Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-31 / 256. szám

W M TARSASAG* KULTURA • IFJÚSÁG •BUNUGY* SPORT Spray-vel fújták szembe a vámost... A rendőr élete A magyar közvéleményt megdöbbentette a szomorú hír: 1992. szeptember 6-án ­szervezett rendőri akció során szolgálattel­jesítés közben - egy bűnöző lesből tá­madva több késszúrással megölte Máté András rendőr zászlóst, a Váci Rendőrka­pitányság vizsgálóját. Máté Andrást a bel­ügyminiszter hősi halottá nyilvánította, és posztumusz főhadnaggyá léptette elő. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az utóbbi időben atrocitások, támadások érték a vám­hatóság dolgozóit. Különösen ebben az esztendőben nőtt meg a Vám- és Pénzügy­őrség tagjainak veszélyeztetettsége. 1992­ben öt vámost bántalmaztak olyan súlyo­san, hogy a sérültek kórházba kerültek. Egy vámtisztet, aki egyébként pihenőben volt, külföldi bűnözők a lakásán keresték fel. Amikor a csengetésre ajtót nyitott, spray-vel szembe fújták, megverték. Később derült ki az indíték: korábban nem engedett át a ha­táron egy szállítmányt, mert szabálytalansá­gokat észlelt. A bántalmazás következtében súlyos agysérülést szenvedett, két napig eszméletlen állapotban feküdt a kórházban, még jelenleg is betegállományban van. A vámosok veszélyeztetettségét érzékeltet­heti egyetlen adat: az idén nyáron három hónap alatt egy kisebb forgalmú délkeleti határállomáson háromszázhét olyan szúró-, ütő-, vágóeszközt foglaltak le, amelyek em­beri élet kioltására alkalmasak, s egyiken­másikon emberi vérnyomokat is kimutattak. És egy újabb megdöbbentő eset: Sza­bolcsban, Nagyhalász határában egy me­zőőr kukoricatolvajokat ért tetten, s felszó­lította őket a kitömött zsákok lerakására. A tolvajok nem engedelmeskedtek, hanem a közeli település felé menekültek. A mezőőr figyelmeztető lövést adott le, de ez sem használt, sőt a tolvajok rátámadtak a pus­kás emberre; fegyverét, motorját elvették, s őt magát úgy megverték, hogy sérülései csak nyolc napon túl gyógyulnak. Ezek az esetek arról tanúskodnak, hogy az utóbbi időben nőtt a hivatalos személyek ellen intézett támadások száma, súlyosab­bá váltak az ilyen cselekmények. S hogy a rendőrök esetében így van-e ez valóban, arról dr. Janicsák József rendőr alezredest, az ORFK őrszolgálati és szakfelügyeleti osztályának vezetőjét kérdeztük meg. - Az utóbbi öt esztendőben a rendőröket ért tragikus támadások, amelyek a Btk. sze­rint hivatalos személy ellen elkövetett bűn­cselekményeknek minősülnek, évenként megközelítően azonos számban fordulnak elő. Ugyanakkor a támadást elkövetők szá­ma emelkedik, mert gyakoribbak a csopor­tos támadások. Az idén - október elejéig ­286 hivatalos személy elleni erőszakot kö­vettek el szolgálatban lévő rendőrök sérel­mére. Ez a szám, ha valamennyi rendőri in­tézkedést figyelembe veszünk, összessé­gében nem sok. A rendőri fellépések száma évente százezernyi. Még néhány jellemző adat a statisztikából: a rendőröket ért táma­dások során egy haláleset fordult elő, hét alkalommal súlyos, száznegyvenegy eset­ben pedig könnyebb sérülés történt, kilenc esetben szállt szembe a rendőrrel kisebb vagy nagyobb csoport, tizennyolc alkalom­mal pedig - számunkra érthetetlen módon előzetes rendőri intézkedés nélkül támadták meg a rendőrt, tehát nem a következmé­nyektől félve, pusztán csak azért, mert rendőrt akartak bántalmazni. Többségében természetesen az a jellemző, hogy a súlyos bűncselekmény elkövetője támad a rend­őrre. Hozzáteszem még, hogy durvult a rendőrök ellen elkövetett támadások módja, az ezek során használt eszközök skálája igen széles, a húsvágó bárdtól kezdve a géppisztolyig szinte minden előfordult már. Ugyanakkor a támadások elhárítása során a rendőrök mindössze tíz esetben használ­tak fegyvert. A közvéleményt nagyon aggasztják a hi­vatalos személy elleni támadások, hiszen az esetek hallatán saját kiszolgáltatottságu­kat is érzékelik. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy eldurvult a világ, belenyu­godni azonban aligha lehet, s elsősorban éppen a rendőrségtől várjuk el, hogy lépjen fel a bűnözők, a támadók, az agresszív sze­mélyek ellen. Janicsák alezredes elmondta, hogy ők rendőri szempontból minden esetet feldolgoznak, s a tapasztalatokat a kikép­zés, az oktatás során a megelőzés érdeké­ben fel is használják. Ennek szellemében indult be a tiszthelyettesi állomány új rend­szerű kiképzése. Több a sportfoglalkozás és a lövészet, nagyobb hangsúly van az ön­védelmi képzésen, s nyugati tapasztalatok alapján több időt szentelnek a szituációk gyakorlására, az úgynevezett konfliktus­megoldó-képesség kialakítására. Az erőszakhullám terjedése, amely nem kíméli a hivatalos személyeket, a rendőrt, a vámőrt, a mezőőrt sem, nem csupán rend­őri kérdés. Mélyreható társadalmi okai van­nak a jelenségnek, s a megoldáshoz is csak társadalmi összefogással lehet eljutni. Janicsák alezredes tapasztalatból beszél, amikor kijelenti: - Tisztában kell lennünk azzal, hogy lé­teznek renitenskedők, ellenszegülők, ag­resszív magatartású emberek. Fontosnak tartom viszont, hogy jogszerűen, a becsüle­tes emberek védelmében fellépő rendőr tár­sadalmi megítélése pozitív legyen, még ak­kor is, ha fegyverhasználat vagy kényszer­intézkedések során a bűnöző megsérül, ne­talán az életét veszti. A rendőr ugyanis azért kockáztatja saját testi épségét, az éle­tét, hogy a társadalom, a rend, a becsületes emberek többségének az érdekeit meg­védje, a törvényeknek érvényt szerezzen. Ezt tette a hősi halott Máté András fő­hadnagy is. Halász Kálmán A hét rajza A hét híre Teknősök a topless­bárban Florida partjainál rejté­lyes, halálos kór szedi az ál­dozatait. Először kb. 60 év­vel ezelőtt figyeltek meg né­hány beteg teknőst, de a '80-as évek végére járvány­szerűen kezdett terjedni a kór, és ma már az állatok 90 százaléka fertőzött. A beteg állatok lágy részein, első­sorban a szemek és a száj körül a daganatok egymás hegyén-hátán nőnek, ame­lyek egyike-másika akár labdányira is megnő. A sze­rencsétlen teknősök a vé­gén nem látnak, nem képe­sek sem enni, sem úszni. Segítség nélkül elpusz­tulnak. Vajon mi okozza ezt a szörnyű betegséget? Egyes vélemények szerint a kör­nyezet szennyezése is fe­lelős, mások vírusfertőzésre gyanakszanak. A környék lakóinak ado­mányaiból, a halászok se­gítségével a tengerpart egyik toplessbárját átalakí­tották teknőskórházzá, ahol műtéti úton távolítják el a daganatokat. A legújabb megfigyelések szerint a floridai teknőskór­háztól 5000 mérföldnyire, Hawaiin is felütötte már a fejét az új járvány. A hét karikatúrája A legújabb kereszt a kétkulcsos áfa Aforizmák ókori bölcsektől „Az igazság nem tűr álnokságot" „Kedves hazugságot kívánsz vagy keserű igazságot? Szólj! A választás rajtad áll." (Euripidész) „Az ostobák, ha új bölcsességet hozol, hibbant agyúnak, oktalannak tartanak; azok pedig, kik sokszínűnek képzelik tudásukat, terhesnek érzik több eszed." (Euripidész) „Az élővel tégy jót! Mert aki meghalt, semmi, csak por és árny. Semmivé lesz, ami semmi volt." (Euripidész) „Ha szakálluk hosszáról akarjuk megítélni a filozófuso­kat. igazságosabbak vagyunk, ha a bakkecskének adjuk az elsőséget." (Lukianosz) „A sors... a legnagyobb dolgokat is jelentéktelen aprósá­gokkal szokta eldönteni..." (Plutarkhosz) „Az utókornak mindent elmond az idő; Nagy fecsegő: ha­bár nem kérdik, válaszol." (Euripidész) ha...gonoszság fészkelte be magát a közügyekbe, nem gyűlölet támad a gonoszok között, hanem erős barát­ság. Mert akik a közjó megrontására törnek, összetartva cselekszenek..." (Hérodotosz) „A római Cato, mikor megkérdezték tőle, neki miért nincs még szobra, holott sok más, mégpedig jelentéktelen em­bernek már van, így válaszolt: „Jobb szeretem, ha azt kér­dezik, miért nincs szobrom, mintha azt kérdeznék, miért van." (Plutarkhosz) „Ha valáki nincs a sajátjával tökéletesen megelégedve, le­gyen bár az egész világ ura, mégis nyomorult." (Epikurosz) „Jónak lenni nem annyit jelent, mint bűnt el nem követni, hanem még csak nem is akarni azt." (Démokritosz) „Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket." (Marcus Aurelius) „Élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadók nélkül." (Démokritosz) Monostori Kata: Lovak Az árulkodó papagáj Ne tessék megijedni nem a szakállas szovjet viccet mesélem el, amely­ben a szémszédok felje­lentik Iván Ivanovics sza­badszájú papagáját. A helyszínre kiszálló rend­őrség rövid házkutatás után a mélyhűtőből ha­lássza elő az inkriminált állatot, amely minden por­cikájában remegve Brezs­nyev elvtársat élteti. A ha­tóság távozása után a ház asszonya diadallal mondja férjének: Látod, meg­mondtam én, jót tesz neki egy kis szibériai levegő. Be kell vallanom, az effajta vicceket erőltetett­nek éreztem. Az általam ismert papagájok úgy be­széltek, mint a hathóna­pos csecsemő, ha anyuka tolmácsol, akkor el lehet neki hinni, hogy zseniális csemetéje valóban azt mondja, amit ő gondol. Hitetlenségemet egy­szer azonban emlékeze­tes módon örökre elveszí­tettem. Barátom - egyébként jónevű zeneszerző - ven­dégségbe invitált. Két ifjú művésznő akkortájt dön­tött épp úgy, hogy közö­sen próbál szerencsét. Barátom kettőnk nevében felajánlotta, csinálunk ne­kik számokat. Ebben nem a várható erkölcsi és anyagi siker motiválta el­sősorban, hanem az egyik művésznő személye. A másikkal nekem kellett volna foglalkozni. A tárgyalások szépen haladtak előre, amikor a lányokat a protokollba be­iktatott vacsora a konyhá­ba szólította. Mielőtt távoz­tak volna, a szoba túlsó sarkából egy eddig kitö­möttnek látszó, hatalmas papagáj hirtelen felrebbent, és némi keringés után áttelepedett az én fejemre. A háziasszonyok moso­lyogva nyugtattak meg: Ko­kó aranyos és ártatlan, csak ne billegjek, mert akkor kapaszkodni próbál, és megkarmolja a fejemet. Az ügy, és elsősorban barátom érdekében meg­próbáltam szemrebbenés nékül tolerálni a furcsa helyzetet. Kokó egyébként valóban szelíden viselke­dett, így akkor is megtűr­tem a fejemen, amikor a lányok magunkra hagytak. Éppen szakmai és egyéb esélyeinket latolgattuk, amikor Kokó, megunva eddigi passzivitását, meg­szólalt. Kiejtését néhány színé­szünk vagy közéleti sze­mélyiségünk megirigyel­hette volna. Az első pilla­natban ezért hallgattuk megdöbbenve, a későb­biekben pedig inkább azért, amit mondott. Sza­vait nem ismételhetem el, mert akkor is belevörösö­döm, ha csak magamban emlékezem a kínos eset­re. Kokó ugyanis gazdag tárházát vonultatta fel azoknak a kifejezéseknek, amelyeket két nő a meg­hitt szexuális együttlét ex­tázisában mondhat egy­másnak. Papagájjal koszorúzott fejem óvatosan barátom irányába fordítottam. - Azt hiszem, ez a do­log tárgytalan - mondta a barátom. - A számokat azért még megírhatjuk - vono­gattam volna én a vállam, ha mertem volna. De aztán nem írtuk meg. Kár, mert ez a cso­dálatos papagáj biztosan azokat is megtanulta vol­na. De nem akartuk elron­tani a repertoárját. Rigó Béla

Next

/
Thumbnails
Contents