Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)
1992-10-22 / 249. szám
14 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. OKT. 22. A társadalombiztosítás gondjai Bérautomatizmusra sincs pénz? Botos József elmondta: a TB eredetileg csaknem 70 milliárdos hiánnyal számoló költségvetési tervezetet készített. Az. államháztartás tervezett hiányának kényszerű csökkentése miatt azonban a TB-nek 40 "'" milliárdra kellett csökkentenie ezt az összeget, ami a szolgáltatások megnyirbálásával jár. A nyugdijak - a törvényben előírt 16 százalék helyett csupán mintegy 9-12 százalékkal emelkedhetnek, s az egészségügyben is kfnos helyzet állhat elő. A megkezdett reformok folytatásához többletforrásra lenne szükség, ám szakértői számítások szerint - 30-50 milliárd forint hiányzik az egészségbiztosítási alapból. Ezáltal nemhogy az egészségügyi dolgozók követelt bérrendezésére nincs lehetőség, de még a korábban biztosított, az inflációt követő dologi és bérautomatizmusra sincs előirányzat a költségvetési tervezetben. A főigazgató aláhúzta: a legnagyobb problémát az állami garancia hiánya okozza, amelyet - úgy tűnik - az elkövetkezendő évben sem sikerül elérni. Pedig az államnak a jelenlegi Ijelyzetben - amikor számos ellátást még a társadalombiztosítás finanszíroz a költségvetés (62) 322-599 Információk egy országnak Ónról. Egy ország információi Önnek. Csak egy telefon: yjj^pífi^ mmmmmmmmmmm A társadalombiztosítás jövő évi költségvetési tervezetében előirányzott 40 milliárd forintos hiány miatt mind a nyugdíj, mind pedig az egészségügy terén komoly feszültségek várhatók. Ezt Botos József, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság vezetője jelentette ki azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen a TB aktuális problémáiról tájékoztatták az újságírókat. helyett - különösen nem lenne szabad magára hagynia a TB-t. Ezért is lenne fontos hangsúlyozta -, hogy legalább a társadalombiztosítás jövő évi hiányát fedezendő kötvényeket ne társadalombiztosítási, hanem államkötvényként bocsássák ki. Ez nem csupán a kötvények értékesítése szempontjából lenne fontos, hanem azért is, mert a kormánynak ez talán az utolsó lehetősége arra, hogy demonstrálja: nem vonul ki a társadalombiztosításból. Szintén az ellátásokat veszélyeztető tényező lehet a társadalombiztosítás jelenlegi szervezetének ágazatokra bontása. A főigazgató annak a véleményének adott hangot, hogy mindez csupán látszatintézkedés lenne, amely nemcsak felesleges, de az egységes társadalombiztosítási hálózat működését, így bizonyos mértékben a szociális biztonságot is veszélyeztetné. A változtatásokra ugyanakkor mindenképpen szükség van - húzta alá Botos József. Ez azonban egyrészt MOUKX BT. Számítástechnikai alapoktatás kezdők számára, szövegszerkesztés és táblázatkezelés indul október 26-án Tel.: 356-087 számos magas színtű jogszabály (egészségügyi, gyógyszerészeti, kamarai törvény stb.) meglétét feltételezi, de mindehhez a fokozott megterhelést állni képes államháztartásra is szükség lenne. A tájékoztatón természetesen szóba került az OTF élén esetlegesen bekövetkező személyi változás lehetősége is. Botos József ezzel kapcsolataban úgy nyilatkozott: ő is a sajtóból értesült e feltevésről. A miniszterelnöktől érdeklődve ugyanakkor azt a választ kapta, hogy a kormány nem tervezi, nem akarja és nem is ért egyet a TB vezetésének megváltoztatásával. A mostani helyzetben ideiglenesen megbízott vezetők kinevezése egyébként sem lenne túl szerencsés vélekedett Botos József. A TB ügyvitelének korszerűsítésére kért 130 millió dolláros világbanki hitelt ugyanis a szervezet csak abban az esetben adja meg, ha hosszú távra kinevezett, felelős személlyel, személyekkel folytathat tárgyalásokat, kötheti meg a szerződést. Amennyiben ezek a kérdések október végéig nem rendeződnének, a hitelről minden valószínűség szerint legfeljebb csak 1994-ben lehet szó. XL-divatáru árukínálata: bőrkabátok 18-23 000 Ft. Tolldzsekik 7980 egységáron. Farmernadrágok 2490-3290 Ft nagy választékban. Szeged, Bartók tér 9. Normál és szalagparketta - akác, tölgy, bükk és kőris választékban. Hajópadló e. o. 870 Ft/m2 Fenyőlambéria 790 Ft/m2 Ezenkívül: kerítés- és balkonelemek, lépcsőlapok és szegélylécek. Cím: Parketta- és faáruüzlet, Kossuth L. sgt. 112. * DÉLMAGYARORSZÁG HIRDE,ÉSÍ"VT,'LH"ÍEI KÖZPONTI IRODA: • Sajtóház, Stefánia 10. Telefon: 62/324-633. Nyitva tartás: 7-19 óráig. TOVÁBBI IRODÁK: • MAHIR, Nagyáruház-paszázssor, Jókai u. 1. Telefon: 312-182. Nyitva tartás: 8-18 óráig. • Express Utazási Iroda, Kígyó u. 3. Telefon: 322-522. Nyitva tartás: 8-16.15 óráig. SZEGEDEN: • Casió szaküzlet (Family üzletház). Mars tér 17. Nyitva tartás: 10-18 óráig, szombaton: 8-13 óráig. • Emanuelle Tours, Oroszlán u. 1. Nyitva tartás: hétköznap 8.30-17 óráig, szombaton: 9-13 óráig. Telefon: 312-005. • „Siker" Szolgáltató Lerakat, Hont F. u. 24/B. Nyitva tartás: hétfótól péntekig: 10-12-ig, szombaton: 10-14 óráig. Délmadár, a szegediek hétvégi lapja. Szórakoztató olvasmányok az egész családnak. Sztorik a Kárász utcától Párizsig. A Telebingo játékkal Suzuki terepjárót nyerhet! Változtassa récti kisteherautóiát eerv úi Ford Transitra! És120.000Ft-ot takarít mecr! Most elég csak elhatároznia, hogy régi, elhasznált kisteherautóját vagy kisbuszát egy új, korszerű típusra cseréli! így egycsapásra 120.000 Ft-ot ér majd Önnek, \ Barkas S amikor e9Y új Ford Transitot vásárol! Ha most a tulajdonában álló Barkas, Avia, Nysa vagy Zuk kisteherautóját egyszerűen behozza hozzánk, cserébe egy új Ford Transitot ajánlunk fel Önnek. így a nálunk vásárolt Transitért 120.000 Avia \ Ft-tal kevesebbet kell fizetnie, függetlenül a becserélt kisteherautó vagy kisbusz korától és megtett kilométerektől. Ha a hozzánk -írére beho. it Barkas, Avia, Nysa vagy Zuk üzemképes, magyar rendi mmal rer ezik és legalább négy hónapja Ön a tulajdonosa, akkor Ön osult a 121 0 Ft-os kedvezményre! . hogy a rét még jobban megkönnyítsük, az akció 1992. cembei i ig tart! niért is iddig vállalkozása új üzlettársára? Az új Ford Transit. A legsikeresebb üzlettárs Európában. A Ford Transit Európában már ötödik éve vezeti az eladási listákat a könnyű- és középkategóriájú haszonjárművek piacán, fényes bizonyítékaként a vásárlók megelégedésének. Megnövelt hasznos terhelhetőség, sokoldalúság, könynyű kezelhetőség és kényelem: ez csak egy része a sikernek. Vitathatatlan tartóssága, kiemelkedő gazdaságossága, egy- r \ szerű karbantart- / Zuk hatósága révén a ( _ ... .—, J Transit fenntartási J V7 költségei igazán alacsonyak. Egyszóval: A Transit kiváló üzleti befektetés! Csakis a hivatalos Ford márkakereskedők ajánlják Önnek ezt a lehetőséget! Náluk megtalálja a Ford Transitok teljes választékát, és a vásárlás utáni szervíz- és alkatrész szolgáltatások gondoskodnak az Ön teljes nyugalmáról, amíg csak Fordot vezet. • • m a a Bennünket On vezet. Az legközelebbi hivatalos Ford márkakereskedője: Capitol Kft. 6728 Szeged, Dorozsmai út 12. Tel.: (62) 314-178