Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-23 / 224. szám

Már egy... # ... hete csak a madárra gondolunk. Múlt csütörtökön röppent fel a hír: valamiféle lény jelent meg Szegeden. Azóta kiderült róla, hogy madár, de nem hétköznapi. Leleményességért nem megy a szomszédba, mesél, mint egy képes magazin. Dől belőle a sztori, ő a társaság középpontja. Jó fej. Avatott szakértője a divatnak, a konyhaművészetnek. Az emberi lélek nagy ismerője. A többiről már ne is szóljunk. Az csak természetes, hogy a felbolydult közvéleményben hallatszanak ilyen meg olyan hangok is a madárról. Egyáltalán, miért kell ezzel foglalkozni, mikor annyi baja van az embernek: nincs a hentesnél friss tevehús, ritkán jár a troli Szőregre, piros volt a paradicsom, nem sárga. Másnak meg az a baja, hogy miből telik a madárnak tekertyűs léghajóra. És mire föl vigyorog meg danol ez mostanában? A helyzet fokozódik, ez meg csak viccöl... Naná, hogy fokozódik a helyzet és naná, hogy viccel. Épp ez a jó benne. Nem véletlen, hogy néhány nap alatt rengeteg barátot szerzett magának. Zenét hallgat, presszózik, udvarol. Mint egy igazi gavallér. És rengeteget mesél. Mesél a hamburgi rosszlányokról, a Notre Dame-i toronyőr zabigyerekéről, Timur és kommandós csapatáról. Hát jó, hogy érdekel bennünket! Vagy cukor téma az is, miért esett le a monacói hercegnő bugyija (a férjéről). Szóval, ne okoskodjon itt egy nagyeszű helybéli sem, mert úgy fenékbe szúrhatják kötőtűvel, mint a japán diáklányokat az iskolabuszon. Ez is a madár sztorija - természetesen. Remek fickó. Legutóbb madárijesztőnek öltözött be. Óriási sikere volt. Azóta azt csiripeli minden madár a határban: fel a fejjel!