érettebb és kritikusabb. Persze mindez az említett egyetemekre vonatkozik. Dr. P. Gy.: - Én elhiszem, hogy ezek a gyerekek kívül állnak a napi politikai irány­zatokon. De a magyarországi politikai palettán kívül is folyik politizálás. Gondoljunk a Jurta Színházra, vagy a szél­sőséges lapokra, mint a Szent Korona, az Árpád Népe, vagy a Pannon Bulldog. Léteznek a politikai alvilághoz tartozó, és a napi politikába beépülő sze­mélyek, akik komoly befo­lyással rendelkeznek a fiata­lokra is. Én nem tartom sze­rencsésnek, hogy „judeo­bolsevik-liberális-plutokrata"­szerű megjelölést alkalmaz­zunk a szélsőjobboldalra. Rengeteg különböző árnyalat van például a nacionalizmus és a fasizmus között is. A lélek­tani hatás úgy működik, hogy a politikailag tapasztalatlan em­ber - fiatal vagy sem - saját világképe szerint emeli ki az információkat. - Ön azt mondotta, hogy itt alighanem országos Szervező­munka folyik. Mennyire bizonyítható mindez? Dr. P. Gy.: - Bizonyít­hatatlan, de elképzelhető. És ha egy ilyen veszély fennáll, ha valami indokolhatja az aggodalmat, hogy szervező­munka folyik, amelyik esetleg épp a katonai kollégiumokat célozza, akkor azt rendkívül gondosan meg kell vizsgálni. Emlékezhetünk, közvetlenül a választások után például az egyik demokratikus párt ár­nyékában egyesek titkos körlevelet bocsátottak ki olyan tartalommal, hogy minél több emberük kell legyen a hadse­regben. Vagy csoportok je­lennek meg egyenruhában. Talán csak nem akarják el­hitetni, hogy az egyenruhákat a gyerekek saját pénzükön csináltatták? Bizonyítékok nincsenek, de „alapos gyanú" az van. PANEK JÓZSEF Hogy Önnél ne táncolhassanak az egerek, használjon elektronikus EGÉR- és PATKÁNYRIASZTÓT! MR-10 egérriasztó - hatásköre 50 nm, ára 1000 Ft áfával. PR-07/220 patkányriasztó - hatásköre 250 nm, ára 1300 Ft áfával. A 220 V-ról üzemelő készülékek az emberi fül által nem érzékelhető ultrahanggal űzik el a rágcsálókat. Energiafogyasztásuk minimális, a háziállatokra nincsenek káros hatással. Alkalmazhatók lakásban és melléképületekben egyaránt. Jótállási idő 1 év. Megvásárolhatja személyesen vagy postai utánvéttel, ha telefonál vagy az alábbi megrendelőlapot elküldi címünkre: l'RO-ELEKTRO Bt., AEM Elektronika 6724 Szeged, Vág u. 4„ telefon: 62324-46632. Megrendelőlap Délmagvarország Utánvéttel megrendelek: db MR-10 egérriasztót - á 1000 Ft áfával + postaköltség db PR-07/220 patkányriasztót - á 1300 Ft áfával + pk. Név: I. sz/helység: Utcabázs/.ám:

Next

/
Thumbnails
Contents