Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-17 / 270. szám

10 RIPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. NOV. 17. (Folytatásai 1. oldalról.) „Ismerősök befogadtak" - Ha nem ismernénk egy­mást és beállítanék én is egy csomagért, kapnék? - kérde­zem Padár Lászlóné megyei titkárt. , - Annak jár élelmiszer­segély, aki valóban menekült, s ezt útlevelével, menekült­igazolvánnyal bizonyítani tudja. - Hány, a volt Jugoszlá­viából érkezett embert tartanak számon? - A megyében, zömmel Szegeden 1500-an tartózkod­nak. mintegy 500 család, néhányan három-négy gyerek­kel. Idősebb hölgy érkezik. Az­tán egy fiatalasszony. Nem •-ikerül szóra bírnom őket. Vtveszik a csomagokat, s érzem, legszívesebben kám­forrá válnának. A férfiak lieszédesebbck. Névéi azonban K. Sándor sem kívánja fölfedni. - Pont egy éve, november 10-én érkeztem. Akkor már hetek óla nem otthon laktam. Édesapám negyedikén értesí­tett: megérkezett a behívóm. A hatodiki béketüntetés sem vezetett eredményre: a rendőr­ség erőszakkal vitte el a kato­naköteleseket. Nekivágtam a zöldhatárnak az embermagas­ságú gazban. - Volt Szegeden, aki várta? - Ismerősökhöz mentem, befogadtak, segítettek. Most is náluk lakom, ingyen. Odaátról gyakran meglátogat a nővé­Elelmiszersegély - menekülteknek Vétkük csak annyi: nem akartak céltáblák lenni rem, az élettársam, tele szaty­rokkal, fazekakkal. - Pénzkeresetre kínálkozik lehetőség? - A Vöröskeresztnél aján­lottak alkalmi munkát. Az SZKV-nál befejeztem egy trolivezetői tanfolyamot, le is vizsgáztam. Most arra törek­szem, hogy a letelepedéshez szükséges papírokat megkap­jam. - És azután ? - Munkába állok, albérletbe költözöm, áthozatok néhány bútort. Szeretném, ha az élet­társam, aki főiskolát végzett nővér, követne engem. S a vágyam, hogy itt is az egész­ségügyben dolgozzon, hisz mentős voltam odaát. - Milyen a közérzete most? - Néha elkap a honvágy, a magány pedig megvisel lelki­leg. De amíg itt békesség van, még ha egyszer eszem is naponta, itt a helyem. Nem akarok gyilkos golyók céltáb­lája lenni. Egy nyelvvel kevesebb A harmincöt esztendős T. András egy esztendeje lakója Szegednek. Kanizsát cserélte föl az új hazával. - Jogászként dolgoztam otthon. A diplomámat már sikerült honosíttatniom, sze­retném letenni a szakvizsgámat is. Állampolgársági kérelmem FOTÓ: SCHMIDT ANDREA folyamatban van. Tisztában vagyok azzal: itt újra kell kezdenünk az életünket. Ja­nuártól feleségem, hatéves kislányom is itt van. - Sikerült valamelyest már gyökeret ereszteniük? - Bérelünk egy panellakást, bútorainkkal berendeztük. Némi tartalékpénzünkből élünk és néhány jogász tár­sammal olykor alkalmi munkát vállalunk. Feleségem tanítónő, néha neki is kínálkozik valami munka. Ezek a havonta kapott csomagok a biztonságot jelen­tik számunkra. - Kislánya iskolába jár? - Méghozzá nagy kedvvel, őt rázta meg legkevésbé a változás. Úgy érzem, számára is az a perspektíva, ha Ma­gyarországon, méghozzá Sze­geden maradunk. Én bízom az itteni fejlődésben, a mi bol­dogulásunkban is. Igaz, hogy a lányom egy idegen nyelvvel kevesebbet tud majd, de talán a szerbre nem is lesz szüksége... Vérdíjat tűztek a fejére Berta Róbert az egyetlen, aki nem titkolja a nevét. Sőt! Büszkén vallja, hogy vérdíjat tűztek ki odaát a fejére, így meg is kapta Magyarországon a politikai menekült státust. - Én aztán jól ismertem azt a rendszert! Átéltem a jugo­szláv néphadsereg pszichikai terrorját, kegyetlen megpró­báltatásait. Az elit egység kommandósai között szolgál­tam 1986-87-ben. Koszovóban részt vettem a kezdeti zavar­gásokban, tizennégyünk közül tizenegy az életét veszetette. Engem aztán különböző módszerekkel rá akartak venni az együttműködésre - vissza­utasítottam. Az eredmény? Elmegyógyintézetbe zártak. Bizonyítani tudtam - szeren­csére -, hogy normális vagyok. A jeles gépészeti szakvizs­gának is köszönhetem, hogy végül is kiengedtek az inté­zetből. Estére azonban már a kórház intenzív osztályán ta­láltam magam: a stressz ha­tására elpattantak az erek az orromban, fülemben. Túléltem. - Nem maradt egészségi károsodása ezután? - Olyannyira nem, hogy '90-ben az NSZK-ba utaztam. Mivel tizenkét évig táncoltam, azt a tudásomat akartam továbbfejleszteni. Munkába álltam egy klímaberende­zéseket gyártó cégnél, ott beiskoláztak a menedzserkép­zőbe. Időközben - '91-ben ­hazamentem az engedélyek meghosszabbítása végett, de akkor már nem engedtek vissza. Egymillió DM fejében megtették volna... - Hú, akkor ön valóban nagyon értékes ember lehet! - Gépészeti találmányaim vannak, meghívtak egy német egyetemre tanulni. De ez már a múlté! Megszerveztem hát 1991-ben a Vajdasági Magya­rok Ifjúsági Szövetségét, melynek elnökségi tagjává választottak. Júniusban meg­kaptam az első behívót, vagy ötezer más szabadkaival együtt. Nem akartunk golyófo­gók lenni: ellenálltunk. Miután megtudtam, hogy folyószám­láimat zárolták - 400 ezer DM­et vesztettem! -, négy katonai behívást megtagadtam, s ke­resnek mint katonai dezertőrt, német papírjaimmal kijátszot­tam egy ideig a hatóságokat, azt hitték, külföldön vagyok. Novemberben, még mielőtt lezárták >a határt a 16 és 60 éves férfiak előtt, fölkere­kedtem és végleg átjöttem Magyarországra. - Hát ez aztán igazán kalandos történet! Itt hol talált menedéket? - Albérletben lakom, az üzleti életben régi ismerőseim vannak: nem vagyok elveszett ember. - Nálunk melyik kivételes képességét igyekszik kamatoz­tatni? - A menedzserit. - Vállalkozásokban ? - Itt inkább a kulturális életben. Kapcsolataim külföldi üzletemberekkel vannak. - Itt azért nehezen gyűjt össze egyhamar több százezer márkát. Bánja? - Vagyonom elvesztése megviselt, de lelki egyen­súlyom itt, Magyarországon visszatért. Már a régi önma­gam vagyok - mondja. Maga­biztosan veszi diplomatáskáját, s búcsúra nyújtja a kezét. Én mindenek előtt jó egészséget kívánok neki. Odakinn most még föllan­gyosítja a levegőt az őszi nap. Idős, kopott ruhájú férfi süt­kérezik a sugarakban az ajtó előtt. Azt mondja, hajléktalan. A menedékhelyről gyalogolt ide, s a kiürült kartondo­bozokra vár. Merthogy a pa­pírért adnak valamicske pénzt a MÉH-nél... CHIKÁN ÁGNES A DÉLMAQYARORSZÁG E52SS2S. KÖZPONTI IRODA: • Sajtóház, Stefánia 10. Telefon: 62/324-633. Nyitva tartós: 7-19 óráig. TOVÁBBI IRODÁK: • MAHIR. Na^yáruház-pas/Az-vsor, Jókai u. 1. Telefon: 312-182. Nyitva tarlós: 8-18 óráig. • Express Utazási Iroda, Kígyó u. 3. Telefon: 322-522. Nyitva tartás: 8-16.15 óráig. SZEGEDEN: • Casio szaküzlet (Family üzletház). Mars tér 17. Nyitva tartás: 10-18 óráig, szombaton: 8-13 óráig. • Emanuelle 'l'ours. Oroszlán u. I. Nyitva tartás: hétköznap 8JO-I7 óráig, szombaton: 9-13 óráig. Telefon: 312-005. • „Siker" Szolgáltató lerakat. Ilont F. u. 24/B. Nyitva tartás: hétfdtól péntekig: 10-12-ig, szombaton: 10-14 óráig. Közületek, vallalkozók, ügyelem! A M l-Technik Kft. cs. i varboltja 1992. ni mber 16—22-ig mindenfajta kötőelemet 10%-kal olcsobban értékesít. Nyílászárók olcsón a Delta Kft-től! Bejárati ajtó 9260 Ft Belső ajtó 3400 Ft Kamraablak 1750 Ft Betétes ajtó 5960 Ft Garázsajtó 0 820Ft +ÁFA Cím: Szeged. Szabadkai é-. Palánkai u. sarok. Tel.: 62/351-294. Nyitv a: hétfőtől péntekig 8-17 óráig. A volt Komócsin Zoltán téri horgászbolt tudatja kedves vásárlóival, hogy átköltözött a Kálmány Lajos utca és a József Attila sugárút sarkára Kibővült áruválasztékkal, és régi árakkal várja Kedves Vásárlóit. A régi üzlettől csak 30 m-re. Árengedményes aranyvásár 1992. november 18-án a Makói József Attila Művelődési Házban. 14 karátos olasz arany ékszerek nagy választékban. 20-30% engedmény! Erzsébet- és Katalin-napi vásár. ••••geGoaDDGDeoaaDüeaoooDDQDDDeaeooaaaaooaaeoai FURGONNAL, ÜZLETI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ, KREATÍV ügynököket keresünk, DÉL-MAGYARORSZÁG TERÜLETÉRE. JELENTKEZÉSÉT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZZAL KÉRJÜK, „ÉLELMISZER-KERESKEDELEM­JELIGÉRE A SAJTÓHÁZBA. • • • • a • • o • o • • • • • • • o • • • • • • RÉGI NAGYKER ÚJ HELYEN Puskás Ker. játék-, édesség-nagykereskedés nyilik szerdán reggel 8-kor. Szeged, Rigó u. 11. Ny.: 8—17-ig szombaton: 8-15-ig. UVEGVASAR! 1600 nm 4 mm-es síküveg 285 Ft+ÁFA eladó. Delta Kft. Szeged, Szabadkai és Palánkai u. sarok. Tel: 62/351-294. Nyitva naponként: 8-17 óráig, hétfőtől péntekig. SVÁJCI BÁLÁSRUHA­VÁSÁR 1992. november 16., 17., 18., 23 és 24-én. Bálabontás: 8., 10., 12., 14 órakor. Hely: Helyőrségi Klub (Victor Hugó u. 8.) TELE • Mmm mm MM A MAGAZIN •krf w 4 4 * jjl^^MP M i^B: 1 j^BRi' madonna'' Tiszteli Olvasó! Ha szeretne új lapunk, a hétvégén előfizetője lenni, kérjük, vágja ki és küldje be az Megrendelőlap Megrendelem a DÉLMADÁR c. hétvégi lapot, melyhez jár a 24 oldalas, színes Telemagazin. Két lapot egy áron! Név: Cím: Mennyi időre szeretne előfizetni? (A megfelelő négyzetbe tegyen X-et!) 1 hónap • 1 negyed év • fél év • * egesz ev • Előfizetési díj: 1 hónapra 103 Ft 1 negyed évre 309 Ft félévre 618 Ft egész évre 1236 Ft megjelenő Délmadár (benne a színes Telemagazinnal) alábbi, térítésmentes szelvényt. A többi a mi dolgunk. 1 I I I I I Bármely postaládába bedobható, vagy bármely postahivatalban térítésmentesen feladható r o 14 oldalas, sútes lEUIUCUMIU j Cím: Délmagyarország Kft. SZEGED ' «• (••••••••••••••^•••••••••••••••••••••••aaaciDi Pf.: 153 [ __6_740_j

Next

/
Thumbnails
Contents