Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-18 / 271. szám

GAZDASÁGI MELLÉKLET II. 1 % SZERDÁ, 1992. NOV. 18. Kitekintő Rászedés Pontosan nem számoltam utána, de legalább százszor megjár­ták már a jugoszlávok a dinárral. Most legutóbb hétfőn, amikor 350 százalékkal leértékelték pénzüket a dollárhoz viszonyítva. Ami velük történt, innen Ma­gyarországról nézve talán szóra sem érdemes. Mégis, a minden áron hatalmát megtartani kívánó kormányokra jellemző eset szá­munkra is tanulsággal szolgálhat. Adott tehát egy - ez esetben háborús kaiandorságba bocsát­kozó, felelősnek semmiképp nem nevezhető - kormány, amely nemzetben gondolkodik ugyan, de ezzel nem sokat segít a népen. Sőt, hovatartozásásra való tekintet nélkül visszaél választóinak bizalmával. így például, midőn felélte a polgárok befagyasztott deviza­betét-számláin lévő összeget, ismét ördöngös tervet agyalt ki. Mi­vel már semmilyen (gérettel nem bírhatta rá a gyanakvókat, hogy ismét kedvező feltételekkel, állami garanciával (sic!) ne a pár­nájuk alatt tartsák valutájukat, a dinárbetétekre 60, majd 70, ké­sőbb - a beavatott magánbankok szimulált versengésének kö­szönhetően - 100 százalékra emeltette a havonta járó kamatokat. Az első fél hónapban alig akadt, aki bedőlt a trükknek, de aki megtette jól járt. Aki vette a bátorságot, az akkor a feketepiaci ár­folyamon dinárosított márkájának másfélszeresét tehette vissza saját zsebébe egy hónap elteltével. Dinárban. Híre ment a do­lognak. Ki tudja, mikor jön rá az állam, hogy így egy kis bankok előtti sorbanállással, a magas infláció ellenére is, jó pénzt keres­hetünk a nehezebb időkre - gondolhatták az amúgy egyre szűkö­sebben élők. A feketepiaci váltók azonban a bankok utcai ügynökei voltak, a bankok többségét pedig a ravaszdi kormány ellenőrizte. Mikor aztán megtelt az államkassza valutával, 350 százalékkal leérté­kelték a dinárt, úgy, hogy most a szerencsétlen rászedett jugo­szlávok ismét arra kényszerülnek, hogy otthon, valutában gyűjt­sék, tartalékolják pénzüket. Ügyes, ugye? Varga Iván És a szerviz szolgáltatásai?... A Ford Capitolnál természetesen ugyanolyan minőségűek, mint bármely más, hivatalos márkakeres­kedőnél, szerte Európában. A Capitol Kft. Dorozsmai úti szervize amolyan „Ford garan­ciás", tehát egyesíti a csúcs­technológiát jelentő diag­nosztikát, gumiszervizt és mindazt, amit minden igényes Ford használó joggal elvár. A s/.iikséges alkatrészek termé­szetesen' éppen úgy rendel­kezésre állnak itt, mint a ka­rosszériák lakatos munkála­tainak, vagy fényezésének, fes­tésének garanciális igényű elvégzésének lehetősége. így azután nemcsak Fordok gördülnek ki és be a Capitol javítóműhelyének bejáratán, hanem számtalan más márka is, amelyek tulajdonosai ­telefonon történt időegyezte­A PGM TRADE KFT. ajánlata, amíg a készlet tart! AKCIÓS SZÁMÍTÓGÉPEK A RGIYI-NAPÓKRA: AT-286 -12/16 Mhz. 1Mb RAM, 2S/2P 1,44 MB FDD, 12" mono monitor 101 gombos billentyűzet 26 000 Kt+áía A FENTI KONFIGURÁCIÓ -h 40 MB HD 42 000 Kt+áfa + 52 MB HD 43 000 Kt+áfa + 80 MB HD 47 000 Kt+áfa PGM BÜRO. Szeged, Dugonics tér 11. Tel.: 322-372. PGM COMPUTER. Szeged, Csongrádi sgt. 22. Tel.: 314-380. Asztalos becsületrenddel Tanoncfelszabadulása után Pestre ment, majd innen to­vább állt Párizsba, önmaga to­vábbképzésére. Párizs még a bútorművészet városa ekkor, nem úgy, mint Anglia vagy az USA, ahol ekkorra a bútormű­vesség már asztalosiparrá vált. Párizsban nevezetes műhe­lyekben dolgozott, és már ott felfigyeltek képességeire, de amikor a kiegyezésre felfi­gyelt, a honfiúi érzés felülke­rekedett benne, és hazatért. A magyar ipari felvirágoztatását vállalta a jóval kecsegtetőbb* amerikai lehetőségek helyett. Hazajött, az Üllői úton megvá­sárolta Tauszig József üzemét, és több száz fővel dolgozó gyárrá alakította. E tettével örökre beírta nevét a magyar ipar történetébe. (Erről is ta­núskodnak Gelléri Mór, az egykori szegedi írásai.) Thék a technika mellett a minőséget is nagyra becsülte. Különleges bútorok, berende­zések, egész épületek belső ki­képzése dicséri tehetségét. Jel­lemző kezdeményezőkészsége, Thék Endre műbútorasztalos, róla elnevezett aszialosárugyár ulapftója százötven éve, 1842. október l-jén született Orosházán. Anyai ágon székely családból származott, apai ősei -ledig egykor Angliából költöztek, az Alföldre. Szülei igein nehéz körülmények között éltek, így ;; kis Endrének szakmát kellett tanulnia. (Egyes vélemények szerint együtt inaskodott Munkácsy Mihállyal Langi úr műhelyében, Békéscsabán.) még zongoragyártással is fog­lalkozott. Épületberendezései közül meg kell említenünk az Operaházat, a Tőzsdét, a Kú­riát, a Wenckheim-palotát, a Károlyi-palotát és másokat. Legjelentősebb munkája a Henszlmann Alajos által átépí­tett budai Vár több szobájának berendezése: ezek belső kikép­zését és bútorzatát is ő készt­tette. Közülük talán a legneve­zetesebb a neoromán és neore­neszánsz elemekből kombinált Szent István-terem, amelyet 1900-ban Párizsban is be­mutattak a világkiállításon. Ez alkalommal Thék Endre ismét a francia fővárosba utazott, ahol korábbi munkásságának elismeréseképpen becsület­renddel tüntették ki. A Szent István-terem berendezése, saj­nos, a II. világháborúban el­pusztult, (gy csak a korabeli krónikás szavait idézhetjük: „Thék örök emlékezete marad a Szent István-szoba. Nemzeti történeti vonatkozással készült, és az iparművészet történetébe is beíródott". Nemcsak Lyka Károly érté­kelte nagyra A magyar iparmű­vészet 100 éve ctmű munká­jában, hanem a kor másik kivá­ló ismerője, Divalá Károly is az 1929-ben megjelent, A ma­gyar iparművészet története ct­mű könyvében. Ez utóbbi mű­ben hfvta fel szerzője a figyel­met arra, hogy Thék volt ná­lunk az első bútorgyáros, tki tervező iparművészeket is al­kalmazott. A korszak olyan nagyságait foglalkoztatta, mint Tattay Ferenc, Faragó Ödön, Horti Pál és másokat. Sőt i Thék-gyárbau készült a sze­cessziós magyar belsőépítészet legnevezetesebb együttese az az ebédlőberendezés, amelyet Rippl-Rónai tervezett András­sy Tivadar budai palotájába. Miután Thék 1919-ben meghalt, gyára lehanyatlott. A trianoni Magyarországon már nemigen épültek olyan repre­zentatív épületek, amilyenek számára a gyár korábban dol­gozott. Az üzem, amely a hú­szas évek végén részvénytársa­sággá alakult, még részt vett egy-egy hazai és külföldi kiál­lításon, de a harmincas évek­ben a gyúr elhagyta Tűzoltó ut­cai telephelyét, felhagytak a bútorkészítéssel, majd 1938­ban végleg megszűnt. Bátyai Jenő tést követően - vizsgálatot vagy javftást igényeltek, vagy éppen z.öld kártyára akartak szert tenni. Hiszen természe­tesen Zöld kártya-vizsga is te­hető itt. És az c heti kedvezményes akciók? A FORD TRANSITOK szo­cialista gyártmányú kisbuszok, kisteherautók ellenében, azok műszaki állapotától függően akár 170 ezer forintos árked­vezménnyel is megszerez­hetők. A Transit különben is slágerautó lett. a Ford Capi­tolnál ugyanis egy alaptípus TRANSIT ára nem haladja meg a 2 millió forintot. Ezenkívül tart még az 1992­es Orion és Escort modellek 50 ezer forintos árkedvezménye és a Fiesta nyeremény akció! (x) FORD Autószalon és Szerviz Szeged, Dorozsmai út 12. Tel: 62/325-587 Nyitva hétköznap este 6-ig, szombat-vasárnap 15 óráig. Miért sok még a kevés is? Magyarországon egyre több szó esik az eltartók és eltartottak kedvezőtlen arányáról a társadalom teherbírásával összefüggés­ben. A népesség-előreszámítás szerint a népességszám lassú csökkenése mellett a korstruktúra öregedése folytatódik, ezzel együtt az eltartottak aránya tovább nő, a probléma pedig mélyül. E negatívum általában úgy vetődik fel, mint minden gazdasági probléma alapvető okozója. Jelen gazdasági helyzetben képesek vagyunk eltúlozni, dramatizálni a helyzetet. Felmerül a kérdés, vajon határainkon túl milyen a népesség-összetétel? A KSH most megjelent „A Közös Piac és Magyarország" című kiadványa szerint a Közös Piac tagállamai között vannak Magyarországnál kedvezőtlenebb - a grafikonon vonalkázás nél­kül jelölt - gazdasági aktivitású népességgel rendelkező orszá­gok. Érdemes megemlíteni, hogy - bár az arányok a hozzánk ha­sonló nyugdíj korhatárú országoknál a legkedvezőtlenebbek ­nincs igazán szoros kapcsolat a nyugdíjkorhatár és az aktivitási ráták nagysága között. Ez utóbbiak alakulásában más demográfi­ai, életviteli sajátosságok lehetnek a mérvadók. Aktív keresők aránya és a nyugdíjkorhatár a Közös Fiac tagországaiban Olaszország Portugália Spanyolország Magyarország 140 99 159 132 60 65 60 60 55 62 55 55 A Közös Piac tagállamainak életszínvonala közismerten jobb Magyarországénál, köztük nem egy országban az egy lakosra jutó GDP reálértéke egészen közel áll a legfejlettebb USA adatához. Ezekben az országokban már valószínűleg a visszahatás folyama ta zajlik, ugyanis a gazdasági jólét megengedi a nagyobb inakti • vitási arányt is. A címben az szerepel, hogy sok a kevés! Ez esetben ez úgy értendő, hogy hazánk jelenlegi gazdasági állapotában az alacso-iy arányú - a kevés - aktív korú tiépesség is sok a foglalkoztatási le­hetőségekhez képest. A Közös Piac tagállamai szintén küszköd­nek a munkanélküliséggel, bár ott már az igazán nagy folyamatok lezajlóban vannak. A munkanélküliségi ráta évek óta 2-17 sza­zalék között szóródik, a munkanélküliek ellátása azonban gazda­sági fejlettségük jelenlegi állapotában relatíve könnyebb. Donkáné Verebes k/va KSH Egy főre jutó GDP, 1991 Megnevezés 100 aktív keresőre jutó eltartottak és inaktívak Nyugdíjkorhatár férfi nő Belgium 138 65 60 Dánia 76 67 62 Egyesült Királyság 102 65 60 Franciaország 128 60 60 Görögország 157 65 60 Hollandia 117 65 65 Írország 170 66 66 Luxemburg 137 .. .. Németország 107 63 63 .uxemburg Németország Franciaország Dánia Belgium Olaszország Hollandia '".gyesült Királyság Spanyolország Írország Portugália Görögország Pedig szelíd volt az este, mintha csak andalgóknak szánták volna. A lány egy ideig szembe jött, aztán hirtelen kivágott az úttestre, amit munkagépek szaggattak föl néhány napja, miközben merőn bá­mult a járda felé, amerről én sétáltam. Lassan három éve lakok errefelé, kü­lönös, de éppen a választások óta, hát azóta figyelem ezt a keresztutcát, amit egy hős tábornokról neveztek el. Három éve gödröket ásnak ebben az utcában, csatornáznak, vezetékeket fektetnek le, a gödröket betemetik, aztán kezdik élőről. Ebben az utcában három éve csőtörés van, három éve hullámzik az aszfalt, há­rom éve dübörög a légkalapács. Néha mégis hetekig érintetlen az úttest, úgy­mond használható, de mivel az autósok nem tudják, mire számíthatnak, inkább vállalják a kerülőt, a sugárút lelassító lámpasorát. Ezekben az ép hetekben alig halad el autó az utcában, ilyenkor csönd van, néhány öreg kiáll a kapuba, napfür­dőzik és füvet rágcsál, macska nyalako­dik az úttest közepén, de ez mégsem a nyugalom, és nem is a békesség jele. Mert micsoda út az olyan, amiben nem lehet megbízni. Hiszen ez az utca máskülönben átla­gos forgalmú lenne. Erre az átlagos forgalomra van följo­gosítva, kitalálva, megszerkesztve. Csakhogy ezt az utat egyik napról a má­sikra szokták felbontani, szétásni, fel­A Damjanich utca dúrni, átszalagozni, terelőtáblákkal összeszurkálni, és aki autós kétszer pó­rul járt errafelé, harmadjára másfelé ke­rül. Néha arra gondolok, nem is akarják megcsinálni ezt az utat. Merthogy van ilyen körforgás, kiásni, hogy betemet­hessék, hogy aztán újra kiáshassák. Munka a munkáért. Vagy egyszerűen nem tudják megcsi­nálni, hogy talán van ilyen is, megcsi­nálhatatlan úttest, valami baj van az ala­pokkal, a földgyalu régi munkáival, rendre megsüllyed a föld, feltúródik a kavicsréteg, az egészet kellene újrakez­deni, levenni az összes aszfaltot, kicse­rélni az összes csatornát, vezetéket és kábelt, és nemcsak toldozni, foldozni, de erre meg pénz nincsen, gépek és munka­erő. így aztán egy kicsit mindig az űt ve­zet, amely hol itt romlik el, hol ott, de egészen nem romlik el soha: Van ebben az elromlásban valami kj­számítottság. Olyan ez az út, akár az emberi lélek. Eszembe jut a pedagógus asszony, aki sírva kiabált velem. A téma, végül is most érdektelen, va­gyonátadás történt, más gazdáé lett az intézmény, a pedagógusok végkielégíté­10 20 JC 40 50 60 7C 80 40 100 Vendégsarok séről volt szó, nekik nagy összeg, akadt egy kis probléma, de már rendeződni látszott az ügy, erről beszélgettünk. Mit akar ebből megírni?, kérdezte az asszony. Ha Istent ismer, hát akkor békén hagy bennünket, kiabálta, és folytak az arcán a könnyek. De tényleg, mondja meg, mit akar megírni?, és úgy remegett, mintha vá­dolnám valamivel. Hajót akar, békén hagy bennünket! Én meg arra gondoltam, hogy a csu­dába is, hát éppen ezt kell megírnom, hogy ennek a nyugdíj előtt álló asszony­nak a sírása, kétségbeesett könyörgése épp olyan, mint felénk a Damjanich ut­ca. Eltorlaszolja, felásatja magát, csak­hogy ne menjen arra senki, csakhogy békén legyen hagyva, hogy inkább sem­mi se történjen, mint valami. Egy kicsit elromlik azért a békessé­gért, ami mégsem békesség, mint inkább a félelem és a bizalmatlanság csöndje. Nem bízni meg abban, hogy val&mi jól történhet. Mondom, olyan enyhe este volt, mintha andalgóknak szánták volna. Ballagtam a Damjanich utcában, a lány meg megijedt, behúzódott a járhatatlan úttestre, állt a kupacok között, és merőn bámult egy embert, aki pedig csak hazafelé tartott. Darvasi László

Next

/
Thumbnails
Contents