Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-05 / 234. szám

HÉTFŐ, 1992. OKT. 5. KULTÚRA 5 Szabadtéri: eddig, és ne tovább! Tfipukkant az utolsó petárda, összeverődött az L-j utolsó tenyér, kialudtak a fények a Dóm téren. Ilyenkor következik a mérlegkészítés ideje. Nyilván meg is teszik mindazok, akiknek ez a tiszte és rangja. Ami azonban ránk tartozik, népségre-katonaságra, mi megint csak bámulhatjuk az ormótlan ócskavasalkotmányt a következő fesztiválig. Közép-európa egyik legszebb városi terén. Idestova három évtizede fogyó hittel hallgatjuk a mesét arról, hogy miért nem lehet ezt az ákombákom alkotmányt eltüntetni, ilyentájt visszaadva a teret az egyetemi hallgatóknak, a polgároknak. Hallgattuk a történetet a szerkezet rögtönzött voltáról. Beavatotlabb elvtársak azt is megsúgták, hogy a munka lázában a kiskatonák egy-egy csavarkötést a gyorsabb hegesztéssel helyettesítették. Bizony nagy gond ez. És akkor még nem beszéltünk a pénzről. Amiből sohase tellett bontásra és építésre. Hallgattuk a történeteket és egyre kevesebb meggyőződéssel. Különösen azután, hogy kezdtek megjelenni az új nézőtér műszaki tervei is. Bizonyságul. Igazolandó, hogy vannak elegáns és szellemes műszaki megoldások. Imé itt a magyar műszaki géniusz, amelyik képes megbirkózni még egy ekkora ' problémával is. A

tervek tehát készültek. Meg is vitatta őket a széles szakmai közönség. Utána pedig mentek i uja, ahová szánták őket: a poros irattárak mélyére. Nem a pénz hiányzott ugyanis. A szándék nem volt | vlen. Végtére is minden évben pár millióért meghúzattak néhány csavart, kicseréltek egy-két vinklivasat. Talán még egy tucat doboz festéket is olcseszeteltettek ide-oda. Meg lehetett kérni a pöcsétes papírt immár. Meg is kapták: mehetett az előadás. „Vakulj, magyar!" Elpukkant az utolsó petárda, összeverődött az utolsó tenyér a Dóm téren. Készülhet a mérleg. Reméljük, kerek hasú számokat mutat a főkönyv. ! Nagyon is szükségünk lesz rá. Korszak végére értünk. Nem segít immáron az ' elkopott mese, sem a pecsétes mérnöki papír. Tessék végre elhinni: ennek a nézőtérnek vége. Nem azért, mert esetleg nem lehetne összetákolni még ! egy-két évre. Ennek a nézőtérnek vége, mert elegünk van ebből a szömyú roncstemetőből a város közepén. Mennie kell oda, ahová való: a roncstelepre, a teret pedig helyre kell állítani, vissza | kell adni a városnak. Sietve teszem hozzá: nem a szabadtéri játékok halálát kívánom. A nyári fesztivál az elmúlt évtizedek alatt valahogyan összenőtt Szegeddel. Valamiféle nemzetközi híre is kerékedett. Őszintén szólva a város erejéből más hasonló kulturális eseményre nem is futotta. Mindezt odavetni nagy dőreség volna. A lecke most nem más és nem is kisebb, mint annak az új koncepciónak a fellelése és megvalósítása, amely a dolgokat a helyükre teszi végre. A központi kérdés persze megint csak a nézőtér. Ki kell mondjuk: nekünk nem nézőtérre, hanem nézőtéri rendszerre van szükségünk. Olyan „építődobozra", amiből tetszés szerint és tetszés szerinti helyen gyorsan lehet nézőtereket "összerakni. Ezzel ugyanis megnyílik a lehetőség a vállalkozói tőke bevonására. Mód nyílik arra, hogy a nézőtér márciustól szeptember végéig járja az országotvilágot. És keresse a pénzt. Meglehet, hogy rövid távon még egy ilyen vállalkozás is némi támogatásra szorul, de semmiképpen nem tűnik esélytelennek. M

ás, ámbár nem lényegtelen kérdés: mekkora legyen, illetve lehet egy ilyen nézőtér? Úgy gondolom, 4-4500 főnél nem lehet nagyobb a befogadóképessége. Először is ez az a nagyság, amelyiknél még a hátsó sorokból is tisztességesen lehet látni, hallani. Másrészt ez az a nagyság, ami közép-kelet-európai térségünkben még forgalomképes. A kisebb nézőtér a músorpolitikát is megszabadítaná attól a lidércnyomástól, hogy csak olyan darabokat választhat, amelyekkel ezt a jelenlegi nézőtéri monstrumot föl lehet tölteni. Vélhető, hogy a kisebb nézőtér jobb előadásokat, magasabb művészi színvonalat segítene a színpadra. S ha már a darabválasztásnál tartunk, ne felejtsük: a Szegedi Szabadtéri Játékok meghatározója az, hogy a helyszín a dóm, illetve a környező Rerrich-féle építészeti együttes. Ettől is más, mint Európa bármelyik másik szabadtéri színpada. Megette a fene az olyan rendezői koncepciót, amely abban kell mesterkedjék, hogy ezt a tényt papundekliből kivágott fákkal, bokrokkal és bárányfelhőkkel próbálja elleplezni. Kilencvenhat. Expo. Ezeregyszázéves évforduló. Szeged ebbe az ünnepsorba a technikailag és művészetileg is megújított játékokkal kapcsolódhat bele. És ha másként nem megy, inkább ne legyen egy-két évig a megszokott játék a megszokott helyen! Türelmetlenül várjuk az új művészeti terveket. Végtére is kilencvenhat már itt van a nyakunkon! És türelmetlenül várjuk, mikor kezdik már végre eltakarítani a város évtizedes szégyenét. Egyszer s mindenkorra! BORVENDÉG BÉLA Az HBO Mozicsatorna november 21-én mutatja be Sztálin: a diktátor emberközelben Az HBO, mely az első, reklámmentes, egész estét beöltő, magyar nyelvű mozicsatorna, novemberben mutatja be, kizárólag előfizetői számára, saját produkciójában készített Sztálin című filmjét, az Oscardíjas Róbert Duvall-lal a címszerepben. A Sztálin világbemutatója ugyanazon a napon, november 21-én lesz az Egyesült Államokban és Magyarországon (az amerikai és a magyar HBO-n). Az alkotás rendezője a csehszlovák származású Ivan Passer, operatőre a magyar származású Zsigmond Vilmos. Lenin szerepében Maximillian Schellt, Zinovjev szerepében Bálint Andrást láthatja a közönség. A Sztálin című filmet Magyarországon és az akkor még létező Szovjetunióban forgatták. Ez volt az első alkalom, hogy egy amerikai játékfilm stábja a Kreml falai között dolgozhatott. Jeleneteket forgattak Sztálin kuncevói dácsájában, az egykori diktátor második világháborús főhadiszállásán, a szovjet hadügyminisztériumban és az Oszlopok Csarnokában, ahol Sztálin holttestét felravatalozták. A Kremlben Lenin tényleges lakosztályában is forgattak, mindössze két emeletre attól az irodától, ahol Gorbacsov hiába harcolt a Szovjetunió fennmaradásáért. „Elgondolni is fantasztikus, milyen kicsi a valószínűsége annak, hogy egy filmstáb a Fehér Házban forgasson, miközben Bush elnök egy emelettel följebb dolgozik. Vagy a Downing Street 10-ben... Különösen akkor, amikor az ország válságban van..." mondja Mark Carliner, a Sztálin című film producere. Az HBO filmje az első alkotás, mely a szovjet diktátort emberközelbe hozva magánemberként és politikusként Róbert Duvall Sztálinmaszkkal ábrázolja, ahogy eddig sem a közönség, sem a közvélemény nem ismerte. Sztálin Joszif Viszarjonovics Dzsugasviliként született a grúziai Goriban. Apja alkoholista volt, anyja mélyen vallásos asszony. Miután Sztálint kizárták a teológiáról, az illegális forradalmárokhoz csatlakozott. Lenin és a körülötte lévő értelmiségiek cikkeket írtak, előadásokat tartottak, elméleti vitákba bonyolódtak a külföldi száműzetésben. Sztálin Oroszországban a mozgalom közkatonáival együtt bankrablásokat, útonálló rablásokat tervezett és hajtott végre, hogy legyen miből pénzelni „az ügyet". Emiatt hosszabb időre börtönbe került, majd Szibériába vitték, kényszermunkára. A szent cél érdekében azokkal a köztörvényes bűnözőkkel és nepperekkel szövetkezett, akikkel a cár börtöneiben ismerkedett meg. A Sztálin című film néhány nappal a cár bukása után kezdődik. Az elkötelezett elvbarát szerepében tetszelgő Sztálin szinte a semmiből hízelgi be magát Lenin bizalmasainak körébe, majd sikeresen mesterkedik, hogy a súlyos beteg Vlagyimir lljicset teljesen elszigetelje a politikai hatalomtól. Lenin halála után rendre végezteti ki veszélytársait és a Politbüro tagjait, akiknek helyébe saját embereit állítja. Sztálin maga mondta egyszer: „Egy ember halála tragédia, milliók halála statisztika. " A Sztálin című film azonban nem áll meg ott, ahol a diktátor korlátlan politikai hatalomra tesz szert. Sztálin brutális hatalomvágyától a családja sem menekülhetett. Nágy át, akit egy 19 éves szerelmes lány naivitása vitt a Sztálinnal kötött házasságba, öngyilkosságba kergette. A diktátor gyermekeit sem kímélte. A film feldolgozza azt is, hogyan hidegült el Sztálin legkedvesebb gyermekétől, Szvetlánától. A többszörös Oscar-jelölt, s egy Oscar-díj nyertes Róbert Duvall boldogan mondott igent az HBO felkérésére. „Olyan hatalmas és komplex feladatot kínáltak, amilyet csak Shakespeare drámáiban kaphat az ember" - nyilatkozta Duvall, amikor elfogadta a felkérést. Lenint az ugyancsak Oscardíjas Maximillian Schell, Nágyát Júlia Ormond, fiatal angol színésznő játssza. A nemzetközi sztárlistán olyan nevek szerepelnek, mint a holland Jeroen Krabbé (Buharin), Bálint András (Zinovjev), Miriam Margolyes (Krupszkaja), Joan Plowright (Nágya édesanyja), Roshan Seth (Berija). A film producerei: llene Kahn és Mark Carliner. Az amerikai HBO 1982 óta rendszeresen készít filmeket a mozicsatorna előfizetői számára. Ezek közül az alkotások közül több készült Magyarországon, például a Simon Wiesenthal Sztori, a Josephine Baker, és a most, november 21-én bemutatásra kerülő Sztálin. Az HBO az elmúlt tíz év során számos televíziós Emniy-díjat, sőt filmes Oscardíjat kapott azokért az alkotásokért, amelyek saját produkciójában készültek. Amiről egy gótikus fatalp mesél Csetepaté előtt és után (Ha a reklámra fogékonyabb országban születik, valószínűleg már tizenkét éves korában csodagyerekként sztárolták volna. Hiszen akkoriban éppen hetedszer varrta meg a Tosca szereplőinek magatervezte jelmezeit, de készített ruhákat a többi népszerű operához is. Ő nem biciklit kért a születésnapjára, mint a társai, hanem - fiú létére - babákat. A több mint száz „egyénből" álló játékbaba-kollekció ma is megvan, a család szegedi otthonában elfoglalnak egy szobát. Szebbnél szebb ruhakölteményekben pompáznak, hajviseletük is stílusos. Várnak valamire, nyilván. A szerkesztőségben gyakran megforduló, bibliatörténeti kéziratait hozó református lelkész, Papp Lászó, két éve mesélt először a fiáról, amikor Erzsébet-díjra javasolták, mint a Katona József Színház egyik előadásának jelmeztervezőjét. A neve most tűnt fel újra itthon: az idei színházi évad szegedi nyitóelőadásának színlapján olvashattuk.) Jelmeztervező: Papp János m. v. - Sok színházban dolgozott az elmúlt két évben; sikerült-e már igazi operaelőadáshoz koszjümöket terveznie? - Sajnos, nem. A szakmában az a hírem támadt, hogy inkább szürrealista jellegű színpadokon és darabokban vagyok otthonosabb, pedig csak véletlen, hogy valóban ilyesfajta megbízásokat kaptam. - Úgy emlékszem, a Tisza-parti, illetve azóta már Széchenyiről elnevezett gimnáziumban érettségizett, s aztán nem vették föl a főiskolára. Hogyan került színházközeibe? - Öt évig statisztáltam a szabadtérin, 15 éves koromtól. Márk Tivadar tervezte a Ruszt Józsefrendezte Don Carlos jelmezeit, '87-ben, és rám bízta a ruhák díszítését. Családi kapcsolatok révén ismert, akkor nyáron megnézte a babáimat. Apám beszélt vele, engem kiküldtek a szobából, amit nem is bántam, mert akkor már szégyelltem egy kicsit a babázást. - Márk Tivadar pedig — az édesapjától tudom - azt mondta, hogy „ilyen tehetség, mint ez a gyerek, egy évszázadban egyszer, ha születik ". - Természetesen örültem, hogy dicsért. A következő évben, vagy inkább '89-ben? szóval így valahogy, Sopronban rendezhettem egy kiállítást, ahol már nem a kaucsukbabákon, hanem selyemmel bevont papírhengereken mutattam be a ruháimat. Nagy sikere volt a fej nélküli papírbábuknak, eléggé szürreális hangulatot adtak a kiállítóteremnek. - Egy pillanatra ugorjunk vissza az időben: érettségi után a szegedi színházban dolgozott, a jelmeztárban, kivitelezőként. - És nagyon sokat tanultam, megismerkedtem nagytekintélyű szakmabeliekkel, köztük Shaffer Judittal, akit mesteremnek tekintek, hiszen azóta is ő segít nekem legtöbbet. A szabadtérin bemutatott Sütő-darab, A szuzai menyegző ruháit én tervezhettem át, így tulajdonképpen az ország legnagyobb színpadán debütáltam - 20 éves koromban. Ezután Pesten, tévéfilmekben kaptam munkát. A soproni kiállítást bemutatta a tévé, s ezután sok színházból kerestek meg, a Katonából, Kaposvárról, Nyíregyházáról... A Játékszínben a Magyar három nővér, a Várszínházban a Szentivánéji álom jelmezeit terveztem. És azóta vagy 50 darab kosztümjeit. Arkosi Árpáddal Szeged után szintén a Várban találkoztam újra, A végzetes szerelem játékában. (Időközben Árkosi Szegeden lett főrendező, s az általa színpadra állított Csetepaté Chioggiában című Goldoni-darab előadásának sikerében oroszlánrésze van Arvai György színpadának és Papp János jelmezeinek. A 22 esztendős tervező profi munkát végzett. A ruhákat szemmel láthatóan kedvvel viselik a színészek, személyes holmikként, s ők tudják legjobban, micsoda nagy dolog ez egy kosztümös darabban... Az előadást - a szó legjobb értelmében szolgáló kosztümök a színükkel, formáikkal, anyagukkal segítenek egyéníteni, jellemezni a figurákat. Pompás ötlet a tengerről hazatérő halászok otthoni, gótikus fatalpú papucsa; amilyent lehet, hogy Chioggiában sose használtak igazából a férfiak; de olyanféle járásra kényszerítik-késztetik a darab szereplőit, hogy az egyetlen szó nélkül is nagyon sokat mond e szárazföldön - és az élet dolgaiban - esetlen tengeri medvékről. Az ember ránéz például a fapapucsos Fortunatora, Czintos Józsefre és képtelen türtőztetni a nevethetnékjét. Semmi öncélú szépséghajsza nem fedezhető fel a nők látványos átöltözésében sem: az egyszerű, alsóruha-stílusű hétköznapi viseletet akkor cserélik föl az ünneplőjükre, e „saját verésű" csipkékkel gazdag, déltengeri eleven színekkel kápráztató ruhacsodákra, amikor a jegyző elé kell járulniuk. Alighanem ilyenkor szokás beszélni a látvány komplexitásáról: a kép egész történelmet közvetít, gondolattársításokra késztet Mármint azokat a nézőket, akiket erre hajlamosít a kultúrájuk; akik számára ismerős, ha máshonnan nem, akár a magyar néprajzból az a tény, hogy a legeldugottabb hely legszegényebbjei is mennyit adtak arra, hogy az egyszem ünneplőjük gazdag legyen, díszes, színes, gyöngyös, bokrétás. Csipkés, varrottas. Merthogy aki ad erre, magára - ember csak az. A nők ruháinak színes lakkja, rokokó szabása éppúgy ébreszti a vágyat: menni. Chioggiáb'a, szabad tengeri széllel - mint a tengerkékbe komponált, hívogatóan otthonos díszlet. És éppúgy idézőjelbe teszi, kicsit karikírozza, szelíd iróniával burkolja ezt a fölkeltett vágyat, azon minutumban. És menynyi meleg, szeretteljes irónia van a kis loknikkal díszes, parókát imitáló, bőr főkötőkben! Mintha bizony valódi chioggiai kézműves remekek lennének, amelyekben egyszerre érhető tetten a derék polgárok űri divatot követő hajlama és józan praktikuma. Nos, ez bizony - valódi színház.) - Min dolgozik a szegedi bemutató után? - Hamarosan, október 15-én megint bemutatóim lesznek pesti színházakban, egyszerre kettó, azután hazajövök egy kicsit „babázni". - Megint? - Van egy réges-régi, nagy tervem: marionett-színházat szeretnék csinálni, s ha egy mód van rá, Szegeden. Amióta láttam Salzburgban a marionett színházat és megvettem az erről szóló könyvet, valahányszor ránézek a babáimra nem a gyerekkoriakra, hanem amelyeket azóta tervezett egy színházi szobrász - elfog a vágy... Ha sikerül ezt a nálunk nem hagyományos művészetet itt meghonosítani, akkor végre használni tudom azt az időközben óriásira duzzadt ruhagyűjteményemet is, amelynek a darabjaiért gyerekkorom óta törzsvevőként járok az Ecserire és az ország összes hasonló piacára... SULYOK ERZSÉBET FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN Egy jelmezes baba a sok száz közül