Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-22 / 249. szám

8 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. OKT. 22. Szentháromság - Hunyadi János - Szentháromság Segít az olvasó! Csendesedik körülöttem a világ, a postás is egyre ritkábban kopogtat. A levelesládámban az újságokon kívül. alig akad olvasnivaló. Azt hiszem, csillagzatom bőven mért ajándéka a bennem állandósult népzene, klasszikus melódia, Dankónáta, operaária stb. Többnyire nyöszörgésnek túnik ugyan a zenévé rangosltott folytonos nyögdécselés, mégis többre tartom, mint a rádióból rám ömlesztett végenincs ökörséget, hisz a bennem mocorgónak szövege is létezik, mtg a mai muzsika igencsak egyszavas tartalma jobban rémit, mint a krónikus nyavalyám. Ezúttal azonban nem siránkozni akarok. Ellenkezőleg. Azt a mérhetetlen örömöt szeretném érzékeltetni (és megosztani) az olvasóval, hogy egyetlen levél miként ragyogta be borús egemet. Nem miniszter, pártfőnök, vagy frakcióvezető Irta, hanem olyan nevesincs polgár, akiből tízmilliónyi él ebben az országban, és azt hiszem, magyarságával sem szokott dicsekedni. íme a levél teljes tartalma, illetve szövege: „ Tisztelt Szerkesztő Úr! Elnézését kérem, hogy soraimmal zavarom, de hallom, hogy nem jól van. Én is súlyos beteg voltam, a csalántea segített, hogy újra munkaképes vagyok. Fél liter vízben 3 deka levél teának főzve csodálatos gyógyszer, próbálja meg. Különben kérdezze meg a háziorvosát, mi a véleménye a teakúráról. Adja a Jóisten, hogy használjon." Ha agyonütnének sem tudnám megmondani, ki rótta roppant nehézkes betűkből a dulledékeny sorokat, bár ezúton is hálásan köszönöm segítőkészségét tisztelt Anonymus barátomnak. Sorait úgy fogom fel és fogadom el, mint a szegedi újságolvasó nép aggodalmát. Szégyen-nem szégyen, igen elérzékenyültem arra a gondolatra, hogy a Délmagyarország olvasói emlékeznek még rám és segíteni szeretnének rajtam. Ha a gyógyszerek nem is, az ilyen levelek sok erőt adnak és biztosan segítenek felépülésemben. F. Nagy István A moldovai csángó magyarokért OLVASÓSZOLGÁLAT LF.VÉI,CÍMÜNK: DÉLMAGYARORSYÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 12-825. Ki kinek van kiszolgáltatva? Felejthetetlen élményt jelentett találkozni a Kárpáton túl élő moldovai csángó magyarokkal. Mivel utunk szervezett látogatás volt, vártak minket, étkezést, szállást biztosítottak, így valóban családi közelségbe kerültünk egymással. A fogadtatás rendkívül szívélyes, olykor megható volt. Nagyon jól, érthetően beszélik anyanyelvüket, a magyart. Természetesen sok a számunkra érthetetlen jövevényszó, de ez nem zavarta a megértést. Például nem úgy kell kérdezni, hogy hol laktok, hanem hol ültök stb. Rendkívül szegényes körülmények között élnek. Jószerivel nem törődik velük senki. Teljesen magukra maradtak. A román kormány a forradalom előtt nem engedélyezte a magyar nyelv tanítását, ápolását. Napjainkban nem tiltja, de... így a gyermekek közül igen kevesen beszélik a magyar nyelvet. Házaikban, tanyáikban éppúgy megtalálható a jellegzetes „tiszta szoba", mint nálunk bármely falusi házban. Gazdagon díszített terítők az ágyakon, az asztalon, a székeken. Gondosan tárolják a saját népviseleti blúzokat, szoknyákat, na meg a hozományt, amit mind-mind maguk szőnek, varrnak, hímeznek. Ottlétünkkor a háziasszony beöltözött népviseletbe. Egyszerű, de különös varázsa volt. Sétálva az utcákon, mintha 3-400 évvel visszaléptünk volna a múltba. Út, járda sehol. A patakban az asszonyok nagy kövekhez csapkodva mossák ruháikat, hosszasan állva a dermesztő hideg vízben. Amikor a járókelők megtudták, hogy Az elmúlt héten testvérvárosunknak, Darmstadtnak 35 tagú küldöttsége járt Szegeden. Módunk volt elkísérni őket a város megtekintése során. Szeged felsőfokú dicséretet kapott tőlük! Külön el voltak ragadtatva a szép szecessziós, kerámiadtszltésű palotáinktól. A felújított Reöck-palota teljes pompájában volt látható! Aztán elértünk a Dóm térre is. Az elragadtatás negatív hangnemre váltott át a csodálatos téren ormótlanu! nyújtózó nézőtér láttán. El kell távo„Magyarbul" jöttünk, odajöttek, kezet fogtak és szinte mindenki azzal kezdte: „a jóisten áldja meg magukat". És szemük könnybe lábadt. A miénk sem maradt száraz. Hosszas beszélgetésből azt a következtetést vontuk le, hogy elhagyatottságuk, szegénységük, reménytelenségük ellenére magyarok akarnak maradni, és identitásukat, anyanyelvüket ápolni amennyire a körülmények engedik. Sok segítséget várnak tőlünk, elsősorban általános iskolai tankönyveket, íróeszközöket, füzeteket. Iskolákban számítóés számológépeket, szépirodalmi műveket, a taníttatásukhoz pedig pénzt. Szőtteseikhez, kézimunkáikhoz cérnát, fonalat (fekete, piros, sárga). Megtudtuk azt is, hogy Magyarországon kívül Svájcból, Dániából, Amerikából és Németországból, a Máltai Szeretetszolgálattól kapnak segítséget. Elhatároztuk, mi is gyűjtésbe kezdünk, és ahogy tőlünk telik, segítünk. Kedves Olvasó! Ha Romániában jár, kicsit beljebb az országban, ne felejtse meglátogatni őket a Kárpátokon túl, a Szeret folyó völgyében Bírófalvát, Szabófalvát, LujziKalugart, Kövesalját, Bogdánfalvát és a többi magyar falvakat, a moldovai csángó magyarokat. Az adományok gyűjtését én vállaltam és azokat karitatív szervezet segítségével juttatjuk el hozzájuk. Kérjük, segítsenek az évszázadok óta távol élő csángó magyarokon. Ancsin Árpád Telefon: 315-217 lítani... le kell bontani - hangzott el. És szívünk szerint mi sem tudtuk ezt megcáfolni. Egyszer valaha Karthagóra az mondatott, hogy feltétel nélkül el kell törölni a föld színéről - azaz - „Karthaginem esse delendam". Mondjuk ki erre a nézőtérre is az „esse delendam"-ot. Feltétel nélkül el kell tűnnie! Dr. Ladányi Jánosné a Kereszténydemokrata Néppárt Szeged városi szervezetének elnöke Cigányközelségben élünk sokan, és járjuk az utcákat, a közterületeket is. Látjuk, tapasztaljuk, hogy merre hány óra. Sajnálatosan igaz: a mellébeszélések és ködösítések ellenére is, van cigányellenesség. Fokozottabb mint valaha, szerintem nem ok nélkül. Túl sok negatív élmény halmozódott fel az emberekben. Túlzás azonban idegengyűlöletről, fajgyűlöletről beszélni, egy szélsőséges szűk csoport kivételével. A magyar ember bizonyított: a délszláv menekültek fogadásával, és gyakran erején felül is, azok ellátásával. Nincsenek ellentéteink például Deszken a délszláv nemzetiségű lakossággal, és Tótkomlóson sem az ott élő szlovákokkal. Megférünk másutt is az országban élő nemzetiségiekkel, a kisebbséggekkel. Szerintem nincs antiszemitizmus sem, legfeljebb Csurka köreiben. Zsidózó szót évtizedek óta nem hallottam itt, Szegeden. Mégis, mi az oka a tabuként kezelt cigányellenességnek? Nevén kellene nevezni a gyerekét, ahogy Sandi István a Délmagyarországban már részben megtette: nevezetesen, nem kellene takargatni a nagy mértékben elterjedt cigánybűnözést, a deviáns jelenségeket. Tudjuk: a börtönökben fogvatartottak 70-80 százaléka közülük kerül ki. A másság e tekintetben nem tolerálható. Mégis keveset beszélünk róla, ránksüthetik a rasszizmus bélyegét és veszélyhelyzetbe kerülhetünk. A körülmények miatt félelem bújkál az emberekben, veszélyeztetve érzik a nyugalmukat, a biztonságukat. Ezek az állapotok rossz fényt vetnek Ki ne ismerné a régi szlogent: „Tanuljunk könnyen, gyorsan nyelveket!" Ez a jelmondat sokak számára Lomb Kató nyelvpedagógus módszereit idézi. Nagyot fejlődött a világ. Manapság egy-egy munkahely betöltéséhez elengedhetetlen valamilyen nyelvvizsgái fokozat. Éppen ezért igencsak elszaporodtak a magán érdekeltségű nyelviskolák. Jó sorsom úgy hozta, hogy nemrégiben magam is megismerkedtem eggyel. A tájékoztató szerint nevezett kft. az Európai Levelező Oktatás „legelső, legjobb, legnagyobb" képviselője. Ha azonban belelapozunk a levelező nyelvoktatást képviselő kft. tájékoztatójába, furcsa dolgokra akadunk. Itt egy helyesírási hiba, ott egy Nem értesültem róla, firtatta-é valaki, hogy Pallavicini díszpolgár lett Ópusztaszeren. Gondolom, az ősi jog diktálta e magas elismerést. Elvégre a földügy e tájon tényleg ősi: ezer évig a grófoké volt a termő, majd 1945 után azoké lőn, akiktől eleve elvették. Más szóval: a magyar demokrácia igazságot tett, amit a jelen elismer tudtommal. Például azzal, hogy díszpolgárrá emeli a grófot, kitől - ugye - 45 után elvették a földet. Bár ez sántíthat így, hiszen akkor - ha az elvétel is jogalap - talán azokat is illethetné a kitüntető cím, akiktől korábban elvétetett a szántó ezer évig. S akik az utóbbi a tisztességes cigánylakosokra is. Csupán egyetlen példa a jelenlegi állapotok újratermelődéséről. Öt-hatéves kisfiú átkelés közben a zebrán. Idős hölgy nyitvafelejtett táskájából szakavatott mozdulatokkal emeli ki a pénztárcát. Sötét bőrű szülei elégedetten figyelik ügyeskedő csemetéjüket a Centrum sarkától. Nem egy elveszett gyerek, még sokra viheti. Rajta is túltettek Dorozsmán, a hasonló korú társai. Nem irigylem a rendőröket sem. Különösen ha baltával, bicskával hadonászó embereket kell a törvények betartására rábírni. Ugyanakkor számolniuk kell igaztalan vádaskodásokkal, mocskolódással. Mert hát kinek is lehet igaza? Sejthető, hogy a cigánylakosság erre hajlamos része visszaél kisebbségi helyzetével, bizonyos fokú védettségével. Sokan megfordulnak a segélyt osztogató hivatalokban - többen joggal - csakúgy, mint a peremvárosi kocsmákban, míg a pénzből tart. Mit várhatunk ennek az etnikai gubancnak a megoldásában? Költői kérdés. Mit tehet a társadalom és mit a hatóságok? Ez utóbbiak még annyit sem, hogy megtisztítsák a Nagyáru-ház előtti teret az illegális valutázóktól. Pedig tudtommal ez a bűnözés egyik bázisa. Tele vagyok kérdőjellel. Miért álszenteskedünk, miért sütkérezünk a kisebbségvédelem hamis fényében? Elmélkedhetünk rajta: vajon ki kinek van kiszolgáltatva jobban, ebben a fenemód nagy demokráciában? Takás J. Szeged nyelvtani képtelenség, mindez ravaszul szerkesztett ügyfélcsábító rendben. Közülük csak egy-két „szarvashibára" hívjuk fel a figyelmet. A harmadik oldalon egy szóban rövid „i" szerepel a helyes hosszú változat helyett. Az ötödik oldalon hibás az angol nyelv névelő használata. A hatodik oldal a főnévi igenévi alakot igének minősíti. Ennyi pontatlanság láttán elment a kedvem a nyelvtanulástól. Igaz, a tájékoztató szerint még tanulnom sem kell. A bizonyítvány megszerzéséhez elegendő ha az oktatási díjat időben fizetem. Közben bizakodom, hogy Lomb Kató idejében másképp tanultak „könnyen, gyorsan" nyelveket. - mé négy-öt évtizedben indultak el a polgárosodás útján, teremtettek Ópusztaszeren olyan modern falut, ahol van villany, jó víz, iskola, bolt, ahol a gróf hajdani béreseinek utódai villaházakban laknak, fürdőszobával, gázzal fűtve, ahol van autóbusz is Szegedre. Ezt azért említem, mert egyszer e század elején már akarták a sövényháziak, a mai ópusztaszeriek elődei, hogy legyen falu e helyen, ahol házat építhetnek, ahol van piac, iskola, busz Szegedre és így tovább, azonban ama hajdani kérés, vágy, akarat Érdeklődéssel olvastam dr. Huszka László és Zelei Miklós levélváltását (DM, október 1.). Úgy vélem, egy régi és egy új hagyomány (46 éves) viszonyáról vitáznak. Elöljáróban: van semmitmondó és példamutató, visszahúzó és haladó hagyomány. Utóbbi megteremtőjének legnagyobb alakja Szt. István, aki elsöpörte a magyarok ősi istenét, s új Istent állított helyébe. Intézkedése nélkül talán még mindig fehér lovat áldoznánk a réginek. Szentháromság út: középkori elnevezés. Emlékezetem szerint Péter László azt írta róla, hogy hosszú, főútvonal volt, s valószínűleg egy Szentháromság szoborhoz vezetett. Mindhárom jellemzője megszűnt: a szobor eltűnt, az út lerövidült, nincs közlekedési jelentősége. Természetesen a házak sem őrzik az ősi jelleget. Maradt tehát a puszta név. Hunyadi János sugárút: 1946-ban a Nemzeti Bizottság adta az új nevet. Akinek adta, annak érdemeit Huszka úr főbb vonásokban ismertette, ezért a magam részéről csak annyit: 85 évvel vetette vissza, s 145 évre rövidítette le a különben Abban a szerencsében volt részem, hogy a Kistelek monográfiát már hónapokkal ezelőtt elolvashattam. Nyugodtan mondhatom, hogy ebben a műfajban ez a kötet az egyik legszínvonalasabb munka, ami a kezembe és tudatomba került. Természetesen, véleményemet és érzelmeimet a személyes vonatkozások is befolyásolják, de nem vagyok elfogult. Magam is gazdagodtam azzal, hogy a szubjektív benyomásaim és nem teljes ismereteim ezzel a korrekt információhalmazzal egészültek ki. A Kistelek monográfia méltatását és ismertetését már részben elvégezték. Én inkább azokat a gondolataimat szeretném közölni, amelyek a mű olvasása közben kellemesen, melankólikusan, szeretettel, vagy aggódással és haraggal leptek meg. A legfontosabb dolog, hogy Kistelek népe, egy igen jelentős kultúrát képvisel, amit évszázadokon keresztül nehéz munkával épített-fel és a sok megpróbáltatás ellenére is továbbfejlesztett. Nagyon lehangoló dolog, hogy az 1950-es években ennek léte és folyamatossága ellen irtóhadjáratot folytattak. Világosan és konkrétan láthatjuk, hogy az egész struktura és a közösség szociológiai jellemzői miként alakultak ki. Nem arról volt itt szó, amit a marxista-leninista filozófia oly betyárul vulgarizál és absztrahál. Sokkal több ez annál, maga az emberi lét, küzdelemmel, örömmel és mindenekelőtt rengeteg munkával. Még ma is szomorúan gondolok vissza azokra az élménem teljesült, mert amint a Magyarország című lap 1937 december 8-i számában olvasható, ha a grófi birtok területét a községhez csatolták volna, a gróféknak „... részt kellett volna venniük a község közterheiben..." Ezt az uradalmak, köztük a Pallaviciniek, megakadályozták. Egy szó, mint száz: csak az 1945. évi földosztás után épült falu e helyen. Talán e „kis tény" miatt, hogy a grófság nem mindig támogatta, amit a földműves parasztok akartak, kezdték meg a földreformot éppen a Pallavicini birtokon. 230 évig tartó török hódoltságot, benne Szegedét is. Tette felbecsülhetetlen értékű. Halálával megpecsételt belgrádi győzelméért a magyar nép legjobbjai évszázadokon át példának tekintették életét, küzdelmeit. Nézem a térképet: talán van egy másik Hunyadi János utca vagy tér? Nincs. Van ugyan egy Hunyadi tér, de kinek a tere ez? Jánosé, Lászlóé, Mátyásé, vagy e földi „szentháromságé"? Esetleg Hunyadi Sándoré, a Hunyadi grófoké, vagy valamelyik helyi nagyságé? Az elbocsátó szép üzenetnek egyik magyarázata: a Hunyadi János utca és a Hunyadi tér összecserélhető. Bizonyos állapotban igen. Ilyen esetben összecserélhető a Dugonics tér (a szoborral) és a Nagykörúton belül lévő Dugonics utca is. Ki a nagyobb: Hunyadi vagy Dugonics? Szeged botrányos baklövését úgy tehetné jóvá, ha a kétes értékű Kárász nevet az ő nevével cserélné fel. Dr. Nagy Sándor ny. pedagógus nyeimre és azokra a módszerekre, amikor és ahogyan az évszázados küzdelem árán meghódított homokvidéket újra sivataggá akarták tenni. Ez nem sikerült, mert a környék népe ragaszkodott az ősök döntéséhez, amely hazájukká, életük küzdelmének terévé tette ezt a tájat. Például, a lengyel Sisákok és a cseh Holcsikok ezt a földet választották bölcsőjükké. Kramer Tamás tisztelendő urat magam is hallottam prédikálni. Kedvenc fordulata volt, hogy „Kedves keresztény testvéreim, olyanok vagytok, mint a jámbor birkák". Mindenki szeretettel fogadta, mert tényleg nagyszerű ember volt. A monográfia méltóan emlékezik rá. Most tudtam meg, hogy a Géczy-család nemes volt és egyik tagjuk, a szépséges Gizike miért nem állt velem szóba, mikor pedig szerelmes voltam belé. (Igaz, volt egy kis korkülönbség köztünk.) Sokáig sorolhatnám még a kavargó gondolatokat. A Papp Sándor család tragédiáját, ami majdnem személyes élmény lett. A zsidókat, akik közül még sokukra emlékszem. A vándormunkássá lett szomorú szemű parasztokra, kiket kéthetente, havonta könnyes szemmel várt haza a család. A nagypofájú káderekre, akik gyakran durvák és analfabéták voltak. Eddig mindig azt hittem, nagyapám Szegedre járt kuplerájba, most már tudom, hogy Kisteleken is több ilyen intézmény volt. Egyszóval, a Kistelek monográfia nagyszerű alkotás. Sisák István Ősi jog Ahol most megszületett a döntés: kié is legyen a díszpolgári cím? Jó helyen van az. Amint hallom, tisztelték e helyen a grófot mindig. Amint az idézett újságcikk szerzője, Féja Géza vélekedett: a parasztok nem gyűlölték az uradalmat. Csak fel akartak szabadulni fennhatósága alól. „Nem zűrzavarra, nem felfordulásra vágynak, hanem rendezett, önálló községi életre. " Ami az elmúlt fél évszázadban megvalósult. Így fordult a történelem - ősi jogon: a nép javára. S téved, aki azt hiszi, hogy nem fordul tovább... ugyanarra. Kaczúr István A szabadtéri nézőtér darmstadti szemmel... Könnyen, gyorsan nyelveket! Kistelek monográfia