Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-13 / 241. szám

KEDD, 1992. OKT. 13. KULTÚRA 5 Zöld hattyú — Benda Balázs Néhány hete még a JATE-klubbal szemközti pincebutik mellett láttam. Valami nyikorgó talicskát tolt, vastag papíro­kat, tágatörmeléket rakosgatott, talán még dudorásztott is. Huszonhat fok volt, simogató meleg. Gyere, menjünk oda hozzá, mondta a feleségem. Ne zavarjuk, mondtam és húztam tovább. Mert az ember egy rohadt dög. Mert az ember, amikor azt akarja, hogy őt ne zavarják, azt mondja, hogy nem akarom zavarni, és rettentő komoly arcot vág. Aztán meg már hiába csúszna vinnyogva, hiába tenné jóvá. Mert ha más nem, hát a jóvétehetetlen, az tökéletesre van csinálva. Nekem most száz forint a legtöbb pénz, nekem ennyivel lógott. A Béke előtt banánt árultak a múltkor. Hosszú ka­nyargós sor, olcsó vőlt banán. Néztem, hogy csak nők veszik a banánt. A férfi miért nem vesz banánt? A férfinek derogál banánt venni? Most csakazért is vennék két rohadt kilót ab­ból a száz forintból. Száz forint az tíz kisfröccs a Bolhásban. Öt villamosjegy. Húsz kifli. Nagyon, rettenetesen kéne az a száz forint. Van egy hattyús képem tőle. Igazi hattyúk, igazi zöld hattyúk, gyönyörű giccs szép keretben, fent lóg anyukám fa­lán. Vagy hat éve lóg ott. Benda Balázs írt, rajzolt, valamint elsősorban Benda Ba­lázs volt. A nyáron felvették a JAK-ba. írta nekik az önélet­rajzát. Ki az a Benda Balázs kérdezte, Széky János a pesti ÉS est után. Széky János prózát szerkeszt az Elet és Irodalomnál. Benda Balázs kalandos fickó, mondtam. Merthogy szívesen közölné az És-ben, mondta Széky Já­nos. Megkeresem? Hát persze, vigyorogtam. Arra gondoltam, hogy örül majd neki. Mert hiú volt, meg érzékeny, és egyre jobb. Hogy a szekér elindul, így mondják. Széky Jánossal hétfőn este beszéltem, úgy tíz felé. Hogy tán ő is, Benda Balázs is fent volt Pesten, azt hal­lottam. Ennyi csavargót, koldust, lecsúszott figurát még nem láttam. Fürtökben lógnak az utcán. A város ingerült, túlzsú­folt, és minden elképesztően drága. És becsapnak, és meg­löknek, és rád üvöltenek. De az esti Budapest! Az esti Buda­pest gyönyörű. Az a rengeteg ablak, és mind magasan van nagyon magasan, és mind fénylik, és ragyog, és a Duna is olyan, mintha arany csorgna rá a budai dombokról. Megkeresem Benda Balázst, mondtam Széky Jánosnak és vigyorogtam. Hát persze, hogy megkeresem. De hát az istenit neki, olyan nincsen, hogy a házakon ne tegyenek ablakok. Ablak nélkül nem megy. Honnan jön a fény akkor, mi csillog az éjszakában, mész haza, este van, látod, már otthon van a kedves, szellőztet, kilebeg a fög­göny, mintha valaki lélek integetne, ilyenek. Megkeresem Benda Balázst, mondtam. Hát persze. Huszonhét éves volt. Élt, ahogy élt. Meghalt, ahogyan nem szabad lett volna. Levéltári napok Egymillió kárpótlás, de jön a csőd is Mától tartják a 15. Csongrád megyei levéltári napok rendez­vénysorozatát, amely, mint már hírt adtunk róla, több helyen és időben ad elsősorban szakmai jellegű eseményeket, előadásokat. Ez a látszólag tudományos hír mégis csak­nem mindannyiunkhoz szól. A rendszerváltással, egészen pon­tosan annak két új törvényével felértékelődött a levéltárak sze­repe. A két kárpótlási törvény alapján rengeteg vagyonigazo­lást kellett az intézményeknek kiadni, s a jogosultak 70-80 százalékának sikerült is meg­találni a jogot biztosító ira­tokat. Közel egymillió ügyön dolgoztak a levéltárosok és a földhivatal dolgozói. A csőd­törvény szerint a csődeljárás során megszűnt vállalatok ira­tait is a levéltáraknak kell át­venniük. Az ország déli régió­jában még nem súlyos a hely­zet. Nem így a fővárosban és Borsodban. A megyei levéltár egyelőre néhány doboznyi csódanyagot kapott, másrészről azonban vannak jelzések, mi­szerint hamarosan újabb, most már tekintélyes mennyiségű szállítmányok érkezhetnek. Örömtelibb hír ellenben, hogy holnap Dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium politikai államtit­kára felavatja a hódmezővásár­helyi levéltár új épületét. Hat hosszú esztendő után vált be­költözhetővé az irodai és rak­tárépület. Itt kap édes otthont például a megyei pártarchí­vum, szükséglakást pedig a megszűnő megyei gazdasági szervek anyaga. A lévéltár épületében Nagy György em­lékszoba is van, aki egykor vá­sárhelyi ügyvédként alapította meg a Magyar Köztársaság Pártot. DAL A Honvéd téri templomban a holland orgonával A denevérek is hegyezhetik fülüket Varnus Xavérral, szegedi koncertje előtt Tegnap, hétfőn este a szegedi Honvéd téri re­formátus templomban viharos sikerű koncertet adott a világhírű fiatal orgonaművész, Varnus Xavér. Az esten megjelent Faludy György költő, akinek verseire - Bach és Wagner művei után ­improvizált „az orgona zsenije", vagy egy másik méltatója szerint „korunk legkarizmatikusabb orgonavirtuóza." A koncert két különlegessége a helyszín (a művészt ugyanis kitiltották a sze­gedi dómból), illetve az a tény, hogy a hangver­senyen a hollandiai Johannus orgonagyár digitá­lis koncertorgonáján játszott. - Az első különlegességről csak annyit, hogy mindinkább érzem, mennyire fontos lenne füg­getleníteni magamat a magyar katolikus egyház hierarchiájától. Ehhez a végső lökést a szegedi döntés illetve egy néhány hónappal ezelőtti hód­mezővásárhelyi balsikerű koncert adta, amikor is az orgona alkalmatlan volt a legminimálisabb igényű megszólaltatásra. Persze ehhez tudni kell, hogy a vásárhelyi eset nem egyedi. Soros György támogatásával készült egy felmérés a magyarországi orgonák állapotáról, s e kata­lógus szerint mindössze 6 százalékuk használha­tó. Hadd jegyezzek itt meg két égbekiáltó ellent­mondást. A műemlékfelügyelet körömszakadtá­ig védi a régi orgonákat - de csak a szekrénye­kig. A lelkét, a síprendszert, az egész, hangot adó struktúrát orgonakarbantartók vigyázzák, de orgonakarbantartó holnaptól bárki lehet, aki ki­váltja az erre szóló engedélyt. Olyan ez, mintha én holnaptól Rembrandtot restaurálhatnék. Az ország egyik legrégebbi orgonáját, a sopronit egy jó szándékú elektroműszerész tartja karban, aki a sípokra téglákat rakott, hogy ne szóljanak olyan hangosan. - A Magyar Televízió portréfilmet forgat ró­lad, mégpedig ezzel a kamionban szállítható di­gitális orgonával. Kérlek, mutasd be ezt a hang­szert. - Speciális építésű, programozható hangszer ez, .tökéletes élményt nyújt, a denevérek is he­gyezhetik fülüket. Fölveszi a teljes koncertet, mely később korrigálható, javítható. Néha már azt mondom, hogy én vagyok a legfölöslege­sebb, s csak a nevemért tartanak. Elektronikus érzékelók alkalmazkodnak a térhez, a hallgató­sághoz, így mindig optimális hangon szólal meg. Ami a koncertsorozatot illeti, a budapesti hangverseny után a múlt csütörtökön Szombat­helyen léptem fel a Savaria Hotelben. Kiderült, hogy valaki bombariadót fújt, sőt az orgonát szállító kamion liftjének kábelját is elvágták. Úgy látszik, vannak, akik nem szeretik a zené­met. FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Egy stratégiai tárca élén A klebelsbergi példa időszerű (Folytatás az /. oldalról.) - A két államférfi politikai filozófiáját, a konzervativiz­must elítélően volt szokás - év­tizedekig - emlegetni. Való­jában milyen értékeket jelentett az őkonzervativizmusuk? - A politikai konzervativiz­musnak nagyon sokféle áram­lata volt. Amit Bethlen és Kle­belsberg képviselt, az a keresz­tény Nyugat értékeit preferáló, a liberális értékekre nyitott, eu­rópai szintű konzervativizmus, amely elzárkózott az akkor is virulens szélsőjobboldali néze­tektől; akik ez utóbbiakat val­lották, ki akarták kapcsolni Magyarországot a művelt Eu­rópából és vissza akarták vinni valahova az ázsiai sztyeppékre. - Az egyéniségükben volt-e valami hasonlóság? - Teljesen különböző habi­tusokról van szó. Bethlen ­egy világfi. Számára az egye­tem - mintegy dísz a kará­csonyfán, tulajdonképpen nem volt szüksége rá. Nagybirto­kos, családfája a középkorig visszavezethető; gróf - a hely­zetének megfelelő öntudattal. Klebelsberg pedig egy tiroli katonacsalád gyermeke, aki szintén gróf lett, de az ő gróf­sága egész más, mint Bethlené. Számára fontos, volt az egye­tem, „rendes" diákként szor­galmasan jegyzetelt és a ké­sőbbiekben is olyasféle misz­tikus kapcsolat fűzte a köny­vekhez, ami csak a bölcsé­szekre jellemző. A személyi­ségek. a habitusok óriási kü­lönbségei ellenére a két gróf nagyon jól kiegészítette egy­mást: Bethlen fölülről tudta mozgatni a dolgokat, Klebels­berg pedig a mai Magyaror­szág számára is példaértékűen, átfogó módon gondolkodott a kultúrpolitikáról, és mint tud­juk, cselekedett is. - Vajon hogyan szerezte meg Klebelsberg azt a renge­teg pénzt, ami kultúrpolitikai elképzeléseinek megvalósításá­hoz kellett? - A tárca büdzséjét termé­szetesen akkoriban is a parla­mentben szavazták meg, és majdnem bizonyos, hogy Kle­belsberg nagyívű terveiből semmi sem lett volna, ha Beht­len nem támogatja. - Barátok voltak? - Nem. Klebelsberg vallá­sos, mélyen hívő ember; Beth­len nagyon fontosnak tartotta a vallásosságot a társadalom­szervező elvekről való nézetei következtében, de az egyházi előírásokat nem tartotta magá­ra nézve kötelezőnek. A pén­zekről való szavazások sikeré­hez éppen elég volt, hogy azo­nos kultúrpolitikai elveket val­lottak. Mint tudjuk, a korabeli választójog - ami nem volt de­mokratikus - következtében a kormánypárt mindig rendelke­zett 60-70 százalékos többség­gel a parlamentben. A 60-70 százaléknak legalább a felét azok a memeluk képviselők je­lentették, akik mindig akkor tartották föl a kezüket, amikor Behtlen hunyorított. - A miniszterelnök meg is védte kultuszminiszterét a par­lamentben ? - Nagyon sok esetben és na­gyon határozotton. Például amikor a külföldi magyar inté­zetek vagy éppen a szegedi egyetemi épületek létrehozása miatt támadták Klebelsberget, s megkérdőjelezték, hogy szüksége van-e az országnak annyi állástalan diplomásra, mint amennyit ezek termelni fognak, Behtlen azt mondta: azzal arányosan, ahogy a ma­gyar arisztokrácia - amely ha­gyományos elitje volt a ma­gyar társadalomnak - eltűnik a történelem süllyesztőjében, meg kell teremteni a feltétele­ket, hogy az alsóbb néposztá­lyok gyermekei szakértelem­mel rendelkező, európai látó­körű köztisztviselőkké válhas­sanak. A születési elit helyett egy nevelt, mesterséges elit kialakítása mindkettőjük szá­mára azért volt fontos, mert tisztán látták a korabeli Euró­pában az állam szerepét, követ­kezésképpen a művelt köztiszt­viselő kar, a középosztály lété­nek fontosságát. A klebelsber­gi kultúrpolitika két pillére, az elit kialakítása, s-a másik pó­luson - az analfabétizmus felszámolása, a népiskolai program így lehetett valósággá - egyszerre. - Mintha ezek a konzervatív politikusok tisztában lettek volna azzal, hogy lesz általá­nos és titkos választójog; s mintha a legalsóbb néprétege­ket is kényes igényeik szerinti választópolgárokká akarták volna tenni... - Az előadásomat azzal zá­rom, hogy mindketten rendkí­vül céltudatos és távlatos ál­lamférfiak voltak. Nem igaz te­hát az a feltevés, hogy a tevé­kenységük egyszerűen a status quo megőrzésére irányult, hogy szimplán hatalombiztosí­tási technikákkal éltek. Széles látókörű, s az ország jövőjéről reálisan gondolkodó politiku­sok voltak. SULYOK ERZSÉBET A Kincskereső októberi száma Faludy-vers, Camus-esszé „A vesztőhelyre sáros út vitt / és kikericsek kékjei..." - Faludy György Október 6. című versét olvashatjuk az októberi Kincske­reső első oldalán. A vértanú tábornokról szóló költeményt a költő 1950. október 6-án írta - „az ávó pincéjében", s ezzel meg is te­remtődik a kapcsolat huszadik századi szabadságharcunk - 1956 — bemutatásával, amelynek címe ugyancsak Faludytól származó (Petőfi-versre utaló) idézet: „Ezerkilencszázötvenhat, te csillag!" Tamási Áron, Fekete István, Déry Tibor vallomásai, Tamási La­jos és Buda Ferenc korabeli, András Sándor és Bella István ké­sőbb keletkezett, mártírokat sirató versei, Nagy Imre utolsó rádió­szózata, Bibó István novemb er 4-i nyilatkozata s egy nagyon fontos külföldi reagálás, Albert Camus: A magyarok vére című gyönyörű esszéje idézi az 1956-os forradalom emlékét, valamint egy fontos dokumentum: Az én újságom korabeli (1956. október 31-i) számának fotókópiája, az egykori szerkesztő, Hollós Róbert vallomásával. A szerkesztők nem titkolt szándéka, hogy ez az összeállítás az október 23-i, hagyományokkal még nem rendelke­ző ünnepségek „műsorfüzetéül" is szolgáljon. Folytatódik Janikovszky Eva: Kire ütött ez a gyerek? című, Réber László illusztrálta művének közlése, és a másik folytatá­sos, Gaál Éva rajzos-szöveges afrikai képeskönyve, a Safir és Sa­fina. A Karinthy Frigyes magyarításában népszerűvé vált Metta V. Victor-regény, az Egy komisz kölök naplója is újabb helytelen írású részlettel szórakoztatja a humor (és a komiszságok) ked­velóit A 15 éve elhunyt nagy költőre, Kormos Istvánra Móser Zdltán emlékezik - a szerkesztők pedig három csodaszép Kor­mos-vers közlésével adóznak a jelentós lírikus és a Kincskereső egyik elindítója emlékének. Nem hiányzik a levelezési rovat, a Szívhangok és a Nevető Irodalomóra sem, amelyben Gálik Péter Diák-Murphyjének újabb mulatságos törvényeiből okulhatunk. A szerkesztőség felhívással fordul jelenlegi és potenciális elő­fizetőihez - a lap népszerűsítését szolgáló versenyben érdemes részt venni, mert a legjobb gyerekterjesztők híres emberek le­hetnek - nevük, fényképük felkerül a folyóirat Aranylapjára. A Kincskereső októberi számát Kaján Tibor és Magyar Mihály illusztrálta. Az '56-os forradalomról szóló írásokat dokumentum­fotók kísérik.

Next

/
Thumbnails
Contents