Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)
1992-11-05 / 260. szám
I ALAPÍTVA: 1910-BEN / Y CSÜTÖRTÖK, 1992. Nov. 5., 82. EVF. 260. SZÁM 7 Göncz Árpád Szegeden ARA: 10,10 FT FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Másfél órát beszélgetett Göncz Árpád a József Attila Tudományegyetem hallgatóival tegnap délután. Mint mondta, számára az a pihenés ideje, amikor fiatalokkal találkozhat. És valóban, a manapság hiánycikknek számító nyugalom, az egymást értés, az egymás iránti türelmes tapintat perceit tölthette együtt a huszonöt, alig huszonéves diák és a 71 esztendős államfő. Miközben nem kevéssé súlyos kérdések kerültek szóba, mint a türelmetlenség itthon, a tágabb kör. KözépEurópa valósága és jövője, a még tágabb világ, az amerikai elnökválasztás tükrében, majd megint vissza, az e társaságot közvetlenül érintő témákhoz, az egyetemi autonómiától a pályakezdőket vigasztaló jó szóig: „Tiétek a jövő". Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke ajándékokat kapott: egy kézzel foghatót, egy fehér JATE-s pólót; és egy nehezen megbecsülhető értéket: a diákok bizalmát és figyelmét. A bensőséges hangulatú találkozó után a köztársasági elnök a Móra Ferenc Múzeumba ment, ahol megtekintette az Aradról nemrégiben Szegedre hozott '48-as relikviákat. Szeged vendége ma, csütörtökön-délelőtt 9kor az egyetem aulájában megnyitja a Bibó István életművének aktualitása című konferenciát, majd délután 4-kor a megyeházán a Nemzetközi Népművészeti Kiállítást. Ugyanott részt vesz a megyezászló és címer avatásán. Este 6 órától a Nemzetközi Népművészeti Fesztivál jótékonysági célú gálaestje lesz a Deák Ferenc Gimnáziumban. Clinton az elnök I Százezer forintos nyertesünk Az amerikaiak vátozást akartak. Meg is kapták. A 12 éves republikánus kormányzás után újfent a demokraták költöznek be a Fehér Házba. Bili Clinton, a 46 éves arkansasi kormányzó olyan karizmatikus személyisége volt ennek a választási hadjáratnak, aki egyszerűen nem veszíthetett! Igazi amerikai, vérbeli politikus, magával ragadó modora, végtelenül csinos felesége egyszóval: siker. Már csak bizonyítani kell... (Háttéranyagunk a 2. oldalon.) Koszorúzás 1956 áldozatainak tiszteletére A mai nap azokra a halottakra emlékeztet bennünket, akik 1956-ban életüket áldozták tudatos harcban vagy az önkényuralom áldozataként azért, hogy megújhodás legyen ezen a Földön - jelentette ki Szabad György, az Országgyűlés elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak tiszteletére szerdán Budapesten rendezett koszorúzáson. A Nemzeti Sírkert 2l-es parcellájában tartott november 4-i megemlékezésen jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök. Adódzkodó Számos bűvészmutatványát - melyet számtalan trükkel mutatnak be - a jövő évi költségvetési parlamenti vitának csak a „produkció" szintjén vagyok képes felfogni. Mindazáltal nem tapsolok neki. Mert a sok abrakadabrából azt érzékelem, hogy a bűvész(állam) bácsi varázskalapjából nyusziként engem (is) ráncigálnak elő majd fülemnél fogva hogy több adó mutathassák fel. Ódzkodok a dologtól. Mások is (ad)ódzkodnak. „Nyuszifüleimmel" nap mint nap hallom a kisebb településeken a képviselők, az önkormányzati tisztségviselők bizonytalanságait, vonakodásait. Amiatt aggódnak elsősorban, hogy a kétkulcsos áfával megnövekednek majd lényegesen a város, a község üzemeltetési, fejlesztési kiadások, s nem lészen többé elegendő reájuk az adókból befolyó pénz helyben maradó része. Annál is inkább, mert a kincstár még többet akar magához „befolyatni", az eddigieknél többet kíván elvonni a településeken beszedett „központi adókból". Mondván: ha az ott maradó kevés lenne tán a népellátáshoz, pótolja a hiányt a képviselőtestület helyi adók kivetésével, illetve emelésével. Vagyis húzzon egyet a helyi elöljáróság is a nyuszik fülén pénzt varázsolva belőle. Hogy mondjuk azzal a pénzzel működtetni tudja a helybéli orvosi rendelőt, hová netán a sok (adó[fogástól fájós fülű nyúlnép gyógyírért mehet. Ha megfizeti magának az orvosi ellátást - a tb. járulékkal. Amiből nem futja a rendelő üzemeltetésére - arra helyi pénzből kell áldozni. Egyszerű ez, nem? S érthető, mint az abrakadabra . Csak a varázsszót kell tudni hozzá: adó. Sőt, még több adó! Helyben kivetve. Hogy azokat utálják, ott helyben, akik kivetették. Még ha kényszerűségből tették is. Még ha ódzkodnak is tőle... Szabó Magdolna A torony alatt Ma: közgyűlés Összesen 35 napirenden lévő kérdést kell megvitatniuk ma a városatyáknak. Es természetesen dönteniük is. Nem lesz könnyű... Már azért sem, mert olyan témák is szerepelnek a tárgysorozatban, amelyek a korábbiakban is komoly vitákat váltottak ki. De vegyük sorjában a mai közgyűlésen megvitatásra kerülő kérdéseket. Az idei költségvetés módosításáról lesz szó elöljáróban, majd néhány rendelettervezetet vitatnak meg a képviselők egyes kiskereskedelmi és vendéglátóipari vállalkozási formák gyakorlásának korlátozásáról, valamint a szeszesital közterületen való fogyasztásáról. A napirenden szerepel az önkormányzati berkekben, de a közvéleményben is igen gyakran vitatott kérdés: a szennyvíztisztítás és csatornarendszer ügye. Ezzel kapcsolatban a képviselők elé kerül annak a szindikátusi szerződésnek a tervezete, amely egyfelől a Szeged Megyei Jogú Város önkormányzatának, másrészt a Krüger Engineering AS cégnek a viszonyát szabályozza az elkövetkezőkben. A közgyűlést megelőző tegnapi sajtótájékoztatón is szó volt erről a kérdésről, s ott hangzott el, hogy ma tulajdonképpen egy keretszerződés elfogadásáról lesz szó, amely magában foglalja a két fél tárgyalásainak eddigi eredményeit, egy közös vállalat létrehozásának a lehetőségét, egy vegyes szakértői bizottság felállítását és annak működése után, körülbelül fél év múlva döntési helyzetbe hozhatja az önkormányzatot a befektetést illetően. A félreértések elkerülése végett tehát: az önkormányzat nem ma dönt arról, hogy a Krügernek adják vagy nem adják a szennyvíztisztító telep építését, csupán a fenti szindikátusi szerződést vitatja meg. A mai összejövetel napirendjén szerepel még például a szegedi kerékpárút hálózat építésének három éves programja, a 10-es trolibuszvonal kérdése, az egyéves drog-megelőzési program beterjesztése, a szegedi repülőtér önkormányzati tulajdonba vétele, a nemrégiben tartott közmeghallgatáson is szereplő közoktatási koncepció megvitatása és a szociális segélyek összegének a megállapítása is. Rámosolygott a szerencse Hódi Helén makói olvasónkra, aki tegnap az esti órákban érkezett - személyi igazolványával együtt - szerkesztőségünkbe. Az okiratból egyértelműen kiderült, hogy a 72, 10, 13 és 57-es számokkal megnyertéTioroszpók játékunk első fordulóját. Az ezért járó 100 ezer forintot ma délután veszi fel szerkesztőségünkben a jelenleg Makón, de korábban Szegeden dolgozó ápolónő, aki Makón is rendszeresen vásárolja lapunkat. Mint látható, jól teszi. E heti nyereményünk gazdára talált; így e héten a Horoszpók új számokat nem mutat fel, de jövő hétfőn a játék újra kezdődik. 0 MAI MELLÉKLETÜNK f VILÁG Hatoldalas melléklettel, az Autós Világgal jelenik meg mai lapszámunk, s miután ez már a harmadik - őszi-tavaszi-őszi - nekifutás, rendszeresenek merjük nevezni. Csak azért nem mondjuk, hogy mindenki benne van, aki számít, mert még sincs benne valaki, mégis számít. Autóról azonban bőven esik szó benne, képekkel sűrűn illusztrálva. Háborús hétköznapok Ehenhalt a szarajevói medve Elpusztult a Szarajevói állatkert utolsó lakója, egy barna medve. A boszniai főváros állatkertjében lévő állatok közül neki sikerült a legtovább kitartania: az elmúlt hét hónapban úgy tudott életben maradni, hogy felfalta két ketrectársát. A múlt héten azonban már ahhoz is gyenge volt, hogy a ketrecébe csúsztatott kenyeret és almát megegye. Az állatkert területe alig száz méterre található a harcban álló szerb alakulatok vonalától, nem csoda, hogy a medve ketrece gyakran került a mesterlövészek és a tüzérség kereszttüzébe. Az állatgondozók ugyan megpróbálták minél gyakrabban etetni a medvét, de féltek a szerb orvlövészektől. Egy állatkerti dolgozó életét vesztette, egy másik pedig megsebesült, miközben a táplálékot próbáltak eljuttatni az éhező medvéhez. Az állatkert területét oroszlánok, tigrisek, leopárdok és medvék tetemei borítják. A zsiráfok, a sasok és a farkasok már hónapokkal ezelőtt elpusztultak. * Ujabb érdekképviselet Magángazdák, egyesüljetek! A magángazdák érdekvédelmi szerveként, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt kezdeményezésére októberben megalakult a Magángazdák Országos Szövetségének (Magosz) Csongrád megyei szervezete. Az új érdekképviselet gondoskodik a magángazdák jogi, politikai, gazdasági érdekvédelméről, segít a termelés feltételeinek megteremtésében, s a termények értékesítésében. Oly módon is, hogy tájékoztatja tagságát a piaci kereslet és kínálat alakulásáról, valamint a magángazdákat érintő jogszabály-változásokról. A Magosz kérésre adóbevallási és könyvelési kérdésekben is tanácsokat ad. A szolgáltatásokért azonban fizetni kell, mégpedig a közvetített forgalom értékének 2 százalékát. A szövetségbe az FKgP alapszervezeteinél, avagy a Magosz Csongrád megyei szervezeténél (Szeged, Kálvária sgt. 8890., tel.: 320-393) lehet. Örömmel tájékoztatjuk a kereskedőket, iparosokat, hogy a Mars téren meghirdetett karácsonyi 1992. december 4—23- különleges szolgáltatásokkal, kibővített területen, kedvező áron várja Önöket! KELET-EURÓPÁBAN ELŐSZÖR LEGO-VÁROS! CSAK EGY HÓNAPIG! A város apraja-nagyja szórakozhat naponta és hétvégenként. Sok-sok meglepetés, síbörze, bábszínház és MIKULÁS várja a gyermekeket. JELENTKEZÉS: 1992. november 5., 6 és 9-én, 8-14 óráig. VÁSÁRIGAZGATÓSÁG, Mars tér, tel.: 313-917.