Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)
1992-09-03 / 207. szám
CSÜTÖRTÖK, 1992. SZEPT. 3. Levél megy a pápához, is BELÜGYEINK 3 Algyőn nincs megnyugvás Algyőn a helyzet mit sem változott tegnap óta, igaz nem is volt mitől változnia. Amióta kiderült, hogy a falu plébánosát, Tóth Sándor atyát Keszthelyi Ferenc váci püspök a hívek ragaszkodása ellenére Bugyi községbe helyeztette, az emberek, idősebbek s fiatalabbak egyaránt, úgy gondolták, maguk próbálnak meg tenni valamit plébánosukért. A tegnapi demonstrációnak azonban csupán annyi foganatja lett, hogy több magyarországi média Algyővel kezdett el foglalkozni. Ennyi s nem több. Ma az idősebb hívek ugyanúgy imádkoztak a verdiktum megmásításáért, mint tegnap, és a váci püspök, akinek válaszát tegnapra hiába várták az algyőiek, ugyanúgy elzárkózott a véleménynyilvánítástól. - Legalább szóra méltatott volna minket, mondták újra és újra erre a hívek, de a püspökségen még csak fel sem veszi senki a telefonkagylót. (Szó ami szó: ezzel többen jártak így, azok is, akik a tájékoztatás végett szerették volna megszólaltatni a távol maradásával tüntető püspököt.) A falu plébanosa - mint mondják bezárkózott: nem akarja, hogy az a látszat keljék, hogy lázítja a híveket. A híveket, akik továbbra is tartják szavukat s imádkoznak és demonstrálnak, valamint elküldik a pápához címzett levelüket is. P.J. Dr. Gyulay Endre: Bízniuk kell az egyházban Mit kell mérlegelniük a híveknek, és mi lehet a megyéspüspök, illetve a plébánián szolgálatot teljesítő pap helyes magatartása egy áthelyezés esetén? Erről kértünk véleményt dr. Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspöktől az algyői plébánia körül kialakult helyzettel kapcsolatban: - Három pontban foglalhatom össze mindezt. Előszöris: a püspöknek mindenekelőtt a teljes egyházmegye KÖZÉLETI NAPLÓ MA GYIMESI KÁLMÁN, a 10-es és DR. BEREKNÉ DR. PETRI ILDIKÓ, a 1 l-es számú választókerület képviselője 16.30-tól 17.30-ig fogadóórát tart a városházán (Széchenyi tér 10.). HOLNAP DR. EKE KÁROLY országgyűlési képviselő fogadóórát tart 8-12 óráig Csongrádon, 14-15-ig Felgyőn, 16-17 óráig Bokroson, a városilletve községházán. DR. SALLAI MIKLÓS, a részönkormányzat vezető helyettese 16 órától fogadóórát tart a tápéi községházán. BÉKÉSI ZOLTÁN, a 9-es számú választókerület képviselője lakossági fórumot tart 18 órakor a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban a Makai út-Marostorok-Szív-Temes vári-Nefelejcs-Törökkanizsai utcák által határolt terület lakóinak részvételével. AZ MDF SZÉKHÁZBAN (Római krt. 31.) 17 órától dr. Kiss Lajos ügyvéd jogi tanácsadást tart. * A SZOCIALISTA PÁRT tájékoztatja tagjait, szimpatizánsait és a vele kapcsolatban lévő szervezeteket, cégeket, hogy telefonszámaik az alábbiak szerint változtak: MSZP Szegedi Elnöksége: 14-235, Megyei Szövetség: 14-250. Fax: 14-402, gazdasági iroda: 51-868. A HÉT KÉRDÉSE Lehet-e demokráciát követelni az egyháztól? érdekeit kell felmérnie, s csak aztán lehet tekintettel az egyes egyházközségek érdekeire. Sajnos a paphiány oly mértékű, hogy az áthelyezések szükségessé válhatnak. Ez a püspök lelkiismeretére van bízva. Abban az esetben, ha egy „romban lévő" plébánián van szükség papra, akkor oda tetterős, fiatal lelkipásztor kell, nem küldhetnek helyette idős embert. Az előző szolgálati helyen viszont, a jól kiépített plébánián, a hitoktatás ellátására találhatnak világi személyt is. Én magam az áthelyezési diszpozíció kiadását úgy is el tudom képzelni, hogy az érintett egyházi személy oldallagosan más helységben is feladatot lásson el. A második szempontom arra vonatkozik, hogy a híveket miként lehet értesíteni. Erről csak annyit mondanék: én magam minden esetben személyesen igyekeztem a gyülekezetnek megmagyarázni az áthelyezés okát és körülményeit. Harmadszorra pedig, a hívek hozzáállásáról. Ezt már elmondtam azoknak az algyőieknek is akik nálam jártak. Bízniuk kell az egyházban, és azt kell elfogadniuk, akit a püspökük hozzájuk küld. Ha három hét eltelik, és időközben bebizonyosodnék, hogy a lelkipásztor nem alkalmas a szolgálatra, akkor lehet a püspökhöz fordulni. S. P. S. Hetek óta nő a feszültség Algyőn, hétfőn pedig, úgy tűnik, tetőpontjára hágott. Mint arról beszámoltunk, a település segédplébánosát, Tóth Sándort - annak ellenére, hogy több mint két éve áldozatosan végzi hivatását, s akinek maradásáért tüntetnek hívei -, Keszthelyi Ferenc váci püspök új szolgálati helyre vezényelte. Kompromisszumra volna szükség, hiszen a váci püspök hajthatatlan, az algyői segédplébánost köti az egyházi fegyelem, a hívek pedig demokráciáért kiáltanak, és szeretnék, ha szeretett papjuk maradhatna. Az esetről a szegediek véleményét kérdeztük: Leinzinger Enikő tanár: - Algyőn tanítok, tegnap értesültem az ügyről. Az algyőiek nem akarják, hogy a plébánosuk elmenjen. Elsősorban az ő véleményüket kellene meghallgatni. Ha a falu úgy dönt, maradjon a lelkipásztoruk, az egyháznak nem lehet joga meneszteni. Egyébként ideje volna az egyházmegye-területeket is rendezni, hisz értelmetlen dolog, hogy Algyő Váchoz tartozik. Az egyház bizonyos értelemben zárt szervezet, talán kissé a hadsereghez hasonlít. Nem tudom, lehet-e a demokráciát számon kérni tőle. Nagyobb problémának látom, hogy az egyház ügyeibe - ilyen esetben pedig jó volna az embereket is meghallgatni senki és semmi nem szólhat bele. Domonkos Dezső müsorszervező: - Az embereknek joguk van megválasztani a lelkipásztorukat. Adott esetben biztos vagyok benne, hogy az én szőregi hitközségem tagjai is kiállnának a papjuk mellett. Ez természetes. Ha igaz, amit a Vácra utazó hívek állítanak, hogy letagadták előttük a püspököt, akkor az igen szomorú az egyházra nézve is. Nem azt várná az ember egy egyházi méltóságtól, hogy az elébe'térdeplő asszonyt félrelökje az útjából. Fogalmam sincs, hogy kihez fordulhatnak az algyői emberek. Az egyházhoz, úgy látszik, nem. Magyart Imre gépkocsivezető: - Egyetértek az emberekkel. Lehet és kell is demokráciát követelni az egyháztól, kell, hogy belszólásuk legyen abba, ki legyen a lelki vezetőjük. Azt nem tartom valószínűnek, hogy a váci püspök utasítására tagadták őt le az emberek előtt. Ez inkább a munkatársainak apró trükkje lehetett, amely rosszul sült el. Az pedig hihetetlennek tűnik, hogy a váci püspök úr, Keszthelyi Ferenc félrelök egy eléje térdeplő embert. Én optimista vagyok, bízom benne, elsimul majd ez az ügy. Hiszem azt, hogy az egyházi emberek talán a legtisztább, legőszintébb emberek mindannyiunk közül... P. T. P. Társasági közgyűlés Szegeden Börtönpasztoráció A múlt évben Szegeden megalakult Magyar Börtönpasztorációs Társaság második közgyűlését tartotta szerdán a Tisza-parti városban. A társaság, amelynek jelenleg mintegy 200 tagja van, s állami támogatásból, adományokból származó 15 millió forinttal gazdálkodik, az első esztendőben a börtönök korábbi légkörének megváltoztatásán munkálkodott. Céljai között szerepelt a keresztény kultúra, a humanista értékrend terjesztése, a személyközpontú büntetésvégrehajtási szemlélet szolgálata. Az idén a közgyűlés az elítéltek szabadulás utáni életét, a beilleszkedés segítését határozta meg feladatként. Átmeneti otthonokat kíván mű-' ködtetni a társaság, ezekben a nevelőtiszt és a lelkipásztor javaslatára bekerülő börtönviseltek lakást kapnak, dolgozniuk kell, készülhetnek az önálló szabad életre. Az értelmi- és testi fogyatékosok védett otthonokba kerülhetnek. Az első ilyen otthon létrehozásáról a közelmúltban született megállapodás az algyői részönkormányzattal, a másodikat a társaság Sopronban szeretné kialakítani. A közgyűlésen emberséges magatartásáért két, a börtönpasztorációs munkában és a büntetésvégrehajtásban tevékenykedő személy kapta meg a társaság által alapított Emberségért kitünteté§ ezüst fokozatát, tizenegyen pedig a bronz fokozatot vehették át. Hagymafesztivál '92 Kádár Béla és Gergátz Elemér védnökségével rendezik meg szeptember 4-6-ig a II. nemzetközi makói hagymafesztivált. A rendezvény megnyitójára fél tízkor kerül sor a városházán. Ezután, a fesztivál első napján Raskó György államtitkár a mezőgazdaság termékszerkezet változásának szükségszerűségéről tart előadást a közöspiaci társult tagság kapcsán. Juhász Pál országgyűlési képviselő a mezőgazdasági népesség létszámának várható alakulásáról beszél a belterjesség fokozódásának függvényében. Lakos László országgyűlési képviselő a szövetkezetek átalakulását elemzi. Szabó Lajos országgyűlési képviselő a tulajdonrendezés és a mezőgazdaság kapcsolatáról tart előadást. Délután fél egykor az Aradi utcában Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter nyitja meg a kiállítást és adja át a díjakat. Délután a hagymatermesztésről és -forgalmazásról lesz tanácskozás, majd a makói hagymatermesztés történetéről nyílik kiállítás a József Attila Múzeum udvarán. A második napon tíz órától Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter a szelektált gazdaságfejlesztés várható irányait ismerteti, Kádár Béla külgazdasági miniszter a magyar gazdaság külpiaci lehetőségeiről tart előadást. Jurij A. Romanov, Ukrajna és Oroszország magyarországi konzulja a magyar termékek FÁK-országokbeli piaci lehetőségeit elemzi, Czedli József, a bukaresti Tulipán Kft. igazgatója a magyar-román gazdasági együttműködési lehetőségekről beszél. Zsíros Géza országgyűlési képviselő a magyar gabona külpiaci lehetőségeiről értekezik. A harmadik nap a fesztiválrendezvényeké; lesz lovasverseny és népzenei találkozó. A kiállítás pénteken 13-20, szombaton 9-20, vasárnap 9-14 óráig tekinthető meg. Trabantért Renault-t Új Renault vásárlásakor a Renault Baumgartner Kft. 100 ezer forint árkedvezményt ad azoknak a vevőknek, akik forgalomképes, műszaki vizsgával rendelkező kétütemű Trabantot, Wartburgot vagy Barkas típusú járművet adnak le a cégnek - jelentette be Baumgartner Antal, a kft. ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón. Az akció célja kettős: növelni az autószalon forgalmát, egyben kivonni a környezetszennyező kétütemű járműveket a forgalomból. A cég tulajdonosa hangsúlyozta: csak a rendszámmal rendelkező üzemképes, levizsgáztatott autókat veszik át, amelyek sorsa egyelőre nem tisztázott, de magyarországi forgalomba biztosan nem kerülnek vissza. Az akció egyelőre csak a budapesti Renault szalonban érvényes, a francia autógyár további 30 magyarországi kereskedőjénél a program kiterjesztéséről a tapasztalatok tükrében döntenek majd. (Folytatás az L oldalról.) harmincmillió forintos kár külön is indokolta, hogy alapos, minden részletre kiterjedő és hangsúlyozottan eredményre törekvő vizsgálatot folytassanak a rendőrség és a tűzoltóság szakemberei. A Szeged városi rendőrkapitányság vezetője, dr. Szőke Péter ezredes tegnap sajtótájékoztatón ismertette a nyomozás eredményét. Az ásotthalmi erdőtüzet helybéli magángazdálkodó okozta a nem megfelelő műszaki állapotú traktorjával. Az MTZ traktorral az erdőn keresztül közlekedett mezőgazdasági földterületére, s a lyukas, teljesen elhasználódott kipufogódobból távozó szikrák, égő koromdarabok lobbantották lángra több heSzikrát szórt a traktor Asotthalmon kipufogótól lyütt az erdő porszáraz aljnövényzetét. A tűz keletkezésének okára a Mészáros erdőben pusztított tűzvész után három nappal keletkezett kisebb. Gátsori útmenti tűz irányította a figyelmet. Mint ezt a szegedi rendőrkapitány elmondotta, a vizsgálat az augusztus 22-i tűz után már valószínűsítette, hogy elhaladó dízeljármű, mezőgazdasági munkagép lobbanthatta lángra több helyütt a belső erdei dűlőűt mentén a fenyvest. A tűzszakértők és a rendőrségi nyomozók augusztus 25-e után bizonyosodhattak meg, amikor a Gátsori út mentén lángragyúlt füves területet a helyi tűzoltók és az eset közelében tartózkodó emberek eloltották. Tették ezt a tüzet okozó mtz traktor tulajdonosának kérésére. Visszapörgetve az eseményeket, kiderült, hogy ugyanez a jármű végigment a 22-i nagy tűzvész útvonalán. A második, szerencsésen végződött útszéli tűznél az apa, a különösen nagy kárt okozó és embereket veszélyeztető tűzokozásnál a fia vezette az alapvetően elhanyagolt kipufogórendszerű traktort. A kihallgatások során a gondatlanságot, s a traktorból kipattogó szikrák, égő koromdarabok által okozott, késve észlelt tüzet és a megfékezésére irányuló segítségkérést, közreműködést az elkövető részletesen feltárta. A rendőrség a vizsgálatot követően elrendelte a büntetőeljárást különösen nagy vagyoni hátrány és gondatlan közveszély okozás bűntette miatt.