Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-22 / 249. szám

4 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. OKT. 22. S

zegeden ma délután 3 órakor a városháza dísztermében ünnepi közgyűlést tartanak, amelyen dr. Itlazovich László, a megyei levéltár igazgatója mond beszédet. Október 23-án délután 4 órakor az Aradi vértanúk terén megkoszorúzzák a kopjafát, az 1956-os forradalom hőseinek állított emlékművet. Ünnepi beszédet dr. Lippai Pál polgármester mond. Ezt követően gyertyás felvonulás indul a városon keresztül a Takaréktár utcai emléktáblához. Kisteleken október 23-án pénteken a forradalom évfordulóján délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisét tartanak, majd a templom előtti téren megkoszorúzzák a hősöknek emléket állító kopjafát. Ünnepi beszédet mond dr. Farkas László köztársasági megbízott, címzetes államtikár. Mórahalnion a forradalom ünnepén, a Köztársaság napján pénteken délelőtt 10 órától a művelődési ház nagytermében irodalmi összeállítással, valamint Börcsök József önkormányzati képviselő beszédével tisztelegnek az évfordulón. Könyv kilencvenhatban A Lakos-ügy után ötvenhatról Az első nap Számos helytörténeti publikáció, monográfia, portré és más jellegű szakmai kiadvány hagyta el a szentesi levéltár szellemi műhelyét az elmúlt időszakban. A források feltárása, a kutatás, a tudományos összegzés persze nem szünetel, legfeljebb átmeneti „megállóhelyekről" lehet szó, akkor is másféle szakmai elfoglaltság miatt. Az alapvető törekvések és célkitűzések megvalósítását jelzi, hogy a levéltár vezetője, dr. Barta László egyik szerzője volt a napokban megjelent könyvnek, amelyik a Lakosgyilkosság címet viselte, és ezzel a város lényegében régi adósságát is törlesztette. Ugyanis Szentes sokáig viselte azt a szégyenfoltot, hogy évtizedekig homályban maradt a volt rendőrkapitány gálád meggyilkolásának tényszerű felderítése, beleágyazva a kor politikai eseményeibe. Másfelől az eltelt időszakok lehetőséget nyújtottak arra. Hogy szakszerű, tárgyilagos és szinte minden részletében pontos jellemzés, valamint minősítés szülessen a történtekről. Más előzmények, indítékok és a már megkezdett munka alapján most egyszemélyes vállalkozásra készül a levéltár igazgatója, mégpedig az 1956os forradalom és szabadságharc szentesi eseményeinek megírásával és vizsgálatával! Ha minden jól megy, akkor 1996-ban könyv alakban lát napvilágot. Az 1957-ben lefolytatott szentesi perek anyagával jórészt már megtörtént az ismerkedés. Ugyanígy a közigazgatási iratok, jegyzőkönyvek áttanulmányozása is folyamatban van, és sikerült összegezni a sajtóanyagot. Ami még hátra van, az nem egyéb, mint a pártarchívumi anyagok felhasználása. Ezzel párhuzamban sor kerül a kortársak, a még élő szemtanúk és résztvevők meghallgatására is, hiszen minden emberi sors többet hordoz a forradalmi eseményekből, mint bármilyen más hivatalos irat. A személyes beszélgetések teszik majd lehetővé, hogy stílusában is dinamikus és olvasmányos könyv legyen az '56-os események összefoglalása, és a ma is érvényesülő eszméinek interpretálása. Amikor egy-egy fejezet összeáll, akkor következik a kézirat elkészítése. Ennek időpontjaival és állomásaival természetesen a szerző bánik a legalkalmasabb módon, hiszen ő érzi legjobban egy-egy munkafázis befejezettségét vagy tennivalóit. Az anyaggyűjtés kiterjed részben a Szentes környéki településekre is. Sz. R. Régtől fogva mondom, mindenkinek megvan a maga ötvenhatja. Annak is, aki ezen az oldalon állt, meg annak is, aki a másikon, de az egy oldalon lévőknél is legalább ezerféle. Nyilvánvaló, az is másként meséli unokáinak, aki az első este lövéssel és tűzoltófecskendővel fröccsentett szét bennünket, és föltehetően mi is másként. Nagy baj a történelemben, ha akármelyiket kihagyják. Én most kizárólag a magam emlékeit írom. Estébe hajló délután volt. Teljesen üres utcában ballagtam haza, végig a szegedi Tolbuhin - akkor még Tolbuchin, most viszont Kálvária - sugárúton. Még világos volt, azt is tudom, de azt is, hogy hirtelen este lett. Amikor a Juhász Gyula egyetemi kollégium kapujához értem, akkor löttyent ki belőle legalább ötven diák. Hová, hová? Megyünk tüntetni! A En is megyek! Varázsos szó volt előttünk a tüntetés. Kismilliószor tanultunk róla, azt is tudtuk. Munkát, kenyeret, meg ilyesmiket szoktak kiabálni, néha-néha az utcaköveket is föl szokták szedni, de soha részünk nem volt benne. Megfordultam, velük mentem. Ahol a sugárút keresztezi a Nagykörutat, egy öreg atyafi sétált, görbe botjával. Bekiabált közénk: - Hová mentek, gyerekek? -Tüntetni. - Tüntetniii? Akkor én is megyek. A Dugonics téren még csapódtak hozzánk néhányan, de mire a Hősök kapuja alá értünk, annyian voltunk, se végét, se hosszát nem láttuk a sornak. Útközben hallottam, baj van a lengyeleknél, szorongatják őket az oroszok. Amit a hazai előzményekről tudni lehet, azt mind tudtam, a József Attila Kör eseményeit közvetlen közelről ismertem. - Lengyel-magyar barátság, lengyel-magyar barátság! - ezt kezdtük kiabálni a kapu lábánál. Nem is gondoltunk rá, hogy ezt úgyse hallják meg Varsóban. És énekelni kezdtük: Kossuth Lajos azt üzente... Tanáraink közül, az általam belátható területen egyedül Szőts Jenő bácsi, a latintanárunk volt ott. Minden igyekezetével visszafogni akart bennünket. Ha más dal fordult volna meg a fejünkben, mindjárt leintett: csak a Kossuth-nótát! Csak a Kossuth-nótát! Abból baj nem lehet. Ha azonban baj akar lenni, akármiből is baj lesz. Jó sokára meglódult tömeg. Amerre a többeik, arra mentünk mi is. Az útvonalra se nagyon emlékszem; de az biztosnak tűnik, hogy a Kárász utcába hátulról érkeztünk. A Széchenyi tér felől. Itt ért bennünket Gerő Ernő „szent" szózata. Valakik nagyon fontosnak tartották, hogy azt mindenki meghallja, ezért hangszórókba adták ki a rádióközvetítést. Csönd lett valóban, az első mondatokat hallottuk is, de a többit nem. Soha azelőtt el nem tudtuk volna elképzelni, hogy az ország hirtelen támadt első emberének szavait elnyomja a tömeg fölháborodása. Min háborodott föl, ha nem is értette? Ellenszenves, kioktató hanghordozásán. Ha sarokpontokat akarok keresni, az elindulás volt az első, a beszéd a második. De ez a második döntötte el, hogy folytatás legyen. Biztosan kormányozta akkor már valaki a tömeget, mert ennyi ember ha csak az orra után indul, óriási káosz lehet abból csak, semmi más, itt viszont káoszból volt a legkevesebb, de nem tudom, ki lehetett az. A Kossuth Lajos sugárúton mentünk, hogy sorra látogassuk a gyárakat, és a munkásokat csatlakozásra bírjuk. Tudtuk, hogyne tudtuk volna, rengeteg közöttünk a munkás, de nekünk a műszakon kívülieken tói azok is nagyon kellettek, akik a kedvünkért hagyják abba a munkát. Harmadik sarokpont A Kossuth sugárút is találkozik a Nagykörúttal, amikor odaértünk, akkor került elő egy atyafi, aki vakus géppel fényképezett. Állítólag azt mondta, a Délmagyamak. Valami miatt előre mentem már akkor, és nem győztem csodálkozni. Annak a rettenetesen nagy tömegnek a legeleje elkezdett „beállni" a fényképhez. Na, ez nem az én kenyerem, eloldalogtam onnan. Amit a fotós akart, azt tették a legelsők. ( Rá is fizettek később, mert az Isten nem ver bottal: ezekről a képekről azonosította a rendőrség a résztvevőket.) Amikorra végeszakadt a fényképezkedésnek, egy teherautó ávós gurult elő Rókus felől. Láttam, a sapkaálladzója mindnek lebocsátva, és azt is láttam, úgy ül ott mindenki, mintha nem is ember, hanem báb lenne. Veszélyesek lehetnek a bábemberek, de ezek nem voltak azok. Rövid rábeszélés után hagyták, hogy betoljuk őket az egyik mellékutcába. Vagy a Föltámadásba, vagy a Tavaszba. Persze, ez így nem igaz, ha kicsit akarták volna az ellenkezőjét, nem tudtuk volna betolni őket. Látszott rajtuk az is, rettenetesen félnek. Ez tekinthető a harmadik sarokpontnak. Csatlakoztak hozzánk a ruhagyáriak, utána a konzervgyáriak is. Ja, amíg el nem felejtem: valahol itt, a sugárúton hangzott el először a jelszó: Ruszkik, haza! Néhányszor elkiabáltuk, mindjárt lett rímes párja is. Ruszkik, haza, Majd lesz kaja! (Negyedik sarokpont.) Nem nagy versezet, azonnal átláttuk, de ami rímel, az igaz. Az összes verstani varázs erre épül. Amikor visszaúton a Csillagbörtön előtt mentünk, akkor meg ezt kiabáltuk: Egyforintos kenyeret, Rákosinak kötelet! Utána azonnal: Rákosit a Csillagba, Megvan még a cellája. Aztán fölváltva. Arról azóta sincsen értesülésem, hogy odabent milyen érzelmekkel hallgatták a rabok, és milyennel az őrizőik. Gondolom, a hullámhosszuk nekik se volt egyforma. Úgy tudom, oroszszakosaink azonnal hazamentek, amikor a Ruszkik, haza! fölkiáltás elhangzott. Attól féltek, az ő kenyerükbe tapos bele ez a rengeteg ember Mentünk tovább, óriásit gyarapodva létszámban is, lelkesedésben is. A Kendergyár kapuja előtt is elkezdtük skandálni jelszavainkat, talán be is mentek valakik, hogy csatlakozásra kérjenek mindenkit, de arról semmit nem tudok, kik lehettek azok. Azt viszont egyszercsak észrevettük, hogy spriccelni kezd a város talán egyetlen tűzoltó kocsija, és lövések dörrennek. Hatalmas pánik tört ki. Arról már hallottunk menet közben, hogy Pesten is lőnek, ki is találtuk, ki lő, és kire, de Pest messze van. Dehogy messze! Szeged legforróbb pontja a Kendergyár kapuja volt akkor. Nem akarom hírbehozni a pestieket, de ugyanabból a kottából énekeltek ott is, mint itt, tehát nyilvánvaló lett előttünk örök időkre, kik kezdhették amott. A legközelebbi utat választottuk, a Rigó utcán és a Zoltán utcán át futottunk vissza a kollégiumba. Útközben már hallottuk, tökrészegek voltak a katonák is, bűzlött belőlük a pálinka, és Pálinkás Honvéd kezelte a tűzoltócsövet is. Erről már tanultunk honvédelemórán: bevetések előtt az italnak buzdító hatása van. Egy a kotta Valósággal beestünk a kapun, de legnagyobb meglepetésünkre a nyomozók megelőztek bennünket. Avval handabandáztak, hogy kifüstölik belőlünk az ellenforradalmat. Ezek szerint már ez a fogalom is benne volt a kottában? És valahonnan azt is tudták, a fészkét itt kell keresniük. Legjobban a portásunk volt megijedve. Nem hiszem, hogy sokan aludtak volna azon az éjszakán. Mi először ahhoz az évfolyamtársunkhoz mentünk, aki egyesegyedül otthon maradt. Megkérdeztük, azt felelte: - Én szeretem Rákosi elvtársat! Sajnáltuk a szerencsétlent. A fegyelmi biztosságban találkoztunk vele újra. De hol volt az még! HORVÁTH DEZSŐ Ünnepség a Bem-szobornál, 1989 Méltó emlék a mártíroknak Búcsú Egy csillaggal több ragyog az égen. Annak a délutánnak a sötétjéből született akkor, és azóta ott ragyog fent túlvilági szelíd fénnyel a város fölött. Fényes hajadat nem borzolja többet a szél, nem ejtesz több könnyet és nem nevetsz. Nem nyitod ki a könyvet, amit utoljára olvastál, nem koccan poharadhoz a kiskanál, hogy felkevered a teát. Sokak szivében élsz tovább - amíg mi megöregszünk, te mindig ilyen fiatalon. Megyünk az utcán, évek múlva is, és néha azt hisszük majd, téged látunk. Néha azt hisszük, hogy nem is volt igaz. Nem volt igaz a fejfa, a földhalom, a koszorúk és a sok virág. Hiszen fehér, puha felhők szálldostak fejünk fölött az égen, nyár volt, fiatal szél nyargalt a sírdombok között. Te már minden tudsz, amit mi nem. Láttad bánatunkat, látod gyengeségeinket, rejtegeti álmainkat, és esténként szelíd csillag képében mosolyogsz le ránk. Te már nem kívánsz semmit. Jézus ott volt veled, és felvezetett oda, csillagtársaid közé. Oda, ahol nincs félelem, ahol nincs több bánat és fájdalom. Ahol nem tükör által homályosan látod a világot, mint mi itt lent, hanem szemtől szembe. És mondod annak, aki meghallja: ne szomorkodj és ne sírj! Nekem már nem fáj többet semmi! Estéken, ha felnézünk az égre, megláthatjuk az új csillagot, amelyik te vagy. És ha sokáig nézzük, látjuk azt is, hogy mosolyog és integet... Integet felénk. Bán Zsuzsa