Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-30 / 281. szám

4. in: SPORTJA 1992. november 30. Vásárhely a „kosárlabdasport varosa ti (Folytatás az 1. oldalról) A miniszter ezután érzék­letesen elemezte azt a küzdel­met, amit a tárca vív az egyes meglévő jogszabályok meg­változtatásáért. Ezután rész­letesen ismertette a kormány, illetve a Parlament elé került és kerülő javaslatokat. Hozzátette viszont: addig nem lehet sporttörvényt alkotni, amíg a gazdaság és a társadalom forr, mozog az egész országban. Ezek után részletesen szólt a sport tervezett anyagi támo­gatásáról. Kiemelte: a „fej­kvóta" csak egy alap, melyet kiegészít az önkormányzati támogatás, az alapítvány, a szponzori támogatás. Tájékoztatója után több kérdésre válaszolva kihang­súlyozta az önkormányzatok szerepét, az OTSH struktú­raváltoztatásának szükséges­ségét, a szakszövetségek ter­vezett bizonyos fokú felügye­letét. Garantálta, hogy a diák­sport a következő évben sem fog kevesebbet kapni, sőt, bizonyos változtatásokkal még többet. Kérdésre válaszolva hang­súlyozta a médiatörvény­tervezet 14.8 3. pontját, melyben javasolják, hogy a Horváth Balázs, a sportot felügyelő tárcanélküli mi­niszter válaszolt a kérdésekre az ifjúsági parkban rendezett fórumon. médiumok kötelesek legyenek a sportot is magában foglaló egészséges életmódnak teret adni, s lalán érdemes lesz akkor a vállalkozóknak is például egy középiskolai ren­dezvényt szponzorálni, hiszen ezzel megfelelő reklámot is kaphatnak. A nagy sikerű sportfórum után a Kossuth szakközép­iskolában - a HKK-Videoton SC mérkőzés előtt, amelyet megtekintett dr. Horváth Balázs is - dr. Barta Ferenc, a kosárlabda szövetség elnöke átadta a díjakat a városi diákolimpia bajnokának (a Bethlen gimnázium tanulói­nak) és helyezettjeinek az érmeket, majd dr. Rapcsák Andrásnak a szövetség emlék­érmét és zászlaját a „Hód­mezővásárhely a kosárlab­dasport városa " cím odaíté­lésének dokumentumaként. Újabb ünnepélyes pillanatok következtek ezután: a Magyar Kosárlabda Szövetség babér­koszorúval díszített Emlék­érmét adták át Balogh Imre nyugalmazott testnevelő tanárnak, akinek nevéhez fűződik a sportág meghono­sítása, illetve aki több mint harminc éven keresztül sokat tett a kosárlabdázás fellen­dítéséért a városban. - szl ­Csak a Szántás győzött A vízilabda Magyar Kupá­ban a legjobb nyolc közé ju­tásért megyénkből még három csapat, az OB l-es Szeged SC és a Szentesi SC, valamint a Hódmezővásárhelyi VSC érde­kelt. A múlt héten az első mérkőzéseket játszották, s együtteseink közül csak az otthonukban szereplő szente­siek tudtak nyerni, illetve előnyt szerezni a visszavágóra, a szegediek az UTE, a vásár­helyiek a Cegléd ellenében maradtak alul. Szentesi FC-FTC-Törley 11-5(2-1,3-2,2-0,4-2) Szentes, 400 néző. Vezette: Matyó. Németh. Szentes: PODHÁNSZ­KY-Dongó L. 2, Melkun 2, Berki I. Dongó T.. Halápi, Kiss. KOZÁK 2, TARI 4, l.antos. Kajtár. Edző: dr. Tóth Gyula és Fülöp Tibor. FTC: KARDOS-Dodog, Pardi, Loványi 1, Regős Áron 1. Petrovics, BÍRÓ 3, Regős Ádám, Sáros. Edző: Kásás Zoltán. Gól - emberelőnyből: 11/6, ill. 13/3. Négy méteresből: 1/0, ill. 1/1. A Fradi nem tanúsított kü­lönösebb ellenállást, a közepes színvonalú találkozón a Kurca­partiak mind a négy játék­részben meggyőző fölényben játszottak, győzelmükhöz egy percig sem fért kétség. Ceglédi VSE-Hódmezővásárhely 14-8(2-1,4-3,2-2,6-2) Szolnok. Vezette: Madaras­si, Lipovics. Cegléd: PINTÉR-Masz­lobojev I, Kiss 2, Baranyai 2, Balli, Éliás 2. Vógel 1, Bóbis 1, NÉMETH 4, Mamajev 1, Tóth, Veres. Edző: ifj. Hasz­nos István. Hódmezővásárhely: CSÁ­NYI-Lakatos 2, ZAKA 2, Hajdú 1, DR. CSERI 1, Vörös 2, Nagy, Balla. Edző: Török Sándor. Gól - emberelőnyből: 7/3, ill. 9/4. Négy méteresből: 2/2, ill. 2/1. Az első három negyedben a vásárhelyiek szorossá tudták tenni az eredményt, az utolsó hét percre viszont elfáradtak, s ekkor már kiütközött a két csapat közötti osztálykülönb­ség. Zákányszék-Ruzsa l-l (1-0) Zákányszék, 300 néző. Vezette: Bokor. Zákányszék: Schachinger ­Kovács, Faragó, Prágai - Tóth T., Fodor, Popovics, Szabó J., Tímár - Juhos, Szita. Edző: Búza Mihály. Rúzsa: Merley - Farkas, Szrenka, Párkány, Miklós ­Szabó, Arany (Hegyesi), Völ­gyi, Magyar - Varga, Bajo­rics. Edző: Hegyesi László. 5. perc: Szita jobb oldali szögletét a hosszú oldalon érkező Szabó J. közelről fejelte a hálóba, 1-0. 47. perc: a hazai kaputól húsz méterre szabadrúgáshoz jutott a rúzsa csapat. Völgyi állt a labda mögé, és jól eltalált lövése a bal alsó sarokban kötött ki, l-l. Labdarúgó megyei I. osztály Újrajátszott márkázás 70. perc: Juhos a sokadik, ellene elkövetett szabálytalan­ság miatt elégtételt vett, ezért Bokor kiállította. 85. perc: Szabó elütötte az őt kicselező Kovácsot, és mivel volt már egy sárga lapja, a piros következett. Jó iramú, küzdelmes mér­kőzést vívott a két csapat az óvás miatt újrajátszani rendelt mérkőzésen (október 11-én a Zákányszék 4-0-ra nyert), a játék képe alapján a döntetlen igazságos. Jók: Prágai, Tóth T„ Popo­vics, ill. Völgyi. Bajorics, Szrenka. Az őszi végeredmény: 1. Szóregl5 10 2 331-13 22 2. Mindszent 15 » 3 3 31-12 21 3. Móraváros 15 8 5 2 24-11 21 4. Csongrád 15 8 3 4 26-13 19 5. Mórahalom 15 8 3 4 30-20 19 6. Tisza-Új 15 6 5 4 22-16 17 7. Szentes 15 6 5 4 31-26 17 8. Tápé 15 6 4 5 28-21 16 9. Rúzsa 15 3 8 4 20-20 14 10. Kistelek 15 6 2 7 19-27 14 11. Zákányszék 15 5 4 6 13-21 14 12. Bordány 15 5 3 7 21-24 13 13. Sándorfalva 15 5 2 8 22-29 12 14. Mártély 15 3 4 8 21-34 10 15. Üllés 15 3 1 11 11-37 7 16. Fáhiánseb. 15 2 _ 13 13^12 4 Nem behozhatatlan o hátrány... Az első osztályú birkózó csapatbajnokság csoportmér­kőzései után a helyosztók első mérkőzéseit rendezték az el­múlt hét végén. A Szegedi VSE gárdája a B-csoport utol­só helyzettjével,, a Székesfe­hérvári Szondi SE-vel mérkő­zött a honvéd csapat otthoná­ban. A kiesési rangadót a házi­gazdák nyerték. Szondi SE-Szegedi VSE 22:17 Csikós Ferenc, a szegediek edzője a mérkőzés utáni tele­foninterjúban a következő­képpen elvenítette fel a talál­kozó eseményeit. - Számunkra nagyon jól kezdődött az összecsapás, mert az igaz, hogy 30 évvel idősebb, de mégiscsak olimpiai bronz­érmes Serest a cselgáncstól Románia nyert Vendéggyőzelem született a labdarúgó világbajnoki selej­tezők európai negyedi cso­portjában; Románia biztosan szerezte meg a két pontot Larnacában Ciprus ellen. Ciprus-Románia 1-4 (1-2) Háromezer néző előtt az első félidőben még szoros volt az eredmény, szünet után azonban összeomlottak a hazaiak. A csoport sorrendje: 1. Belgium 5 mérkőzés/10 pont, 2. Románia 5/7, 3. Wales 4/4. 4. Csehszlovákia 3/3, 5. Ciprus 4/2, 6. Feröer-szigetek 5/0. Ebben a csoportban a követ­kező találkozó január 2-án lesz, Ciprus Belgiumot fogadja. átcsábított Hayfron William az utolsó másodpercben legyőzte. Az 52 kg-ban Sántha fölényes pontozással nyert Báthori el­len. Egy súlycsoporttal feljebb elpártolt Ádám Attilától a sze­rencse, mert úgy esett, hogy kificamodott a válla nem is tudta folytatni a küzdelmet. A 62 kg-ban kettős szerencsét­lenségről számolhatok be. Először is Balogh tüdőgyulla­dás miatt nem tudott eljönni, a helyére beugró Kalcsevics L. pedig még öt másodperccel a mérkőzés előtt vezetett a két­szeres magyar serdülőbajnok Cseh ellen, amikor egy vállra emeléssel fordított a fehérvári fiú. Ezután döntő birói tévedé­sek következtek - természe­tesen a mi rovásunkra. Bodai (68 kg) Törőcsik, Tóth János (82 kg) Vámos - közöttük 20 év volt a korkülönbség - ellen fordított pontozói döntés miatt veszített. A 74 kg-os Kiss F. Fórizstól, az idei magyar baj­noktól, mindössze 3:l-re ka­pott ki. Gyuris (90 kg) a tőle megszokott teljesítménnyel nyert a csehszlovák idegenlé­giós Milán Reviczky ellen. Úgyancsak minden dicséretet megérdemel a 100 kg-os Amb­rus Tibor is, aki Bartalt, az idei junior Eb bronzérmesét verte pontozással. A legfájóbb, hogy a 130 kg-os Szél Jó­zsefnek ugyanez nem sikerült a mindössze 90 kg-os Bacsával szemben. Szerintem a vissza­vágón - vasárnap 13 órakor az SZVSE-csarnokban - nagyon nehéz dolgunk lesz, de nem reménytelen az öt pont ledol­gozása sem - mondta Csikós Ferenc. S. J. Totóeredmények 1. Rába ETO-MTK l-l X 2. Ujpcst-Vidcoton-Waltham törölve a megállapított tipp: 1 3. Dortmund-Nürnberg 4-2 1 4. Frankfurt-Uerdingen 1-0 1 5. Kaiserslautern-Hamburg 2-2 X 6. 1. FC Köln-Bochum 1-0 1 7. Bavern München-Karlsruhe 3-3 X 8. Mönchengladbach-VfB Stuttgart l-l X 9. Ancona-Cagliari 0-1 2 10. Genoa-Torino 2-1 1 11. Internazionale-Brescia 2-1 1 12. Juventus-Milan 0-1 2 13. Parma-Sampdoria 1-0 1 Pluszmérkőzés: 14. Lazio-Roma l-l X ft Vác az őszi bajnok A bél végén befejeződött az. NB l-es labdarúgó­bajnokság őszi fordulója (csupán egy mérkőzés, az UTE-Yideoton találkozó maradt mára), anélkül azon­ban, hogy a 15. forduló Yulamihen színvonalemel­kedési hozott volna. Koppant alacsony színvonalú talál­kozóknak lehettek szemtanúi a nézők, valamennyi mér­kőzésen inkább a küzdő jelleg domborodott ki. A Vác Pécsett is nyerni tudott, s így ő lett az őszi bajnok. Igaz, mögötte szorosan ott van a Ferencváros, a Kispest, s ha netán Újpesten győzni tudna, a Videoton is. így remény­kedhetünk, hogy tavasszal látványos küzdelemnek és színvonal emelkedésnek lehetünk szemtanúi. Győri Rába ETO-MTK l-l (0-0). Győr, 3000 néző. Ve/ette: Puhl. Győri Rába ETO: Végh ­Keszeg, Lakos, Fekete - Má­riási, Miriutu, Szántó, Klausz, Virág - Csertői, Belansky. Edző: Tomyi Barnabás. MTK: Zsiborás - Turbók. Híres, Sztanó - Talapa, Van­csa, Horváth, Balog, Keresz­túri - Hámori, Szabó. Edző: Gellei Imre. Csere: Szántó helyett Bor­dás a 9., Belansky helyett Herczeg, Szabó helyett Ko­módi. mindkettő a 70., Horváth helyett Vincze a 79. percben. Gólszerző: Komódi a 82., Csertői a 84. percben. Ferencváros-Nyíregyházi VSC 1-0(1-0). Üllői út, 10 000 néző. Vezette: Márton. Ferencváros: Szeiler — Simon, Telek, Kuznyecov ­Páling, Lipcsei, Cigan, Sze­keres - Gregor, Balogh G., Wukovics. Edző: Nyilasi Tibor. Nyíregyháza: Bíró - Ker~ tész, Sedecaru, Drobni, Nagy ­Csehi I. Molnár, Malisenko, Kovács - Tóth, Erdei. Edző: Kovács János. Csere: Wukovics helyett Vanicsek a 62., Erdei helyett Vasii a 82., Tóth helyett Bama a 90. percben. Gólszerző: Gregor a 4. percben. Békéscsabai Előre FC-Csepel SC l-l (0-1). Békéscsaba, 3500 néző. Vezette: Kurmai. Békéscsaba: Horváth ­Mracskó, Usmajev, Ionut. Fa­^T Labdarúgó ro NB. I. bulya - Fodor, Kurucz, Csató, Szarvas - Kulcsár, Vancea. Fldző: Pásztor József. Csepel: dr. Szieben ­Gyimesi, Váczi, Ács, Nagy ­Tompos, Somogyi, Palacian, Mikler - Stefanov, Jakab. F.dző: Varga István. Csere: Usmajev helyett Árgyelán, Szarvas helyett Kasik, mindkettő a 63., Jakab helyett Vanczó a 78. percben. Gólszerző: Somogyi a 22., Csató (1 l-esből) a 88. percben. Pécsi MSC-Vác FC­Samsung 0-1 (0-0). Pécs, 4000 néző. Vezette: Huták. PMSC: Bogyay - Dienes, Balog, Bódog - Kónya, Med­gyes, Ulveczki, Kocsis, Vókó - Másik, Lengyel. Fldző: Koller Nándor. Vác FC-Samsung: Koszta - Hahn. Nagy T., Bánfi ­Puglits, Kriska, Romanek, Simon. Aranyos - Füle, Ré­pási. Edző: Csank János. Csere: Kriska helyett Nyi­las a szünetben, Puglits helyett Szedlacsek a 60., Kocsis helyett Rózsa a 79., Lengyel helyett Magyar a 79. percben. Gólszerző: Füle a 62. percben. Kiállítva: Kónya a 28. percben. Veszprém LC-BVSC-Novép 0-1 (0-0). Veszprém. 1500 néző. Vezette: Kiss G. Veszprém LC: Andorka ­Gersics, Lantai, Csík, Perger ­Csornai, Herbály, Kelemen ­Rugovics, Horváth L., Lehota. Edző: Gazsó Illés. BVSC-Novép: Vezér ­Króner, Kósa, Garaba, Győri ­Farkasházy, Nagy, Bognár, Farkas - Mundi, Borgulya. Edző: Both Jószsef. Csere: Rugovics helyett Süle a 27., Herbály helyett Gazsó a 78. percben. Gólszerző: Mundi a 63. percben. Kispest-Honvéd­Diósgyőri FC 1-0(1-0). Bozsik-stadion, 3000 néző. Vezette: Németh L. Kispest-Honvéd: Brock­hauser - Kovács, Csábi, Plókai - Szabadon, Illés, Halmai, Duró, Hamar - Fischer, Vin­cze. Edző: Martti Kuusela. Diósgyőr: Dohot - Bém, Leskó, Csizi, Szabó - Szlifka, Tóth M., Budai, Kiser ­Adzsojev, Szvisztun. Edző: Sándor István. Csere: Szabados helyett Pisont, Szlifka helyett Molnár I., mindkettő a szünetben, Vincze helyett Negrau a 68., Kiser helyett Tanka a 73. percben. Gólszerző: Kovács a 44. percben. Siófoki Bányász­Vasas-Smirnoff 1-0 (0-0). Siófok, 2000 néző. Vezette: Pillér. Siófok: Bíró - Bimbó, Zare, Olajos, Marozsán - Varsányi, Meksz, Halzov, Elekes - Ká­mán, Kovács. Edző: Pusztai László. Vasas-Smirnoff: Babócsy ­Juhár - Nahóczky, Mészöly ­Kecskés, Sirinbekov, Gala­schek, Pecha - Zvara, Nagy, Claude. Edző: dr. Genzwein Ferenc. Csere: Kecskés helyett Zentai a szünetben, Kámán helyett Kirchmayer a 70., Claude helyett Tuboly a 78. percben. Gólszerző: Elekes a 64. percben. Az NB I. állása: 1. Vác FC 15 11 1 3 27-13 23 2. FTC 15 10 2 3 23-11 22 3. Kispesl-HFC 15 9 3 3 24-15 21 4. Vasas 15 6 6 3 19-15 IX 5. Videoton 14 7 3 4 24-17 17 6. Békéscsaba 15 5 6 4 20-18 16 7. MTK 15 5 5 5 25-19 15 8. Diósgyőri FC 15 5 5 5 18-21 15 9. Csepel 15 5 4 6 17-18 14 lO.BVSC-Novép 15 5 3 7 14-17 13 1UMMK 15 5 2 8 16-20 12 12.Siófok 15 5 2 8 15-21 12 13. Rá hu F.TO 15 3 6 6 13-19 12 14.UTE 14 2 7 5 16-20 1 1 15. Veszprém LC 15 3 3 9 15-30 » !6.Nyfregyháza 15 2 4 9 9-21 8

Next

/
Thumbnails
Contents