Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-20 / 273. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. NOV. 20. OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DKLMAGYARORSYÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 12-825. Majdnem hitelesen A november 14-i Délmagyarországban cikk jelent meg „ Ki a puccsista kisgazda " címmel. Hogy valójában mi is történt november 13-án, Szegeden, a Teleki u. 3. szám alatti Kisgazdaszékházban, azt a cikk (rója is majdnem hitelesen megírta. De én mint szemtanú, én is hitelesen tudom tanúsítani az ott történteket. Valóban igaz, hogy az odaérkező párttagokat gumibottal felszerelt siheder fiúk és Cserepes sori rendés/.ek fogadták, és Hatvani Zoltán döntése alapján engedtek be, esetleg kitoloncolták, ha netalán mégis sikerült nemkívánatos kisgazdának besurranni. Bent a teremben „discós hangulat" uralkodott, őszintén meglepődtem, amikor bejutottam nagy nehezen, ugyanis én is azok az emberek közé tartozom, akik ott nem szívesen látott kisgazdák voltunk. Bent a teremben csupa fiatal tizenéves tartózkodott. Nekem nem a fiatalsággal van problémám, hanem a viselkedési módjukkal. Tulajdonképpen nekünk, idősebbeknek köszönhetik, hogy van pártszékház, mert ezt Hatvani Zoltán soha meg nem kapta volna tagság nélkül. A felnőtt kisgazdák kaptak ugyan szót, de azt a fiatalok rendzavarással elnyomták /fütyültek, kiabáltak stb./. Kérdés volt, hogy ki htvta össze a vezetőség- választó taggyűlést? Hát tudják ki az az ember, aki ismét tikár lett, de most a tizenéves discosok titkára. Mint később megtudtuk, voltak, akik előtte pár nappal kaptak tagkönyvet, de volt olyan tag is, aki kitöltetlen, üres tagkönyvvel jutott be és szavazott. A pártalkotmányt nem ismerték ugyan, de azt tudták, hogy ha nem Hatvani Zoltán lesz az elnök az FKGP szegedi szervezeténél, akkor nekik megszűnt a disco. Pedig a környék lakói nagyon boldogan vennék ezt tudomásul. (Lásd a korábbi újságcikkeket.) Akikben csak egy csöpp jóérzés volt, azok a régi becsületes kisgazdapárti tagok felálltak, és elhagyták a gyűlés színhelyét, ezt a megfizetett „ingyencirkuszt". Az összehívásnak kb. 50-60 tag tett eleget az állítlagos 508as taglétszámból. Tehát a pártalkotmány értelmében nem volt szavazóképes a taggyűlés. Tulajdonképpen a Szegedi Független Ifjúság választott magának elnököt Hatvani Zoltán személyében, és titkárt Siklási András személyében, aki összehívta a vezetőségválasztó taggyűlést. Az igazi szegedi kisgazdák majd ezután választanak maguknak olyan vezetőket, akik becsületesek és megfelelnek a kisgazda elvárásoknak. Egy baj azért adódott a 13ai „megmozdulásból". Az alapító szegedi kisgazdák kiszorultak a Teleki utcai pártszékházból, mert azt a Hatvani-vezette álcázott kisgazdák vették hatalmunkba. Juhász /.oltánné szegedi kisgazda déglátóhelyen gyűjtötte be, ahol az általa megkérdezettek „egyként és egyenként" is annak a véleményüknek adtak helyt,.hogy engem „itt senki sem akar". A cikk szerzője azonban elmulasztotta hangsúlyozni azt a tényt, hogy ez az állítás nem a város lakóinak egyhangú nézete, hanem a Varga csárdában időző néhány polgár véleménye. Amennyiben ezt kiemelte volna, úgy a negatív gondolat pozitív értelmezésű is lehetne. Próbálják elképzelni, hogy mennyire kínos helyzetbe kerültem, hiszen pontosítás nélkül ez a szövegkörnyezet arra alkalmas, hogy szakmai és emberi hitelemet kedvezőtlen színben tüntesse fel az olvasók előtt. így is remélem, hogy munkábaállásom után több olyan mórahalmi lakos lesz, aki megtisztel bizalmával, ezáltal nemcsak anyagilag, hanem ami ennél lényegesebb, erkölcsileg sem fogok károsodni. Beó'thy-Kehérné dr. Sebők Zsuzsanna gyesen lévő orvos Még egyszer Hévízről és a nyilvánosságról Az „itt" szűkebb és tágabb közei 1992. november 16-án a Délmagyarországban megjelent egy cikk, amely a mórahalmi orvosválasztásról szólt. Én vagyok az a bizonyos „gyesről visszaállő doktornő, akit itt senki sem akar". Belgyógyász szakorvosi vizsgával, kórházi és körzetorvosi gyakorlattal rendelkezem. Jelenleg gyeden vagyok, de ennek ellenére - önszorgalomból - rendszeresen bejárok a Il-es kórházba vizitekre. Közel 50 kilométert vezetek azért, hogy szakmailag szinten maradjak és az egyéves kiesést bepótoljam. Azt hiszem, hogy ez a tény kellően kifejezi a betegekhez való hozzáállásomat. Becsei Péter cikkében elismeri, hogy a szükséges információkat egy mórahalmi venDr. Szabé) Emil „Hévízi tavi rózsák" című, november 12-én megjelent hozzászólásában fejezi ki kétségét az október 30-án megjelent, ,.Meztelen a király?" című, velem készült interjúban tett kijelentésemről, ami a Hévíz és Nyírád közti geológiai kapcsolatot tagadja. Dr. Szabó Emil úr saját tapasztalata szerint a tó vize a bauxitbánya bezárása után cca. 3 évvel meleg lett. A bányabezárási határozat valóban 1989ben kelt, ami szerint a termelés 1990 közepén szűnt meg, de a változatlan hozamú víztermelés még 1991-ben is fenn kellett hogy maradjon, és onnantól is csak fokozatos, de meg nem szűnő a karsztvízkivétel ivóvízellátási okokból. Ha tehát volna is kapcsolat a nyírádi víztermelés és Hévíz tavának hozama és melege között, ezt még a lényegesen azóta sem csökkentett nyírádi vízkivétel sem indokolná. A tárgyban kutató geológusok viszont kimutatták, hogy a nyírádi bányák és a Hévízi-tó között vízzáró vulkanit-sasbérc húzódik. Mégis, mi apasztotta meg a Hévízi-tó vízszintjét a hótartalmát? - Az 1960-tól kiépülő nagy szállodák és üdülők felfokozott saját termálvíz-igénye, a hévízi magánházak új vízmüvének a nyugalmi vízszinteket erősen apasztó többletvíz-igénye. Ehhez járult a 80-as évtized súlyos aszálya: a csapadékutánpótlódás jelentékeny csökkenése. Javulást azzal érték el, hogy a helyi vízfogyasztásban nagyobb rendet tettek, a tófelületet csökkentették és a meleg vizet koncsentráltan vezetik csövön a fürdő épülete alá. A t. Hozzászóló szeptember hóban tartózkodott Hévizén. Ekkor ott a tó vize 32 fokos, csaknem a maximális az augusztusi 33 fokhoz képest. De menjen el a decembertől februárig húzódó, téli hónapokban oda! 24-25 fokos lesz a vízhőfok. Annak ellenére, hogy külön cső vezeti az összeszűkített fürdőzőhelyre a hévizet. (A hőadatok 1991ben mértek). Tehát a hévízi helyzet éppen csak stabilizálódott, és nem Nyírád miatt. Ami a közvélemény (félre) tájékoztatását illette: 1989-ig egyszerűbb volt azt mondani, s mindenkinek ez állt érdekében, hogy a hévízi hozamcsökkenést a nyírádi bánya tevékenysége idézte elő, mert az ebből eredő minden igényt a bányakár terhére lehetett érvényesíteni - az állam nagybácsi zsebére. Amit az államkassza a „bányakárok" megtérítését megszüntette, rögtön a geológiai igazság lett az érdeke nemcsak az érintett bányáknak, hanem a V1TUK1 azon vízügyi kutatói is szóhoz jutottak, akik már 1980 előtt is tudták ezt, és mondták is, csakhogy kevés nyilvánossághoz jutottak. E sorok írója éppen annak a Hidrológiai Közlönynek, a vízügyi szaktudomány 72 éves, nemzetközileg ismert folyóiratának a főszerkesztője, amelyik a fenti összefüggéseket először hozta a szakküzönség nyilvánosságára. Remélem, meggyőztem t. Hozzászólómat és a Délmagyarország olvasóit is, hogy a látszak és a valóság még Mikszáth Kálmán szerint is csak a népszerűség tekintetében esik egybe. Dr. Vágás István Néhány szo es javaslat a Stefaniaval kapcsolatban A Stefánia jelenleg és már hosszá ideje - sok mással együtt - a város szégyene. Hihetetlen mértékben lepusztult és szemetes. Elhullott madárletemek, háztartási szemét és általában a „fogyasztói" társadalom hulladéka: fólia, csomagolóanyagok, törött üvegpalackok borítják, emberi excrementumról (ürülék) nem is szólva - szerencsére a bokrok jótékony takarásában. Vajon miért nincsenek a városban ingyenes és ápolt wc-k és vízcsapok, kutak, kifolyók, ahol tiszta ivóvizet lehet inni, nem csupán 100 forintos kólát? Mielőtt illetékes úr egy fölényes, bürokrata mozdulattal lesöpörné a kérdést az asztalról, sietek kijelenteni, hogy a tisztaság kérdése - a Stefániáé is - nem /nagy/ pénzkérdés. Egyetlen ember - a kertész, utcaseprő, parkőr funkciókat felváltva - a Stefániát karban tudná tartani beleértve a klinikák előtti sétányt és a Radnóti gimnázium előtti parkot is. /Ha illetékes úr nem hiszi, szívesen bebizonyttom személyesen is, ha végignézi, hogy egyetlen nap 8 órája alatt mi mindent lehet elvégezni , Jelfegyverezve " egy gereblyével, lapáttal, ásóval, kapával és seprűvel./ Ebbe az időbe beleférne a gyep- és bokortelepltés, virágos gruppok kialakítása és ápolása, locsolás és szemételtakarttás is. Nyár elején jelent meg a Stefánia rekonstrukciójának terve a DM-ben. Bizonyosra vehető, hogy pénzhiány miatt, sajnos, nem került rá sor. Elég, ha a Dugonics térre vagy az Aradi vértanúk terére gondolunk, arra kommunista vandalizmusra, mellyel, a városlakók, a polgárok megkérdezése nélkül silányltották betonsivataggá a korábbi parkokat, ahol az urbanisztikai, parképítési dilettantizmus üli kopár, vigasztalan torát. Beérnénk lassú - olcsó - és főleg átgondolt fejlesztéssel (pl. egy-két díszkőburkolatú ösvénnyel, néhány szoborral, lámpákkal, és néha egy-egy rendőrrel, akik gyalog tennének egy kört a parkban rendszeresen. Ez talán elejét venné a parti sétányon, a mellvéd mögötti aszfaltozott járdán való motorozásnak is. Mielőtt elfelejteném, a park fáinak megőrzése szempontjából fontos lenne a levágott ágak sebeinek faseb-kátránnyal való lekenése. Ezt így szokták tenni ott, ahol törődnek az életfontosságú részletekkel. Ha már itt tartunk, érdemes egy pillantást vetni a Tanácsköztársaság útja néven elhíresült Tisza-parti palota sor előtti „parkosításra" is. Mindjárt meg kell jegyeznem, hogy a parkosítás költői túlzásként értendő. Szeged legszebb, leghangsúlyosabb építészeti együttese előtt a „PARK" fél négyzetméteres lyukakból áll, ahol a fák a leggondosabb ápolás, locsolás, ásás, gereblyézés mellett is kipusztulnak. Az ásás szinte naponta értendő, mert - várostervezői bölcsesség - a buszmegálló utasai naponta betonkeményre döngölik ezeket a miniatűr földdarabokat. A fák pusztulásának több oka is lehet az I. szám előtt. /./ téli sózás; 2./ a fáknak hagyott hely nagyon szűk, és talán alul is betonba ütközik a gyökere; 3./a kisfák nem bírják a szmogot úgy, ahogy az emberek - egyelőre. /Hosszú távon az emberek sem, de az ő pusztulásuk nem olyan hátrányos, gondosan elrejtve a színfalak mögött történik - míg a fák állva halnak meg. nyilvánosan, helyükön maradva./ A 2. szám előtt nincs gond, az 50 cm-es parksáv le van - nagyon csúnyán - betonozva, 2 nagyobb fa áll ki belőle. A 3. szám előtti kis fa a betonozás egy kisebb tisztásán szintén kipusztult. /Az elmebaj, az őrület, vigyorgó réme nélkül fel lehet tenni azt a kérdést, hogy egy ekkora városnak nem telik olyan városgazdára, városi kertészre, aki a fákat nem betonozza be? 4. szám a vízügyi igazgatóság előtt I kis fa kiszáradt 3-4 másik csenevész között, a parksáv gondosan gereblyézett gyöngykavicsos sivatagában. Ott, ahol az élő természel hivatott szakemberei dolgoznak 10 négyzetméteres parksávot nem tudnak rendeltetésszerűen kertként fenntartani? Ha valaki, a vízügy tudhatná, hogy milyen szmog tűrő fa, bokor, virág telepíthető ide. A fa- vagy bokorültetés szép dolog, de egy hosszú folyamat első láncszeme csupán; a fenntartás, a megtartás némi fáradságot igénylő munkája ezután jön. Azonban ezalatt életet nyerünk, mert a fa, bokor, virág oxigént ad, árnyékot a hőségben és szépséget a szemnek. Ültessünk minél többet és ápoljuk növényeinket! Mácsai István Sz. A. L. munkanélküli olvasónk hozta ezeket a „verseket". Természetesen nem valódi költeményekről van szó, de úgy gondoljuk, sorai hitelt érdemlőek és pontos látleletet adnak a létminimumon élők lelki gyötrődéseiről. Napirend előtt Egy nagy költőnk azt írta, „még kér a Nép" Én a Nép nevében írom, most már elég! Nincs már több lyuk a nadrágszíjakon, El kéne gondolkodni az emberi sorsokon! Van több pártunk, demokratikus kormányunk. Mindettől függetlenül korog a gyomrunk. Pedig az éhség rossz gondolatokat szül, S az ember előbb vagy utóbb lépni kényszerül! Senkinek sem jó ha idáig fajulnak dolgok, Ezért hát, emberek, gondolkodjatok. Mert még mindig jobb megoldást keresni, Mint a megélhetésért az utcán tüntetni! Nyugdíjas sors Megkapod nyugdijad havonta rendesen. Kifizetsz mindent, s nem marad semmi sem. Ember, ki dolgoztál harminc-negyven évet Keservesek lesznek a hátralévő évek! Remény még megvolt az utóbbi időkig A napi gondokkal szép lassan megszűnik Segítség, kiáltod, de senki sem hallja Egyedül maradtál, egyszál magadra! Van gyermeked, unokád, hála Istennek Segítsenek Ők, vágják a fejedhez Kérdezem én, hát miért dolgoztam Azért, hogy most rájuk szoruljak?! Reszketek a téltől, még nem a hidegtől. Vegyek tüzelőt, csak kérdés, vajon miből? Ha megveszem, nem marad kenyérre Mii tegyek, az Isten szerelmére? Szeretném leélni ezt a néhány évet Békében, szeretetben, csak ennyit kérek. Bocsássa meg a világ. Ember vagyok és voltam Ami most hiányzik, azért már megdolgoztam! Bennünket tapssal becsülnek Megkülönböztetett figyelemmel és őszinte örömmel olvastam Jakus Istvánné sorait a Délmagyarország október 16-i számában. Örültem annak, hogy előadó társaimmal élményt, szívbéli melegséget tudtunk nyújtani Önnek, és bfzom abban, hogy minden nézőnek maradandót tudtunk adni, amit nehezen fognak elfelejteni. Öncél nélkül szerepelünk, hogy az emberek arcára mosolyt derítsünk! Szívükbe, lelkükbe örömöt, szépséget és melegséget varázsoljunk. Hogy kiért, miért tesszük? Önökért! Hogy mit kapunk munkánkért? Tapsot! Vastapsot! Ahogy Ön is hallhatta. Mást? Mást nem! A „hivatalos Szeged" annyira „becsül" bennőnket, hogy 1991-ben országos versenyen, tizenkét órás, kemény versenyben egy díj kivételével minden dijat megnyertünk és elhoztunk... Szegednek!... még azt se mondták... köszönjük! Szegeden egy művelődésiház-igazgató megszállott - és két hölgy - művészetek iránti alázattal - törődik az idősek kulturális életével, igényével. Kérem, ne bántsa a sajtót! Ha Szegeden minden „hon és városatya" csak annyit tenne kulturális vonatkozásban értünk, mint például a Délmagyarország, akkor nem Önnek kellene az elismerés virágát átadni nekünk. Kedves Asszonyom! Még egyszer köszönöm magam és társaim nevében megtisztelő sorait. Őszinte tisztelettel: Egy nyugdíjas az előadók közül Köszönet, Magyarország! „Tiszta ceruzával írott tábori levél ' Szivem asszonyának éjjel Irom én, Benne van a lelkem kicsi asszonyom Hazaküldöm néked, vigyázz rá nagyon ". A negyvenes évek meghatóan szép, szomorú, háborús slágere volt. S most. hogy az akkori hadifoglyok kárpótlást kapnak, (gy értestlett a bukaresti magyar nagykövet. Mivel édesapám is majd négy évet volt hadifogságban Ivanovban, hát mi is hozzáláttunk megkeresni a dokumentumokat. A sok tábori lapon mennyi bánat, mennyi szenvedés. A hűséges, kicsi asszony, az édesanyám várta négy éven át. Mint daliás. szép ifjú ment el 1944-ben. és mint megtört lelkű ember tért vissza 1948-ban. Sokáig kisérték álmaiban a rettenetes emlékek, a fronton a harcok, a tábori élet. a sok halál, a felejthetetlen bajtársak, akik soha vissza nem tértek. Még most is visszaálmodja azokat a rettenetes éveket, melyeket elfeledni soha nem lehet, melyek alapjai voltak a két infarktusnak, a cukorbajnak, s az Ivanovai rettenetes hidegek a reumájának. Az a melankólia, melyet ott szerzett, egy életen át kísérte. Most kárpótlást kapnak érte, az elveszett egészségért, a legszebb évekért, melyekel távol töltött a hazájától, családjától. Lehet-e ezt kárpótolni? De nem panaszkodik. Sőt nagyon emberi gesztusnak tartja, hogy a kicsi Magyarország rájuk is gondol a sok kárvalott, boldogtalan ember mellett. Mint jó anya, mindenkit segít! A délszlávokat. a szerencsétlen menekülteket befogadta, s az 1989-es forradalom idején, s az elsők voltak a segítségben, hősi halottjuk is lett a román földön. Azóta is érezzük az anyagi és szellemi segítséget. Köszönjük neked. Magyarország! Köszönjük, hogy ránk is gondoltál, ha 48 év után is. Megmelegít, mint őszi napsugár a haldokló, hulló leveleket. Egy utolsó simogatás ejfáradt, beteg, öreg szivünkre. Az elvesztett szép ifjú évekért, melyet kicsi asszony, kicsi gyermekemtől vett el az élet, hogy elszakított tőlük. Most nekik adom „kárpótlásul" én is, ha megkapom. S gyermekeimnek hagyom a kétszáz tábori lapot, amely egy gyönyörű szerelemről, hűséges szeretetről mesél, sok-sok vágyról és szenvedésről. S kérem az Istent, ne engedje, hogy több háború legyen, áldja meg ezt a drága kis országot, és a benne élő, sokat szenvedett népet. Mi kárpótolva akkor leszünk igazán, ha szeretjük egymást, és megakadályozunk mindent, ami háborúhoz vezethet. N. É. Temesvár