Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-23 / 224. szám

/ ALAPÍ5; DELMAQY SZERDA, 1992. SZEPT. 23., 82. ÉVF. 224. SZÁM Harmadolt paprika 910-BEN ORSZÁG ARA: 10,10 FT FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Cudar idők járnak az idén a szegedi táj­körzet fűszerpaprika termelőire. Most nem az utolsó, másod vagy harmad szedés beérését eldöntő Mihály napi fagy okozza az igazi fejtörést. A „termés szabályozást" az aszály már korábban elvégezte, éppúgy, mint a területcsökkenést kikényszerítő közgaz­dasági környezet. így az eddig megszokott 36 ezer tonnányi termés harmadára számít­hatunk csak. Ezt a kevesebbet is megtermelte valaki, ha nem is a nagy haszon reményében, hanem a mihálytelki, röszkei tradíciók folytatásaként. Nem könyű egy olyan eseményről lemondani, mint a paprikaszüret, melyre messze földről összejön a család, a rokonság és az ismerősök. Duna­katasztrófa A rövidesen ténnyé váló egyoldalú Duna-elterelés ka­tasztrófális helyzetet teremt a Szigetközben és térségében ­hívja fel a figyelmet a teriilet 23 önkormányzata által lét­rehozott szigetközi szövetség. Felhívásukat kedden juttatták el az MTI-hez. A szövetség ezért felszólítja az Országgyűlést és a kor­mányt, tegyenek meg mindent a jelzett katasztrófa elkerülése érdekében. A probléma ren­dezésére a tárgyalásos utat tartják megfelelőnek. A szö­vetség kéri a kormányt, hogy a tárgyalások során legyen figyelemmel a problémáról rendezett tudományos konfe­rencia állásfoglalásaira. A megtett intézkedésekről a szö­vetség és a lakosság érdemi tájékoztatást kér. — Már közel jár a részeimhez! Az Opel-Rupesky Szalon és a DÉLMAGYARORSZÁG izgalmas nyereményjátéka. (Opel-Rupesky Szeged, Fonógyári út 2-6. T.: 24-800) r Dél-alföldi Közgazdasági Napok A privatizáció és a piac A jövőre Szegeden tartandó közgazdász vándorgyűlés főpróbájaként Délalföldi Közgazdasági Napokat szervez a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád Megyei Szervezete. Panic menti a menthetőt Az ENSZ Biztonsági Taná­csa öt állandó tagjának kép­viselői hétfőn este tárgyaltak Milán Panic jugoszláv kor­mányfővel, aki új béketervvel állt elő. A diplomaták hozzá­járultak, hogy Panic szót kap­jon a közgyűlésen kedden este, mielőtt az Jugoszlávia világ­szervezetből történő kizárásá­ról szavazna. Az AP jelentése szerint Pa­nic orosz diplomáciai kezde­ményezésre az orosz ENSZ­képviselet épületében tárgyalt a brit, az amerikai, a francia, az orosz és a kínai külügymi­niszterrel. Sir Dávid Hannay brit ENSZ-nagykövet később megerősítette, hogy Panic szót kaphat a közgyűlésen. Panic és az öt külügyminiszter megbe­széléseiről semmilyen részletet nem hoztak nyilvánosságra. A jugoszláv miniszterelnök kö­zölte: úgy véli, terve műkö­dőképes lesz, és 90 nap múlva visszaveszik országát a világszervezetbe. Panic szerint politikailag sincs semmi értelme meg­fosztani Jugoszláviát a rész­vételtől a közgyűlés mun­kájában. A jugoszláv kor­mányfő felhívta a közgyűlést, komolyan fontolja meg dön­tésének minden következ­ményét, mielőtt végső elha­tározásra jutna. M int köztudomású, a pályakezdő magyar pedagógus közalkalmazott, vagyis az állam szíves szolgálatában áll. Továbbá az is köztudomású, hogy a pedagógus, mint állami közalkalmazott, a MAV-tól félárú jeggyel bír, s ez olyasféle kedves és szívből jövő segítség, melynek hagyo­mánya és múltja van, s bár megvonására történtek az utóbbi években kísérletek, mindez mégsem sikerült. Közalkalmazott az orvos is, az önkormányzati tisztségvi­selő is, etcetera. A kérdés azonban csupán annyi, mely időtől közalkalmazott az orvos, a tanár, az önkor­mányzati tisztségviselő és a többi állami izé. No és hogyan az. Mert hiszen egy kerek esztendőn át szerényen bizonyítania illik neki, hogy állásához, statusához hűtlen nem lesz, vagyis érdemes e kedvezményre, addig utazhat teljes áron, majd a második Pályakezdők évtől kapja a fényképes félárú bilétát. Szép dolog a húséget így mérni, igen szép és igen gyalázatos. Mert hiszen a kérdés csupán annyi, mi a kedvezmény, s mi a járandó­ság, továbbá, mi nem meg­alázás, s mi az. A következő kérdés megintcsak az lenne, mi egy iskolai tanév időben mérhető tartama. Hogy tudniillik meddig tart az a fránya a tanév. Hogyan köt­tethető, példának okáért, szerződés egy pályakezdő tanárral? Szeptembertől jú­nius utolsó napjáig? Mert különben így teszik ezt sok helyütt. Július az coki? Augusztus félcoki? Hogy tán' éppen egy pályakezdő tanár­nak nem járna a felké­szülésre, pihenésre fordítan­dó nyári, állami pénzen is kifejezett penzum? Vagyis a piac humánus törvénye dönt? Az tehát, hogy a huszonéves pályakezdő tanár örvendjen alfele kerekded nyílásán, hogy egyáltalán heti húszon' órákat tarthat bruttó tíz és tizenkét magyar forintért, bőven alant a létminimumon, örüljön, hogy van állása, elhelyezkedhetett, pofa be és etcetera? Szerényen jegyez­zük meg, azért az állami apparátus költségvetése va­lahogy mégis növekedni bír. Úgy tűnik mintha ez or­szágban azért lenne más problematika televízión, rá­dión, szobrokon, nyomorú múlton, kiszáradt földön, miegyeben kívül is. Úgy tűnik, az ifjúságpolitika mos­tan mostoha gyermek. Az utolsó kérdés tehát az lenne kedves öregek, középkorúak és fiatalok, mi a fontos, ami megtörtént, vagy ami történni fog­Darvasi László A szeptember 24-25-i ren­dezvénnyel régi hagyományt újítanak fel, négy megye gaz­dasági vezetői cserélhetik ki egymással tapasztalataikat, konzultálhatnak elismert szak­emberekkel. A közgazdasági napok célja metszetet adni a régió piaci viszonyairól, a privatizáció eredményeiről. A találkozó 24-én délelőtt fél tizenegykor kezdődik az új­szegedi Oktatási Központban és 25-én délután ér véget. Az első napon Vissi Ferenc, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a verseny piaci viszo­nyok kialakításában játszott szerepéről tart nyitóelőadást. A privatizációs szekcióban Bok­ros Lajos, a Budapest Bank Rt. elnök-igazgatója a bankszféra privatizációs szerepéről; Sós Károly Attila az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke a privatizáció és az államháztartás kapcsolatáról; Kardos György, a Papír Rt. vezérigazgatója a privatizáció tapasztalatairól számol be. A piaci szekcióban Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. közgazdásza a piac épü­lésének korlátairól, Békési László közgazdász, ország­gyűlési képviselő a pénzügy­politika és a piac kapcsolatáról beszél. A második napon az első szekcióban Zsíros Géza, a Békés megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat igazgatója a privatizáció Békés megyei tapasztalatait összegzi; Hideg Gábor a békéscabai Jamina Rt. gazdasági igazga­tóhelyettese Politika, privati­záció, managerek címmel tart előadást. A második szekció­ban Veress József, a Magyar Közgazdasági Társaság főtit­kára a válságkezelés lehető­ségeiről beszél, majd Hideg András, a Kossuth Holding területi igazgatója tart előadást. A záró plenáris ülés előadója Szabó Tamás tárca nélküli miniszter lesz, témája a priva­tizáció szerepe a gazdaság­élénkítésben. A közgazdasági napokra eddig 120 gazdasági vezető jelezte részvételi szándékát ­tudtuk meg a tegnapi sajtótájé­koztatón. iccT Gyilkossági kísérlet Bush ellen? Egy 33 éves asszony hétfűn gyilkossági kísérlet, illetve gyilkossággal való fenyegetőzés vádjával került a denveri bíróság elé. Áldozata - saját bevallása szerint - George Bush amerikai elnök lett volna. A választási körúton lévő Bush elnök egy hete járt Denverben, és a 'vádlott, Deborah Butler az egyik elővárosban várt az elnökre és kíséretére. Lövés azonban nem dördült el, sőt a vádlott később azt vallotta, hogy elő sem húzta pisztolyát a táskából. Butler asszony az elnök érkezésének békés megszemlélése után a helyi kórház traumatológiai osztályára sietett és az ügyeletes orvosnak azt állította, hogy megpróbálta megölni Bush elnököt. Richárd Price FBI felügyelő szerint az asszony eskü alatt is megerősítette vallomását. FOTÓ: ENYEDI TJOUKU Nyolc oldalon, Mi M j Ml •• csütörtökön Hogyan teremthetünk olyan otthont, ami nekünk az itthont jelenti? Mi kell az építkezéshez, a lakásfelújításhoz, a berende­zéshez? Mit kínálnak a bútor­gyártók, a lakástextiliák ter­vezői, az építőipar a legújabb választékból? Ötletek, furfangok barkácsolóknak.. Olvashatja lapunk holnapi, csütörtöki számának 8 oldalas Lakás - Barkács mellékletében A budapesti DiORO Studio manöken- és fotómodell-előkészítő tanfolyamot indít 3 éves kortól gyermek, tini és felnőtt korosztályban. riiORO n JLfivat tudio Manökenjelöltek, figyelem! A hétvégi foglalkozásokon jazz-balett, színpadi mozgás, fotózás, videózás, divat­ismeret, sminkórákon vesznek részt a növendékek. A legtehetségesebb manö­kenjelöltek bekerülhetnek a DiORO Stu­dio Sztárcsapatába. A tanfolyam végzett növendékei selejtező nélkül juthatnak a DiORO Sztár Modell verseny középdön­tőjébe, amelynek korosztályonkénti első díja floridai utazás. Felvételi megtekintés: SZEGED: Postás Művelődési Ház, József A. sgt. 43. T.: 13-209., szeptember 25., péntek, 17 óra és október 2. péntek, 17 óra. SZENTES: Szentesi Műv. Ház, Tóth József u. 10-14. Tel: 14-211., szeptember 27., vasárnap, 14 óra és október 2., péntek 17 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents