Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-19 / 221. szám

10 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. SZEPT. 19. Lankadatlan lelkesedéssel és töretlen akarással Pécsett kezdenek a Tisza Volán SC kézilabdásai FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Az ifjú Oszlánczi (kapura lő) már kulcsembernek számít a Tisza Volán SC-ben. A hét végén a férfi kézilabda NB I-ben is elkezdődik az 1992-93-as bajnokság. Az első kört az „A" és „B" csoportban 8-8 csapat részvételével bonyolítják le. Az előző küzdelemsorozatban 5. helyen végzett Tisza Volnán SC-t az A-csoportba sorolták, ahol a Bramac VSC, a Várpalotai Bányász, a PMSC, az NYVSC, az Ózdi Kohász, a Tungsram Nagykanizsa és a Dunaferr SE lesz az ellenfele. Az oda-visszavágó alapon zajló, sűrftett 14 fordulót december közepén zárják. A folytatásban a két csoport első, illetve második négy helyezettje találkozik, úgy, hogy az együttesek viszik magukkal az eredményeket, tehát csak 8 mérkőzést játszanak. A csoportokon belül kialakult sorrendnek megfelelően kezdődik majd a play off (az 1-8., 2-7., 3-6., 4-5. helyezettek csapnak össze), a rájátszást az csapat kezdheti otthonában, amelyik jobb helyezési számmal rendelkezik. Egy-egy párharc 2 győzelemig tart. A következő szakaszban már a végső helyezésekért csatáznak az együttesek, az 1-4. helyezettek - ugyancsak körmérkőzéses formában ­játszhatnak a bajnoki címért, az érmekért, a másik négy gárda pedig az 5-8. helyért. Vasárnap, 19 órakor, a Tisza-parti stadionban: Szeged SC-Kiskőrös Egy meccs, amely után nem szabad magyarázkodni... Sajnos, keserűen csalódniuk kellett azoknak a szurkolóknak, akik elhitték, hogy az Eger elleni 1-0-ás győzelemmel a Szeged SC labdarúgócsapata végleg „egyenesbe került". Pataki Tamás együttese ugyanis az elmúlt hét vasárnapján Szarvason ismét egy simának mondható vereséget szenvedett, magyarul azokat „iga­zolta", akik azt bizonygatták: az első diadal csupán fellángolás volt... Persze a javításra, a feltápászkodásra (még) mindig van re­mény. Az NB Il-es bajnokság utolsó helyén szerénykedő szegedi gárda vasárnap 19 órától - a mérkőzést. Bajkai (László, Dravecz) vezeti - az újonc Kiskőröst látja vendégül a Tisza-parti sta­dionban, és vélhetően ez lesz az a mérkőzés, amely után - akár nyer, akár veszít a csapat - senkinek sem kell (vagy inkább ér­demes) magyarázkodnia... A 6. forduló további párosítása: DVSC-BMTE-Törley, Szar­vas-Eger, SBTC-Salgglas-Tiszavasvári, Gödöllő-Bag, III. Ker. TVE-Kazincbarcika, Hajdúnánás-Hatvan, Kaba-Baja. Pataki Tamás (teljesen értelmetlen...) „nyilatkozatstopja" vál­tozatlanul él, ezért ezúttal sem tőle, hanem Kőműves Mihály tech­nikai vezetőtől kértünk a csapattal kapcsolatos friss informáci­ókat. - Kezdjük egy rövid esélylatolgatással: mire számit vasárnap? - Ki kell mondani, hogy ezen a meccsen bármilyen eredmény elképzelhető. Természetesen legbelül bízom abban, hogy mi nye­rünk, hiszen most már tényleg „illene" elindulnunk felfelé. Sőt továbbmegyek: az már kevés, ha csak hazai környezetben győ­zünk, a felzárkózáshoz vidéken is pontokat kell szereznünk. - Ehhez pedig csak egy stabil védelemre, egy zakatoló közép­pályássorra és egy gólerős csatárduóra van szükség... - Az Ottlakánnal megszilárdított hátsó alakzat már nagyjából összeállt, és Szarvason nem is futballozott rosszul. A legnagyobb formajavulást kétségkívül a támadóktól várjuk. Takács Z. ugyan már edz, de sajnos, a Kiskőrös ellen még nem léphet pályára. Bushi a szerdai gyakorláson rúgást kapott, ám ő,minden bi­zonnyal ott lesz a kezdőcsapatban, méghozzá az eltiltását letöltő Hegyeshalmi oldalán. Sallai a napokban korrekciós műtéten esett át, Wágner viszont még mindig nem tud edzeni. Szóval, nem könnyű a helyzetünk... - Kik kezdenek? - Valószínűleg a Nagy Zs. - Magyar, Ottlakán, Márta, Kovács T. - Barna, Puskás, Takó, Újvári - Hegyeshalmi, Bushi gárda fut ki a pályára, a kispadon pedig Besír, Kiss F„ Kardos, Mihalache, Bozó és Csúcs „osztozik"majd. Bár beharangozóinkban általában nem szólaltatjuk meg a min­denkori ellenfél mesterét, most kivételt teszünk, mivel a Kiskőrös trénerét, Himer Istvánt Szegeden is sokan ismerik, és nyilván jó néhányan kíváncsiak a véleményére. - A pillanatnyi helyezések ellenére (a Kiskőrös e pillanatban „dobogós" - a szerk.) nem mi vagyunk a vasárnapi találkozó esé­lyesei - jelentette ki a csütörtöki edzés után a kiskőrösi vezető­edző. - Bevallom, a szegedi derbik előtt egy kicsivel mindig erő­sebben ver a szívem, de higgye el, soha nem csináltam presztízs­kérdést a Tisza-parti szereplésekből. Újonc létünkre az első öt fordulóban 70 százalékos teljesítményt nyújtottunk, és ez azt bi­zonyítja, hogy van tartása a csapatnak. Bischoffra a hét végén még nem számíthatok, bevethetem viszont a Békéscsabáról iga­zolt Kanál Zoltánt. A Kvasnyikov - Szlovák, Makrickij, Kincses, Tóth - Márics, Linyikov, Pecznik - Csintalan, Kecsmarik, Szúcs vagy Kanál alkotta gárdának érzésem szerint Szegeden sem kell félnie. Célunk nem lehet más, mint a pontszerzés! RÉTHI A vasárnapi előmérkőzésen A Renova lesz a vendég Férfi kézilabda-válogatot­tunk kiábrándítóan szerepelt Barcelonában, helyezésének máris van „kézzelfogható" kö­vetkezménye: több szponzor is úgy döntött, a jövőben nem támogatja a sportágat! Kővári Árpáddal, a Tisza Volán SC elnök-edzőjével csapatáról, lehetőségeikről és vágyaikról szándékoztam beszélgetni, ám először az olimpia került terí­tékre. - Számomra a hetedik hely - természetesen negatív előjel­lel - meglepetést, a válogatott játéka pedig egyértelműen csa­lódást okozott - kesergett a történteken. - Valamennyi jel arra utal, mind a játékosoknak, mind a szövetségi kapitánynak, többet és mást kellett volna tenniük, hogy ez a „mélyre­pülés" ne következhessen be. Mindenképpen és mielőbb fel kell kutatni okait, mert még egy ilyen hiba a sportágban, végzetessé válhat. Nem tartom korrektnek viszont a játékosok utólagos megnyilvánulásait. Végig ott voltak a felkészülés­nél, menetközben udvariasan jelezhették volna meglátásai­kat, azt, hogy mivel nem ér­tenek egyet, mit csináljanak másként. Úgy érzem - ezt nem utólagos okoskodásnak szá­nom -, a szövetség vezetése nem volt „csapatközeiben", ezért nem érzékelhette a különben nagyon is észlelhető gondokat. Azt például, hogy Joósz Attila egyszerűen bele­fáradt a sikerekbe (a bajnoki aranyérembe, a magyar és nemzetközi kupagyőzelembe), egyszerűen nem volt képes megújulni az olimpiára. - A sportág már az olimpia előtt kialakult hierarchikus káoszában hol helyezkedik el Tisza Volán? - A férfi kézilabdasportnak égetően szüksége van a sikerre, arra, hogy visszaszerezze a közönség szimpátiáját, megbe­csülését. Ezért a kluboknak tenni kell, és nem is keveset! Súlyos felelősség terhel va­Az OSC-nél kezdenek a Pozsgai-fiúk Az OB l-es vízilabda­bajnokság hét végi rajtján a Szeged SC idegenben, az OSC ellen próbálja meg begyűjteni első pontjait. A Komjádi uszo­dában szombaton 19.30-kor kezdődő összecsapáson az új edző, Pozsgay Zsolt a saját nevelésű fitalokokon kívül a Szolnokról visszahozott ifj. Lihótzkyra, illetve Molnárra is számíthat. Az egri és a szentesi tornán ügyes dolgokat produkáló szegedi csapat a szakemberek szerint nem esélytelen az orvosegyetemisták otthonában... Egy órával később RÖPLABDA Csütörtöki és tegnapi lap­számunkban is közöltük, hogy a Papíron SC Szeged NB l-es férfi röplabdacsapata előkészü­leti mérkőzést játszik, mégpe­dig a nemzetközi mezőnyben előkelő helyen jegyzett horvát Mladost Zagrcb együttesével. A találkozó időpontja, techni­kai okok miatt megváltozott, így a lila iskolában szombaton és vasárnap is délelőtt 11 óra­kor kezdődik az összecsapás. lamennyiünket, játékost és vezetőt egyaránt. Ami minket, szegedieket illet, stabilizá­lódott a szakosztály gazdasági helyzete. A Pick Szalámigyár és Húskombinát Rt. szponzorál bennünket, az önkormányzattól is kapunk támogatást, így, ha időlegesen is, január-februárig megoldódtak pénzügyi gond­jaink. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy szponzoraink, tehát a város elvárásainak megfeleljünk. Szakosztályunk, a csapat közel húsz éve tartozik a Az NB Ill-^an játszó szegedi labdarúgócsapatok közül az SZVSE hazai közön­sége előtt lép pályára - ellen­fele, ma 16 órától, az igen jó rajtot vevő Mezőkovácsháza együttese lesz. A Békés me­gyeiek is most kerültek, egy éves megyei bajnoki szereplés után, a harmadik vonalba. Va­jon milyen eredményre számít­anak a vasutasok? - ezt a kérdést tettem fel Kónya Zoltán technikai vezetőnek. - Visszakanyarodnék egy mondat erejéig az elmúlt heti makói kiruccanásunkra: ki­mondottan jó mérkőzésen, két jó formában lévő csapat küz­magyar élmezőnyhöz, de a nemzetközi porondon is bi­zonyított, ellenfeleink mindig úgy jöttek hozzánk, hogy el­lenünk játszani rangot jelent. Nekünk több, sokkal több a feladatunk, a tennivalónk, mint például egy újonc csapatnak. Abban biztos vagyok, hogy mi mindent elkövetünk sport­águnk újbóli íveléséért. - Ebben nem kételkedem, mégis mi az, amivel szeretne a Volán kitűnni a mezőnyből? - Látványos, színvonalas mérkőzésekkel, lankadatlan delmében megérdemeltük vol­na az egyik bajnoki pontot. Sajnos nem így történt. A Ma­kón pályára lépett csapat összeállításában nem lesz vál­tozás, hiszen dr. Tóth János edző igen szűk - 13 fős ­keretből válogathat csupán. így mindössze egyetlen helyen bi­zonytalan még az összeállítás: Demeter - Nagy Sz. vagy Paksi, dr. Tóth, Szabó ­Krajczár, Pikó, Kun, Takács, Simon - Süli, Puskás. Remény­kedünk, hogy meg tudjuk őriz­ni hazai veretlenségünket, bár nagyon jó játékerőt képvisel a Mezőkovácsháza. lelkesedéssel és töretlen aka­rással, a pályán és azon kívül sportemberhez méltó maga­tartással óhajtunk példát mu­tatni az ifjúságnak, közön­ségünknek. Nekünk most ez az egyik legfontosabb tenniva­lónk. - No meg talán a minél jobb helyezés elérése, mert azért az sem mindegy, hol végez a csa­pat... - így igaz, ez a másik, ugyanolyan lényeges felada­tunk, mint az előbb említett, megoldása a tehetséges fia­talok alkotta csapatunkra vár. Két rutinos kézilabdásunk, Tenke Endre befejezete pálya­futását, Sinyko Szlava távozott tőlünk, helyüket a saját neve­lésű Dobos Zoltán, a Nagy­szebenből érkezett romániai Csavar Zoltán és a jugoszláv Miladin Osztojics foglalta el. Az előkészületi meccseken nem okoztak csalódást, jól ját­szottak, de beilleszkedésük mégsem megy máról holnapra. Nekünk nagyon lényeges, hogy csoportunkban az első négy között végezzünk, a folytatást bizonyára már egy összerázódott társaság vár­hatja, a harmadik szakaszban pedig, nagyon remélem, min­den tekintetben egységes, jó formában levő Volánnal talál­kozhatnak ellenfeleink. - Szombaton Pécsett de­bütál a fiatal gárda. Esélyek? - Nincs miért titkolnom, a múlt héten, ha nem is szakadt el, de kirojtolódzott az a bi­zonyos fonál... Kikindán játszottunk két meccset, s mindkettőn elvertek bennün­ket, úgy, hogy igen sok gólt kaptunk. Védekezésünk akadozik, mielőbb rendbe kell tenni. A pécsiekhez vissza­tértek régi kézilabdásaik, orosz idegenlégiósokat is igazoltak, szóval erősödtek. Szoros ered­ményt várok, amennyiben védekezésünkkel nem lesz baj, minden lehetséges... GYÜRKI ERNŐ A Sabaria-Mörk KC-t fogadja a Szeged SC KOSÁRLABDA NB I: Nagyszerű rajtott vett a Szeged SC NB l-es női kosár­labdacsapata, az elmúlt baj­nokság ötödik helyezett gár­dája biztosan nyert a főváros­ban az Egis-OSC ellen. A sze­gedi lányok vasárnap délután 4 órakor az újszegedi Sport­csarnokban mutatkoznak be hazai szurkolóiknak, ellenfelük az alaposan megerősödött szombathelyi Sabaria-Mörk KC együttese lesz. Domokos Mihály, a hazaiak vezetőedzője bizakodva tekint az összecsapás elé, mint mond­ta, minden esélyük megvan arra, hogy győzelemmel kö­szöntsék híveiket. Radnóty sé­rülése szépen javul, nagy a va­lószínűsége, hogy vasárnap pá­lyára lép. Szilágyi viszont még nem heverte kisebb műtétjét, rá egyelőre nem számíthat az edző. Már-már hagyománynak számít, hogy a Szeged SC NB Il-es labdarúgócsapatának ha­zai fellépései előtt női focisták játszanak előmérkőzést a Felső Tisza parti stadionban. A sze­gedi lányok vasárnap 17 órától a lehető legnehezebb ellenfél­lel, a bajnok Renovával talál­koznak. - Azt hiszem, mindent el­mond a fővárosi együttes erejéről az a tény, hogy tíz (!) válogatott futballista hétvégen­ként Renova-mezben rúgja a bőrt - mondta tegnap délelőtt Molnár Ferenc, a Szeged edzője. - Tavaly nagyon szoros meccsen kaptunk ki tőlük, és most is elégedett lennék egy „döntetlen körüli" eredménynyel. Kétségem sincs afelől, hogy a Kékes-Szabó ­Koromné, Kovács, Fodor E., Bugyi - Fodor M. vagy dr. Kékes-Szabó, Bolba, Péhl ­Joó vagy Baliné, Márki, Szabó T. összetételű csapat ezúttal is mindent megtesz majd a pontszerzésért... IHiíHHHHMMHHHHBHH Az illetékesektől kapott tájé­koztatás szerint a deszki I -es tavon haltelepítés miatt szeptember 25-ig horgászati tilalom lesz érvényben. A tegnapi sportműsorban tévesen jelent meg a Petőfi­telep-Baktó Metál megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzés helyszíne. A két csapat va­sárnap 15.30-kora Kertész utcai pályán randevúzik. (A Petőfitelep a Csengele elleni meccs kivételével valamennyi hazai összecsapását ott játsz­sza!) » A megyei III. osztályú labd­arúgó-bajnokság legutóbbi for­dulójának eredményei. A csoport: Röszke-Mihály­telek 1-0, Tiszasziget-Doma­szék 1-0, Öttömös-Szőreg II 4-4, Gyálarét-Pusztamérges 3-3, Ásotthalom-Kübekháza 4-0. B csoport: Sándorfalva II­-Baktó Szilánk 7-0, Baktó Metál-Bordány II 4-0, Csen­gele-Algyő 1-2, Ságvári DSK-Petőfitelep 1-4, Állatte­nyésztési Főiskola-Ópuszta­szer 3-2. C csoport: Kövegy­Ambrózfalva 1-0, Marosle­le-Epetjes 2-3, Pitvaros-Szék­kutas 6-1, Szikáncs-Királyhe­lyes 4-1. MHHBMMBHHM^H A tagok számára viszont szeptem­ber 26-án reggel 7 órától már ver­senyt is rendeznek, amelyre a hely­színen lehet nevezni. Mikrobuszt kérnének A hazai szupermaratonisták egy mikrobuszt kérnének a görögországi Athén-Spárta 245 kilométeres spartatlon versenyre. Többek között indulni szeretne a 24 órás futás 4. helyezettje Tabajdi József, valamint a szegedi Csamangó Ferenc, aki nem kevesebbre szeretne vállalkozni, mint elhódítani a német Werner Sonntagtól a legidősebb Spártai Hős kitüntetést. A mikrobuszt elfogadják gépkocsivezetővel, vagy anélkül, sőt vállalják az üzemanyag költséget, s a ^felelősséget a járműért. A szükséges indulási idő: szeptember 21. délelőtt 9 óra. A szíves ér­tesítést kérik a Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójába. Kevés a játékos... Ma, 16 órától: SZVSE-Mezőkovácsháza

Next

/
Thumbnails
Contents