Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-03 / 258. szám

6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. Nov. 3. Nemzetközi kick-boxverseny Szegeden Ha ősz, akkor karate... Lassan megszokottá válik városunkban hétvégenként egy-egy nagyszabású karate­verseny. Legutóbb is ilyennek adott otthont az újszegedi Sportcsarnok a Combat-Secu­ricor néven immár hagyo­mányosnak számító nemzet­közi kupa keretében, melyen a teljes magyar élgrádán túl igen erős csapatokkal képviseltették magukat az ukránok, az oszt­rákok, a csehek, a románok és a németek. Mindegyikben sze­repeltek válogatottak s - első­sorban a mieinknél - nem egy világbajnokkal, Európa-baj­nokkal, illetve vb-, EB-helye­zettcl találkozhattunk. Az a 900 néző, aki úgy döntött, hogy a Sportcsar­nokban tölti szombati napjának egy részét, joggal számíthatott arra. ismét színvonalas, ke­mény küzdelmeket kísérhet figyelemmel s bizony nem is csalódott. A november 27-én Várnában lezajló EB-re felké­szülés jegyében leginkább a magyar „krém" szórakoztatta a nagyérdeműt. reketéné Németh Erika, a Combat „D" SC elnöke és a kupa versenyfőtitkára meg is jegyezte, hogy a szigorú sza­bályoknak. a védőfelszere­léseknek és a felkészültségnek hála a versenyen jelenlévő or­vos szinte majáiisi hangulatban nézheti már évek óta a küz­delmeket, nem lévén munkája... És akkor a versenyről. Mi­után itt kiütéstől tartani nem kellett, előtérbe kerülhetett a technika. Tóth István, a Combat „D" SC 22 éves Várnába készülő válogatottja - számtalan bajnoki és kupagyőzelme mel­lé „becsempészte" már az 1990-es velencei vb ezüstérmét is - a technikás versenyeket szereti, éppen ezért full contact küzdelmekben nem vesz részt. Ott - véleménye szerint - az erő dominál, itt viszont a szép­ség jeleit is érzékelhetik a nézők. Mérkőzései őt iga­zolták. Parádés lábtechnikája és rendkívüli gyorsasága ismét győzelemre segítette, de mél­tán érdemelte ki a „legtechni­kásabb szegedi" jelzőt is. De megtette a magáét a többi szegedi versenyző is. Fekete Péter, a Combat „D" SC elnökhelyettese, a Nemzet­közi Utánpótlás Szövetség elnöke és még jónéhány „ti­tulus" szerény viselője: v 4S» • ; FOTÓ: HÁRS LÁSZLÓ A Combat ,,D" SC „házidöntőjében" Perneki lába hiába az emeleten - a dobogón mégis lejjebb végzett, mint Tóth... - Szakosztályunk évekig a legerősebb utánpótlás-nevelő volt az országban. Mostanra felzárkózott Dunavarsány és Debrecen is. A sportiskola rendszerű képzésben a kara­tékák egy bizonyos szint után új edzőhöz kerülnek. Felnőtt versenyzőink ott vannak a magyar élmezőnyben, többen magasló színvonalú verseny leginkább szívet melengető pil­lanatai közé mégis azok tartoz­tak, amikor az ünnepélyes keretek közötti díjátadás során sokszor hallhattuk a mikro­fonon keresztül szegedi és hódmezővásárhelyi karatékák nevét. Eredmények. Férfi semi A heves csatározások közben, a verseny feltehetőleg legnagyobb sztárját, a 4 dános, kétszeres vb- és szintén kétszeres EB-győztes Hugyetz Lajost (74 kg) egy csinos, fiatal lány mellől kellett elrabolni. - Nagyon szívesen jövök Szegedre - kezdte a jóvágású bajnok. ­1985-től minden kupát megnyertem itt. A jelenlegi mezőny miatt szerintem a verseny erősebb az OB-nál. A válogatottak kicsit fáradtan mozognak, de ez nem is csoda, hiszen mostanában sokat küzdenek. - Úgy tudom, félig amerikai is voltál már... - Marylandban (Washington) saját edzőtermem volt. Ott edzősködtem rövid ideig, de a feleségemet terhesként olyan honvágy fogta el, hogy nem volt mese, haza kellett jönni. Többször voltam már kint, elsősorban versenyzőként, a kétszeres világbajnok Jeff Smith volt a mesterem. Az „amik" a világ legjobbjai, de mi rögtön ott vagyunk mögöttük. Grand Schampion Chip versenyen győztem kétszer és volt úgy, hogy a súlycsoportok bajnokai közötti harcnál is én vittem el a pálmát például egy 130 kg-os behemót néger orra elől. Nem hiába hívtak odakint „Hungy Axe"-nak, azaz „Magyar Baltának..." közülük rangos nemzetközi eredményekkel büszkélked­hetnek. A jó hangulatú és igen ki­stop. 63 kg: 1. Rácz Attila (RTE), ...3. Bozsó Zoltán Combat „D" SC. 69 kg: 1. Tóth István (Combat „D" SC). +84 kg: 1. Tóth István (Combat „D" SC). Női semi stop. -55 kg: ...3. Karsai Magdolna (Hmvhely). 50 kg: ...2. Szalma Zsuzsa (Combat „D" SC). 60 kg: 1. Szuknai Zsuzsanna (RTE). Férfi semi non stop. 57 kg: ...2. Szabó László (Hmvhely). 63 kg: ...3. Rácz Attila (RTE). 69 kg: 1. Tóth István (Combat „D" SC). Női semi non stop. -55 kg: ...2. Balázs Éva (Hmvhely). 50 kg: ...2. Szalma Zsuzsa (Combat „D" SC). 60 kg: ...3. Szuknai Zsuzsa (RTE). +60 kg: ...2. Berta Adrienn (Combat „D" SC). Csapat: 1. Hunyadi SE 25 pont és Combat-RTE 25 pont, 2. Beremend 10, ....6. Hód­mezővásárhelyi Dragon SE 8 pont. A kupák átadásakor több szegedi érdemelt különdíjat... PÍGNICZKY JÓZSEF Savanya édes volt... Belátom, a elmbéli szójáték nem teljesen eredeti, de talán a következő pár sorból kiderül: a tartalmat mindenesetre fedi... Történt, hogy egy szegedi iskolában vagy száz érdeklődő szempár szegeződött egy tizen­hat éves bajnokra. S amikor utóbbi elkezdett beszélni, azon gondolkoztam, vajon kit ért nagyobb megtiszteltetés: a sok tucat 7-12 éves iskolást, mert a fiatal kora ellenére sokat elért élsportoló eljött közéjük, vagy a bajnokot, hogy ifjú kora ellenére ily sok kisiskolás volt rá kíváncsi? Nos, ez nem egy feltétlenül eldöntendő kérdés, hallgassuk tehát a reménységet. Ahogy sportolásának kezdő lépéseit meséli, látható a gyermekarcokon: gondolatban hasonlítgatják magukhoz. "Amikor nyolc éves volt, mint most én, akkor már..." így "szóban" gyorsan pereg­nek a kemény edzésekkel töltött évek, s már ott is va­gyunk a három aranyat hozó "Négy Nemzet Viadalá"-n, a bronzos, ezüstös, aranyos ifi Európa-bajnokságon, aztán ­már tizenhat évesen - az idei felnőtt vb-n, ami a bravúr­ölödik helyet eredményezte. De talán egyik verseny sem hozta még ilyen nehéz helyzetbe Savanya Róbert búvárúszót, mint ez a "teadélután", ahol a Tabán Alapítvány meghívására nemcsak a lámpalázát kellett leküzdenie ennyi nebuló előtt a Tabán iskolában, de szóban is meg kellett fogalmaznia a búvárkodás szépségeit, ami valahogy ott a medencében sokkal egyszerűbb... A kezdetben roskadásig telt süteményes tálak már sokat vesztettek súlyukból, mire a kérdések ideje következett. Sok volt a kíváncsi. S az érdek­lődésre: " hány aranyérmed van?", dübörgő elismerés fogadta a választ - "Éppen a napokban számoltam meg. 157!" Most ismét egy nem fel­tétlenül eldöntendő kérdés: nem tudom, ki távozott gaz­dagabban; a sok újságot halló kicsik, vagy az őket szemre­vételező külső szemlélő. Az alapítvány vezetői pedig azt mondják: e példaképszegény világban olyan valakikkel szeretnék megismertetni kis­diákjaikat, aki korban sincs tőlük távol, s akire valami miatt felnézhetnek. No meg, az sem elhanyagolható, hogy sportról, még "romlatlan" állapotú sportról van szó. S az iskolában azt szeretnék, ha a sport természetes része lenne tanítványaik életének. BT. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 44. fogadási hetének a nyere­ményei a következők: 13 plusz egy találatos szel­vény 3 darab, nyereményük egyenként 3,106.139 forint, 13 találatos szelvény 11 darab, nyereményük egyenként 422.468 forint, 12 találatos szelvény 347 darab, nyereményük egyenként 11.363 forint, 11 találatos szelvény 3.776 darab, nyereményük egyenként 1.044 forint, 10 találatos szelvény 25.416 darab, nyereményük egyenként 233 forint. Igencsak megtréfálta olvasóinkat a Szeged SC és a Szegedi VSE, ugyanis a tippekhől az derült ki, hogy még mindig nagyon bíznak az NB Il-es gárda „felemelkedésébe", ugyanakkor óvatosak a vasutast illetően. Ami pedig az értékelést illeti, senki sem találta el a mérkőzések végeredményét. így a ki nem osztott nyeremény összege az e hetit gyarapítja. Név:, Lakcím: Végeredmény 1. Dorozsma-Makó ­2. Mórahalom-Zákányszék ­+1 Tisza-Új-Kistelek Pótmérkőzés: Szegedi Dózsa-KSC A postára adás határideje: november 6., péntek. Cím: Délmagyarország, 6740 Szeged, Stefánia 10. A borítékra írják rá: 2+1. Cs. Gát IMSZIÓ jelenti New Yorkból A mágikus tabletta nyúlcipőket teremtett Huszonötezren a New York City-maratonon Új győzteseket avattak a világ egyik - ha nem a leg ­népszerűbb maratoni futóver­senyén, New Yorkban. A ha­gyományos november eleji erőpróbát - amelyen 91 ország 25 ezer futója indult - a besclések szerint 2 millióan kísérték nyomon a metropolis öt kerületében. A szervezők nagyon bölcsen az első tíz kilométert három sávra osztották, a piroson a leggyorsabbak, a zöldön az amatőrök, a kéken pedig a pihenni vágyók haladhattak. Ezáltal olyan simán indult el a 25 ezer ember, mintha mi sem történt volna. Ezen a részen a férfiaknál az amerikai Pack vezetett, Qeens-Manhattan határán, azaz a Qeensborough hídon, vagyis féltávnál azon­ban már a tavalyi második helyezett, a mexikói Espinosa jól megrázta a tizes élbolyt, amiből az 1. Avenue-ra érve rajta kívül már csak hárman ­Mtolo Aguta, Kim Wam Ki ­maradtak". Aztán a Hudson parti utcán, ahol két millióan (!) biztatták a futókat, Espinosa 30 másodperces előnyre tett szert, de mindössze csak a 35. kilométrig örülhetett, ugyanis ekkor utolérte a dél-afrikai Mtolo, aki az országát sújtott több évtizedes bojkott miatt életében először indult nemzetközi versenyen hazáján kívül. A nőknél a 32 éves auszt­ráliai Lisa Ondieki nem sokat teketóriázott, mindjárt az élre állt s az orosz Markova, aki az idén megnyerte a Boston ma­ratont, valamint a japán Ya­namato csak hírből értesült, hogy hol is tart a múlt évi harmadik helyezett. Az tehát szinte biztos volt, hogy az ausztrál hölgytől nem lehet elvenni a győzelmet. A férfi­aknál viszont csak ezután kezdődött az izgalom. Mtolo ugyanis 1 kilométeres követés után kilőtt, amit később így kommentált: - Ez előre betervezett volt, amikoris kijött belőlem egy mágikus erő, ami engem meg­dobott, vetélytársamat pedig pihenésre kényszerítette. Hajói láttam, valamiféle tabletta okozta ezt, s hogy ez tiltott szer volt-e az csak ké­sőbb derül ki. Mindenesetre a mexikói Espinosa annyira elgyengült, hogy ha az utolsó métereken a mögötte hajrázó koreai fiú elé nem hajt az utat biztosító rendőrmotoros, akkor bizony még a második helyét is sirathatta volna. A New York City-ma­rathon végeredménye. Fér­fiak: 1. Witillo Mtolo (Dél­Afrika) 2:09.28, 2. Andres Espinosa (Mexikó) 2:10.54, 3. Kim Wan Ki (Korea) 2:10.56. Nők: 1. Lisa Ondieki (Ausztrália) 2:24.39 (pálya­rekord), 2. Olga Markova (Oroszország) 2:26.34, 3. Shin Yanamato (Japán) 2:29.57. Az országban az elsők között Aerobikverseny Szegeden Egészen a közelmúltig azt hittük, hogy az aerobikkal csak a felesleges kilóktól lehet megszabadulni, de aztán meglepődve hallottuk, hogy megalakult a sportág országos szövetsége is, sőt nem sokkal később már versenyt is rendeztek. A hét végén ­szombaton - pedig a szegediek is meggyőződhetnek a sportág versenyképességéről. Az újszegedi Sportcsarnok küzdőterén szombaton 10 órától Debreczeny Pálné, Simkó Andrea, Rácz Ildikó, Bibarc Tünde és Magyar Gábor előadók vezetésével 30 perces tornákat tart. A szünetekben pedig Simkó Andrea versenyprogramot, a Madách iskola rock and roll-t, a tanárképzősök talajgyakorlatot, a Papiron SC táncosai latin amerikai táncokat mutat be. A részvétel ingyenes. Az iskolai csoportok között értékes díjakat sorsolnak ki. Egyébként gyakorlatukat bemutatni szándékozókat is szívesen fogadnak, ezzel kapcsolatban bővebb felvilágosítást a városi sportigazgatóságon (Temesvári krt. 33., tel.: 313-347) adnak. A TACCS jelenti Gondban a Partizán Mint rutinos egyetemista megfigyeltem, hogy minden év októberének végén egy teljes hét szünetet rendelnek el, valószínűleg az egyetemi oktatók megtépázott idegrend­szerének regenerálódása ér­dekében. Az igaz, hogy csak egy hétre, de megszabadulnak a sok üveges tekintetű diáktól. Itt jegyzem meg (saját tapasz­talat), hogy ilyenkor számot­tevően csökken Szeged alko­holcentrikus intézményeinek forgalma. A fejlett logikai képességgel rendelkező diák hamar rájött, hogy ezen idő­szakban nem rendeznek az Ady téren fordulót. (Gyengéb­beket a faliújságon tájékoz­tatták a hírről.) Szóval egy teljes hét szünet. Ilyenkor van idő a szerelés kimosására (fél­évenként kétszer illik kimosni, már csak a többiekre való tekintettel is), sésrültek, holtak feltámadására, az elrúgott labdák megkeresésére, és az eddig lezajlott események áttekintésére. A/l. Itt már minden tisz­tázódott. Az előzetes várako­zásnak megfelelően a Santorin, az Absztinencia és a Men­cseszter jutott fel a felsőházba. Csak a sorrend tűnik megle­petésnek... Az A/2 csoportban az el­maradt mérkőzések miatt még nem alakult ki a végeredmény. Az viszont biztos, hogy a feljutásra jogosító első három helyért négy csapat van ver­senyben. Az égiek vagy a sor­solás szeszélye folytán úgy alakult, hogy a négy rivális egymás ellen küzd. Párosí­tások: Szürke Verebek-Parti­zán Beokád, Menetelő Rá­kok-Mezőnyfölény. A feljutá­sért harcoló Partizán Beokádot még külön csapás is sújtja. 1992. X. 23-i események miatt felmerült az a törvénytervezet miszerint minden diktatúrára emlékeztető szimbólum vise­lése tilos. Ez a Partizánt is érinti, mert így el kell tá­volítaniuk a vörös csillagot a mezükről. Pedig nekik már az is problémát okozott, hogy a tiszta fehér mezről fekete­fehérre kellett váltaniuk, mondván, így a mosatási költségük a felére csökken.

Next

/
Thumbnails
Contents